Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-25 / 19. szám, kedd
Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 25. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Új ajánlatra vár a kassai vasmű Pozsony. A kassai vasmű - a cég pénzügyi stabilizációjára való tekintettel - új ajánlatot vár a U.S.Steeltől. Tavaly augusztustól, amikor az amerikai cég benyújtotta utolsó ajánlatát, a vasmű helyzete jelentősen javult, s ennek a lehetséges stratégiai befektető ajánlatában is meg kellene nyilvánulnia - nyilatkozta a vasmű szóvivője. Szerinte a kassai acélóriás érdeke a tárgyalások mielőbbi lezárása a stratégiai partner keresése során. (SITA) Sörgyári fúzióstop Pozsony. A versenyhivatal meghosszabbította a Heineken és a Martiner valamint a Gemer sörgyárak fúziójának tilalmát. Az intézkedés a hivatal szerint időt jelent számukra a tények felülvizsgálatára. A koncentráció ellen tiltakozott a tapolcsányi Topvar és a Steiger sörgyár. (SITA) Leállás az atomerőműben Pozsony. A fűtőelemek cseréje miatt leállították a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű első blokkját. A leállást kihasználják azoknak a munkálatoknak az elvégzésére is, melyekkel az erőmű biztonságát növelik. Az idei év a V-l-es blokk rekonstrukciója szempontjából kulcsfontosságú, idén ugyanis szeretnének befejezni az ezzel összefüggő munkálatokat. (SITA) Német atomerőművek Berlin. A bezárásukról folyó kormányzati-iparági vita közepette erőteljesen növelték termelésüket tavaly a német atomerőművek: 169,7 milliárd küowattóra áramot állítottak elő, 8 milliárddal többet mint 1998-ban. Az eddigi rekordév 1997 volt, 170,4 milliárd kilowattórával. Az atomenergia 1988 óta a német áramellátás egyharmadát és a teljes energiaellátás 10%-át adja. Az atomerőművek révén tavaly 170 millió tonna széndioxiddal kevesebb került a levegőbe, mintha ugyanennyi áramot szénnel, olajjal vagy gázzal működő erőművek adtak volna. (MTI) Pácban az AG Bank Pozsony. A jegybank banktanácsa tegnapi ülésén helyesnek ítélte a bankfelügyelet decemberi elsőfokú döntését, amellyel az AG Bankot megfosztotta licencé- től. Egyúttal azonban megszüntette az elsőfokú döntést, mivel arra gyanakszik, hogy az AG Bank más jogi normákat is megsértett. Az ügyet ezért visszaadták a bankfelügyeletnek további vizsgálatra és az azt követő döntéshozatalra. A banktanács szerint az elsőfokú döntés lezárása után merült fel a gyanú, hogy az AG Bank nem tartotta be kötelességét a törvényüeg védett betétek nyilvántartásával kapcsolatban. (SITA) Jó évet zárt a Ludová banka Pozsony. A Ludová banka Rt. mérlegfőösszege tavaly elérte a 22,3 milliárd koronát, ami 1998- hoz viszonyítva 9%-os növekedésnek felel meg. A pénzintézet 6,4 milliárd korona értékű hitelt nyújtott, miközben a hitelek aránya a bank aktívumainak 29%- át tette ki. A betétesek által elhelyezett pénz a bankban elérte a 17,6 milliárd koronát. 