Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-28 / 30. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Villanófényben Vereckei Ákos kajak világ- és Európa- bajnok, a sport-1 ág csillaga. -LvJ 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. július 31-étől augusztus 6-áig „Nem félek a vádaktól” válaszol Pásztor István komáromi polgármester olva- q sóink kérdéseire. O Riport Százötven év, és ami mögötte van Magyar Bermuda Kövespi Károly _____________ Bő vében vagyunk a szomorú helyneveknek. Mohácsoknak, Muhiknak, Világosoknak. De Segesvár, Fehéregyháza, Héjjasfalva vajon hányunknak cseng ismerősen? A többség számára csak az előbbi révén ismert múlt századi tragédiánk Bermuda-háromszöge, ahol eltűnni látták Petőfi Sándort, a szabadságharc székelyföldi csatáinak egyikében. Kis ütközet volt, alig két és fél ezer magyar veszett oda, s nem is érdemelt volna kitüntetett figyelmet, ha Petőfi nem lábatlankodik ott, Bem tiltása ellenére. Történészeink aztán próbálták mosdatni Bem apót, hogy nem is volt olyan nyomasztó az orosz fölény, hanem, mint Illyés Gyula írta, ezzel Bemet a felelőtlenség vádjából akarták kimosdatni. „Mintha arról vitáznánk, hogy repülőgép nem tíz, hanem csak háromezer méter magasról zuhant le.” Bermuda-három- szögünkben, írom kesernyés iróniával, hiszen a rendszerváltás után egynémely atyánkfia kész volt fölkerekedni Szibériába, Petőfi-nézőbe. Csak ott nem keresték, ahol kellene: itthon. A szenzáció megvolt, a zugtörténészek fűtik tovább a kazánt. Mert a legendáknak is hét bőrük van. Petőfi Sándornak azt az egyet sem sikerült mentenie százötven éve, 1849. július 31-én, amikor kozák pikások Fehéregyháza határában kiontották a belét. Durván hangzik, de így történhetett, mert a pikát - vállszíjjal rögzítve a hón alatt - a legnagyobb felületet nyújtó, legpuhább testrészbe, a gyomorba kellett döfni. A múlt századi orosz fegyverhasználati oktatás szerint. De hát a múlton nem tudunk változtatni. A szabadságharc Van min elgondolkodni e szomorú jubileum kapcsán. százötven éve elbukott, a nemzet úgy-ahogy túlélte, a történészek elcsámcsognak rajta, kinek volt igaza. Hogy valakik a népfelkelés gondolatával is eljátszadoztak az összeomlás előtt, feledni való. De Petőfi Sándor neve fennmaradt, kiegyezés is jött, a nemzet rohanhatott tovább a vesztébe, amit ismerünk. Hanem mégis van min elgondolkodni e szomorú jubileum kapcsán, annak üzenetén. Mert olybá tűnhet, mintha jobb dolga híján Amerika felfedezéséről elmélkedne az ember, amikor Kolumbusz meglátta a vadakat. Ha gimnazistáinkat megkérdeznénk, tudják-e, hol lelhető fel Fehéregyháza, Héjjasfalva, mely részén a világnak folyik a Küküllő, elvétve ha tudnák né- hányan. Honnan is tudnák? Történelemkönyveikből a szlovák atyafiak felvidéki hadjáratait magolják, mintha az lett volna a Kárpát-medencei történelem fő árama. Ki hol él, aszerint kapja a szellemi étket. A romániai, kárpátaljai, szlovákiai és vajdasági gyerekek más-más történelmet tanulnak. E sokrétegű történelem labirintusában Fehéregyháza úgy eltörpül, amiképp föl sem merül a székelyföldi gyerekek tudatában Rozgony, a kárpátaljai nebulók fejében nem billen helyére Rigómező. Amiképp felmagasodik a jövő évi millennium sok selymes zászlaja. Amelyek szépen, lélekemelőén fognak lobogni a szélben. Csak hát az ember telhetetlen. Elképzel egy szerény, de közös történelemkönyvet, melyet nem szabdalnak szét pikák, határok, nyelvtörvények, politikai indulatok. Ahol ugyanazt a történelmet olvashatja a Sajó, a Küküllő, a Dráva, a Tisza és a Lajta mentén élő kis magyar ember. Aki európai szeretne lenni, de nem úgy, hogy elha- zudják történelmét. Talán még futja az időből, hogy az ünnepi harsonák ricsaja mellett megszülessen egy ilyen könyvecske, különben Petőfi hiába fordult szembe üldözőivel. Akár hátba is döfhették volna tőlünk. Etióp édesanya, élelmiszerre várakozva. Idén ötmillió lakost fenye-get az éhhalál. TASR/AP-feivétei Vezércikk Kommunikációs görcsök P. Vonyik Erzsébet ________ La ssan lerágott csont a téma: helyesen járt-e el az MKP a kisebbségi nyelvtörvény dolgában, beleértve annak előkészítését, illetve magát a parlamenti szavazást. A kérdés más szemszögből is vizsgálható. Vajon a párt most miért cselekedett másképp, mint négy éve? Akkor alig másfél hónappal az államnyelvtörvény elfogadása után a sajtóban közzétette a Magyar Koalíció kisebbséginyelvtörvény- tervezetét, amelyet 1995. december 28-i számában az Új Szó is közölt. Történt mindez a meciari időkben, amikor a Magyar Koalíció képviselői kemény ellenzékben politizáltak. Most, alig négy évvel később - immár a kormány- koalíció tagjaként - a Magyar Koalíció Pártja nem bocsátotta közszemlére saját törvény- tervezetét. Óvatosságból? Merthogy most már kormányon belül van? Taktikázásból, hogy könnyebb lehessen az alkudozás? Ki tudja? Az érthetetlen titkolózásnak meglett a következménye: a szlovák pártok, élükön a nacionalista hangadókkal, a magyar tervezetnek olyan képtelenebbnél képtelenebb követeléseket tulajdonítottak, amilyeneket nem is tartalmazott. Mindez megelőzhető lett volna, ha a törvénytervezetet még az év elején a nyilvánosság elé tárják. Ám ehhez az szükségeltetett volna, hogy idejében elkészüljön egy, a párt csúcsszerve által is szentesített, paragrafusokba foglalt, végleges MKP-tervezet. így viszont jó adag energiát kellett a magyarázkodásba ölni: de hiszen ezt sem követeljük, meg azt sem. Néha úgy tűnt, mintha csak Max van dér Stoelt avatták volna be az MKP-javaslatok rejtelmeibe. A magyar választópolgárok és a szlovák közvélemény előtt egy nagy kérdőjel volt a tervezet (tervezetek?) tartalma, s ez adott okot, és egyúttal tálcán kínálta a lehetőséget a találgatásokra, illetve a politikai indíttatású hisztériakeltésre. Az újságíró azonban nem találgathatott, hanem kutya kötelességének érezte az információszerzést. No de mi derült ki, mihelyt tudakolózásba kezdett? Egymásnak ellentmondó véleményeket gyűjtött be, s ezekből az a kép áll ösz- sze, hogy a magyar táborban nem is egyetlen tervezet van forgalomban. S döbbenten értesült arról is, hogy a pártirodában napokig nem tudták, mi is van a Csáky-javaslat néven ismertté vált verzióban. Ami pedig egyenesen komédiába illő: ha az újságírónak előbb sikerült volna szereznie egy példányt a kormányhivatalból, az MKP-iroda hálásan megköszönte volna, ha neki is megmutatja. Milyen messze van egymástól a kormánypalota és a pártiroda? Hajói saccolom, légvonalban úgy ötszáz méterre. Márpedig ezek után az az érzése támad az embernek, mintha mérföldek vagy fényévek választanák el egymástól a Zabot utcai székházban, a parlamentben, illetve a kormányban ülő magyar politikusokat. Tisztelet a kivételnek - igazított ki az egyik magas rangú tisztségviselő, amikor ez a téma szóba került. Azt viszont egy pillanatig sem vonta kétségbe az illető, hogy komoly kommunikációs gondok vannak a parlamentben politizáló képviselőink és egyes kormánypozíciókat betöltő magyarok között. Érezhetően így van, s ezt a görcsöt mindnyájunk érdekében mielőbb fel kell oldani. Ha másként nem megy, akkor politikusaink figyelmébe ajánlanám a Márai Sándor Alapítvány kommunikációs tréning- jeit. Egyébként is a tavalyi választások előtt Huncík Péterék az egész parlamenti képviseletet meginvitálták egy dunaszerdahelyi gyakorlatra. Kár, hogy akkor nem volt iránta érdeklődés. Pedig a fentiek alapján ráfért volna azokra, akikre a voksainkat adtuk!
