Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-10 / 33. szám, csütörtök

6 Politika ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 10. Pontos célkiválasztás, pontos találat. Ennek a tiruszi lakóháznak a 11. emeletén a Hezbollah Korán-iskolája mű­ködött, amíg nem jött egy rakétákkal felszerelt izraeli Apache helikopter... (TA SR/EPA) A Libanon elleni támadások egységes frontba kovácsolják az arab országokat Lévi éles kirohanása Belfastban visszaállítják a közvetlen brit kormányzást Komoly visszalépés MTI-TUDÓSÍTÁS Elnökválasztás Görögországban Athén. A görög parlament kedden nagy többséggel újabb öt évre államfővé vá­lasztotta Konsztantinosz Sztefanopuloszt. Mind a kor­mányzó szocialisták, mind pedig az ellenzéki konzerva­tívok megszavazták, hogy a 74 esztendős Sztefanopulosz maradjon államfői hivatalá­ban. A 300 fős, egykamarás parlamentben 269 képviselő szavazott az elnökre, tízen el­lene, tizenkilencen - köztük a Görög Kommunista Párt kép­viselői - tartózkodtak. (MTI) Wesley Clark Ukrajnában járt Kijev. Kétnapos hivatalos uk­rajnai látogatását befejezve tegnap délelőtt elutazott Kijev- ből Wesley Clark tábornok, a NATO európai egyesített had­erőinek főparancsnoka. Ezt megelőzően Kanada nagykö­vetségén zárt ajtók mögött ta­lálkozott a NATO-országok nagyköveteivel, akiknek tárgy­alásairól adott tájékoztatést. Clark most járt első ízben Uk­rajnában hivatalos látogatá­son. (MTI) Lemondták Károly ausztriai útját London. Károly walesi herceg lemondta májusra tervezett ausztriai útját, amiért a szélső- jobboldali Szabadságpártot bevonták az új osztrák kor­mányba. A brit külügyminisz­térium már tájékoztatta Bécset arról, hogy az Európai Unió ál­tal meghirdetett büntetőintéz­kedések keretében London el­áll a tervezett brit rendezvé­nyek megtartásától. (MTI) A walesi herceg két kereskedel­mi kiállítást nyitott volna meg, amelyeknek már elvállalta a fővédnökségét. (Archívum) Csőbombáért életfogytiglan Las Vegas. Feltételes szabad­lábra helyezés lehetősége nélkül életfogytiglani börtön­re ítélték azt az amerikai fér­fit, aki csőbombát adott föl Clinton elnöknek postán. Az 53 éves Frank Darwin Ale­xander három pokolgépet adott postára. Az egyiket W. J. C.-nek címezte a Fehér Házba. Az elnök teljes neve: William Jefferson Clinton. A szerkezet a posta egyik teher­autójában robbant, de sérü­lést nem okozott. (MTI) Sikeres orosz rakétaindítás Moszkva. Sikerrel bocsátották fel tegnap éjszaka az újabb gyorsító fokozattal ellátott Szojuz-Fregat hordozórakétát a kazahsztáni Bajkonurban. A művelet célja, hogy repülés közben teszteljék a rakéta hor­dozóegységet, és megvizsgál­ják a Fregat hajtóművének be­gyűjtési és a gyorsító egység manőverezési képességét - kö­zölte a Starsem francia-orosz vegyes vállalat. (MTI) Jeruzsálem/New York/Bej- rút/Rijád. Libanon lángba fog borulni, ha a Hezbollah nem hagy fel az Izrael elleni rakétatámadásokkal - jelen­tette ki tegnap David Lévi iz­raeli külügyminiszter. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az izraeli diplomácia vezetőjének e szokatlanul éles kirohanása az Izraelben akkreditált diplomaták előtt hangzott el. Ez volt a legke­ményebb fenyegetés azóta, hogy tíz nappal ezelőtt újra kitört a fegy­veres konfliktus az iszlám szélsőséges csoport és a dél-liba­noni határövezetet megszállva tar­tó Izrael között. Lévi felszólította a Hezbollahot tá­mogató Szíriát, hogy „fékezze meg” a mohamedán fegyvereseket és „ne tegye a béke sorsát azoknak a kezébe, akik nyíltan kijelentet­ték: céljuk a béke