1998-hoz viszonyítva ügyfeleik száma 24%-kal nőtt elérve a 140 ezret, ennek mintegy negyedét cégek teszik ki. A bank fiókjainak száma tavaly 19-re nőtt, idén pedig újabb négy fiók nyitását tervezik. (SITA) A kínálatszűkítő megállapodásokat 79,8%-ban tartották be Csökkenő olajtermelés MTI-HlR Dubaj. Napi 790 ezer hordóval kevesebb olajat termelt decemberben a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) - jelentette a Middle East Economic Survey (MEES) szaklap. A tíz tagállam termelési fegyelme azonban kicsit lazult, a márciusi kínálatszűkítő megállapodásokat decemberben 79,8 százalékban tartották be, míg novemberben még 84,2 százalék volt az arány. Az újság becslései szerint a tíz tagállam napi 25,35 millió hordó olajat hozott felszínre a múlt hónapban, a novemberi napi 26,14 millióval szemben. Irakot nem számítva az OPEC termelése decemberben napi 23,85 millió hordóra emelkedett a novemberi 23,66 millió hordóról. Irak decemberben napi átlagban 1,5 millió hordó olajat termelt, míg novemberben még napi 2,48 millió hordóval. A tíz tagállam közül csupán Irán csökkentette termelését decemberben: a MEES adatai szerint napi 3,42 millió hordó olajat termelt, a novemberi napi 3,58 millió után. Az olajkartell tavaly 5 százalékkal kevesebb, napi 26,468 millió hordó olajat hozott felszínre. (1998- ban napi 27,873 millió hordóval.) Irak, amelyre nem vonatkozik az OPEC-termeléskorlátozó megállapodása, tavaly 20,2%-kal napi 2,542 millió hordóra növelte termelését, az 1998. évi 2,115 millió hordóról (1 hordó=159 liter) Az átképzésen a hangsúly - a gazdaság élénküléséig Szlovákiában tovább növekszik a munkanélküliek száma A fővárosban is kevés a munka Pozsony. A munkanélküliség olyan időszakban döntöget nálunk negatív rekordokat, amikor Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ellentétes folyamatnak vagyunk tanúi - nyilatkozta Pavel Tomasta, a Nemzeti Munkahivatal (NÚP) analitikai főosztályának vezetője. TUBA LAJOS Nagy-Britanniában és az USA-ban a munkanélküliség 4%-os, Hollandiában pedig már 2,7%-os. Sok helyütt bevándorlási hullámtól tartva úgy próbálnak védekezni, hogy a megrendelések lemondásával igyekeznek csökkenteni a munkapiac feszültségét. Sajnos, nálunk a helyzet éppen fordított irányban változik - decemberben már 535 ezer ember volt munka nélkül. Éves szinten ez több mint kilencvenezer új munkanélkülit jelent. Erre a szezonmunkák vége is rányomta a bélyegét - novemberben a mezőgazdasági cégek tízezer embert bocsátottak el, decemberben viszont az építőipari cégek járultak hozzá a statisztika romlásához ugyanilyen mértékben. Az egyéb ipari ágazatok tartották a szokásos havi 5-7 ezres elbocsátási szintet. A sok rossz hír mellett a statisztikai elemzés mutatott azért egy kedvező változást is. Már negyedik hónapja tapasztalják a nyilvántartásból kiik- tatottak számának emelkedését. Az NÚP illetékesei ehhez azonnal hozzátették: a javulás oka a sikeres elhelyezkedés. Azok aránya, akiket a nem megfelelő együttműködés miatt töröltek a nyüvántartásból, változatlanul 15 százalék körül mozog. Amíg nem indul meg a gazdaság élénkülése, a munkahelyek is egyre labilisabbak lesznek (lllusztr. felvétel) A kedvező változást egyébként az NÚP munkaközvetítői és tanácsadói tevékenységük javulásának számlájára írják - hozzátéve, hogy ameny- nyiben nem indul meg a gazdasági élénkülés, ezek a tartalékok is hamarosan kimerülnek. Az elemzések kimutatták, hogy az új igénylőknek egyre nehezebben tudnak munkát adni, ezért ők egyre hosszabb ideig maradnak nyilvántartásban. A munkanélküliség átlagos ideje is nőtt, méghozzá 14,4 hónapra. Tartósan munkanélkülinek az számít, aki legalább 12 hónapja állástalan. A tavalyi év végén egyébként 230 ezer olyan embert tartottak nyilván, aki több mint egy éve vár állásra. Az év végén egyébként 145 ezer ember kapott munkanélküli segélyt, ez havonta 500 mülió koronát jelent. Érdekes változások