Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-08 / 5. szám, szombat
8 Tudomány és technika ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 8. Az első millennium a bizonytalan időszámítás miatt nem okozott olyan pánikot, mint ahogy azt a közhiedelem tartja Ezredforduló-várás 1000 éve A vegyszerek döntő része az északi pólus felé tart Lecsapódnak a mérgek HÍRÖSSZEFOGLALÓ A legújabb kutatások szerint az ipari országok által kibocsátott, a természeti környezetet és az élő szervezeteket súlyosan károsító vegyi anyagok túlnyomó része a légkörben a Föld északi pólusa felé tart, s ott rendkívül nagy koncentrációban lecsapódik. Ennek következtében a pólus elszennyeződik, az ott élőket pedig komoly veszély fenyegeti. Két, 1996-ban a Spitzbergáknál megvizsgált nőstény jegesmedvén különös elváltozást tapasztaltak: mindkettőn ott fityegett egy csöke- vényes hím nemi szerv is. Az arktiszi szigetcsoport nőstény jegesmedvéinek 1,5%-ánál figyelhető meg ez a jelenség, ami messze felette van a kétneműség szokványos előfordulásának. A rendellenesség okát még nem derítették fel, egyvalami azonban biztos: a jegesmedvék hatalmas mennyiségű káros anyagot hordoznak a testükben, pl. poliklórozott bifenileket (PCB) is. Ezekkel kapcsolatban az a gyanú, hogy rák- keltőek, károsítják az immunrendszert, és zavarják a szaporodást. Egyre több tanulmány bizonyítja, az érintetlennek vélt Arktisz más lakóinak szervezetében is nagy meny- nyiségű károsító anyag halmozódott fel. így norvég kutatók klór- és brómtartalmú anyagok nagyfokú koncentrációját találták elhullott jegessirályok tetemeiben, partra vetett ámbrás cetek testében pedig a károsító anyagok mennyisége meghaladta a derítőiszapok megengedett határértékét is. A kanadai eszkimócsecsemők szervezetébe az anyatejjel akár 20-szor annyi PCB is bekerül, mint amennyit a Egészség- ügyi Világszervezet megengedhetőnek ítél. Az érintett gyermekek kisebbek maradnak, mint kortársaik és szellemileg lassabban fejlődnek. A kanadai Broughton-sziget lakói szomorú nevezetességre tettek szert. A vizsgálatok szerint olyan nagy károsítóanyag-terhelésnek vannak kitéve, hogy ezen a téren csak a nagyobb vegyi katasztrófák áldozatai múlják felül őket. E tény ismeretében a többi eszkimó kerüli őket, és nem találnak házastársat maguknak. Mindennek oka pedig ä globális desztillációs hatás. Az illékony környezeti mérgek az ipari országokban elgőzölögnek, a hidegebb északra tartanak, s ott lecsapódnak. Egyes nehezebb anyagok minden télen lecsapódnak, majd tavasszal újra elpárolognak és mind északabbra vándorolnak. Végül a vegyszerek az örök hó birodalmában kötnek ki, ahol kevés a napfény ahhoz, hogy elbomoljanak. (VG) Az örökítőanyag újszerű bejuttatása egymillió sejtbe Lassan ható géninjekció Az apokalipszis ábrázolása a középkorban. Eddig mindannyiszor elmaradt... (Fotó: HVG) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Az USÁ-ban génsebészek olyan, a génterápia területén alkalmazható, biológiai úton lebomló „váz- szerkezetet” hoztak létre, amely lehetővé teszi, hogy a szervezetbe kívülről bejuttatott DNS lassan szabaduljon fel. Ezzel elérték, hogy a környező sejtek nagyobb számban vehetik fel a beadott örökítőanyagot, és segítségükkel gyógyító hatású fehérjéket állíthatnak elő. A DNS sejtekbe történő bejuttatása tekintetében ez a módszer messze hatékonyabbnak ígérkezik, mint a hagyományos géninjekciók. Az új felfedezés megkönnyítheti az átültetett szervek megtapadását, illetve elősegíthetik a betegeknél az új, saját szövetek kialakulását. Az •ízületbe juttatott, DNS-sel töltött polimer serkentheti például az ízületi porc újraképződését. Amikor HÍRÖSSZEFOGLALÓ A nagy-britanniai