Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-08 / 5. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 8. Kultúra gg:i. Január 11-én Azt meséld el, Pista című Örkény-estjével Pozsonyban, a Studio S színpadán vendégszerepei Mácsai Pál. Európa több színpadán láthatták már az előadást i» Valós életet mond el egyes szám első személyben Örkény-szakos színész-rendező. A Macskajáték és a Pisti a vérzivatarban színpadra állítása után a Levelek egy percben című kötetből tartott felolvasást a Petőfi Irodalmi Múzeumban, majd a Komédi- um közönségének mutatta be Azt meséld el, Pista! című Ör- kény-estjét. SZABÓ G. LÁSZLÓ A Bereményi Gézával közösen szerkesztett szöveg egy része korábban még nem került nyilvánosságra. Magnószalagok, -kazetták, levelek, baráti visszaemlékezések alapján készült az „új” anyag, amely a Ko- médium falai között már százötven alkalommal felhangzott. De meghódította vele a külföldön élő magyarokat is. Mácsai Pál a következőképpen foglalja össze az est történéseit. „Nagypolgári család, harmincas évek, bo- hémság, háború, munkaszolgálat, hadifogság, haza, kommunizmus, hit, csalódás, szenvedés, ötvenhat, hit, csalódás, szenvedés, szilenci- um, az írás folytatása, hatalom, hit, csalódás, halál. Szóval, tipikus élet, de az optika, amivel ezt Örkény végignézte és dokumentálta, káprázalik Géza két könyvét és Mándy Iván írásait. Mindig van egy-két író, aki felizgat. Kamaszkoromban Örkény volt az élő klasszikus. Az Andrássy úton volt a könyvnap, ott álltak a standok, jöttünk a gimnáziumból, és néztük, van-e új Örkény. Egyrészt őt értettük, ami nem baj egy írónál, másrészt tudtunk rajta röhögni, ami szintén nem baj. Szemben az akkori kortárs irodalommal, ami Örkény mellett az én szememben vagy papírízű volt, és nem volt hozzá közöm, mert nem szólt se rólam, se hozzám, vagy pedig híg volt. Örkénytől pedig a valós életet kaptam. Találkozott vele akár csak egyszer is? Egyedenegyszer láttam őt. Lefelé sétált a Pesti Színházban. A világosítófülkéből jött, ahová lépcső vezet. Akkor volt friss darab a Pisti a vérzivatarban, ’78-at vagy ’79-et írtunk, már nem emlékszem pontosan, de arra igen, ahogy sétált lefelé a szűk lépcsőn Radnóti Zsuzsa karjára támaszkodva. Én pedig mint érettségiző gimnazista futottam felfelé. Felismertem az arcát. Tudtam, hogy ez ő. Úgy éreztem, elérhetetlen távolságban lebeg fölöttem. Ha tehát valaki hajlamos szimbólumokban gondolkodni, akkor ez alapján lehet. Természetesen nem „Megalkuvónak tartották, és valóban az volt..." tos és egyedi. Ha én ezt jól játszom, a néző úgy érezheti, hogy eltöltött másfél órát Örkénnyel.” Vázolná az utat, amely Örkényhez vezette? Hogyan fedezte fel magának? Semmi nagyot nem tudok mondani. Sok író van, aki nekem ugyanolyan fontos, mint Örkény. Jóformán véletlen, hogy általa született ez az előadóest. Azt kell, hogy mondjam, ő az egyik, aki fontos számomra. Nem az első, nem a második és nem a harmadik. A legekkel amúgy sem tudok mit kezdem. Minden a maga helyén, itt vagy ott érvényes. Ha úgy fogalmazok, hogy a tíz legkedvesebb íróm között ott van, akkor igen. Sokat tanultam, épültem a művei által. De mondom, merő véletlen, hogy őt választottam. Lehetne Kosztolányi- vagy- hogy prózaírónál maradjunk - Szép Emő-estem is. A háború utáni prózaírók közül nem tudnék olyan nagyon válogatni, de a XX. századból tízet is. Prózaíróból valószínűleg nincs olyan sok, akit eljátszhatnék a színpadon. Van ebben valami törvényszerű. Akármennyire szeretem is Mikszáthot vagy Mórát, mert értük legalább annyira rajongok, mint Örkényért, és olvasom is őket majdnem olyan sokat, de a megformálásukat másoknak hagyom. Egyébként Krúdyt is nagyon szeretem, és Bálint György prózáját. Ottazt mondom, hogy én bármikor olyan magasra jutok, mint ő, ez amúgy is inkább olyan biológiai lépcső volt, nem szellemi. A szeme erősen megmaradt bennem, épp az ellenkezője volt a fizikumának. Gyémántszerűen ragyogó, fókuszáló szempár volt, amelyben az emelkedettség mellett huncutságot is felfedeztem. De olyan vásott huncutságot. Olyan ember volt, akit nagyon sokan érezhették szoros ismerősüknek vagy barátjuknak, de voltak olyanok is, akik nem szerették őt. Meg tudta fejteni, mi lehetett az oka? Megalkuvónak tartották, és valóban az volt, de hogy nekem ezért ki kellene törölnöm egy nagy írót az érzelmeimből...? Nem kell! Itt a nagy írón a hangsúly, aki épp annyira volt csak megalkuvó, mint cakk-pakk a magyar társadalom. Miből sejtette, hogy a nagy Ör- kény-darabok mellett az író önéletrajzi írásaira is kíváncsi lesz a közönség? Az Egypercesek sikeréből. Örkény életéből, amelyet elég korán, tíz-tizenegy évesen megismertem a Vit- ray Tamás készítette Ötszem- köztből. Emlékszem, ötvenhatról nem az hangzott el, hogy ellenforradalom, hanem hogy „események”. Fel is kavarta ez a pesti értel„Merő véletlen, hogy őt választottam." miséget. Aztán elolvastam a Lágerek népét, a fiatalkori írásait és a slágernek számító Egyperceseket. Amikor a Macskajátékot rendeztem Veszprémben, pontosan tudtam, miből van az anyag. Jól sikerült előadás volt az, kitűnő színészekkel. És akkor Radnóti Zsuzsa, az író özvegye engem kért meg, hogy tartsak felolvasást a Levelek egy percben című kötetből a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ebben nagyon feszes és bonyolult dramaturgiát sikerült kidolgoznom. A fiatal Örkény leveleit én olvastam, a középkorúét Bálint András, az idősebb Örkény leveleit Mensáros László. Ennél eredetibb gondolat a színháztörténetben nem született... Radó Gyula rendező, a Komédium művészeti istápolója azt mondta: folytassuk a Komédium színpadán. Mire én azt feleltem, hogy ne haragudj, ezt nem folytathatjuk, hiszen Mensáros László és Bálint András többre hivatott színészek, mint hogy újra felolvassanak. Viszont elkezdtem gondolkodni, mit lehetne ezekből a levelekből csinálni - mint egyszemélyes történetet. És akkor egy pillanat alatt összeállt bennem, hogy Örkény élete egyes szám első személyben szinte végig megvan, ráadásul az ő élete drámai élet. A Pisti a vérzivatarban nem Laci vagy Feri a vérzivatarban. Az Pista. Összeválogattam mindent, ami egyes szám első személyben született, s miután elolvastam, láttam, hogy ebből össze lehet állítani egy egész estét betöltő anyagot. Voltak ugyan nagy hiányok, például a halála előtti évekből, Radnóti Zsuzsával azonban megbeszéltük, hogy a magnószalagokról, -kazettákról és főleg a levelekből minden pótolható. Az első perctől fogva világos volt számomra, hogy ez működni fog, mint színpadi helyzet. Jön egy ember, és elmeséli az életét. Ezzel semmiféle gondom nem volt. A mesélésnek nagyon sok rétege van. Egy színdarab is történetet mesél el - dialógusokban. Egy rendezésnél, ha beül az ember a színházba, mindig felteszi a kérdést, hogy „megkapta-e” a történetet vagy nem. Függetlenül attól, hogy ki hogyan játszik, elmondja a rendező a sztorit vagy megtartja magának. Ez alapkérdés. Itt még szó sincs alakításról, eszmei mondanivalóról, csak a puszta történetről. Ember megteremtődik, embert elringatják, ember álmodik, ember felébred. Ez mondjuk Az ember tragédiájának a képlete. A rendezésnek pedig az a legkisebb része, hogy az ember megmondja, ki honnan jön be a színpadra, vagy hogy milyenek legyenek a mozgások, a ruhák. Sokkal fontosabb megtalálni és kidolgozni a szöveghez illő belső mozgásokat. Igen, rendezői feladatot az Azt meséld el, Pista! is adott eleget. Ebben Bereményi Géza segített. Háromszor-négyszer megnézett, és elmondta az észrevételeit. Leültünk dumálni, és közölte velem, hogy „Ennek a résznek más a köze Örkény életéhez, mint ahogy te gondolod. Ez nem csupán sztori, ez az ő számára egy tanulságos fordulat, amelyben megértette, hogy... és ezen bizonyára ma is nevetne.” A csiszolgatásoknak ilyen értelemben ma sincs vége. Külön erénye az előadásnak az a hang, amellyel továbbadja a történeteket. Mintha ott és akkor, helyben találná ki mindazt, amit elmesél. Mi ennek a „trükkje”? Jó kérdés és jó kifejezés. Ez tényleg trükk. A hiúbbak úgy hívják, módszer. Megfogni a nézőt az alapszituációval, hogy valaki mesél. Nem is lenne jó, ha a néző az első mondataim után nem felejtené el, hogy engem lát a színpadon. Örkényt kell látnia. Az ő eredetisége, az ő optikája, az ő nézőpontja fogja meg a közönséget. Mi lehet a folytatás, ha már ilyen szoros kapcsolatba került az íróval? Az, hogy ezentúl Örkény Istvánként mutatkozom be, és azt hiszem, hogy én írtam a műveit... A Tóték színpadra állítására nem gondolt? Egyelőre nem. Hollandiától Finnországig, Csehországtól Amerikáig sok helyre elvitte az Azt meséld el, Pistát. Van ezeknek az előadásoknak közös nevezőjük? Van. Az alapszituáció és a szöveg minősége. Örkény ironikus nézőpontja, bölcsessége és éleslátása mindenütt ugyanúgy működik. Ez biztos. Most például az Egypercesek jelenik meg új fordításban németül. Ez alkalomból meghívtak pár napra Frankfurtba. Európa egyik legjobb bankjában olvastam fel részleteket a könyvből. Bitang felhőkarcoló Frankfurt közepén, ülésezik a nagy német bank. Magyarország, úton az Európai Unió felé. Irodalom a száraz előadások között. Valaki szólt nekik, hogy van egy magyar színész, aki rövid prózákat fel tud olvasni németül, magyar szerzőtől. És milyen, kérdezték. Mármint a próza. Szellemes. Jó, akkor jöjjön. És meghívtak. Kiutaztam félórás felolvasást tartani Örkényből. Nagyon jól felszerelt előadóterem a Kommerz Bankban. Márvány és acél egy szép épületben, ott ül 150 gazdasági szakember, és csupa olyan előadást tartanak, amelyekben a következő szavak szerepelnek: Million, Milliard, Wirtschaft, Industrie, Gesellschaft, Ungarn, Europa, Deutschland, Wirtschaft, Industrie, Million, Aushandel. Ez ment két és fél órán ke\\ Sok író van, aki " nekem ugyanolyan fontos, mint Örkény István. « resztül. Tudnillik ez a szakmájuk. Én meg lidércesen éreztem magam. Ilyen helyen felolvasni! És akkor feltotyogtam az emelvényre, a felolvasó pulpitushoz, elmondtam, hogy Magyarországról jöttem, és Örkény István novelláit fogom megismertetni önökkel. A Boss öltönyösök pedig már az első mondatoknál elkezdtek nevetni, és végig követték az én 25-30 perces felolvasásomat. Feszült csönd, hajszálpontos reakcióhullámzás. Nagyon tetszett nekik. Azonnal értették. Örkénynek németül is sikere van. Hogyan került ilyen szoros kapcsolatba a német nyelvvel? Már gyerekként tanultam németül, aztán sokat voltam Németországban. Ez afféle közepes nyelvtudás. Kástnert gond nélkül olvasok, Thomas Mannt már nem annyira, ott szótároznom, bogarásznom kellene, de például az újságcikkek sem fognak ki rajtam. Miközben Pistaként meséli Örkény jobbnál jobb történeteit, végig egyedül ül a színpadon. Nem hiányzik a partner, aki néha-néha „besegítene”? Nem. Ott van Örkény. Ő a partnerem. Az elején nem is sejtettem, hogy ez ennyire egyszerű lesz. Nincs benne kellék, ruha, nincs semmi fakszni. Ez volt életem legkényelmesebb próbaidőszaka. A legfárasztóbb is lehetett volna. Ül egy széken... ... de jó szék! Saját egyéniségét milyen mértékben teheti hozzá az Örkényi szöveghez? Szövegszerűen nem teszek hozzá és nem veszek el semmit az írásokból, de a helyzetekhez való viszonyomat megmutathatom. Mondok egy egyszerű példát. Van egy történet a nászéjszakáról. Azzal kezdődik, hogy behívja Örkényt az apja a szobába, hogy tessék gondolni bizonyos dolgokra, és a kezébe adja, amit Amerikából hozatott neki. Itt tökéletes szabadságot érzek, rajtam múlik, hogy az apa most zavarban van, vagy pedig nem. Rukkoló, mert kíváncsi a fia nászéjszakájára, vagy ő maga is kínosnak érzi a helyzetet, és minél gyorsabban túl akar lenni rajta. Durva dolog, amit most az apa elkövet, csúnya hiba, vagy épp ellenkezőleg: egy tapintatos jó barát. Tehát azt, hogy milyen legyen az apa, én döntöm el. És ez végig így van. A gúzsbakötöttség maga a szabadság. De ismétlem: Mikszáthot nem biztos, hogy ilyen személyesen mondanék. Az én egyéniségemhez Örkény áll közelebb. Én is nagy élvezettel játszanám a Noszty fiú esetében a nem is tudom, kit, de azonosulni Mikszáth személyiségével vagy nehéz lenne számomra, vagy egyáltalán nem is sikerülne. Örkény élet- és haláltapasztalata megtanította valamire? Nem jöttem rá ezekből a szövegekből semmi olyanra, amit eddig, akár tőle, ne tudtam volna. A hadifogságról, a katonaságról, a visszavonulásról, emberi magatartásáról nagyon sokat tudtam, hiszen régóta ismerem az írásait. Hogy fest akkor a végleges Ör- kény-képe? Az én Örkény-képem azonos az Azt meséld el, Pistával. Ahhoz, hogy valaki ezt a képet árnyaltan megismerje, rá kell, hogy szánjon másfél órát. Különben nem derül ki. Elemezgethetném, megfogalmazhatnám, hogy ő hova tartozik a magyar irodalomban, de az én Örkény-képem mindenképpen ez az előadás. „A gúzsbakötöttség maga a szabadság." (Dömötör Ede felvételei)
