Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-17 / 46. szám
1999. november 17. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Macska-jaj A film eredeti címe magyarul: fekete macska, fehér kandúr. Hogy miért kapta a magyar forgalmazóktól a Macska-jaj címet, rejtély. Ám az nagy öröm, hogy egyáltalán elkészült a film, ugyanis a rendező, Emir Kusturica az előző munkáját, az Undergroundot ért támadások miatt kijelentette, felhagy a filmcsinálással. Barátai azonban addig győzködték, amíg a cigányzenészekről tervezett dokumentumfilmjét átdolgozta játékfilmmé. És bizony jól tette, hogy visszatért a cannes-i nagydíjas Cigányok ideje világába. De csak a miliő azonos. A Macska-jaj jóval könnyedebb, szinte meseszerű filmalkotás. A dél-amerikai irodalom egyik vonulatára használt kifejezés, a mágikus realizmus illik a leginkább a Kusturica-filmre, amely a mediterrán életörömöt - sajátos humorral - ötvözi a balkáni zűrzavarral. A történet hősei kisebb-nagyobb kaliberű zsiványok, van köztük guberáláson meggazdagodott maffiózó, csempészáruk értékesítésével „bíbelődő” balfácán, cigányvajda „padre”, cementüzem-tulajdo- nos „nagymenő”. A történet egy vonatrakomány csempészett benzin megkaparintása és egy kényszerházasság körül bonyolódik. A gazdagon áradó képek a mesei időtlenséget és a huszadik század végének realitását egyszerre zúdítják a nézőre. Á cigányvajda rezidenciáját muskátlis cserépbe dugott ipari kamera őrzi, a monitoron pedig disznón lovagló részeget, párzó kutyákat figyel a „bodyguard”. Az étteremtulajdonos asszony rádiótelefonon „rendeli meg” Fekete Obeliszket, a nagydarab énekesnőt, aki Fellini híres filmjét idéző produkcióra képes: kebelizmai segítségével kihúzza a deszkába ütött szöget, A film többször visszatérő képsora: malac rág jóízűen egy roncs Trabantot. Vég nélkül lehetne sorolni a bájosan extrém jeleneteket. Legyen elég annyi, hogy a Macska-jajt mindenütt kitörő tapsviharral fogadja a telt házas nézőtér. Heti hír Mátrix - folyt. köv. Alighogy elindult világhódító útjára a Mátrix című ak- ció-sci-fi, a gyártók máris a második, sőt harmadik részen törték a fejüket. A két újabb epizód főszerepére ismét Keanu Reevest szerződtették. Filmes berkekben már az is elhangzott, hogy a Mátrix 2 és a Mátrix 3 nagyobb sikerre számíthat, mint a Titanic. A sorozattá bővülő történet érdekessége, hogy az újabb két részt egyszerre akarják elkészíteni, s mindössze egy-két hónap szünetet iktatnak a mozipremierek közé. Koncz Zsuzsa új lemezéről és arról, miért csalódott Hagyta, hogy így legyen? Varsányi Gyula Miért hagytuk, hogy így legyen? címmel a közelmúltban jelent meg Koncz Zsuzsa legújabb lemeze, amely egyetlen kompozíció kivételével repríz: századvégi összefoglalás, értékelés. Miért csak egyetlen új szám van ezen a lemezen? Azokat a dalokat gyűjtöttük össze, amelyek távol esnek ugyan egymástól időben, de mégis összetartoznak. így adnak egy pályaképet és a furcsán ellentmondásos változó időkről is egyfajta összbenyomást. Vagyis az az igazán új bennük, ahogyan ma látja, érzi és összefüggésbe hozza őket egymással. Inkább ebben az összeállításban csengenek össze a mostani időkkel. A Szóljon a dal viszont a lemez élén meghatározza az egész repertoár csalódott, szomorú alaphangulatát, amellyel fölidézi a közelmúltat. A kilencvenes Fidesz választási szlogen "hallgass a szívedre" - remisz- cenciája a rendszerváltozást idéző Ha fordul a világ felhangjára arra utal, hogy az elmúlt évtized nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Kétségtelen, amikor a nyolcvanas évek végén fölvetődött a történelmi fordulat lehetősége, sokunkban föltámadt a kívánság - ma már úgy mondom, ábrándkép hogy legyen itt egy olyan ország, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat, és ahol bizonyos keretek között össze tudunk fogni. Ezt nagyon komolyan gondoltam én is. Egy idő után azonban kezdtek elhalványulni