megtorpedózá­MTI-HÍR Róma/Madrid. Szlobodan Milo­sevics jugoszláv elnök igyekszik megszabadulni bűntársaitól - vé­lekedett Stipe Mesic megválasztott horvát elnök azzal kapcsolatban, hogy hétfőn Belgrádban meggyil­kolták Pavle Bulatovics jugoszláv védelmi minisztert. „Nyilvánvaló­nak tűnik számomra, hogy Mi­losevics igyekszik megszabadulni azoktól, akik cinkosai és kellemet­len tanúi voltak kiadott parancsai­nak és háborús bűntetteinek - mondta Stipe Mesic a Corriere della Sera című olasz lapnak adott MTI-HÍR Zágráb. Az új horvát miniszterel­nök tegnap a zágrábi parlament elé terjesztette kormányának programját, amely szilárd gazda­sággal rendelkező, európai parla­menti demokrácia kiépítését cé­lozza. Ivica Rácán „az Európai Unióba il­leszkedő, piacgazdasággal rendel­kező civil társadalom és demokra­sa”. A külügyminiszter emlékezte­tett arra, hogy a Palesztin Hatóság a béke ellenségei ellen fordult, és rámutatott: ezt elvárja Szíriától és Libanontól is. Ezzel egy időben az Öböl menti arab országok azzal vádolták Izra­elt, hogy megpróbálja lerombolni a közel-keleti békefolyamatot, és felszólították az Egyesült Államo­kat, hogy gyakoroljon nyomást Je­ruzsálemre a Libanon elleni táma­dások beszüntetése érdekében. A szaúd-arábiai külügyminisztérium közleményben fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy hoz­zon olyan intézkedéseket, ame­lyek visszatartják Izraelt a további légitámadásoktól. Kofi Annán ENSZ-főtitkár ugyan­csak elítélte azt, hogy Izrael polgá­ri célpontokat támad Libanonban; mint mondta, az erőszak kisiklat­hatja a közel-keleti békefolyama­tot. Annan önmérsékletre és a fegyveres szembenállás feladására szólította fel a feleket. interjúban. „Úgy gondolom, hogy további bűncselekmények történ­nek, amíg csak Szerbia nem lép a demokrácia útjára. A kapcsolatok Belgráddal igen nehezek lesznek, amíg a jelenlegi rezsim hatalmon marad” - fejtette ki. Az El Mundo című spanyol lapnak Mesic megerősítette azt is, hogy elmenne tanúskodni Szlobodan Milosevics elnök ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék elé, mi­vel szerinte csak akkor van lehe­tőség a balkáni térségben válto­zásra, ha Milosevics a törvény­szék elé kerül. Az új horvát elnök megerősítette tikus állam kiépítését” nevezte az átalakítási program fő céljának, je­lezve, hogy a jövendő növekedés alapjának megvetése ez évben „ál­dozatot” követel. A szociáldemok­rata Rácán kormánya céljai közé sorolta a (horvátországi szerb) menekültek feltételekhez nem kö­tött visszatérését is. Boszniáról szólva azt mondta, hogy Zágráb­nak olyan modem államot kell pártolnia, amelyben a három nép­Az izraeli légierő vadászgépei teg­napra virradó éjszaka is heves ra­kétatámadásokat hajtottak végre dél-libanoni célpontok ellen. Tí- rusz egy lakónegyedébena három levegő-föld rakéta csapódott be, a várost harci helikopterek támad­ták. Három polgári személy meg­sebesült. Harci gépek ezenkívül egy hegyvidéki gerilla erősségre mértek csapást, libanoni biztonsá­gi források szerint öt rakétatalálat érte a települést. Az izraeli válaszcsapás előtt né­hány órával a Hezbollah fegyvere­sei megöltek egy izraeli katonát, két hét alatt a hatodikat, valamint egy Izrael-barát fegyverest. A fegyveres viszály kiújulása nyo­mán izraeliek tízezrei menekültek el az ország északi részéről dél fe­lé, vagy rejtőztek el föld alatti me­nedékhelyeken a gerillák esetle­ges rakétatámadásai elől. Ehud Barak miniszterelnök rendkívüli helyzetet rendelt el az északi or­szágrészben. azt a szándékát, hogy