Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-11 / 7. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 11. Panoráma Vége a találgatásoknak, Melissa Etheridge elárulta sokáig őrzött titkát Nem Tom Hanks az apa MTI-AP New York. Melissa Etheridge, a leszbikus rocksztár a Rolling Stone című folyóiratnak nyilatkozva egy csapásra véget vetett a találgatásoknak arról, hogy tulajdonképpen ki is két gyermekének az apja. Ezek szerint mind a kisfiúnak, mind pedig a kislánynak biológiai édesapja David Crosby énekes és komponista. Mindkét esetben mesterséges megtermékenyítéssel fogantak a gyerekek. „Mindketten nagyon fájlaltuk ezt a titkolódzást, amely ellentétben áll az életünket jellemző nyitottsággal” - mondta Melissa.. Élénk találgatások folytak arról, hogy ki lehet a két gyermek apja. Az egy-, illetve hároméves gyermekek lehetséges apjaként többek közt olyanokat emlegettek, mint Brad Pitt, Bruce Springsteen, de mindenekelőtt Tom Hanks. Melissa Etheridge együtt neveli a két gyermeket élettársával, Julie Cypherrel. Crosby, aki ezen kívül még három másik gyermek apja is, nem akar abban részt venni - áll az Árjelentésében. A New York-i zenei világban sokáig tartotta magát az a pletyka, hogy a két gyerek apja Tom Hanks, az ismert Oscar-díjas amerikai színész. (Archívum) London attól tartott, hogy a szovjetek Csehszlovákia után Jugoszláviát is megszállják Brit csapatok a Balkánra 1968-ban? London. 1968 őszén, a prágai tavasz leverése után Nagy-Britannia fontolóra vette egy kelet-európai katonai beavatkozás tervét, hogy elejét vegye Jugoszlávia szovjet megszállásának. MTI-JELENTÉS A The Observer című brit vasárnapi lap munkatársa a kew-i központi levéltárban lévő, a 30 évi titkosítás alól minap feloldott miniszterelnöki hivatali feljegyzéseket kutatva bukkant rá azokra a dokumentumokra, amelyek bizonyítják, hogy Harold Wilson munkáspárti kormányfő 1968 szeptemberében részletes felkészülési terveket készíttetett egy eseüeges balkáni katonai beavatkozáshoz. A brit kormány vezető miniszterei meg voltak győződve arról, hogy Csehszlovákia megszállása után a Szovjetunió kiterjeszti befolyását Romániára is, nem utolsósorban azért, hogy megleckéztesse Nicolae Ceausescu román elnököt, mert elítélte a csehszlovákiai szovjet beavatkozást. Attól is tartottak a brit vezetők, hogy Románia után a szovjet terjeszkedés következő áldozata az Európa stratégiai középpontjának tartott, Olaszországgal szomszédos Jugoszlávia lesz. A feltárt dokumentumok szerint 1968 szeptemberében egy titkos tanácskozáson Denis Healey akkori védelmi miniszter azt tanácsolta Wilson miniszterelnöknek, hogy „Nagy-Britannia ne nézze tétlenül” a Szovjetunió folytatódó terjeszkedését. Amennyiben Jugoszláviát közvetlen fenyegetés érné - üyen- nek minősítették a tanácskozáson Románia orosz megszállását -, fegyverezzenek fel jugoszláv gerillákat és küldjenek a segítségükre brit katonai elitegységeket. Wilson azt javasolta, hogy a Földközi-tenger térségében egy hadgyakorlat keretében kezdjék meg a brit erők felsorakoztatását. Jugoszlávia Táviratban értesítette Bukarestet a katonai beavatkozás tervéről. londoni nagykövetén keresztül - is tudni szerette volna, mit tervez London, ha sor kerül Románia szovjet megszállására, mivel Tito elnök készen állt a szomszédos ország megsegítésére. 1968 szeptemberében Wilson és külügyminisztere, Michael Stewart folyamatos kapcsolatban állt a román vezetéssel. A román határokon folytatódó szovjet csapatmozgások miatt mind London, mind Washington komolyan aggódott. Október elején a brit külügy- miniszérium úgy ítélte meg: a Szovjetunió azt tervezi, hogy Magyarország és Románia felől küld csapatokat azért, hogy elfoglalják Belgrá- dot, valamint az újvidéki és pan- csovai Duna-hidakat. November 19-én a külügyminiszter arról tájékoztatta Wilsont, hogy a szovjet, magyar és lengyel egységek november 22-én tervezik megszállni Romániát. A megszállás részletes tervéről holland titkosszolgálati forrásokból értesült a NATO. Stewart november 21-én sürgős táviratban értesítette Bukarestet az azonnali orosz katonai beavatkozás tervéről. Ez a távirat az utolsó nyilvánossá vált kormányzati dokumentum 1968 őszéről. A dokumentumok nem szólnak arról, miért maradt el a feltételezett szovjet beavatkozás, mennyire közel állt a két katonai