Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-14 / 10. szám, péntek
El Politika ÚJ SZÓ 2000. JANUAR 14. Kétóránként egy lopás Pozsony. Tizenkét személy- gépkocsit loptak el egy nap alatt Pozsonyban, ebből három külföldi állampolgár tulajdonában állt. A rendőrség tájékoztatása szerint egy amerikai diplomatát is jelentős kár ért: a főváros központjában leparkolt autóját nem sokkal este hét után tulajdonították el ismeretlen tettesek. (TA SR) Hamarosan Nobel-díjasok? Pozsony. Nobel-díjasokat szeretnénk kinevelni - jelentette ki a Komensky Egyetem rektora tegnap, a vele együtt kinevezett hét új kollégája nevében. Rudolf Schuster államfő sok sikert kívánt működésükhöz, és megjegyezte: tapasztalt pedagógusoknak adja át a megbízólevelet, így garanciát lát a szlovák felsőoktatás fejlődésére. Hangsúlyozta: Szlovákia az EU küszöbén áll, s a rektorok hatásosan javíthatják Szlovákia külföldi megítélését. Ferdinand De- vínsky, aki már másodszor kerül a Komensky Egyetem élére, bevallotta: számítanak az államfő támogatására. (SITA) Ferdinand Devínsky (TA SR-felvétel) Még nincs kárjelentés Pozsony. Egy hónapon belül számítják ki a magyarországi vasutassztrájk miatt a Szlovák Vasutakat ért kárt - közölte a vasúttársaság szóvivője. Milan Cikovsky elmagyarázta: a határállomások először jelentést készítenek a magyar fél által nem fogadott szerelvényekről, melyek veszteglési idejét esedeg a MÁV-val fizettetnék meg. Egy kocsi egynapos állódíja 824 korona. Cikovsky nem titkolta: a személyvonatok esetében eléggé problematikus lesz kártérítést követelni a MÁV-tól, az utas- forgalom nem meghatározható kiesése miatt. (SITA) Pravoszláv 2000 Eperjes. Ma másodszor is beköszönt a 2000. év Szlovákiában: az itt élő százezer pravoszláv hívő számára. A nap- tárreform idején ugyanis a keleti egyház egy része megmaradt a hagyományos Julianus-naptár mellet, amely tizennégy napot „késik” a túlnyomórészt használatos Gergely-naptárhoz képest. A főleg Kelet-Szlo- ákiában élő pravoszláv közösség nagyszabású ünnepséggel várja az újesztendőt. (TA SR) Új igazságügyi államtitkár Pozsony. Beiktatták az igazságügyi tárca új államtitkárát, Ladislav Scholcz egyik pártnak sem tagja. „Az SOP elnöke jelölésemmel kapcsolatban elmondta, nincs tekintettel a tagságra. Nagyra értékelem kijelentését” - nyilatkozta az államtitkár. (TA SR) „Azoknak az embereknek, akik ártottak másoknak, ezt be kell ismerniük" - jelentette ki Július Porubsky, az antikommunista harcosok vezetője Kéz a kézben. Az antikommunisták vezetője az államfőnél (TA SR-felvétel) Antikommunisták Schuster államfőnél % ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. „A megbékélést nem lehet úgy elképzelni, hogy húzunk egy vonalat, és ezzel lezártunk mindent. Azoknak az embereknek, akik ártottak másoknak, ezt be kell ismerniük” - mondta a köztársasági elnök palotájában Július Porubsky, az Antikommunista Harcosok Szövetségének vezetője, s mint a kommunista párt központi bizottságának volt tagját, Rudolf Schustert is közéjük sorolta. Ugyanakkor azt is kijelentette, értesülései szerint Schuster magas beosztása révén katolikus szülők gyermekeinek segített, hogy bejuthassanak az egyetemre. A szövetség vezetőit tegnap fogadó Rudolf Schuster ígéretet tett, a jövőben rendszeresen felkeresi a kommunizmus áldozatainak emlékművét, s az antikommunista szervezet tagjai pedig biztosította őt, hogy nyilvánosán csatlakozik a nemzeti megbékélést szorgalmazó újévi államfői felhíváshoz, s külön utaltak a katolikusok és az evangélikusok közti megbékélésre. Arra a kérdésre, vajon az államfőnek nem kellene-e beismernie, hogy a kommunista pártban betöltött szerepe „tévedés” volt, Porubsky azt válaszolta, bizonyos cselekedeteivel ezt igazolja. „Meg kell érteni, hogy az ambiciózus embereknek az elmúlt rendszerben be kellett lépniük a pártba, ha előbbre akartak jutni, vezető állásokat betölteni” - mondta Július Porubsky. A kommunizmusban elkövetett bűntettekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, a történészek és a sajtó számlájára írható, hogy a jelenlegi társadalom nincs tisztában annak mértékével és az áldozatok számával. (SITA, TA SR) A Demokrata Párt válaszokat vár a Szlovák Villamos Művek vezetésétől Egyes vidékeken az ivóvíz is stratégiai eszköznek számít Kérdések és kérdőjelek Pozsony. A Demokrata Párt (DS) tegnap hat kérdéssel fordult a Szlovák Villamos Művek vezetéséhez. Például arra keresik a választ, miért akarta a cég a nukleáris hulladékot a kormány döntése ellenére az államadósság törlesztése keretében Oroszországba szállítatni. ÚJ SZÓ-HÍR Kérdés az is, hogy Stefan Kosovan, a villamos művek igazgatója miért hallgatott erről a nyilvánosság előtt. Miként lehetséges az, hogy Stefan Mikus, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) „ámyékminisztere”, aki az előző kormányzati ciklus alatt több esetben jelentősen megkárosította a vállalatot, jelenleg a igazgató tanácsadója. A DS kíváncsi, hogyan akarja a villamos művek csökkenteni Szlovákia nyersanyagfüggőségét Oroszországtól. Milyen hosszú távú koncepciója van a vállalatnak a nukleáris energiatermelés reformját illetően? Peter Zajac képviselő elmondta: gondoskodnak róla, hogy a cég vezetéséhez is eljussanak a kérdések. A figyelem elterelésének, egy gazdasági kérdés politikai síkra terelésének nevezte a Polgári Egyetértés Pártjának (SOP) elnöke a Demokratikus Baloldal Pártja (SDE) elnökének az ő címére tett szerdai kijelentését, amikor felrótta neki, hogy Meciar minisztere és a HZDS tagja volt, míg jómaga vagy Kosovan nem. Pavol Hamzík kijelentette: „Hasonló felvetések Mi- gast is érzékenyen érinthetnék.” Az SDL vezére szerint Hamzík vitt politikumot az ügybe. „Honnan vesz olyan érveket, melyekkel képes a problémából politikai ügyet csinálni?” - kérdézte Migas, hozzátéve: az ügy felfújása a két párt viszonyára és a kormánykoalícióra is rossz fényt vet. (bar, TA SR) A szudétanémetek a cseh EU-csatlakozás megvétózását követelik a dekrétumok miatt Prága fékezi a tárgyalásokat MTI-HÍR Becs. A Benes-dekrétumokról szóló osztrák-cseh szakértői szintű megbeszélések kezdete előtt a Cseh Köztársaság fékez: a prágai külügyminisztérium egyik szóvivője kijelentette, hogy a tárgyalások nem a Benes-dekrétumokról szólnak majd és még kevésbé vonják kétségbe azok érvényességét, hanem a cseh- osztrák kapcsolatok jogtörténeti vonatkozásait hivatottak elemezni - írta a Die Presse osztrák lap. A bécsi külügyminisztérium egy héttel ezelőtti tájékoztatása szerint a megbeszélések fő témája az, hogy elavultnak tekinthetők-e, vagy visszavonás útján lehet-e érvényteleníteni a Benes-dekrétumokat. A tervek szerint a héten kezdődő megbeszéléseken történészek és jogászok vesznek részt, de az első szakaszban diplomaták ülnek le egymással: cseh részről a prágai külügyminisztériumjogi és konzuli osztályának vezetője és a közép-európai osztály vezetője, az osztrák oldalon a külügyminisztérium nemzetközi jogi irodájának vezetője és a jogi és konzuli osztály vezetője. Közben a szudétanémetek szervezete aláírásgyűjtési akciót kezdett a kormányhoz benyújtandó petíció támogatására. Azt kéri, hogy Bécs mindaddig emeljen vétót Csehország és Szlovénia EU-csatlakozása ellen, amíg a Benes-féle dekrétumokat, illetve a szlovéniai AVNOJrendeleteket nem érvénytelenítik. A Die Presse a tárgyalások megkezdéséről szóló bejelentés kapcsán azt írta külügyminisztériumi forrásra hivatkozva, hogy Bécs nem hajlandó olyan engedményekre, mint Németország a német-cseh békülési nyilatkozatban, nevezetesen nem hajlandó a cseh jogrend részének elismerni a dekrétumokat, hanem sürgetni kívánja azok hatályon kívül helyezését még Csehország EU- csatlakozása előtt - bár a két kérést nem köti egymáshoz. Tárgyalás csak februárban Pozsony. Cseh külügyminisztériumi források lapunknak megerősítették, hogy várhatóan csak februárban kezdődnek tárgyalások Ausztria és Csehország között a benesi dekrétumok kérdéséről. Az