Glaxo Wellcome gyógyszergyár beazonosította azokat az emberi géneket, amelyek három, gyakorta előforduló betegséghez köthetők: a migrénhez, a cukorbajhoz és a pikkelysömör nevű bőrbetegséghez. Az úgynevezett génfeltérképező technológiával sikerült a betegségeket előidéző géneket nyomon követni és feltárni. Az angol nevén „single nucleotide polymorphisms” kezdőbetűiből képzett, SNP nevű technológiával most már leszűkíthető az erre hajlamos gének kutatása egy olyan kis területre, amely mindössze egy- nyolc gént tartalmaz viszonylag nagy területű DNA-n belül, amelyet konkrét betegséghez lehet kötni. Ez viszont segítséget nyújthat a tudósoknak ahhoz, hogy gyorsabban felfedezzék, mely gének idézik elő emberekben betegségek kialakulását. A Glaxónak persze még hosszú utat kell megtennie, hogy e felfedezéseket értékesíthető gyógyszerekre váltsa. A brit cégnek ugyanis először szabadalmaztatnia kellene azt az információt, amelyet az adatokból nyerhet, majd ezt követően dönthet arról, miként haladjon tovább. A kutatások segítséget nyújthatnak a Glaxónak annak megállapításában, mely típusú gyógyszer milyen betegségben szenvedőnek egy milligrammnyi DNS-plazmidot hagyományos módon injekcióznak be a szervezetbe, akkor az örökítőanyag rendszerint csak száz vagy ezer környező sejtbe jut be. A lassan felszabaduló DNS esetén ez a sejtszám eléri a százezres, egymilliós nagyságrendet is. Mindez arra ösztönözte a csoportot, hogy egy másik polimerkorongot is előállítson, amely egy olyan, vérlemezke eredetű növekedési faktor génjét hordozza, ami elősegíti a sebgyógyulást és az új erek képződését. Az biztos, hogy ennek hatására a patkányok sebei jobban gyógyultak, és több új ér alakult ki bennük, mint a kontrollcsoport állataiban. A kifejlesztett polimerből a DNS megközelítőleg egy hónap alatt szabadul fel. A kutatók szerint az ebben a módszerben rejlő lehetőségeket a gyógyítás számtalan területén fel lehet majd használni. (N-g) felelne meg, hogy így, mondhatni egyedi orvosságok készülhessenek a különböző módon reagáló páciensek számára. A betegségeket előidéző gének nyomon követése és azonosítása az egyik legizgalmasabb kutatási téma a világ vezető gyógyszergyárai körében. Legtöbbjük évente dollármilliárdokat költ akár saját kutatás-fejlesztésére, akár biotechnológiai vállalatokkal szövetkezve abból a célból, hogy azonosítsák a géneket és kijelöljék ennek alapján a gyógyszergyártás hányáit. A szívbetegség, az asztma, az ízületi gyulladás, az allergia, sőt a rák is azon kórok közé tartozik, amelyek a kutatás kiemelt területeit jelentik. Annak megértése, mikéntjárulnak hozzá a betegség előidézéséhez e gének különböző formái, segítséget nyújt új gyógyszerek kifejlesztéséhez mind a megelőzés, mind a gyógyítás végett. Mindazonáltal az ipari megfigyelők egyelőre óvatosak, hiszen minden tízezer kutatási tanulmány eredményei közül csupán egy jut el a piacig. A Johnson & Johnson és biotechnológiai partnere, a franciaországi Genset SA is közel kerültek azon gén azonosításához, amely szerintük a szkizofrénia nevű elme- betegség kialakulásáért felelős. E kór világszerte több tízmillió embert érint, kezelése pedig dollármilliárdokba kerül. (VG) Mondhatnak a naptárszakértők, amit akarnak: a népakarat 1999-et akarta tudni az évezred utolsó évének. Ezredfordulós várakozásokat egyszer már átélt a világ, igaz, kevés az ezzel kapcsolatos hiteles forrás, ám ami van, sok érdekességet mond el az emberi lélek állandóságáról és változásairól. HÍRÖSSZEFOGLALÓ A keresztényeknek az évfordulóhoz kötődő világvégevárásának a Biblia volt a forrása. Mégpedig annak több helye is. Például a Szent János apostol látomásait tartalmazó Jelenések könyve is szól az utolsó ítéletről. Ennek előzményeként a kinyilatkoztatás itt egy angyalról ír, amelyik annak idején a mennyből alászállva „megragadta a sárkányt, az ős kígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte”. Az ezer év lejártával viszont, közvetlenül Krisztus megjövendölt második eljövetele előtt, a gonosz rövid időre szabadlábra kerül, közli az írás. Ezen kívül Jézus néhány kijelentése, illetve a Biblia egyéb próféciái már az első századoktól sok vitát gerjesztettek a világvége konkrét időpontjáról. Annak megválaszolását azonban, volt-e egyáltalán millenniumi várakozás ezer évvel ezelőtt, és ha igen, milyen formá(ka)t öltött, nemcsak az nehezíti hogy az írott források rendkívül kis száma miatt Európa történetében kétségkívül a 10. század az európai történelem egyik legkevésbé ismert korszaka. Egy másik, nem elhanyagolható probléma a korabeli naptárrend- szer(ek) sajátosságaiból fakad, aminek ismeretében szinte bizonyosan kizárható, hogy egyetemes ezredforduló-várás jellemezte volna Európát. Már csak azért sem, mivel egészen a 16. század második feléig (Oroszországban 1725-ig, Angliában pedig 1752-ig) kellett várni arra, hogy - német-római birodalmi kezdeményezésre - elteijedjen a január 1-jei évkezdés. Addig ugyanis ahány ország, annyi szokás volt divatban. Velencében például ősi római mintára március 1-jén kezdődött az év, Oroszországban három héttel később, a tavaszi napéjegyenlőség idején, míg Toszkánában vagy a Brit-szigeteken Jézus fogantatásának napjának egyházi ünnepén, március 25-én cseréltek naptárat, német nyelvterületeken, valamint Németalföldön karácsonykor, a franciák régióiban pedig a húsvétot tették évkezdetnek. Mi több, a középkori pápaságban aszerint változott az évkezdet, hogy milyen nemzetiségű pápa uralkodott. Ráadásul akkoriban nemcsak az évkezdet napját jelölték ki a fent vázolt sokféHÍRÖSSZEFOGLALÓ A próféták és tudósok sok mindenben különböznek, egyvalamiben azonban hasonlítanak egymásra: katasztrofális véget jósolnak az emberiségnek. Például már a 999- es év is aggodalommal telt el, 1000. január elsejére várták a világvégét, amiből rengeteg baj származott: nem vetették be a földeket, aminek következményeként éhínség és járványok pusztítottak. Az 1033-as év se kecsegtetett semmi jóval, hiszen éppen ezer évvel azelőtt halt meg Jézus. 1186-ban, a toledói levélben felszólították az embereket, hogy rejtőzködjenek el, mert itt a világvége. 1464-et a Szaturnusz és a Jupiter együttállása miatt a „szorongattatás” évének nevezték. 1666-ban is világvégét jósoltak, de csak Londonban történtek szörnyű események: tűzvész és bubópestis pusztított. 1843-ban a William Miller által leséggel, hanem az sem döntetett el egységesen, pontosan honnan is számítják az éveket. Mert a 6. század elején Dionysius Exiguus apát hiába készítette el a ma is használatos, Krisztus születését alapul vevő - a legújabb kutatások szerint néhány évet tévedő - időszámítást, ez sem terjedt el azonnal. Sylvain Gouguenheim francia történész szerint ez a rendszer csak lassan terjedt el, s párhuzamosan több időszámítási módszer is használatban volt. Például igen gyakran számították az éveket a királyok vagy hercegek uralkodása alapján, miáltal minden egyes örökösödés vagy uralkodóváltás újabb alkalom volt a számláló nullára állítására. A Krisztus feltételezett születési időpontját kiindulópontnak tekintő naptár széles körű elfogadására azonban csak a 11. században került sor, feltehetően azért is, mert II. Miklós pápa (1058-1061) úgy döntött, attól kezdve minden megnyilatkozását ennek alapján datálja. Mindezek azt a sokak által vallott elképzelést erősítik, hogy az 1000. évet aligha kísérhették olyan