nagyhatalom ahhoz, hogy háborúba keveredjen egymással a Balkánon. Tony Benn, a Munkáspárt nagy öregje, aki miniszterként dolgozott az akkori brit kormányban, és 1968 júniusában Bukarestben felkereste Nicolae Ceausescut, a The Obser- vemek elmondta, hogy ő nem tudott ezekről a titkos megbeszélésekről, de abban az időben, a hidegháború tetőfokán nagy pánik uralkodott. Ben Pimlott, a néhai Harold Wilson hivatalos életrajzírója tudatában volt a Románia megszállása miatti félelmeknek, de mint mondta, senki nem tudott arról, hogy a brit kormány tudta volna a tervezett megszállás pontos dátumát. Influenza Olaszországban: az orvosok nyugalomra intik a lakosságot „Vészhelyzet” a kórházakban MTI-TUDÓSÍTÁS Róma. Kétmillió embert kezelnek influenzával Olaszországban, s a fertőzések üteme egyelőre nem csökken: hetente 250 ezer ember esik ágynak. A kórházak egy része a fővárosban kitette a „megtelt” táblát. Valóságos „vészhelyzet” alakult ki a római kórházakban, amelyeknek egy része már képtelen új betegeket fogadni. A hétvégén négy intézményben szünetelt a betegfelvétel, mivel az influenza megtöltötte a kórtermeket, és az intenzív osztályok is zsúfoltak. Különösen az időseket és a gyermekeket sújtja a kór, több halálos áldozatot is szedett. Vasárnap éppen ez a vírus okozta Bruno Zevi neves építész és történész halálát, aki szombaton lett rosszul, és egy köhögési roham lett a végzete. A különféle szövődmények azonban nemcsak az öregeket veszélyeztetik, hanem néha a fiatalokat is. A napokban egy tizenhét éves fiú vesztette életét a kórházban, de nem tudni, hogy valóban az influenza okozott-e komplikációkat vagy valamilyen gyógyszerallergia volt-e a tragédia forrása. A járvány főleg az ország északi részében tombol, de az előrejelzések szerint hamarosan a déli országrészt is eléri. Az egészségügyi illetékesek felhívják a figyelmet, hogy a járványnak nem lesz vége március előtt, hiszen az Ausztráliából és Oroszországból érkezett A-vírus tarol most olasz földön, de itt van a küszöbön a Kínából származó B- vírus is. A lakosságot ugyanakkor az orvosok nyugalomra intik, már csak azért is, mert a mostani zűrzavaros helyzethez a pánikhangulat is hozzájárul. Sokan a láz és a köhögés legelső jeleire riasztják a mentőket, akik emiatt csak késve érkeznek a valóban súlyos esetekhez. A kórházak telítettsége folytán sokan a kerekes hordágyon várakoznak a betegfelvételi osztályokon a befogadásra vagy a továbbszállításra. Svájci újítás Munkára átváltható pénzbírság Zürich. ígéretesnek tűnő újítást vezetett be a zürichi kanton a pénzbírságok befizetését elmulasztók „megrendszabályozására”. A Tages- Anzeiger című lap jelentése szerint az, aki elmulaszlja közlekedési kihágásért vagy üzleti tolvajlásért kiszabott pénzbüntetésének befizetését, a jövőben munkával válthalja azt meg. Az új rendelkezés megszabja egyúttal az elvégzendő munka jellegét (komputerhulladék rendszerezése) és a díjazást is: egy órai munka tizenöt svájci frankkal ér fel. Andreas Werren, a kanton igazságügyi szakértője szerint a rendelkezést általában kedvezően fogadták az érintettek. Mint mondta: „sokan kifejezetten hálásak a rendszeres napi elfoglaltságért és a sikerélményért”. (PAN) Bő húsz centivel nagyobb Kinőtte a kaput Norman. Apu, hogy megy be az a nagy mamut a múzeumba? - kérdezhetik az oklahomai Norman városának gyerekei. A helyes válasz: sehogy vagy csak nehezen. A trójai faló esetére csupán a méretekben emlékeztető probléma az Oklahoma Egyetem vezetőinek okoz fejtörést. Csináltattak ugyanis bronzból egy életnagyságú mamutszobrot a természettörténeti múzeum számára. Csakhogy elvétették a mértéket: a mamut 20 centivel nagyobb, mint a múzeum kapuja, így nem fér be. Mielőtt szétvernék a kaput, megpróbálják daruval az oldalára fektetni a tízezer évvel ezelőtt élt állat 2 tonnás bronzmását, hátha úgy sikerül betuszkolni. A szobrot hivatásos szobrász készítette, az alkotáshoz annak a mamutnak a csontjai „álltak modellt”, amelyet 1922-ben ástak ki Nebraskában. (PAN) NÉHÁNY SORBAN Moszkva - ötös kategóriájú tűzeset Moszkva. Az utóbbi évek legsúlyosabb tüze pusztított tegnapra virradóra Moszkvában, a Lesznaja utcában. Az orosz fővárosban 1998 augusztusában jegyezték fel az utolsó olyan tüzet, amelyet a lehető legsúlyosabbnak, ötös kategóriájúnak ítéltek. A mostani tűz azonban