osztrák külügyminisztérium sajtófőnöke a hét elején még úgy nyilatkozott, hogy már a január derekán sor kerülhet a megbeszélések első fordulójára, (pve) Melyik jelenlegi járási székhelyen legyen a majdani közigazgatási központ Felmerült Gömör újraegyesítése ÚJ SZÓ-HÍR Rozsnyó. Nyilatkozat- és petícióháború zajlik a regionális sajtóban a Rozsnyói, a Rimaszombati és a Nagyrőcei járás közt a területi reformelképzelések kapcsán. A vita a történelmi Gömör megye említett három járást magában foglaló szlovákiai részének esetleges újraegyesítése, valamint annak majdani területi önkormányzati közigazgatási központja miatt pattant ki. Rimaszombat magának szeretné a köz- igazgatási központi státust, a Rozsnyói járásban viszont olyan hangokat is hallani, hogy ebben az esetben inkább Kassához csatlakozik a járás. Ezeket, illetve a küszöbön álló köz- igazgatási reformhoz kapcsolódó további kérdéseket vitatták meg január 11-én a Rimaszombati járás államigazgatási és önkormányzati szerveinek - civü szervezeteinek - s vállalkozói szférájának képviselői a Rozsnyói járás államigazgatási és önkormányzati szerveinek vezető tisztségviselőivel. A Rozsnyói Járási Hivatalban lezajlott találkozóról Kardos Ferenc rozsnyói polgármester, a Felső-Gömöri Városok és Falvak Társulásának elnöke elmondta lapunknak: a felek egyelőre abban egyeztek meg, hogy jövő keddre újabb találkozót hívnak össze. Meghívják a Rimaszombati, a Rozsnyói és a Nagyrőcei járás államigazgatási, önkormányzati és civil szférájának képviselőit, s megpróbálják egyeztetni a közigazgatási reformról alkotott elképzeléseiket. A tanácskozás reményeik szerint elejét veszi a további nyilatkozatháborúnak. (trik) Kötelező kútvizsgálat FARKAS OTTÓ Rimaszombat. Az ivóvíz nemcsak létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges folyadék, hanem stratégiai eszköz és mára az egyik legfontosabb instratuktúrális tényezővé vált. Pedig sajnos számos területen, főleg Szlovákia déli részén hiánycikknek számít a jó víz. És ahol nincs, ott bizony beszűkülnek a lehetőségek. Lehet valaki például ügyes cukrász, ha a falujában nincs kút, amelyből kifogástalan minőségű víz folyik, nem foghat vállalkozásba. Központi vízvezeték? A magyarok által lakott falvak nagyrészében ez a fogalom ismeretien. A víz stratégiai eszköz és akár vissza is lehet élni vele. Az ország déli részén leginkább mezőgazda- sági termeléssel foglalkoznak, és nemcsak gabonatermesztéssel, hanem állattenyésztéssel is. A napokban végzett állatorvosi ellenőrzések során több tehéntartónak feladták a leckét: ezentúl évente egyszer meg kell vizsgáltatnia azt a kutat, amelyből teheneit itatja. Ha a víz minősége nem lesz megfelelő, fel kell számolnia a tehenészetét. Erről egyelőre hivatalosan senki nem adott tájékoztatást, de mint említettem: az ivóvíz stratégiai eszköz és akár vissza is lehet élni vele. Az utolsó nap a nagyközönség is megtekintheti Haditechnikai kiállítás ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. IDEE 2000 néven május 3-6-a közt nemzetközi haditechnikai kiállításra kerül sor Trencsén- ben, amit az utolsó napon a nagyközönség megtekinthet. A legnagyobb szakmai érdeklődésre alighanem az újdonságnak számító Aligátor páncélos csapatszállító, a Brams önjáró* légvédelmi üteg és a T-72 M2 típusú harckocsi számíthat, melyeket működés közben is bemutatnak. Az egész világból érkeznek kiállítók, Csehország, Magyarország, Németország és Lengyelország külön nemzeti kiállítást is rendez. Minden nap tartanak bemutatót közelharcból, hegymászó gyakorlatból, különféle technikai berendezések működéséből. A belépti díj valószínűleg 50 korona lesz, de az Apológia című szaklap 4. számában ingyenes belépőt találnak az érdeklődők. A kiállításra különös módon eddig nem jelentkeztek azok a repülőgépgyártó cégek, amelyek a szlovák hadsereg felszerelésére kiírandó versenypályázatban érdekeltek lehetnek, (gl) így múlik el a karácsonyfa dicsősége - januárban. (TA SR-felvétel)