Bosznia- Hercegovinával is megújítsák a kapcsolatokat. „Horvátország to­vábbra is támogatja a diaszpórát, de amit semmilyen címen sem fog­nak támogatni, az az 1993-ban egyoldalúan kikiáltott bosznia- hercegovinai horvát köztársaság régi struktúrája - ígérte Mesic. Bili Clinton amerikai elnök kedden üdvözölte a Washingtonban re­formpártinak és ugyanakkor cent­ristának tekintett Stipe Mesic győ­zelmét. Clinton szerint ez forduló­pontot jelent Horvátország számá­ra, és a valódi demokrácia ígéretét hordozza. csoport egyenlő jogokat élvez. Horvátország együtt fog működni a daytoni békemegállapodás végre­hajtásán fáradozó nemzetközi tiszt­ségviselőkkel - áll a programban. A Rácán vezette balközép koalíció a január 3-i választásokon legyőzte a Horvát Demokratikus Közösséget, amelynek nacionalis­ta politikája Horvátország viszony­lagos nemzetközi elszigetelődésé­hez vezetett. London. A brit alsóház kedden éj­szaka rendkívüli ülésén döntő több­séggel elfogadta azt a törvényterve­zetet, amelynek értelmében London visszaállítja az északír tartomány­ban a közvetlen brit kormányzást és megfosztja a belfasti kormányt ha­talmijogosítványaitól. 352 honatya szavazta meg a kormány által elő- teijesztett tervezetet, és mindössze 11 képviselő ellenezte azt. Peter Mandelson, a brit kormány északír ügyekben illetékes minisz­tere a szavazás előtt kijelentette: a parlamentnek nincs más választá­sa, mint a tervezet támogatása, mi­vel az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nem hajtotta végre a lesze­relést, s ezzel nem állt az 1998-as északír békeegyezmény mögé. A koalíciós északír kormányban részt vevő protestáns párt, az Moszkva. Csecsenföldön az orosz légierő először vetett be tegnap másfél tonnás vákuumbombákat. Az orosz hadvezetés bejelentése szerint tegnap reggel Szu-24-es vadászbombázók szórtak le ilyen nagy pusztítóerejű, de nemzetközi konvenciók által nem tiltott bom­bákat muszlim fegyveresekre a dé­li hegyekben. A vákuumbomba tulajdonképpen egy tartály, amely a felszín közelé­ben már ejtőernyővel ereszkedik alá, különleges permetet szórva szét a levegőben. A gyúelegyet ezt követően robbantja fel a gyújtó­szerkezet, s a hatalmas robbanás és égés nagy területről pillanatok alatt elszippantja az oxigént, ko­moly pusztítást okozva. A fegyver különösen hatékony olyan célpon­tok ellen, amelyeket közvetlen bombatalálattal sem lehetne meg­semmisíteni, például hegyi bang- langok ellen. Az NTV orosz tv-társaság tegnapi beszámolója szerint viszonylagos nyugalom van Csecsenföld déli hegyvidékén, a szakadárok jó ré­New York. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter asszony a szenátus külügyi bizottsága előtt azon véleményének adott hangot, hogy a csecsenföldi háború ko­rántsem ért véget azzal, hogy Moszkva bejelentette Groznij el­foglalását. Aggodalmának adott hangot, mondván, hogy a szövet­ségi erők csapásait kikerülő láz­adó csapatok délre és nyugatra, il­letve a távolabb fekvő hegyvidék­re menekültek, és a gerillaháború­jukat nem fogják abbahagyni, vissza-visszacsapnak majd. Alb­right ugyanakkor leszögezte: „nem fogadható el az a kegyetlen­ség, amellyel az oroszok bánnak az ártatlan polgári lakosokkal és az, Ungvár. Az ukrán nacionalista Ruh párt kárpátaljai regionális szervezetének kezdeményezésére a Vereckei-hágón hamarosan ku­tatást kezdenek ukrán ellenállók­nak a földi maradványai után, akiket állítólag 1939-ben végez­tek ki a Kárpát-Ukrajnát elfoglaló magyar csapatok. Á kárpátaljai Ruh-szervezet hetilapja, a Kar- patszkij Holosz