ezek a hősi idők. Különváltak és szembefordultak egymással a társadalmi gondolatok és képviselőik. Ez azóta többször ismétlődik. Egyre távolabb kerülünk az egykori ideáltól. Miért az illúziókat kéri számon a valóságtól, nem pedig fordítva? Nézze, a közös ellenfél összekovácsol különféle gondolkodás- módokat, emberi karaktereket. És ha megszűnik a közös ellenfél, ez együttműködés még megmaradhat - ez volt az illúzió. Az erők szétforgácsolódnak, széjjeltartanak ma is. Nem látszik esély a megbékítésükre. Ám miközben rájöttem, mi volt az illúzió, nem veszítettem el a hitemet abban, hogy ennek nem kell szükségszerűen így lennie. El tudom képzelni, hogy e lemez hallgatói közül azok, akik a mai kormányoldahoz állnak közelebb, sértésnek vehetik, hogy egykori rendszerváltó eszméivel szembesíti a mostani Fidesz-tá- bort. A »Hallgass a szívedre« utalás nem egyeden konkrét helyre címződik. Azt a felismerést is tükrözi, hogy az érzelmek, amelyekről azt hittük - én még ma is hiszem -, összetartanak minket, nem jó tanácsadók, amikor politizálni kell. Ha politizálunk, az eszünkre, nem pedig a szívünkre hallgatunk. Tudja, fáj, hogy ezt a kérdést most fölteheti nekem. Én csak a csalódottság okát kutatom. Elvégre parlamenti demokrácia van, a politikai versengés nyílt, még ha nem is mindig ízléses. Nemcsak csalódottságot érzek, hanem inkább dac van bennem, ugyanis a történtekért már mi vagyunk felelősek. És egyre csúnyább kárpótlási ügyekbe keveredünk. Á beidegződéseim, a reflexeim folyton arra figyelmeztetnek, hogy visszajöhet olyasmi, amit végképp nem akarok. Bele szokott szólni Bródy dalszövegeibe? Néha igen. Vele hasonlóan gondolkodunk, de a szöveggel való azonosulásom nem minden részletre terjed ki. Van, amikor úgy érzem, én ezt nem vagy nem így mondanám. De az esetek nagy részében végül elfogadom, amit ő írt. Együttműködésünk egyik titka, hogy meghagyjuk egymásnak az értelmezés szabadságát. Ugyanez a lehetősége megvan a hallgatónak is. Ezért nem szeretek a dalaim kapcsán közéletről nyüatkozni, mert az óhatatlanul egyfajta értelmezéshez kötheti a befogadót. Márpedig erről a lemezről aligha lehet beszélgetni anélkül, hogy ne vennénk észre azt is: szomorkás hazaszeretet hatja át. Ez akkor vált számomra is nyilvánvalóvá, amikor egymás mellé tettem a Bolyongok című József Attila-verset, a Százéves pályaudvart, a Hej tulipánt és a többieket. Kétségtelen, ezekből a dalokból kiérződik a kötődés, amely számunkra teljesen természetes is, és sokkal korábbról ered. Abból az időből, amikor ez még nem volt sikk. Ez benne van abban a törekvésben is, ahogy a mi »68-as« nemzedékünk meg akarta gyökereztetni itthon a rock műfaját. Csakhogy a rock inkább általános szabadságtörekvéseknek szokott hangot adni, mintsem konkrét patriotizmusnak. Ráadásul ezekben a dalokban egy bonyolult, ellentmondásos, »se veled, se nélküled" kötődés érződik. A hovatartozás kérdése mindig foglalkoztatott, de ebbe beleértendő a szülőhely is. Ha felvetődött bennem, mi a dolgom, mindig úgy válaszoltam: akármi is, de azt itt kell megtennem. Jóllehet ebben van némi irracionalitás. Hogy érti? Úgy, hogy tisztában vagyok azzal, hol születtem és élek, és ez nem csupa vidám dolgot jelent - mégsem kívánok elmenni. Egyébként is elég vacak idők járnak most a világban, miért ne itt próbáljuk meg inkább, mit csinálhatnánk például jobban? Lehetne azért úgy élni, hogy emberi méltóságunkban ne bántód- junk meg napról napra. És jó lenne büszkének lenni arra, amire mások is odafigyelnek. Nem gondolt még arra, hogy a dalok többsége egy szál gitárral vagy zongorával is szólna? A kísértést erre az első verslemezem megjelenése óta érzem. Valószínűleg azért tartottam ki a zenekari hangzás mellett mostanáig, mert nagyon elragadott a hangulat, amelyet hangversenyek során sok ember együttléte nyújthat. 1992-ben az első sportcsarnokbeli fellépésemkor nem gondoltam, hogy ez ilyen hosz- szan befolyásolni fogja a pályámat. A rockzenének a nagy tér az igazi közege, noha azt is tudom, hogy az alkatom, hangi adottságaim miatt én csak e műfaj szélén foglalok helyet. Talán ezért is volt nagy a kihívás. A mostani lemeznél azt gondoltam, hogy a dalokat úgy kellene megörökíteni a stúdióban, ahogy a koncertlátogatók emlékezetében élnek. A hangzás megválasztásakor az is szempont volt, hogy - mondjuk - egy József Attila-feldolgozás reklámrádiós közegben is megállja a helyét. Mindazonáltal most kérészükön állok: el kell döntenem, merrefelé menjek. Nádasdy Ádám: „A nagy kaland abban nyilvánul meg, hogy az ember csak megy, csak megy...” Kalandok, amelyeket nem mindig akarunk észrevenni Polgár Anikó _______________ „A nagy kaland abban nyilvánul meg, hogy az ember csak megy, csak megy” - írja Nádasdy Ádám Nincs megállás című versében. A mozgással kezdődik minden. Azzal, hogy elindulunk, kalandvágyon, hogy a dolgok végére járjunk, a hétköznapi, az immanens csúszik át alig észrevehetően egy másik szférába, a költőibe. Nádasdy Ádám új verseskötetében a mozgás és nyugalom három alaphelyzetéből kiindulva rendeződik el minden. Erre utal a három cikluscím: Elkezd a dolgok végére járni. Ma megállt. Indult visszafelé. A könyv ciklikus elrendezése szándékoltan idézi az emberi élet három egymásba olvadó fő fázisát. A gyermek- és ifjúkor kíváncsisága a költő felfedezővágyának az alapja. A költő hétköznapi titkok részese, versei nem hirtelen feltűnt, lángcsóvás üstökösök, hanem a tudatban élesen, filmszerűen felvillanó képek. A versek a semmiből születnek, mint a vattacukor, helyszíneik a város, a HÉV, a strand - de „belülről vágnak ők”, mert „a külső sebzés, az csak amolyan szünet”. E szövegvilágban persze végzetszerűen történnek még az apróságok is. A költő kiválasztottságát transzcendens erők jelzik - ám míg Horatiust, az alvó gyermeket galambok takarták be az erdő közepén, hogy megvédjék a vadállatoktól, addig költőnk ellensége a híd felől száguldó Trabant, s az őt megvédő transzcendens erő a „valódibőr-szagú, forró és falszerű” isteni kéz. A Nádasdy-költészet alaptriásza: az írás, az utazás és a test. Az írás a legváratlanabb helyeken bukkan föl: a 9-es villamos bepárásodott ablakán, a sima bőrön mint zokniminta, a strandon az újságra ráömlött homok alatt. A test szerepe is gyanús. A legkülönfélébb testek legkülönfélébb részei szóródnak szét ebben a szöveguniverzumban: a püspök éjféli mise után nyújtott keze, „a legkülönbözőbb zugokban” előforduló térdek, isten finom kiszakadtam az időből, csak álltam a Körtéren, pedig nagyon kikaptam.” ujjbegye, a strandon bámuló emberek pofája, a telefon- kagylóba szuszogó orr. Az élményeket nem szabad siettetni, ki kell várni, míg beérnek, míg titokzatossá teszi és nosztalgiával telíti őket az állandó „fáziskésés”. így keveredik az „emlékezésversekben” a gyermeki báj és a fülledt erotika. Az utazás is gyerekkori („A HÉV-en ültem, kisfiú koromban, és Budaörs következett.”), de felnőttszorongásokba torkollik („... kiszakadtam az időből, csak álltam a Körtéren, pedig nagyon kikaptam.”) Nemcsak a gyermek szakad ki saját idejéből, s teszi őt felnőtté a titkokat föltárni akaró kíváncsiság, („Végig akartam utazni, nekem ne tartogasson titkot...”), hanem a felnőtt is gyermekké vedlik vissza: „Olyan lesz megint, mint volt fiatalon... jó lesz kicsinek lenni és pimasznak.” Az élet nagy kalandja Nádasdy Ádámot olvasva egyszerűségével lep meg. Ki ne akarna végigutazni a HÉV- vel, hogy ne tartogasson számára titkokat? Ki ne tervezné el sodródását a templom kijárata felé, éjféli mise után? Ki ne várná meg szerelmét hajnali fél ötkor a Parlament előtt? Látásmód kérdése az egész. Ugyanazt a kalandot éljük át mi is, csak nem mindig akarjuk észrevenni. (Nádasdy Ádám: Elkezd a dolgok végére járni. Versek 1995-98, Magvető. 1998) Egyre távolabb kerülünk az egykori ideáltól. Módos Péter felvétele