az akkorinál súlyosabb: a két évvel ezelőtti kétezer négyzetméterrel szemben most ötezer négyzetméternyi terület, egy hatemeletes irodaépület borult lángba. A tűzoltókat éjjel három órakor riasztották. Mire a tűzoltás megkezdődhetett, a padlás már teljesen leégett. Az oltás még a reggeli órákban is tartott. Áldozatokról nincs hír, és a tűz kiváltó oka sem ismert. (MTI) India: száznál többen haltak meg a hidegtől Patna. Száznál többen vesztették életüket India északkeleti államaiban a hideg következtében. Uttar Trades északi részén 113, Biharban kétszáz áldozata lehet a mínusz 1-5 hidegnek. A Reuters indiai forrásokra hivatkova azt írta, hogy akár több száz is lehet a halottak száma. A hideg károkat okozott az úthálózatban és a vasúti pályákban is. Ezekben az államokban nyáron rendszerint igen nagy a hőség. A könnyű, vékony falú házakat ennek megfelelően építik, fűtés egyáltalán nincs az épületekben. A hideg, ködös időjárás nemcsak a közúti és vasúti közlekedésben okozott fennakadást, hanem a légi forgalomban is, több járat indítását el kellett halasztani. Bihar államban a zord téli idő miatt január 14-éig zárva maradnak az iskolák. (MTI) A hollandok vakációznak a legtöbbet Hága. Európában a hollandok vakációznak a leggyakrabban, 80 százalékuk évente legalább egyszer elutazik lakhelyéről - derítette ki a holland idegenforgalmi szövetség 15 európai országra kiterjedő felmérése. A második helyen a németek állnak 76 százalékos aránnyal, harmadikak a franciák 67 százalékkal. A legkevésbbé a portugálok és a görögök szeretnek utazni: csupán 40 százalékuk utazik el lakhelyéről szabadságán évente legalább egyszer. (PAN) Csokoládés Kámaszútra Párizs. Különös reklámfogást ötölt ki egy francia cukrász: nyolc különböző tábla csokoládét készít, rajtuk a Kámaszútrából vett erotikus rajzokkal. Eredetileg ugyan tréfának szánta a kezdeményezést, de Jacques Bockel, all ezer lakosú Saveme ismert cukrászmestere most már azt tervezi, hogy bemutatja a csokitáblás rajzokat a legközelebbi párizsi csokoládészalonon. A kiállításon Bockel egy manökent szándékozik „felvonultatni”, akinek ruházata 100 százalékig Kámaszútra- táblákból áll. Elmondása szerint a IV. századi világhírű erotikái „tankönyvből” vett rajzok iránt elsősorban női vevői érdeklődnek. A cukrász a szexuális hatás fokozása végett a jövőben ajzószereket szándékozik a csokoládéöntethez keverni - adta hírül az APA. (PAN) Gázolt az utcaseprő San Francisco. Utcaseprőgép gázolt halálra San Franciscóban egy 71 éves kínai asszonyt. A baleset egy útkereszteződés közepén történt a közlekedési lámpa színváltásakor. Az amúgy meglehetősen lassú seprőgép 36 éves vezetőjét felfüggesztették a munkavégzés alól, de egyelőre nem emeltek ellene vádat. (PAN) Vasárnap A Vasárnap és a Hang-Kép e héten megjelenő számának tartalmából: ♦ A mi szent koronánk - Kövesdi Károly vezércikke ♦ A személycseréktől sem kell visszariadni - Bugár Béla: Nem szoktam félreérthető kijelentést tenni, különösen nem egy kongresszuson. Malinák István interjúja az MKP elnökével ♦ És lön világosság... - Száz éve született Jedlik Ányos. Ozogány Ernő írása ♦ Fővárosok versenye - Hogyan élnek az Európai Unió fővárosaiban? ♦ A város gyomra újra működik - Évtizedek után felújították a pozsonyi régi Vásárcsarnokot. Gaál László riportja ♦ Egy elavult, már kiüresedett versbeszédet hozott vissza - Németh Zoltán írása Nagy László lírájáról ♦ Utálja a világbajnokságot - A férfiak csodálják góljait, a hölgyek elolvadnak a mosolyától. Villanófényben: Batistuta. Magazinunk címlapján Balogh Gábor. A háromszoros öttusa-világbajnokkal Szabó G. László beszélgetett. ♦ Ruhátlanul a rivaldafényben - Péterfi Szonya riportja ♦ Fagyöngy, gézrojt, zsákruha - Bemutatjuk Szurdi Katát, akinek modelljei két rangos magyarországi versenyen elvitték a pálmát. Most Csákányi Eszterre tervez jelmezt. ♦ Néhány napja köszöntöttük az új évet, és már itt van a báli szezon. Legújabb számunkban tanácsokat adunk, hogyan tegyük még emlékezetesebbé a baráti összejövetelt vagy a bált. ♦ Az egyik leggyakoribb emésztési zavar a gyomomedv nyelőcsőbe való visszafolyása (reflux). Az ilyenkor jelentkező kellemetlen tüneteket, görcsös fájdalmat szinte minden harmadik felnőtt átéli alkalmanként vagy rendszeresen. Erről lesz szó egészséggel foglalkozó oldalunkon.