Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-22 / 51-52. szám
Boldog karácsonyt, sikeres új esztendőt kívánunk olvasóinknak! 1999. december 22. • 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Sport Kőér utcai ötkarikás álmok. Kovács Ágnes két olimpián szeretne 1 részt venni. -LvJ Riport Palócország - Meseország, avagy mesélni csak nyugodtan, O ráérősen lehet. ^ 80 oldalas színes magazin _____ He ti tévé- és rádióműsor 1999. december 25-étől 2000. január 7-éig Azért tovább játszottuk, vittük tovább a szép szülői örökséget Végtelen mese Bodnár Gyula____________________ Rá tettem kezem a jégvirágos ablakra. Amikor már nagyon fázott, elvettem, és akkor ott maradt a tenyerem helye, a jégvirágok között. Át lehetett látni rajta, a sparheltben piruló kalács illatában lebegő konyha melegében, térdelve tovább a díványon, kinéztem a hópaplannal borított udvarra, azon túl a kertre, ahol edénnyel a fején, vörösre fagyott orral hóember őrizte a fákat az arra tévedő nyulaktól, habár apu vastagon becsomagolta a törzsüket papírzsákokkal. A nyugalmat árasztó képbe hirtelen fenyőfaágak mozdultak be a disznóólként is szolgáló fáskamra mögül. Megdobbant a szívem. Csak nem a Jézuska? Mit keres itt ilyen korán, amikor még anyu sincs kész a káposztalevessel, halsütéssel, mákos bobajkával?! Azelőtt mindig este, a vacsora után szokott berepülni az ablakon a karácsonyfával, csengőszóval jelezve érkezését. Most meg már itt sürög. Megyek, szóltam anyámnak. Hová? Az udvarra? Minek? Megnézem, mit csinál a Jézuska a fáskamra mögött. A Jézuska még Kassán van, estére ér ide. Akkor mit láttam az előbb? Nem tudom, de nem mehetsz ki. Gyanút fogtam. Apu sehol. Az előbb még bent volt, tepertőt csipegetett, forralt bort kortyolgatott. Lehet, hogy ő dolgozik ott hátul a fenyőfával, faragja bele a zöld kovácsoltvas tartóba, mely köré tavaly is ajándékait rakta a Jézuska? Három dologból próbáltam erre következtetni, melyek közül kettő korábban is foglalkoztatott. Honnan a friss faragás? A másik: a fáskamra elől hiányzik a Nem éreztem különösebb csalódást, inkább büszkeséget. tőke. A harmadik: felvilágosult pajtásaimtól gyakran hallottam, a karácsonyfát nem is a Jézuska hozza. Amit én természetesen nem akartam elhinni, a húgom hamarabb. A szóban forgó karácsony vigíliájának estéjén - bármilyen tökéletesre sikeredett is szüléink újabb varázslata - kiderült minden. Nem éreztem különösebb csalódást, inkább büszkeséget. Gazdagabb lettem egy igazsággal. Igaz, szegényebb egy mesével, mely végül is kellő pillanatban, gyermekkoromnak olyan szakaszában ért véget, betöltvén rendeltetését mint varázslat, amikor a valóság kezd egyre nagyobb tartományokat elfoglalni az ember érzelmi-tudati világában, és fordítva, amikor az ember kezd egyre nagyobb területeket megismerni és meghódítani a valóságból. A mesét azért tovább játszottuk, apu halála után sem hagyva abba, s mint szép szülői örökséget vittem, vittük tovább a mi gyermekeinkkel, gyermekeinkben, míg egy napon ők is rá nem döbbentek, hogy turpisság van a dologban. De ennek ellenére folytassuk jövőre is, azután is, mindig - mondták. Mindegy, hogy családi ház, udvar, fáskamra, vagy panellakás, balkon s a balkonon szárítókötél. Életem ötvenegy fenyőfája közül a harmincnyolcadikat készülök belefaragni a tartóba a felnőttben is örökké élő gyermek örömével. Kés, fejsze, fűrész kell hozzá, attól függ, csupa gyilkos szerszám, mégis ünnep már maga ez a munka, a legszebb az egész esztendőben. Talán mert van kinek állítanunk a fát, majd fénylő ruhába öltöztetnünk. Hát még amikor megszólal a csengő, mindnyájunk tudtára adván, akik a konyhában gyülekezünk, hogy hozzánk is meghozta a Jézuska a remény és a szeretet jelképeit. A csodát. Húszéves tatarozás után újra régi pompájában ragyog a Sixtus- kápolna a Vatikánban. tasR/AP-feivétei 'KeUetHCá, úanáctottcfi ütutefie&et cty e4$te*td&t a 'Tttaytyzr yC&ztíciá “Pásitfa! VK-1085
