Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-18 / 13. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 18. Szlovák vereségekkel és a magyar Kuti Kis szenzációs győzelmével rajtolt a 88. ausztrál nemzetközi teniszbajnokság Karol Kucera korai búcsúja André Agassi nyert, és mindenkinek puszit küld. (TA SR-felvétel) Melbourne. Váratlanul korán elbúcsúzott a küzdelmektől Karol Kucera a tegnap kezdődött 88. ausztrál nem­zetközi teniszbajnokságon. Rögtön az első mérkőzésén kikapott a thaiföldi Srichap- hantól, rövid időn belül im­már másodszor. Henrieta Na- gyová is kiesett, igazi bravúr viszont a magyar Kuti Kis győzelme. ÖSSZEÁLLÍTÁS Tehát mindkét számban a legjobb szlovák teniszező gyorsan befejezte az esztendő első Grand Slam-tomá- ját, melynek összdíjazása 12,33 mil­lió ausztrál dollár. Tizenharmadik­ként emelték ki Kucerát, aki négy játszmában kapott ki a világranglis­ta 106. helyezettjétől. Ez volt a po­zsonyi sportoló leggyengébb sze­replése a tornán, tavaly a negyed­döntőig jutott. „Szétszórt vagyok. Elejétől kezdve éreztem, hogy nem megy a játék. Sorra vesztettem el az adogatásaimat, pedig az ellenfelem sem tündökölt.” Nem történt csoda Henrieta Nagyo- vá mérkőzésén a női egyesben. A szlovák rangelső egy játszmát elra­bolt az esélyesebb francia Tauziat- tól, de a találkozó az ötödik számú kiemelté lett. Nagyová is élete leggyengébb szereplését könyvelhe­ti el Melboume-ben, mert eddig mindig túljutott az első fordulón. „Mindketten kiábrándítóan játszot­tunk. Ellenfelem többet kockázta­tott a harmadik játszmában, s kijött neki a lépés.” Kroslák, Hrbaty, Habsudová és Cervanová ma lép pá­lyára. A női egyes első fordulójának egyik meglepetését a világranglis­tán 86. helyen álló magyar Kuti Kis Rita szolgáltatta azzal, hogy bú­csúztatta a 39. helyezett és a hazai pálya előnyét élvező Jelena Doki- cot. A győztes így látta a mérkőzést: „Szerintem Jelena rosszul játszott, sokat hibázott, de én sem játszottam túl jól. Nagyon boldog vagyok, mert ez volt életem első győzelme Grand Slam-tomán. Tavaly az első fordu­lóban kiestem.” Kuti Kis a következő fordulóban a világranglista 44. he­lyén álló cseh Hrdlicková ellen lép pályára. A két amerikai olimpiai bajnok, An­dre Agassi és Lindsay Davenport gond nélkül továbbjutott, honfitár­suk, Pete Sampras megtette az első lépést 13. Grand Slam-toma győzel­me felé. Az első forduló egyik legna­gyobb meglepetése a tavalyi döntős Thomas Enqvist kiesése. A svéd játé­kos maratoni, 3 óra 44 perces mér­kőzésen (6:4, 7:6, 4:6, 3:6, 10:8) maradt alul az ausztrál Fromberg- gel szemben. Enqvist a döntő szett­ben három meccslabdát is hárított, mégis vesztett, elsősorban azért, mert 73 ki nem kényszen'tett hibát vétett. Az Australian Openen 1997- ben döntős spanyol Moya hátsérülé­sére hivatkozva lemondta a részvé­telt. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK, 1. forduló, férfi egyes: Sampras (ame­rikai, 3.)-Arthurs (ausztrál) 6:4, 7:5, 6:4; Krajicek (holland, 9.)-Santoro (francia) 6:1, 6:2, 7:5; Agassi (amerikai, l.)-Puerta (ar­gentin) 6:2,6:2,6:3; Henman (brit, ll.)