Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-08 / 49. szám
Kultúra 1999. december 8. 13 Gross Arnold festőművész hetvenéves. Miniatűr rajzaival szerzett hírnevet A mese nem veszhet el Csak hallatlan gondossággal és nagy szakmai tudással lehet a rézlapokon ilyen könnyed világot teremteni. Hatalmas hinta, körülötte gyerekek játszanak. A fénykép mintha egy Gross-metszet volna tele élettel: a deszkakerítés lécei mögül idelátszanak a közeli dombok, a sokablakos épület talán iskola vagy tanácsháza, a kerítés mellett csenevész fácskák ágaskodnak, még alig pattantak ki a rügyek, tavasz lehet, a gyerekek fején kötött sapka, de a nap már melegen süt, mert a kerítés mellett hajlongó asszony nyári ruhában van, mint a másik, aki háttal áll nekünk, fehér kötényének csak a szalagját látjuk. A fotó a tordai kertben készült a harmincas évek elején, s a hinta körül játszadozó gyerekek valamelyike Gross Arnold lehet. Egy másik fénykép a festőművész édesapját mutatja, Gross Károlyt, nagyobbik fiával, Tivadarral a verespataki kiállításukon, 1938-ban. A tehetség akár apai ágon is érkezhetett. De érkezhetett anyai ágról is, ahol ugyancsak élt a művészet iránti fogékonyság. Tivadar testvére az akvarellisták között Erdélyben elismert nevet szerzett magának, édesapját ismert festőként tartották számon. A képeken finoman megrajzolt tájak, érzékeny festmények. Aztán egy másik fotó, amelyen már a fiatal Gross Arnoldot látjuk Nagyváradon, 1947-ben, a saját kiállításán. A falon linóleummetszetek, rézkarcok, tájképek. Azonban minden gyökeresen megváltozik 1960-ban, és előttünk áll a teljes eszköztár, az a sajátos világ, amely azóta egy- végtében is összetéveszthetetlenül, megunhatatlanul Gross Arnold világa. Mesevilág. Aprólékos gonddal megrajzolt, tünékeny táj, ahol a virágok az égig nőnek, a legkisebb gyomnövény is szív alakú leveleket hajt,, ahol a virágok olykor mosolygós arcokká fejlődnek, ahol nincs harag, mert minden lény csupa szeretet. Az emberek barátságról vagy szerelemről társalognak, és a hazugság is megbocsátható füllentés csupán, a felhőkön parányi angyalok vagy mulatságos emberarcú madarak ülnek. Csak hallatlan gondossággal és nagy szakmai tudással lehet a rézlapokon ilyen könnyed világot teremteni, és alapos emberismeret, emberszeretet szükségeltetik ahhoz, hogy életfilozófiáját ilyenné formálja valaki. Csakhogy a szeretetnek is táplálkoznia kell valamiből. Ha nem öntöAprólékos gonddal megrajzolt, tünékeny táj, ahol a virágok az égig nőnek. zi, a legszebb virág is kiszárad, a törékeny világ összeomlik. Úgy érzi, munkájára nincs többé szükség. A kiállítóhelyiségek, a galériák nem igénylik ezt a harag és tüske nélküli, csöndes hangot, amit olyan hallatlan türelemmel és szeretettel kifejlesztett, ami csak az övé. A műtörténészek irányította szakma érdeklődése másfelé fordult. Világuk nem fogadja be többé. Néhány évvel ezelőtt arról beszélt, hogy egyetlen galéria, egyetlen szaklap sem érdeklődött munkája felől, és húsz éve le sem írták a nevét. Minek akkor az erőfeszítés? Pedig a tenyérnyi életrajzi kis kötetben, a fotókon Barcsay mester gratulált neki, és Kondor Béla mondta kiállításának megnyitószövegét. A közönség mindig szerette és igényelte Gross Arnold képeit. De a közönség azt kapja, amit a galériák kínálnak neki. Ha megrendeznék kiállítását, újra megtelnének a termek, újra felüdül- hetnénk képei, grafikái biztos kézzel rajzolt rézkarcai láttán. Bármilyen durva is a világ körülöttünk, nem volna szabad hagyni, hogy kihaljon belőle a mese, a mesélőkedv, mert a közönség soha nem hagyta cserben. Most, hetvenedik születésnapja alkalmából ki lehetne próbálni. (fekete) Heti kultúra Könyvespolc Kertész Imre Sorstalanság „Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” - írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátáit is szétrobbantja.” A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holokauszt- regény. Kertész Imre a valóságra esz- mélés stációit rajzolta meg elsőjelentős művében. Hőse egy pesti zsidó fiú, akinek először apját viszik el munka- szolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódókészség is csődöt mond. A totalitárius állam li- dércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett. A kötet az életműsorozat első darabja. (Magvető, Budapest) Regény E gész nap a mezőn dolgozott. A gazda is néhanapján vállára vette a kaszát, csak úgy gyalogosan, hadd lássák a jószívűségét, mert még a lovakat is megkíméli a fáradságtól. Aztán ahogy kiért a tarka virágos rétre, a rét szélén terebélyesedő fa árnyékában elhevert, mint akinek már rendben a szénája. Hanyatt fekve szemére tette a kalapját, de úgy, hogy az orra irányában messze ellásson. Jó sorsának örvendve bámulta a semmit, amikor egy tarka „ördögszem” pillangó elrepült az orra előtt. A gazda hirtelen felült, kalapját a tarkójára tolva bámult a pillangó után. Az ördögszem pillangó nem messze tőle leszállt egy virágra. Óvatosan feltápászkodott, kalapját kezébe fogva a pillangó felé sappogott, majd hirtelen lecsapott a kalappal - de a pillangó tovarepült. Kétszer, háromszor is megismételte, ám a kísérlet nem sikerült.- Ravasz vagy, mint a gazdád sziszegte -, de énrajtam nem fogsz ki. Ismét megvárta, amíg a pillangó leszáll; jó két lépésre megállt, éppen ugrani akart, amikor valaki elé tette a lábát. Hason A fekete hegedű Lakatos Menyhért 8.rész csúszva elterült a füvön. Hallgatott egy ideig, amíg kiköpte a fellegelt füvet, majd felült. Elegánsan, cilinderesen, kezében fehér gombos sétabottal az ördög állt vele szemben, és barátságosan megfenyegette.- Ejnye, ejnye, gazda, nem szép tőled, hogy épp az én jószágom akarod befogni, még akkor sem, ha a te réteden röpköd. A gazda szemérmesen lesütötte a szemét, majd az ördögre nézett.- Csak neked akartam vele kedveskedni. Az ördög nagyon kacagott.- Nekem? Ugyan mire lenne megint szükséged?- A vízimalomra - mondta kurtán.- A vízimalomra? Miért nem a vízimolnárral kőtől egyezséget?- Ah - legyintett a gazda már akartam, de azt mondta, menjek a pokolba, kössek az ördöggel egyezséget. Pedig most jó termés volt, felemelhetném a vámot, hadd káromkodjanak az emberek.- Hát éppenséggel lehet róla szó - mondta az ördög elgondolkodva -, de még a cigányasszonyért sem szolgáltál meg.- Mondtam, hogy neked adom a lányomat.- A lányodat - húzta el a száját lekicsinylőén -, a pokolban sokkal rútabbak vannak. De ha megígéred, hogy eztán csak engem fogsz szolgálni, akkor tehetek érted valamit.- No, akkor kezet rá! - ugrott fel örömében a gazda. Az ördög cilindere széléhez emelte sétabotját, és eltűnt a rétről. Másnap futótűzként terjedt a hír, hogy a vízimalom nem tud őrölni, mert az ördög kivette a hajtókerék tengelyét, és csak akkor adja vissza, ha a molnár olyan feladattal bízza meg, amit ő nem tud teljesíteni. Volt kétségbeesés a faluban. A gabona már zsákban volt, a tavalyi liszt meg már elfogyott, kellett volna az új kenyér, mert sírtak a gyerekek. Csakhogy ki tud az ördöggel ujjat húzni, mi az, amit az ördög nem tud teljesíteni? Jajgatás, sírás, rívás verte fel a környéket. Jött a pap, kongatták a harangot, hozták a faluszéli nagy keresztet, de minden hiába volt, az ördög ült a vízikerék tengelyén, és csak vigyorgott, fittyet hányva minden szenteskedésre. A gazda is korán reggel kiugrasztotta Aszpimot az ágyból.- Dobjál fel egy zsák búzát a szekérre, és menj a vízimalomba, mert anyád új búzából akar kenyeret sütni. Örült a gazda, tudta, hogy most már övé lesz a vízimalom félpénzért, vagy a molnárt elkergeti a falu népe. Ahogy Aszpimmal kigördült a szekér az udvarból, Nahilla imádkozni kezdett.- Uramisten, valami baja ne történjen a szövőszékemnek, mert amíg Aszpim haza nem jön, nem tudok dolgozni. Más dolga volt az Úrnak, mert ahogy a lány leült a szövőszék mellé, az első bordaütésnél elszabadult a fonalfeszítő henger, és tovább egy bordaütést- sem tudott tenni.- Jaj nekem, Uram, miért vagy hozzám ilyen kegyetlen, tudod, ha a mai felvetést nem tudom leszőni, akkor verés és éjszakába nyúló munka vár rám. Sírva leborult a borda fölé, és hangosan zokogott. Sírás közben valami csengettyűhang ütötte meg a fülét. Ahogy a hang irányába nézett, egy kolduskinézésű szakállas apó állt mellette, aki szó nélkül meghúzta a fonal feszítőhengerét, és mosolyogva Nahilla felé bólintott.- Köszönöm - mondta Nahilla, könnyeit törülgetve -, de a jószívűségedért nem tudok semmit adni, mert én vagyok a világ legszerencsétlenebb leánya.- Na, ne sírj! - vigasztalta a kolduskinézésű apó -, nem azért jöttem, hogy alamizsnát kérjek, hanem azért, hogy egy kívánságodat teljesítsem, legyen az bármi, azonnal megkapod. Fel is sorolok neked három lehetőséget, amelyek közül választhatsz. Első, olyan gazdag lehetsz, hogy többé hírből sem ismered a szegénységet. Nahilla megcsóválta a fejét.- Nem akarok gazdag lenni, hisz az én gazdagságom Aszpim rabságát jelentené, amitől én sem lennék boldog.- Másik lehetőség. Minden szőnyeg, ami a székedről lekerül, kincseket érő darab lesz. Nahila ismét megcsóválta a fejét.- Kapzsi, gonoszszívű apám ezt sem érdemli meg. (folytatjuk) Martin Tiso: A rejtőzködő Vasárnap Kisgaléria