tömeges pánikmegnyilvánulások, amilyeneket például egy egységes naptárrendszer birtokában utólag nem kevesen vissza kívántak vetíteni. A századfogalom mint korszakhatár először akkor jelent meg, amikor VIII. Bonifác pápa 1300-at szent évvé nyilvánította. A korábbi századfordulókat az azokat átélők többsége nem is vette észre, mivel csupán a 16. század második felétől alakulhatott ki általánosan a történeti évszázad, illetve a „valaminek vége” szélesebb körben nyilvántartott fogalma. Akkor mire alapozva alakították ki véleményüket azok, akik azt állítják, hogy az 1000. év táján apokaliptikus várakozásban és félelemben éltek Európa lakói? A gyér írásos források tanúsága szerint a millennium közeledtét csupán néhány, elsősorban egyházi szerző jegyezte fel. Teljes mértékben kimaradt viszont például a kor királyi dekrétumaiból, okleveleiből. Sőt, az ekkoriban született pápai bullák az ezredfordulót megelőző három évtizedben egyeden utalást sem tartalmaznak a közelgő utolsó ítéletre. Mindez egyes kutatók szerint akár az akkori kilenc pápa (és ellenpápa) világvége-várako- zásokkal szembeni kételyeit is kifejezhette. Máshol azonban virágzott a vüágvégevárás. Egy Loire menti kolostor apátjától, Abbótól értesülhetünk arról, hogy 975 táján Lotharingiában az a hiedelem kapott lábra, hogy a világvége 992- ben lesz, amikor is nagypéntek az angyali üdvözlet március végi napjára esik. Mindez azért, mivel Jézus halálának és fogantatásának napja nem kerülhet egyazon napra. A félelem végül akkor ült el, amikor koraalapított „világvége-mozgalom”, a millerizmus erre az évre jósolta a „véget”. 1910-ben a Halley-üstö- kös látogatását sokan az Úr eljövetelének tekintették. Egy leleményes vállalkozó üstököstablettákat árult, amelyek védelmet nyújtottak az üstökös mérges gázai ellen. 1914-ben Charles Russel leleplezte a millerizmus tanait és megalapította a Jehova Tanúi nevű szektát, és erre az évre mindjárt meg is hirdette a világvégét, ami a továbbiakban se következett be. Ettől kezdve a téma „megszállottáivá” váltak, és folyamatosan újabb időpontokkal álltak elő. A XX. században is rengeteg szekta bukkant fel, amelyek tanai a biztos véget hirdették. Szerencsére a tudósok - tudományos alapon - igyekeznek eloszlatni az aggodalmákat. Kizárólag tudományos alapon figyelmeztetnek minket arra, hogy kimerítjük nyersanyagkészleteinket, amellyel energiaválságot idézhetünk elő. beli tudósok kimutatták, hogy ilyesmi előfordult már, utoljára 908- ban, s akkor sem dőlt össze a világ. Ennek ellenére némely korabeli forrás több olyan „égi” jelről is beszámol, amelyek nemcsak félelmet, hanem világvégepánikhoz vezethettek. Egyesek azt feltételezik, hogy az 1003-ra tehető lázas templomépítési hullám közvetett oka talán szintén az „ezredfordulós rettegés”, pontosabban az ebből való hálatelt felszabadulás, az újra reménykedő egyház. Tovább gyengíti a „rettegésben töltött 1000. év” koncepcióját Raoul Glaber műve, aki maga is leírja, hogy mivel a végzetesnek ígérkező forduló után minden maradt a régiben, nyomban újabb világvégpontot tűztek ki: 1033-at, Jézus kereszthalálának ezredik évfordulóját. így azután hamarosan megkezdődött a felkészülés a következő világvégére. Előbb 1003- ban egy hatalmas bálna bukkant fel, aztán 1009-ben az arabok lerombolták a jeruzsálemi Szent Sírtemplomot, mi több, 1014-ben egy üstökös tűnt fel, a kihirdetett évben, 1033-ban pedig, napfogyatkozást és különleges légköri jelenségeket követően, egy széles tömegeket érintő éhínség segített hihetővé tenni a világösszeomlás közeledtét, ám az megint csak elmaradt. A máig ismert források az elmondottak ellenére végső soron igen keveset beszélnek az 1000. évről, s még