-Golmard (francia) 6:7, 6:3, 7:6, 7:6; Woodbridge (auszt­rál)-Siemerink (holland) 6:4, 6:1, 6:3; Escude (ffancia)-Courier (a- merikai) 6:7, 6:3, 7:5, 6:1; Philip- poussis (ausztrál, 16.)-Okun (izra­eli) 6:4, 6:2, 3:6, 6:3; Srichaphan (thaiföldi)-Kucera 6:2, 6:4, 3:6, 6:3; Fromberg (ausztrál)-Enqvist (svéd, 6.) 6:4, 7:6, 4:6, 3:6, 10:8; Martin (amerikai, 8.)-Black (zim­babwei) 5:7,6:7,6:4,6:2,8:6; Ros­set (svájci)-Moya (spanyol), játék nélkül. Moya visszalépett. Női egyes: Capriati (ameri­kai)-Schwartz (osztrák) 6:1, 7:6; Davenport (amerikai, 2.)-Pitkowski (francia) 6:3, 6:1; Szugijama (ja­pán) —Magdalena Malejeva (bolgár) 7:6, 7:6; Boogert (holland)-Huber (német, 15.) 6:4,6:4; Tauziat (fran­cia, 5.)-Nagyová 6:1, 2:6, 6:1; Ha- lard-Decugis (francia, 9.)-Kraszno- ruckaja (orosz) 6:2, 6:4; Kuti Kis-Dokic (ausztrál) 6:1, 2:6, 6:3; Pierce (francia, 4.)-Wild (amerikai) 7:5, 6:3; Hrdlicková (cseh)-Ruan Pascual (spanyol) 6:2, 6:1; Natasa Zvereva (fehérorosz)-Rippner (a- merikai) 6:7, 7:5, 6:2; Kumyikova (orosz, ll.)-Wartusch (osztrák) 6:0, 6:0; Van Roost-Clijters (belgák) 3:6, 6:1, 6:1; Mauresmo (francia)-Torrens Valér (spanyol) 6:1, 6:2. (MTI/SITA) RÖVIDEN Michael Schumacher bizakodik Hamburg. Michael Schumacher, a Forma-1-ben szereplő Ferrari kétszeres világbajnok pilótája bizakodik az új idény előtt. „Az idei szezon egészen más lesz, mint a tavalyi. Lényegesen jobb lett az autónk, biztosra veszem, hogy sikeresek leszünk” - mondta a 31 éves versenyző. Schumacher nem titkolja, kétéves szünet után is­mét világbajnoki címre tör. Jean Todt, a Ferrari menedzsere: „Mi­chael balesete miatt legutóbb csak a csapatversenyt nyertük meg, most mindkét elsőséget begyűjtsük.” (SITA) Romániában lefizették a cselgáncsbírókat? Bukarest. Az Európai Cselgáncs Szövetség vizsgálatot indított a nagyváradi Liberty klubelnöke és három bíró ellen. Ugyanis a tava­lyi Liberty-Tajfun (ukrán) Európa Kupa-találkozó (6:0) előtt a ha­zaiak első embere háromezer márkát ígért a vendéglátók győzelme esetén a játékvezetőknek. „Elutasítunk mindenféle vádaskodást, az említett összeget csak a verseny kiadásaira használtuk fel. Termé­szetesen ebben benne volt a hivatalos személyek megajándékozása is” - mondta Marius Vizer klubelnök. (SITA) Feledtetni a tavalyi balsikereket Barcelona. Tegnap a katalán fővárosban bemutatták a Forma-1 - ben szereplő Benetton idei versenyautóját. Az istáló 1995-ben megnyerte a konstrüktőrök versenyét, ám az utóbbi időben egyál­talán nem jeleskedett. „Az új szezont úgy akarjuk kezdeni, hogy fe­ledtessük a tavalyi balsikereket. Az 1999-es idény nagyon nehéz volt, s valamennyien csalódottak voltunk. Sok változást eszközöl­tünk az autón, remélem, ennek meg is lesz az eredménye” - nyilat­kozta Rocco Benetton csapatfőnök. (SITA) Cliff Robinson rekordja Phoenix. Cliff Robinson ötven pontot szerzett az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) Phoenix-Denver mérkőzésén. A hazaiak 33 éves kosarasa egyéni rekordját érte el, ami egyben idénycsúcs is. Robinson 26 mezőnydobásából 17 talált a gyűrűbe, 15 büntetőjéből 13-at értékesített. A 2,08 méter magas játékos az első negyedben 23 pontot szórt. Robinson eddigi rekordja 47 pont volt. A Phoenix csapatában csak Tom Chambers szerzett egy mérkőzésen több pontot, igaz ő kétszer is: 60-at és 56-ot. (MTI) Dávid Kornél: tíz nap ráadás Cleveland. Tíz nappal meghosszabbította Dávid Kornél szerződé­sét az NBA-ban szereplő Cleveland Cavaliers. Az elmúlt tíz nap­ban a csapat szinte csak utazott és játszott, így nem volt elég idő a magyar kosaras tudásának felmérésére, áll á hivatalos indoklás­ban. A meccseken Dávid pár percet szerepelt, ez a végső döntés­hez kevés. Az első magyar NBA-kosarast tíz napja tette átadólistá­ra a Chicago Bulls, a 48 órás határidő letelte után jelentkezett érte a Cleveland. Az újabb tíznapos szerződés után a Clevelandnek döntenie kell, mert az NBA szabályai szerint nincs lehetőség újabb próbaidőre. (MTI) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Jégkorong NHL: Steve Yzerman 613. találata Zedník gólj ai döntöttek ♦ Második lett a magyar Nemesik Zsolt a párizsi férfi kardvívó verse­nyen. ♦ Ötnapos szünet, a Nigerben ter­vezett útvonalak terroristaveszély miatti kihagyása után tegnap Líbiá­ban a 7. szakasszal folytatódott a Dakar-2000 rali. Meglepetésre az autósoknál a francia Fontenay, Pi­card (Mitsubishi) duó, míg a moto­rosoknál az osztrák Kinigardner (KTM) végzett az élen. Az összetett­J. MÉSZÁROS KÁROLY Talán elsőként röppent ki a csalló- közaranyosi kézilabdafészekből. Edzőként felvitte a női csapatot az élvonalba, majd váradanul eltűnt a szemünk elöl. Csak annyit tudtunk róla, hogy Németországban ült a kispadra. Fábián Ferenc évek múltán újra je­lentkezett. Itthon járt, s úgy érezte, van mondanivalója a szlovákiai ma­gyaroknak. Elbeszélgettünk. Nem a távozás lassan hegedő sebeiről, ha­nem külföldi meglátásairól, tapasz­talatairól, edzői hétköznapjairól. , Akkor kimentem valami jobbat ke­resni, szakmailag is. Aztán kiderült, hogy először mégsem a jobbat vá­lasztottam. Egy évig a III. ligás Box- berg női együttesét irányítottam. Még időben elmentem onnan, mie­lőtt a klub tönkrement volna. Két esztendeje azonban sikerült odajut­nom egy nagycsapat közelébe. A né­met harmadik osztályú TUSPO Obemburg fiatalokból álló férfi­együttesével foglalkozom. Mi ké­pezzük a világhírű Grosswallstadt közvetlen hátországát, teljesen kü­ben nem változott a helyzet: a mo­torosoknál a spanyol Roma (KTM), az autósoknál a japán Sinozuka, Se- rieys (Mitsubishi) kettős vezet. ♦ Irán labdarúgó-válogatottja Ti­es dönteüent ért el az Egyesült Álla­mok ellen pasadenai stadionban. Az ázsiai ország együttese először sze­repelt amerikai földön. ♦ Három mérkőzést játszottak a ko­sárlabda NBA-ban: Sacramento­lönálló költségvetéssel. Az őszi pontvadászat után a tizenhárom ta­gú mezőnyben a harmadik helyen állunk. Két éven belül szeretnénk felkerülni a második osztályba, de már most titokban reménykedem a Bundesliga II kiharcolásában. Csa­patom gerincét négy junior váloga­tott és a Kassáról igazolt Peter Vozár alkotja.” Korábban a női vonalon tevékeny­kedett, négy éve azonban váltott: azóta kizárólag férfiakkal foglalko­zik. „Nem tudatosan készültem erre az alkalomra. A helyzet hozta így. Volt egy lehetőségem, s azt megra­gadtam. Teljesen új világ nyílt meg