következtek be regionális szempontból is. Pavel Tomasta szerint a legkomolyabb visszaesést Pozsonyban tapasztalták, ahol egy év alatt a munkapiac negyven százalékkal beszűkült. A kedveződen dinamikájú kerületek sorát a Trencséni és a Nyitrai kerület gyarapította. Viszonylag válto- zaüan helyzetben (18-20%-os viszszaesés) a Besztercebányai és az Eperjesi kerületek voltak. Jozef Pauk vezérigazgató-helyettes szerint idéh megkezdik az intézmény reformját. Ennek egyik célja, hogy az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatban lévő munkatársaik arányát a jelenlegi negyven százalékhoz képest jelentősen megemelik. Véget ér a munkahelyteremtés közveden támogatása, a fő hagsúly az átképzésre és a munkaközvetítésre helyeződik át. Dotációra különben sem lenne pénz, hiszen aktív munkaügyi politikára idén legfeljebb 750 millió koronájuk lesz. A PSS 1999-ben: 16,2 milliárd korona hitelt nyújtottak 195 ezer új szerződés ÚJ SZÓ-TU DÓSlTÁS Pozsony. Tavaly rekordnagyságú, több mint 195 ezer új szerződést kötöttünk ügyfeleinkkel, vagyis 34%-kal haladtuk meg az 1999-re felállított tervet - nyilatkozta Ján Roland Burger, az Első Lakás-takarékpénztár Rt. (PSS) igazgatója. A kedvező eredmények többek közt a lakástakarékoskodásról szóló 310/1992-es törvény módosításának köszönhetők, mely újra lehetővé tette a nem lakásépítés céljára folytatott takarékoskodást, ami az Európai Unió országaiban az új lakások építésének és a felújításokra fordított pénzösszegeknek axegyik alapvető forrása. A PSS tavaly 16,2 milliárd koronát nyújtott lakáscélokra, amivel a lakás-takarékpénztár fennálása-1993 óta- folyósított összeg elérte a 40 milliárd koronát. A PSS 12 milliárd korona értékű állami prémiumot szerzett ügyfelei számára. 1994-től az elfogadott hitelek és áthidaló hitelek nagysága meghaladja a 22,7 milliárd koronát. Az elmúlt egy évben csaknem 45 ezer ügyfél részesült hitelben és áthidaló hitelben. A nagyobb építőipari projektek megvalósítására, amiből több mint 1500 családi házat és lakást építettek 20 városban, összesen 1,870 milliárd koronát fordítottak. Csaknem 12,5 milliárd koronát nyújtottak azonban felújításra és a lakások modernizációjára. Ján Roland Burger szerint a legígéretesebb régió számukra a Zsolnai kerület, ami a relatívan alacsony munkanélküliségnek köszönhető, valamint a Poprádi kerület, amely nem épp a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával büszkélkedhet. Ez utóbbi esetében az ügyfelek számának nagysága inkább a régió turisztikai bevételeinek köszönhető. A szerződéskötések számában leginkább lemaradó régió továbbra is a Nagyszombati kerület. A nemfizetők aránya 0,5%-os, a pénztár történetében 68 esetben jártak el a végrehajtók a nemfizetőkkel szemben. (mi) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A külkereskedelmi mérleg alakulásának szempontjából december a tavalyi év második leg- rosszab hónapjának számít, a 12 hónap átlaga azonban jobb mint az előző év - nyüatkozta Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, aki a Szlovák Statisztikai Hivatal ma nyüvánosságra kerülő elemzését ismertette. Tavaly a kivitel növekedése lényegesen megelőzte a behozatalét - többletei zárhattuk az EU országaival és a CEFTA országaival folytatott kereskedelmet. Hiánnyal zártuk ugyanakkor a Csehországgal folytatott kereskedést, mégha hétszer kisebbel is múlt az előző évben. A legnagyobb hiányt Oroszországgal szemben voltunk kénytelenek elszenvedni, és a hiány az előző évekhez képest is kiemelkedően magas volt. A miniszter a jövőre nézve nem lát okot a beavatkozásra a nemzeti bank részéről a korona árfolyamának alakulásába. Tavaly novemberre a külkereskedelmi mérleg hiánya 38,17 müliárd koronára csökkent, az előző év azonos időszakában mért 74,15 milliárd koronás hiány után. Schmögnerová ismertette a pénzügy terveit a közigazgatási szféra decentralizációjával és annak pénzügyi vetületűvel. Elképzeléseik szerint a fiskális decentralizációt a közigazgatás decentralizációja előzi meg, amely során először létrehozzák a magasabb szintű területi egységeket, ezt kövemé a fiskális decentralizáció, amikor egyes adóbevételekből több jutna közvetlenül a magasabb területi egységeknek és a községeknek. 1993 óta a községek költségvetésének többlete folyamatosan csökken. így még 1993-ban a községek 1,21 milliárdos többlettel zárták az évet, 1998-ban ez már csak 0,12 müliárd korona volt. Schmögnerová szerint idén előkészíthetik a törvényi kereteket, jövőre pedig akár már az első lépésekre is sor kerülhet. A pénzügyminiszter a változásokkal kapcsolatban nem zárta ki a járások számának csökkentését sem. (mi) Az internet az energiaipart is átalakítja Olajpiac a világhálón HÍRÖSSZEFOGLALÓ New York. Egy sor, energiához kapcsolódó termékkel kereskedhetnek, sőt részt vehetnek olajfúrásokban és olajipari berendezések adásvételében, kínálhatnak és igénybe vehetnek szolgáltatásokat az USA második legnagyobb olajcége és egy szoftvertársaság kezdeményezése nyomán érdeklődők. A Chevron Corp. és az Ariba Inc. által nyitott, Petrocosm Marketplace ( www.petrocosm.com ) weboldal tulajdonképpen egy internetes tőzsde, amelynek megnyitását az év második negyedére tervezik. Mint a San Franciscó-i Chevron elnök-vezérigazgatója, Dave O’Reilly a Reuters tolmácsolásában felhívta rá a figyelmet, az internet az energiaipart is átalakítja. Cégének is célja, hogy aktív szerepet vállaljon ezen piaci technológia átvételében, hogy ezáltal is növelje üzleti hatékonyságát. Az Ariba, a Chevron és a Crosspoint Venture Partners is érdekeltséget szerez a Petro- cosmban, a tulajdonrész nagyobbik hányadán azonban más energiaipari cégek osztoznak. A Chevron részvényárfolyamai csökkentek a New York-i tőzsdén a bejelentést követően, míg az Aribáéi erősödtek a Nasdaqon. (VG) Bank A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2000. január 23-án) Felmondási idő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül Komercní banka Bratislava 12,20 15,80 16,00 16,30 12,50 Bank Austria Creditanstalt 9,50 9,50 10,00 4,00 Banka Slovakia 16,30 16,50 16,50 15,00 8,00 Dopravná banka 16,00 16,20 16,40 13,50 7,00 Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) 15,00 15,70 16,00 16,30 15,00 6,00 Istrobanka 15,30-15,80 15,50-16,00 15,80-16,30 16,00-16,50 16,00-16,50 5,50 Ludová banka 11,00-11,50 12,00-12,75 13,50-14,25 13,75-14,50 3,50 Pol'nobanka 14,90 15,40 14,00 12,50 5,00 Postabank 15,00 16,00 13,00 12,65 3,75 Prvá komunálna banka 16,00 16,50 15,50 14,70 14,50 5,00 Devin Bank 15,80 16,2017,00Slovenská kreditná banka 13,50-14,00 14,00-14,50 13,50-14,50 1 4,00-17,00 14,50-15,00 4,00 Szlovák Takarékpénztár 16,00-16,75 15,75-16-501 4,50-15,25 4,00 Általános Hitelbank (VÚB) 11,20 11,70 11,70 12,20 12,20 12,20 4,75 A kivitel növekedése megelőzte a behozatalét Kedvező mérleg