kevesebbet az akkori rettegésről. Hogyan lehetséges, hogy a mai emberek iskolai emlékezete mégis ezt a képet őrizte meg az előző ezredfordulóról? A tudósok azt feltételezik, hogy az „ezredik év” mítosza valójában csak valamikor aló. században született, amikor Johann Trithem német humanista, valamint egy itáAztán annyira szennyezzük a környezetünket, hogy már lassan levegőt se lehet majd venni. A népességrobbanásról pedig jobb nem beszélni! Ha nem teszünk semmit ellene, akkor éhínség fog fenyegetni. A Föld jégsapkáinak olvadása pedig egyenesen a földrészek elsüllyedéshez vezet. A mágneses1464 a „szorongattatás” éve volt, 1666-ban is világvégét jósoltak. pólus-váltásnak is beláthatatlan következményei lehetnek. De nem kell izgulni, mert egy-egy jégkorszak millió évekig tart, és az utolsó még csak kétmillió évvel ezelőtt kezdődött. Most éppen a két jege- sedés közötti felmelegedés átmeneti időszakában vagyunk. No és az ózonlyuk! A kozmoszból érkező katasztrófák szintén gyakori téliai bíboros, Cesare Baronius krónikáikban drámai erővel ecsetelték az 1000-ben történt szörnyű eseményeket. A mai történészek úgy vélik, elsősorban nekik köszönhetjük az első ezredforduló idején kitört állítólagos világpánikkal kapcsolatos, ezek szerint hamis közvélekedést. Georges Duby francia történész így nyilvánvalóan az ár ellen úszik, amikor Az ezredik év című forráselemzésében rettegés helyett legfeljebb „elszórt nyugtalanságokról” beszél, amelyek szerinte ráadásul a világi és egyházi hatalom 10. századi válságából fakadhattak. Johannes Fried német történész egyik tanulmányában azt állítja, a történészek elhanyagolták az emberi érzelmek történetének tanulmányozását. Pedig ha ezt tennék, tudnák, hogy senki sem szeret nyíltan a félelmeiről írni, s e tabut aligha hágták át a 10. század krónikásai sem. Richard Landes, a bostoni Milleniumi tanulmányok központjának professzora pedig egyfajta korabeli egyházi öncenzúrára gyanakszik, mondván, a források azért mondanak olyan keveset, mivel az ezeréves jóslatot szimbolikusan értelmező Szent Ágoston tanításán felnőtt egyházi krónikások tudatosan kerülték a félelem keltését vagy táplálását, s inkább nem írtak a környezetükben lezajlott rettenetes eseményekről. Szerinte e korszakban a pápai trónra ülő II. Szilveszter pápa is azért lehetett olyan sikeres, mert jól alkalmazkodott az ez ügyben vállalt „hallgatás törvényéhez”. Mindezek alapján már csupán remélheljük, hogy napjaink tömegtájékoztatásának ezer év múlva elvégzett elemzései sokkal pontosabb képet adnak majd a mi 2000. év előtti félelmeinkről és hiedelmeinkről. (A HVG nyomán) mák: ütközések, becsapódások színesítik a földi veszélyek egyhangúságát. A bioszféra a tudósok állítása szerint már legalább hatszor kipusztult. És akkor még nem beszéltünk a „fő végről”, a Nagy Reccsről! A tudomány szerint egyszerűen az univerzum átlagos sűrűségétől függ az életünk. Ha ez a kritikus mértéket meghaladja, akkor a világegyetem tágulása leáll, és átadja helyét egy gyorsabb ütemű összehúzódásnak, így bekövetkezik a „tűzhalál”, a Nagy Reccs. Persze akkor se járunk jobban, ha az átlagos sűrűség a kritikus átlag alá esik. Ekkor ugyanis a tágulás örökké folytatódni fog, és a csillagok kiégett salakterméke fog úszkálni a végtelenben. De persze izgulni nem kell! Ma úgy tartják, hogy még ötvenmilliárd évig „tágulunk”, és újabb 60 milliárd kell ahhoz, hogy az univerzum újra összehúzódjon. De vajon a tudósok sohasem tévedtek? (N. G.) Betegségeket előidéző gének nyomon követése A gyógyszerre várni kell Az emberiséget már nagyon régen aggasztja a teljes pusztulás rémképe, amely egyszer valóban bekövetkezhet Próféták próféciái és a tudósok prognózisai