legfrissebb száma ulsteri unionistáké csak azzal a fel­tétellel volt hajlandó csatlakozni a négypárti, az IRA-hoz kapcsolódó Sinn Feint is magában foglaló kor­mányhoz, hogy az IRA hozzáfog a leszereléshez. A leszerelési bizott­ság múlt heti jelentése szerint azonban az IRA nem tett semmi­lyen kézzelfogható kötelezettség­vállalást, ami végül is a jelenlegi válságot előidézte. Mandelson szerint a közvetlen kormányzás visszaállítása rendkí­vüli megelőző intézkedés, mert - mint mondta - „tisztán előrelátha­tó”, hogy a mintegy két hónapja működő belfasti kabinet egyszerű­en szétesik, ha nem vonják vissza azonnal a ráruházott hatalmi jog­köröket. A kedden éjszaka elfogadott terve­zet valószínűleg ma emelkedik tör­vényerőre, azután, hogy a felsőház, a lordok háza is jóváhagyja azt. sze visszavedlett polgári lakossá, miután elrejtette fegyverét. Első­sorban tapogatódzó harcok foly­nak, a csecsen osztagok igyekez­nek felmérni az orosz hadállások gyenge pontjait. Viktor Kazancev, a csecsenföldi orosz hadcsoport parancsnoka új­ságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a hadsereg most már a hegyeknek fordul, és a csecsen osztagok vég­leges felszámolására összpontosít. A sík vidéken pedig a belügyi csa­patok és a rendőrök biztosítják a törvényes rendet. Igor Szergejev orosz védelmi miniszter 5-7 ezer főre becsülte a hegyekbe visszavo­nult szakadár fegyveresek számát. Az orosz marsall határozottan cá­folta a leváltásáról ismét felröp­pent híreket, a moszkvai sajtónak azt az állítását, hogy már meg is ír­ta felmentési kérelmét. Szergejev szerint ezekkel a dezinformációk- kal egyesek kétségeket és bizony­talanságot akarnak teremteni az orosz hadvezetésben. Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető államfő tegnap ugyancsak határozottan cáfolta, hogy meneszteni készül védelmi és belügyminiszterét. amit a menekültekkel művelnek”. Ami a fegyverzetellenőrzési tár­gyalásokat illeti, Albright egyebek közt azt mondta, hogy az orosz il­letékesek részéről a nyitottabb gondolkodásmód jeleit tapasztal­ta. Utalt arra: Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz elnök - ellentét­ben azokkal az orosz politikusok­kal, akikkel erről korábban folyta­tott eszmecseréket - nem vitatta, hogy a nemzetközi porondon új tí­pusú fenyegetések jelentkeztek. Albright szerint Putyin „nem volt totális nyet üzemmódban”, amikor ezekről a fenyegetésekről szó esett múlt heti moszkvai megbeszélésü­kön. Az amerikai diplomácia irá­nyítója úgy érzi, van lehetőség ar­ra, hogy közösen mérjék fel ezeket az újszerű fenyegetéseket. szerint Viktor Baloga, a megyei állami közigazgatás elnöke meg­értőén viszonyul az ukrán pártak­tivisták javaslatához, amely sze­rint keresztényi kötelességből meg kell találni és újra kell temet­ni a Vereckei-hágón nyugvó uk­rán hazafiak csontjait. A hegy­tetőn folytatandó ásatási munká­latokra a hatóság ki fogja utalni a szükséges pénzt - áll a pártlap­ban. A kutatást a magyar honfog­lalási emlékműnél végzik majd. Stipe Mesic horvát elnök szerint Milosevics igyekszik megszabadulni cinkosaitól Kész lenne Hágában tanúskodni A horvát kormány programja a parlament előtt: demokratizálás, növekedésalapozás Eljött az „áldozatok” ideje Az oroszok vákuumbombákat vetettek be Csecsenföldön Pusztító, de nem tilos HÍRÖSSZEFOGLALÓ Madeleine Albright Csecsenföldről és Oroszországról Enyhe „nyet üzemmód” ÖSSZEFOGLALÓ Kivégzett ukránok után kutatnának a Vereckei-hágón A Ruh nem nyugszik MTI-TUDÓSlTÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom