Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-10 / 6. szám, hétfő
Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 10. Mike Modano, a Dallas Stars egyik csillaga korábban félénk játékos hírében állt, néhány éve azonban mintha kicserélték volna; az új idényt címvédőként kezdhette Törött kézzel sem adta fel a harcot a kupáért Az 1997/98 és az 1998/99-es idényben a Dallas a legtöbb pontot szerezte az alapszakaszban. Ebből Mike is kevette a részét (TA SR-felvételek) Címvédőként vághatott neki az észak amerikai profi hokiliga 1999/2000-es idényének a Dallas Stars. A várakozásoknak megfelelően a sajtó égre-földre dicsérte a csapatot. Mike Modanoval, a Stars (Csillagok) egyik frontemberével együtt. MAREK SVÁTEK Arra azonban senki nem számíthatott, hogy az újságírók milyen kellemetlen eset kapcsán cikkeznek majd a Csillagok kulcsemberéről. A Dallas-Anaheim találkozón a vendégek orosz hátvéde, Ruszlan Szalej durván a palánkhoz „kente” Modanót. Az ütközéstől nemcsak a sértettnek, hanem a nézőknek is elállt a lélegzete. Az eredmény: orrtörés, agyrázkódás. Csak a szerencsén múlott, hogy nem tört el a nyakcsigolyája. Pár nappal később következett a visszavágó. A dallasi csillagok Anaheimbe látogattak. Modano a kórházi ágyból kérte őket, ne a bosszú hajtsa őket a meccsen, inkább az eredménnyel törődjenek. Szalej nem lépett jégre, mert a fegyelmi bizottság tíz mérkőzéstől eltiltotta. A balhé elmaradt. Modano, az Egyesült Államok egyik legtehetségesebb támadója a körülményekhez képest hamar felépült. A kórházban gyakran megfordult a fejében: nem lenne jobb abbahagyni az egészet, ha ilyen agresszív irányban fejlődik a hoki. Végül a maradás mellett döntött. Ennek (is) köszönhetően a Dallas idén is eséllyel pályázik a Stanley Kupa elhódítására. Mike Modano 1970. június 7-én született a Michigan állambeli Li- voniában. Édesapja Bostonból származik, így Modanóék minden évben ott karácsonyoznak. Itt ismerkedett meg Mike a jégkorong varázsával. A papával gyakran eljártak a Boston Bruins meccseire, nem csoda hát, hogy a kis Mike szobájának falát Rick Middleton, Brad Park és Terry O’Reilly poszterei díszítették. Nemsokára azonban Red Wings párti lett, mert gyerekkorának nagy részét Detroitban töltötte. A nagyok között azonban mégsem az ígéret földjén, hanem Kanadában mutatkozott be. 1986- tól a WHL-ben szereplő Saskatche- wannál, Albert herceg csapatában élesítette korcsolyáját. Mindent alárendelt a hokinak, 1988-ban a nyári szünetet favágással töltötte, hogy amíg nincsenek edzések, ne lazuljnak az izmai. Ekkor még nem sejtette, hogy pár napon belül a draftolás egyik kulcsfigurája. Az első helyről a Minnesota North Stars vitte el. A klub vezetői a csapat új csillagát látták benne. Montan, ahogy Modanót a tengerentúlon becézik, nem okozott csalódást a Minnesota szurkolóinak. Első idényében 75 pontot szerzett (29 gól, 46 gólpassz). Alig néhány évre rá, 1991-ben a North Stars bejutott a Stanley Kupa döntőjébe. Ez a meglepetés erejével hatott mindenkire, hiszen a Minnesota 27 győzelemmel zárta az alapszakaszt, ami a továbbjutó csapatok közül a legkevesebb volt. Mike Modano akkoriban még Benjáminnak számított a társaságben. Az igazi vezéregyéniségek közé Brian Bellows, Brian Propp és Neal Broten tartozott. Hárman sem bírtak azonban Mario Lemieux-vel, és fejet kellet hajtaniuk a Pittsburgh Penguins előtt. A Pingvinek 4:2-es összesítéssel hódították el a Stanley Kupát, ráadásul az utolsó mérkőzésen 8:0 arányban múlták fölül a Minessotát. Mike Modano pedig tovább kereste igazi önmagát. Valahogy azonban csak nem talált rá. Technikailag tökéletesen képzett volt, de fizikailag nem állt a helyzet magaslatán. Inkább visszahúzódott, ha az ellenfél hátvédje közeledett. Az áttörés az 1993/94-es évadban következett be. Norman Green, a klub új tulajdonosa úgy döntött, Dallasba költözteti a North Starst. Texas Állam első csapata, a Dallas Stars tiszta lappal kezdhetett. A Dallas első neldfutásra 97 ponttal zárta az alapszakaszt, ami a Minnesotának sohasem sikerült. Mike Modano is magára lelt, 50 találattal és 43 gólpasszal 93 pontot