előttem. Közben tanulni is kezdtem a kölni testnevelési egyetem dort- mundi edzőképzői szakán. Van ugyan első osztályú képesítésem, de a Károly Egyetemen szerzett okleve­let is csak egy évig fogadták el. Szep­temberben már a némethez is hoz­zájuthatok.” Munkájával elégedettek lehetnek Obemhurgban, mert a minap kettő plusz egy éves szerződésajánlatot kapott. „Sínen vagyok. Képzem ma­gam, s közben ott lehetek a legma­Cleveland (Dávid négy perc alatt négy pontot szerzett) 113:102, Van- couver-Miami 83:94, Phoe­nix-Denver 113:100. ♦ Sydneyben megkezdődött a rö­vidpályás úszó Világ Kupa-viadal. A nyitónapon két számban nyert az amerikai Jenny Thompson: női 50 m gyorson (24,78) és női 100 pil­langón (57,29). ♦ Az ausztrál Hewitt 70 ponttal ve­gasabb szintű európai bajnokság közelében. Mert azt vallom: aki ab­bahagyja önmaga fejlesztését, az megáll a fejlődésben, s lemarad a többiektől. Emellett kézilabdasulit vezetek két grosswallstadti játékos­sal. Hetente egyszer két órás plusszedzést adunk a környék 15- 18 éves kiválasztott játékosainak. Huszonöt-harmincan járnak a fog­lalkozásra.” Közben a menedzselésbe is belekós­tolt. Játékosszerződtetésekben, csa­patok nemzetközi tornákon való szereplésében működik közre. Álta­la jutott ki a bundesligás Olden- burgba a párkányi Kovács Annamá­ria, s legutóbb pedig az érsekújvári férficsapatnak szerzett németorszá­gi tomameghívást. Vajon változott edzői szemlélete a kinnlét alatt? „A kézilabdáról alko­tott véleményem csak azzal bővült, hogy töviről hegyire megismerhet­tem, mi a profi és az amatőr játékos közti különbség. Magáról a játékról nem változott a nézetem. Továbbra is a gyors, dinamikus kézilabda híve vagyok, kemény, agresszív védeke­zéssel. Nincs változás a sportág bio­zeti a férfi teniszezők legújabb világ- ranglistáját a francia Santoro és a svéd Norman (50-50) előtt. ♦ Elkészült Sydneyben az Olimpiai Falu, amely tizenötezer sportoló és kísérő befogadására alkalmas. ♦ Nincs változás a női teniszezők vi­lágranglistájának élén: vezet a sváj­ci Hingis (6003), két amerikai, Da­venport (4709) és Venus Williams (4305) előtt. ritmusában sem. Csak többet és job­ban kell dolgozni. Alapkövetel­mény, hogy a játékos erőnlétileg fel­készült legyen a hatvan percre. Csak erre épül az egyéni képességek kiak­názása és a csapatmunka kamatoz­tatása.” Szóba került a jövő, az esedeges visszatérés is. „Környezetemben szlovákiai magyarnak ismernek, mert elejétől kezdve ezt tudtukra adtam. Fia nem akarnék onnan ha­zajönni, Aranyoson már mindent el­adtam volna. Nem szeretnék német maradni. Az élet mindig hoz vala­mit meglepőt, nem csak a kézilabda, de esetemben semmi váraüan for­dulat nem ígérkezik. Pedagógus edzőnek érzem magam, készülök haza. És ha lesz rá igény, átadom is­mereteimet. Én azt tartom: lehet mindenhol csodát művelni, csak megfelelő környezet és emberek kellenek hozzá. Megfogadtam, hogy addig nem jövök végleg haza Németországból, amíg nem végzem el a sulit és nem ülhetek bundesligás csapat kispadjára. Obemburgban ettől már csak egy feljutási lépcső­fok választ el.” SITA-JELENTÉS New York. Három mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi jégkorongliga küzdelemsoro­zata. Remek napot fogott ki Ri­chard Zedník, a Washington csatá­ra, ő lőtte csapata mindkét talála­tát az Ottawa elleni találkozón. A szlovák csatár hat hét után volt eredményes. „A korábbi mérkőzé­seken egyáltalán nem volt szeren­csém, most viszont sikerült a háló­ba találnom” - nyilatkozta a meccs után Richard Zedník. Az Ottawa csapatában Marián Hossa is jégre lépett, ám mindössze egy alkalom­mal veszélyeztette a hazaiak kapu­ját. Edmontonban döntetlenezett A SPORTKA 3. játékhetének (va­sárnapi sorsolás) nyereményei -1. HÚZÁS - 1. és 2. díj: nincs nyertes, 3. díj: 32 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 1571 nyertes á 321 korona; 5. díj: 25 980 nyertes á 52 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhal­mozott JACKPOT-nyeremény: 18 024 883,50 korona. II. HÚZÁS - 1. díj nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 252 821; 3. díj: 36 nyertes á 8778 korona; 4. díj: 1786 nyertes á 283 korona; 5. díj: 27 360 nyertes á 49 korona. A szerdai sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 6 134 587,50 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztá­sa -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 4nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 64 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 652 nyertes á 100 korona. A szerdai sor­solásra átvitt, felhalmozott JACK­POT-nyeremény: 605 781 korona. A MATES 3. fogadóhetének nyere­a Detroit. Steve Yzerman, a vendé­gek csapatkapitánya ütötte a Det­roit első találatát, ez volt a rutinos játékos 613. gólja az NHL-ben, s ezzel már az örökranglista 7. he­lyére lépett elő. EREDMÉNYEK: Washington-Ot­tawa 2:1 (1:0,1:0,0:1), g.: Zedník 2, ill. Kravcsuk. Kapuratartó lövé­sek: 31:28; 13 500 néző. NY Rangers-Atlanta 6:3 (4:1, 0:0, 2:2), g.: Hlavác, MacLean 2, York, Graves, Kamenszkij, ill. Sylvester, Ward, Brunette. Kapurtartó lövé­sek: 30:29; 18 ezer néző. Edmon­ton-Detroit 3:3 (1:2, 1:1, 1:0 - 0:0), g.: Moreau 2, Dowd, ill. Yzer­man, Dandanault, Kozlov. Kapura­tartó lövések: 32:34; 17 ezer néző. ményei - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 57 nyertes á 1453 korona; 3. díj: 1750 nyertes á 100 korona. A magyar ÓTÖSLOTTÓ 2. játékhe­tének nyereményei. 1 db öttalála- tos szelvényre bukkantak, nyere­mény: 657 522 315 Ft. A négye­sekre 437 831, a hármasokra 5715, a kettesekre 419 forintot fi­zetnek. A JOKER-játékban az első nyerőosztályban 1 db nyertes szel­vény volt, nyereménye: 34 571 938 millió forint. A magyar HATOSLOTTÓ 2. játék­hetének nyereményelosztása. Hat- találatos szelvény nem volt, az 5 + 1-esekre 135 416, a négyesekre 2701, a hármasokra pedig 560 fo­rintot fizetnek. Az e hétre átvitt, felhalmozott nettó nyeremé­nyösszeg: 95 millió forint. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszámai: 1, 2, 6, 7, 12, 24, 27, 38, 43, 44, 51, 53, 56, 57, 61, 62, 65, 72, 75, 79. (TASR+TXT) Fábián Ferenc a német harmadik vonalban edzősködik és szeptemberben oklevelet szerezhet a kölni egyetemen A csodakovács mindenhol feltalálja magát SPORTFOGADÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom