Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-15 / 50. szám
1999. december 15. Kópé Verssarok Bella István Érdi betlehem Nagy csönd van, a csend is elült. Anyaméh, mély barlang a föld,- perc percre - fényév cseppkövek növesztik földig fényüket. Hold sárga szalmát terít, puha boglya, melenkedik Mária, mellén tátika kalingyál, virág-fia. Körmét házacska-tehenek fújják. Füstnyelvük meleg. Jégcsontű, vén kút, letérdepelve hajol fölébe, hogy lehelje. Patás, de azért hiedelmet tudó szél farkával legyezget. De boldog, és így meg nem állja: titokban magában iázgat. József ünnepélyes, komoly. Az állatoknak szónokol. Haján pöndör fény gyalu- forgácsa, fehér, napszagú. Háromfelől, rojtos talppal három meztéllábas talpal: akác, nyárfa, s valahol egy szerecsen bodzabokor. Bodza tenyerén gyöngyöket, akác nyakláncot, fürtöset, nyárfa meg madarakat, nyarat hoz az inge alatt. „Békesség, Néked, Mária! Békesség, Néked, Tátika! Nyarat hoztunk, gyöngyöt, virágot, takard be kezeddel a világot!” Illyés Gyula Kacor király Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony s annak egy macskája. Nagy macska volt már, de éppen olyan nyalánk volt, mintha kis macska lett volna. Egy reggel is mind felnyalta a lábasból a tejet. Megharagudott az özvegyasszony, jól megverte, s elkergette a háztól. A macska elbujdosott a falu végére, s ott nagy szomorúan leült a híd mellé. A híd végén ült egy róka is, lógatta a lompos farkát. Meglátja azt a macska, neki-nekifutott, s játszadozni kezd a róka farkával. A róka megijed, felugrik, megfordul. A macska is megijed, hátrál, s felborzolja magát. így nézték egymást egy darabig. A róka sohasem látott macskát, a macska sohasem látott rókát. Mindegyik félt, de egyik sem tudta, mit csináljon. Végtére a róka szólalt meg:- Ugyan, ha meg nem sértem, nem mondaná meg az úr, hogy miféle nemzetség?- Én vagyok a Kacor király!- Kacor király? Soha hírét nem hallottam!- Bizony pedig hallhattad volna! Minden állatot meg tudok regulázni, olyan nagy a hatalmam. Megszeppent a róka, s nagy alázatosan kérte a macskát, hogy legyen vendége egy kis csirkehúsra. Minthogy dél felé járt az idő, a macska nagyon ehetnék volt, nem várt két meghívást. Elindultak hát a róka barlangjába. A macska hamar beletalálta magát a nagy uraságba, s örvendett, hogy a róka olyan tisztelettel szolgálja, mintha valóságos király volna. Urasan is viselkedett, keveset szólott, és sokat evett, ebéd után álomra dőlt, s azt parancsolta a rókának, ügyeljen, hogy senki se háborgassa, amíg alszik. A róka kiállott a bárlang szájához strá- zsálni. Hát éppen akkor mentél ott a kis nyúl.- Hallod-e, te kis nyúl, itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király alszik; ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma! Megijedt a kis nyúl, szép lassan elkot- ródott, s egy tisztáson lekuporodva azon gondolkozott: „Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottam.” Arra bódorgott egy medve is. Kérdi tőle a nyúl: hova megyen?- Járok egyet, mert nagyon unatkozom.- Jaj, erre ne járj, mert a róka azt mondja, hogy az ő ura, a Kacor király alszik, s ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj! Minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!- Kacor király? Soha hírét sem hallottam! Már csak azért is arra megyek, legalább meglátom, milyen az a Kacor király. - El is indult a medve a róka barlangja felé.- Hallod-e, te medve - kiált rá a strázsa. - Itt ne járj, mert az én uram, a Kacor király alszik, ha kijő, nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma! Erre a medvének inába szállt a bátorsága, szó nélkül megfordult, és visszatért a kis nyálhoz. Ott találta a farkast és a varjút is; panaszolták, hogy ők is úgy jártak.- Ki lehet az a Kacor király? Soha hírét sem hallottuk! - mondták mindnyájan, s azon tanakodtak, mit csináljanak, hogy megláthassák. Abban állapodtak meg, hogy meghívják ebédre a rókával együtt. Mindjárt el is küldötték a varjút, meghívni a vendégeket. Mikor a róka meglátta a varjút, nagy méreggel kifutott, s összeszidta, hogy megint alkalmatlankodik.- Eltakarodj innen! Nem megmondtam már? Az én uram a Kacor király; ha kijő, majd nem tudod, merre szaladj; minden állatot megreguláz, olyan nagy a hatalma!- Tudom, nagyon jól tudom; nem is a magam jószántából jöttem ide, hanem a medve, a farkas és a nyúl küldött, hogy meghívjalak benneteket hozzájuk ebédre.- Az már más! Várj egy kicsit. Ezzel bement a róka megjelenteni a dolgot a Kacor királynak. Kisvártatva ki is jött, tudtára adta a varjúnak, hogy a király szívesen fogadta a meghívást, elmennek az ebédre, csak tudják, hova.- Eljövök én holnap értetek, s elvezetlek! A jó hírre a medve, a farkas és a nyúl ugyancsak felütötte a lacikonyháját. A kis nyulat megtették szakácsnak, mert kurta farka van, s így nem könnyen égeti meg magát. A medve fát és vadakat hordott a konyhára. A farkas asztalt terített, és pecsenyét forgatott. Mikor kész volt az ebéd, a varjú elindult a vendégekért. Egyik fáról a másikra szállott, de nem mert leszállani, hanem csak a fán maradt, s onnan szó- lítgatta a rókát.-Várj egy kicsit, mindjárt készen leszünk - mondta a róka -, csak még a bajszát pödri ki az én felséges uram. - S csakugyan végre kijött a Kacor király is. Lassan, nagy méltósággal lépdelt elöl, de a varjút szemmel tartotta, mert félt tőle. A varjú is szepegett, csak fél szemmel mert reátekinteni, egyik fáról a másikra szökdécselt, úgy vezette őket. A medve, a farkas és a nyúl nagy várakozásban volt, ki-kinéztek az útra, ahonnan a vendégeket várták.- Ott jön, ott jön! Jaj istenem, merre fussak! - kiáltotta a kis nyúl, s ijedtében nekifutott a tűznek. Megpörkölte magát, s ettől olyan bátor lett, hogy fordultában belekapott a farkas képébe, jól végigkarmolta. A farkas azt hitte, hogy ezt csak a medve tehette véle, s ezért jól képen teremtette a medvét. A medve a kis nyúlnak akarta továbbadni az ütést, de a Kacor királyt találta el, aki épp akkor ért oda. Mikor látta, hogy a fenséges Kacor királyt ütötte meg, úgy megrémült, hogy nyaka közé szedte a lábát. A Kacor király meg attól ijedt meg, hogy így nyakon teremtették. Usgyi hát, ő is futóra. Elröppent ijedtében a varjú is. Még most is mennek, ha meg nem álltak. Bukovinai székely népmese A nagy csirketojás Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény asz- szony, s annak a szegény asszonynak volt tizenkilenc tojáskája s egy kotlócskája. Hát ő bizony megültette, s az egyik tojásból egy akkora hatalmas csirke kelt ki, hogy még akkora csirkét senki se látott. De alig bújt ki a tojásból, valahogy a kotló kiment a kert mellett, a csirke is kibújt a kerítésen, s oda a kapu eleibe akkorát tudott az a naposcsirke tojni, hogy a forgalmat megállította. Jöttek a szekerek megrakva gabonával, búzával, árpával, rozzsal, de bizony a tojástól senki se tudott se erre, se arra ménni, mindenki meg kellett álljon.- Mi van itt? Miféle csuda ez?- Hát egy nagy tojás. Na, hamar kitalálta valaki, hogy hozzanak csak egy terű szalmát, s a tojást meg kell sütni, aztán megeszik. Úgy is lett. Hamar egy ember hozott egy nagy terű szalmát, s a tojásra reárakta, s ott bizony szőrén-szálán megsütötték. Aztán aki csak arra járt, akár ha csodát akart látni, akár ha tojást akart enni, megállt egy időre. A bugylibicskával, késsel, villával, ki mivel érte, tojást evett. Volt ott egy szegény ember, az is a bugylibicskájával látott hozzá a tojáshoz. Hát ahogy falatozott, véletlenül a bicskáját beleejtette a tojásba.- Na - mérgelődött -, csak nem hagyom annyiban az én drága fehérvári bugylibicskámat, hanem én lemegyek utána, s visszahozom. Egy nagy, hosszú lajtorját keresett, s azon a tojásba leereszkedett. Hát a sötétben, ahogy matatja a bicskáját, keresi, összetalálkozott a keresztapjával.- Adjon isten, keresztapám!-Adjon isten, édes fiam! Hát te mit keresel itt?- Én a bugylibicskámat. Ahogy ettem a tojást, beleejtettem.- Azt te hiába keresed - legyintett a keresztapja -, én hajtottam haza a csordát, s ökröstül, tehenestül, mindenestül mind ide beleestek. Már három napja keresem, de sehol se találom a csordát. Akkor te hogy találnád meg a bugylibicskádat? Jobb, ha kimászunk, s mi is esszük tovább a tojást, mert amíg mi itt keresgélünk, addig megeszik, s nekünk nem jut belőle. - így aztán szép lassan kimásztak a tojásból, s ők is nekiálltak tojást enni. Még most is eszik, ha el nem fogyott. Aki nem hiszi, nézze meg, valamelyik utca sarkán, forgalmas helyen meglátja.
