Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-11 / 32. szám
8 1999. augusztus 11. Az ország történelmében kiemelkedő szerepet játszott Báthory István Magyarnak lenni Litvániában Újvári Flórián Az átlagos közép-európai ha Litvánia nevét hallja, jószerivel csak arra emlékszik, hogy ez az ország a 90-es évekig a Szovjetunióhoz tartozott. A tájékozottabbak még azt is hallották-olvasták, hogy a második világháború elején - „hála” a Molotov-Ribbentrop paktumnak - Moszkva kiterjeszthette hatalmát a három kis balti államra, amelyek között a legdélebbi: Litvánia. Sajnálatosan keveset tudunk azonban e kis, 65 ezer négyzetkilométeres, 3,7 millió lakosú ország mai életéről, azokról az erőfeszítéseiről, amelyeket az európai integrációs vonatra való felkapaszkodás sikeréért kifejt. Arról pedig - gondolom - már valóban csak néhányan tudnak, hogy bennünket, magyarokat milyen szálak kapcsolnak össze ezzel az országgal. Nem mindig volt ez így. A középkorban ugyan csak lóval, nem pedig repülőgéppel közlekedtek eleink, ám a kapcsolatok a Kárpát-medence és a balti térség államai között mégis szorosabbra szövődtek, mint manapság. I. (Nagy) Lajos királyunk uralkodása vége felé egyszerre ülte meg a magyar, a lengyel és a litván trónt. Leánya, Hedvig (a lengyelek által különösen tisztelt Jadwiga) a litván Jagelló-dinasz- tia alapítójához ment feleségül. A Jagelló-ház összesen három királyt adott Magyarországnak. Évszázadokkal később Litvánia történelmében kiemelkedő szerepet játszott Báthory István, aki erdélyi fejedelemből lett lengyel király és litván uralkodó. 1579-ben kelt alapítólevelével ugyanis ő emelte egyetemi rangra a vilniusi jezsuita kollégiumot. Emlékezetes döntését gyönyörű fehér márványtábla őrzi a ma tízezer diáknak tudást osztó alma mater nagyudvarának árkádjai alatt (Petras Repsis litván szobrász alkotása). A táblát 1994-ben, a Báthory születésének 460. évfordulója tiszteletére Vilniusban rendezett magyar-litván-lengyel tudományos konferencia résztvevőinek jelenlétében avatták fel. Báthory István egyetem alapításának emlékére késői ellenszolgáltatásként az egyetem vezetősége egy helyiséget ajánlott fel magyar kulturális központ céljára. A tanintézetben néhány éve megindult a magyar nyelv oktatása, jelenleg is - kezdő, középhaladó és haladó szinten - 17 litván diák birkózik az alanyi és a tárgyas ragozás, no meg az ikes igék rejtelmeivel (ráadásul nemcsak bölcsészek vannak közöttük, hanem biológus-, fizikus-, sőt képzőművész-hallgatók is bővítik itt nyelvismeretüket). A lelkes oktatók tanfolyamokat hirdetnek az egyetem falain kívüli érdeklődőknek is, és - mint hangsúlyozták - szívügyüknek tekintik a vegyes házasságokban született, itt élő gyerekek magyartudásának pallérozását, irodalmi ismereteik bővítését. Litvániában ugyanis élnek magyarok. A legutóbbi, tíz évvel ezelőtti népszámláláson 120-an vallották magukat nemzetünkhöz tartozónak. Őket és számos esetben családtagjaikat is összefogja a Litvániai Magyarok Báthory István Kulturális Szövetsége, amely 1990-ben alakult meg, szinte egy időben azzal, hogy ez a kis ország kinyilvánította eltökéltségét az egykor volt függetlenség újbóli megszerzésére, a Szovjetunióból való kilépésre. Magyarokkal persze mindenfelé lehet találkozni a nagyvilágban. A litvániai kis csoportnak az a különleges jellemzője, hogy többségük nem az anyaországból került a Balti-tenger és Belorusszia közé. Legtöbbjük Kárpátaljáról származott el ide, mégpedig abban az időben, amikor sok keserű fordulatot átélt szülőföldjüket hivatalosan Szov- jet-Ukrajna Kárpátontúli Területének nevezték. Például a szövetség vezetője, a beregszászi születésű Rubazeviciéné Homoki Marika, az egyetem pszichológiatanára Le- ningrádban végezte tanulmányait. A Néva-parti városban ismerkedett meg későbbi férjével, majd a litván fiatalemberrel egybekelve Vilniusban telepedtek le. Gyermekeik már itt születtek, de magyarul is megtanultak, becsülve és ápolva anyanyelvű (n) két. Nem kevésbé érdekes a szövetség egyik alapító tagjának, Karczub Eleonóra vilniusi zongoraművésznőnek az életútja sem. Ő Ungvá- ron született, s három nővérével egyetemben zenei tanulmányokat folytatott. Ágnes és Rita Lem- bergben, illetve Kijevben járták ki az akadémiát, míg Nóra és Judit nevű húga meg sem állt a litván fővárosig. S mivel a Kárpátok alatt nem folyt magyar nyelvű egyetemi szakképzés, számos ottani fiatal élt a lehetőséggel, vándorolt el tanulni a szovjet birodalom távolabbi régióiba, mindenekelőtt a Baltikumba, ahol - a sorsközösség okán is - szeretettel fogadták az újkor „kalandozó magyarjait”. így aztán nem egy ungvári, beregszászi, huszti, técsői és nagyszőlősi ifjú és leány vált előbb Litvánia vendégévé, majd ott gyökeret eresztve lakosává, a függedenség visszanyerése után pedig állampolgárává. A litvániai magyarok között egyedi esetnek számít Petrauskiéné Túrái Léda története: a vilniusi egyetem magyar lektora Báthory István szülőföldjéről vetődött üyen messzire. Léda - akinek Ady- rajongó szülei adták az irodalmi keresztnevet - Kolozsváron járt magyar-finn szakra, s ösztöndíjasként került ki a helsinki egyetemre. Azután jött ott egy litván fiú... a többi már a szokásos történet. Vannak természetesen olyan litvániai magyarok is, akik az anyaországból jöttek erre a Neris és Nyeman folyók által ölelt tájra. Közéjük tartozik Jocionéné Mészáros Ilona, aki Debrecenben hallgatott orosz nyelvet és irodalmat, innen jutott ki féléves részképzésre Le- ningrádba. Most litván családjával szép új házukat építik éppen a régi főváros, Kaunas egyik külső, erdős kerületében. Ilona a Budapestre is repülő litván légi- társaság vezető munkatársa, emellett - lévén a legközelebbi magyar külképviselet Helsinkiben - tiszteletbeli konzulként ő látja el az erre vetődő magyar állampolgárok jogvédelmét is. Számos érdekes élet- útról tudnak még mesélni a litvániai magyar közösség vezetői. Benediktas Urbonasnak, aki tavaly ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját, az édesapja az első világháború idején a cári hadseregbe besorolt litván katonaként került el Magyarországra. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével. A világégést követően az akkor függetlenné vált Litvániában telepedtek le. Benediktas atya megtanulta nyelvünket, ma is szívesen énekli kedvenc magyar nótáit. Másképp indult a Nagys család regénye. Itt egy litván leányt hozott össze a sors egy Nagy Lajos nevű magyar hadifogollyal Ukrajnában. Ők előbb Magyarországon, majd Litvániában éltek, s leszármazottaik - akik Ausztráliáig eljutottak - litvánosították a családnevet. így lett a Nagyból Nagys (ejtsd: nagisz). Közöttük is akad még, aki ért magyarul, és a származásukra valamennyien büszkék. Annak idején a Szovjet-Magyar Baráti Társaság litvániai szervezete volt hivatott ápolni a kapcsolatokat, de ez többnyire nem hagyott mély nyomokat az utókor emlékezetében (talán csak a legnagyobb kikötő, Klaipeda és Debrecen közötti testvérvárosi kötelékek bizonyultak nosztalgiára okot adóknak). A mai szövetség tagjai számarányukat jóval meghaladó erőfeszítéseket tesznek népeink egymásról meglévő ismereteinek bővítéséért, erősítéséért. Klubhelyiségükben megtekinthetők jeles íróink, költőink litvánra fordított művei (összesen mintegy ötven irodalmi alkotás került oly módon közelebb a litván olvasókhoz), 1997-ben, a magyar államfő vilniusi látogatására időzítve adták ki a négyezer címszót tartalmazó első kisszótárt is. A litvániai „maroknyi magyar” - ahogy Göncz Árpád nevezte őket - a Magyarok Világszövetségén keresztül nemcsak az anyaországgal, hanem a más tájakon élő magyarokkal is keresi a kapcsolattartás lehetőségeit. A litvániai magyar származású gyerekek rendszeresen üdülnek a Balatonon, a nagyobbak közül többen tanulnak ösztöndíjjal Budapesten. De ők is szerveztek már képző- művészeti tábort a festői litván üdülőhelyen, a tengerparti Palangában, a magyarországi ifjú tehetségek részvételével. A balti és a skandináv államok hagyományos jó viszonyából a „mieink” is profitálnak. Különösen a svédországi magyarok bizonyulnak segítőkésznek, az általuk gyűjtött ezer dollár is hozzásegíti a vilniusiakat merész tervük megvalósításához. A szövetség jelenlegi helyisége alatt ugyanis az egyetem hatalmas, felújításra szoruló pincéje húzódik meg. Itt, a XVI. századbeli bolthajtások tövében szeretnének teret nyerni, megrendezni kiállításaikat, fogadni vendégeiket, megtartani találkozóikat, kialakítani a Báthory-emlékmúzeumot - megmaradni magyarnak. A legutóbbi népszámláláskor százhúszan vallották magukat magyarnak. Annak idején a Szov- jet-Magyar Baráti Társaság volt hivatott ápolni a kapcsolatokat. Négyen a klubszobában (jobbról balra: Homoki Marika, Karczub Eleonóra, Túrái Léda és Marika „kisfia”, György) i