gyűjtött. Mintha kicserélték volna. Már nem félt többé az egy egy elleni harctól, gond nélkül beállt védekezni. Ken Hitchcock edző egyre több feladatot bízott rá, Mike pedig megszolgálta a bizalmat. Az 1997/98 és az 1998/99-es idényben a Dallas a legtöbb pontot szerezte az alapszakaszban. Míg 1998-ban a Nyugati Főcsoport döntőjében zárták a szezont (a Detroit Red Wings jobbnak bizonyult), tavaly felpakolták a Stanley Kupát. Éhben sem az Edmonton, sem a Colorado, sem a St. Louis és végül a Buffalo Sabres sem tudta meggátolni. De nem ez volt az egyetlen akadály. A Buffalo elleni második találkozón Mike-nak eltörött a keze. Ennek ellenére harmadszorra is kiállt Hasekék ellen. A harmadik összecsapáson Brett Hullnak, a Dallas egyik kulcsemberének a térde sérült meg. Mindez nem rendítette meg a Csillagokat, összesítésben 2:l-re átvették a vezetést. Az ötödik meccs előtt Ken Hitchcock kérdőre vonta Mike-ot, mert elégedetlen volt a játékával. A „tárgyalás” eredményes volt. Mike az utolsó két összecsapáson magasan kiemelkedett a többiek közül és oroszlánrésze volt a Dallas győzelmében. A fárasztó szezon után ráfért a pihenés. A nyári vakáció ugyan nem volt túl hosszú, de Mike biztosan nem vesztegette az időt, hogy hobbijainak éljen. Ezek közé elsősorban a tengerparti fürdés tartozik. Leginkább Mexikóban. Ezenkívül szeret golfozni és imádja a gyors autókat, mint a Porshe vagya Ferrari. Magát szégyenlősnek és visszahúzódónak tartja. Pedig van mivel büszkélkednie. Sok játékos a fél életét odaadná egy Stanley Kupa-győzelemért. Modano az 1996-os világbajnokságon mutatkozott be az USA válogatottjában, két évvel később ott volt a naganói olimpián is. A fiaskó ellenére örömmel vette, hogy a profik is indulhattak a téli játékokon. Szerinte csak idő kérdése volt, a kosarasok után a hokisok mikor szerepelhetnek az olimpián. Ma már nem fél az egy-egy elleni harctól Eric Lindros a tökély, az ideális középcsatár, ő lehet Wayne Gretzky visszavonulása után az észak-ameriki profi hokiliga királya Nyolc lcorongozó és tizenötmillió dollár egy tinisztárért TAMÁS VINCE A naganói olimpián szerepelt kanadai Dream Team csapatkapitánya volt. A játékok előtt azzal ugratta az NHL-ben korongozó európaiakat, hogy kár Japánba menniük, mert úgy festenek majd mellettük, mint a jamaicai négyes bob az osztrák vagy svájci mellett. Történt, ami történt. Mostanában a Philadelphia csapatának a vezére. Amikor 1991-ben felbukkant az NHL játékosbörzéjén (draft) az első kör első játékosaként foglalták le. Mivel a szabály szerint elsőre a leggyengébb gárda választhat, az akkor leírhatatlan vacak Quebec Nordiques csapott le a játékjogára. Az érettségijén éppen túljutó legényke cseppet sem hatódott meg attól, hogy a profik az amatőr termés legjobb portékájának ítélték meg, és máris NHL-já- tékosnak vallhatja magát. Ahelyett, hogy földre borulva rebegett volna hálaimát, lakonikus tömörséggel valami ilyesmit mondhatott: „Majd hülye lennék megszakadni egy ilyen kutyaütő társaságban.” És nem viccelt. Megtagadta a profiszerződés aláírását. Még sosem fordult elő ekkora szégyen az NHL 80 esztendős történetében. Eric Lindros inkább visszatért egy idényre az oshawai ifjúsági csapatba (ide úgy került, hogy a juniorok draftja során a Sault Marie szerezte meg, de az édesanyja azt mondta: márpedig az ő 16 éves fiacskája nem megy az isten háta mögé, 100 kilométerekre az otthontól. így is lett, az Oshawa vette meg, cserébe három játékosért és 60 ezer dollárért), de az őt draftoló, tehát NHL- játékjogát birtokló Quebec Nordiques klubjával még csak nem is tárgyalt. Mindenki tudta, nem a tinisrác agyából pattant ld a forradalmár idea, nem ő kalkulált, hanem az apa, a háttérből keverő-ka- varó Carl Lindros. De milyen korongozó is volt akkor ez a fiatal „eretnek”? Tizennyolc esztendősen az Oshawa ificsapatában 57 fordulóban 71-szer vágta a kapuba a korongot és 78 gólpasszt adott. Össze-vissza 149 pontocska. Nem is rossz. Nála idősebb, nyilván' testileg fejlettebb fiúk ellen szedte össze ezt a fejbe kólintó mennyiségű pontot. A játékosbörze sztárjait bemutató brosúrában az állt róla, hogy vérbeli csapatvezér, a játékot magasabb színvonalra emelő gólvágó és előkészítő, sokoldalú szuperklasszis. Eltelt egy esztendő, Eric kiöregedett az ifihokiból és az NHL vezérei kínos riadozással várták: mi a búbánatot lép a Lindros família. Apuka a paragrafusokon kedvére tiporva, mint fiának teljes jogkörrel felruházott menedzsere tárgyalni kezdett a New York Rangers és a Philadelphia Flyers együttesével (mintha az időközben megszűnt, majd Colorado Avalanche alakjában újjáéledt Quebec Nordiques nem is stoppolta volna le a gyerekember játékjogát, mintha nem is ő lett volna a 91-es draft „egyperegyes” újonca). És nem sokat teketóriázott: 1992 nyarán mindkét csapatnak eladta ismeretlenül is elhíresedett nagyfiát. Hosszadalmas jogi csűrés-csavarás után a döntőbírósági határozat a Philadelphia szerződését érvényesítette. Á hoppon maradt Quebec az elvitrolázó egyperegyes tinisztár helyett kapott hat játékost (köztük az ismert svéd Peter Fors- berget) és két draftjogot, tehát összesen nyolc korongozót, plusz tizenöt millió dollár bánatpénzt. Páratlan a tranzakció léptéke, hiszen próbálatlan gyerekemberről volt szó. Felbukkanásakor az NHL-ben (1992) a XXI. század első, majdan babértól és legendáktól dúsan övezett gólkirályát, sőt all-round csapatvezérét látták benne. A Wayne Gretzky-Mario Lemieux magasvonulat folytatásként kezelték a szakemberek. Csodálatos tehetségnek tartották, talán mégLemie- ux-nél is nagyobbnak. Érthető, 194 centi magas, 105 kiló a súlya (ennek megfelelő a fizetése is: évi nyolcmillió dollár) a profiliga paramétereit és fizikai követelményeit figyelembe véve, alkatilag Lindros a tökély, az ideális középcsatár. Mondhatnánk, hogy óriásbálna tömegéhez mérten robbanékony, gyors, erőszakos, de nem alattomos. Ugyanolyan könnyedséggel üt gólt, mint amilyen taná- rian előkészíti a befejezést. Irgalmatlanul hosszú karjával mindenhová elér, a leglehetedenebb helyzetekből is ki(be)piszkálja a korongot. Ahogy mondani szokták róla, ezt a londoni (Ontario állam!) behemótot jéghokisnak teremtette a Jóisten. Még nem érte el a zenitet. Elvégre egyszer sem tudta megajándékozni Philadelphia városát a világbajnoki címmel (Stanley Kupa). 1997-ben ugyan a döntőbe vezette a Repülőket, de ott már elfogyott a csapat és Lindros ereje, a Detroité lett a trófea. Az elmúlt hét elejéig nem egészen 500 bajnokin 235 gólt ütött és 350-et pedig előkészített. A büntetőpadon töltött mintegy 800 perce jelzi: higgadt, megfontolt játékos, meccsenként legfeljebb egy kétperces büntetést enged meg magának. Ez szinte hihe- hetlen. Ugyanis szereti és keresi az ütközéseket, de bármilyen szörnyűeknek is tűnnek belemené- sei, nem szabálytalanok. A maga módján peches, mert egy óriás „karambolja” . alacsonyabb ellenfelével mindig feltűnő. Ha beindul, hallatlan méreteket ölt a mozgási energiája, lehetetlen megállítani. Amikor annak idején a palánkra „kente” az Ottawa svéd játékosát, Dackellt, és az vérző arccal, eszmé- ledenül vágódott a jégre, nálunk már rendőrért kiáltottak volna. Az NHL alelnöke, Colin Campbell videón többször is megnézte az esetet, és csak ennyit mondott: kemény ütközés volt, de szabályos. Hiába, az NHL nem Extraliga. Lindros még nem nyert gólkirályi címet, de 1995-ben az év játékosának és a Játékosok Játékosának nyilvánították. Amióta az NHL- ben szerepel, így alakult szezonként a pontszerzése 1992-93: 41 gól (34 gólpassz) 1993-94: 44 (53), 1994-95: 29 (41), 1995-96: 47 (68), 1996-97: 32 (47), 1997-1998: 30 (41), 1998-99: 49 (53). Most is ott van a legeredményesebbek között. Hogy hat idény alatt csak mintegy 500 meccset játszott és 248 gólt ütött, az szakadatlan sérüléseinek tudható be, térdszalagja többször nem maradt szakadatlan... A most zajló szezonban jól megy a kapitánynak és csapatának is, csoportjában a második. Wayne Gretzky után Eric Lindros lehet az NHL ldrálya és minden kanadai bálványa. Hogy azonban Way- nétől átvegye a királyi koronát, a magasba kellene emelnie a Stanley Kupát. Van reménye. Még csak 26 éves. A most zajló szezonban jól megy a kapitánynak és csapatának (Archívumi felv.)
