Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-17 / 46. szám

1999. november 17. Tanácsadó Néhány őszi jó tanács A komposztált leveleket, lombot sohase tömörítsük, ne gyúrjuk meg. Ha elegendő levegő marad közötte, akkor olyan mikroorga­nizmusok szaporodnak el benne, amelyek hőt termelnek; ez a hő­emelkedés elősegíti a különféle kártevők, kórokozók pusztulását, különösen akkor, ha a komposzt- ágyba égetett meszet is keverünk. - Jó eséllyel, s mondhatnánk, bio­módszerrel előzhetj ük meg a vara- sodás felléptét, ha egy héttel a le­velek végső lehullása előtt fáink koronáját 5-7 százalékosra hígí­tott hugyannyal permetezzük le. - November folyamán vándorolnak át a vértetvek az egyik almafáról a másikra. Terjedésüket egyebek közt úgy is megakadályozhatjuk, hogy almafáink tövébe égetett me­szet szórunk. - Az erdő közelében lévő gyümölcsösök gazdái ne fe­ledkezzenek meg a vadak okozta rágás lehetőségéről, ezért már most lássanak hozzá a védekezés­hez. Ennek különböző módjait áb­ránk szemlélteti. - Alaposan vizs­gáljuk meg a szilvafákat... Ha szü- vafapajzstetveket találunk rajtuk, akkor lombhullás után permetez­zük le őket Arborol M-mel; ne fe­ledkezzünk meg róla, hogy a mű­veletet tavasszal meg kell ismétel­nünk. I.d. a - drótháló, b - fenyőgally, c - szalmafonat, d - falécekből vagy műanyagból készült védőrács A hagymás és gumós növények teleltetésének legfontosabb szabályai A hidegkezelés hossza a fajtától függ A Falconet - különleges virágú hajtatható nárcisz A nárciszok behordási idejét is a hidegkezelés hossza határozza meg. Ezt a kiültetés utáni hideg­hatás, illetve a száraz hűtőtáro­lóban töltött hetek számának összegéből kapjuk. A vermelő­ben október közepétől nem le­het 9 foknál magasabb a hőmér­séklet. Ha a talaj hőmérséklete a kiültetés után néhány fokkal melegebb a szükségesnél, akkor az előbb leírt módon meghosz- szabbíthatjuk a hideghatás ide­jét. Az alapszabály az, hogy a túl ko­rán behordott jácintok hosz- szabb időt töltenek az üvegház­ban, és még így is fennáll a veszé­lye annak, hogy egyes virágok nem nyílnak ki. A hidegkezelés hossza a nárciszok esetében is a fajtától függ. A hajtatásban elő­forduló hibákat gondos techno­lógiával megelőzhetjük. A virágbeszáradás nem okoz gondot, ha nem hordjuk be túl korán a hagymákat, az üveg­ház hőmérséklete nem túl ma­gas, kellően magas viszont a le­vegő páratartalma, és elegen­dő nedvességet juttatunk a ta­lajba is. A szirmok barna foltosodását el­kerülhetjük, ha idejében (nem túl korán) hordjuk be a hagymá­kat, és nedves körülmények kö­zött tartjuk őket. Az állomány eldőlését előzzük meg, ha a hidegszakaszt szük­ségtelenül nem hosszabbítjuk meg. Elegendő hosszú lesz a virág­szár, ha a hidegszakasz hosszú­sága megfelelő, ha a hagymákat vastag földtakarás fedi, és ha a gyökereztetőben a hőmérséklet nem hűl le túlságosan. Nedves őszi időjárás esetén elő­fordul, hogy az üvegházban vagy a szabadban nevelt írisz túl sokáig marad nedvesen; ilyen­kor nagy bizonyossággal szá­míthatunk a botritisz okozta fer­tőzésre. Ellene hetente egy alka­lommal alapos növényvédelmet iktassunk be. Az ültetvényt a le­hetőség szerint tartsuk szára­zon; az üvegházban a szellőzte­téssel egy időben fűtsünk. Az íriszek sóérzékenyek. Különö­sen a szegfű, krizantém vagy a paradicsom után ültetve számít­hatunk sókártételre. Éppen ezért végeztessünk talajvizsgá­latot, és ha szükséges, mossuk át a talajt (az EC-érték 1,0-nél ki­sebb legyen). Lazítsuk fel a köz- lekedőutak talaját is. Kertészet és Szőlészet A belőle készült gyümölcsíz vérhast és hasmenést szüntet Az őszi természet ajándékai Dr. Pomichal Richárd ____ Biz onyára nem akad vidéki vagy akár városi ember sem, aki ne ismerné a kökényt. A régiek­től bizonyára hallottuk, tudjuk, hogy íze akkor a legjobb, ami­kor már megcsípte a dér. így van ez más cserjék, bokrok ter­mésével is, ezért novemberben eljött az ideje, hogy kirándulá­saink alkalmával hozzálássunk a som, a csipkebogyó s persze a kökény termésének gyűjtésé­hez. Tájainkon a kökény a legké­sőbben érő vadgyümölcs. A Csallóközben épp úgy megta­lálható, mint Gömörben. Főleg erdők szélén, hegyek lankáin, vízmosások, utak mentén, mezsgyéken keressük. Régen- te a tanyavilágban az istálló köré, legelők szélére ültették, mert áthatolhatatlan sövényt képezett. Virágát a népi gyógyászat has­hajtóként, vizelethajtóként is­merte és alkalmazta. Most azonban a termés gyűjtésének van itt az ideje. Lekvár főzésé­re használhatjuk fel. A belőle készült gyümölcsízről úgy tart­ják, hogy vérhast és hasmenést szüntet. Pálinkafőzésre is al­kalmas, másutt pedig - gyógyí­tó hatást tulajdonítva neki - borhoz adják. Gyógyító hatást tulajdonítot­tak a som csonthéjas termésé­nek is. Egy liter megszárított bogyót 2 liter vízben megfőz­tek, majd meleg helyen 24 órán át zárt edényben erjesztették. Úgymond, naponta 1-2 dl fo­gyasztása nagyon jó hatással van a vérhas és vérköpés ellen. Magyarországi piacokon elég gyakran kapható a naspolya. Zelenyák János hajdani lekéri plébános Gyógynövények című könyve szerint: „...aszalt gyü­mölcse mákkal vegyítve, víz­ben fűzve, herbatea gyanánt naponkint reggel és este 3-3 decivel bevéve, cukorbetegség és sárgaság ellen kitűnő.” Megkérdeztük a szakértőt Az unoka is örökölhet? Hárman voltunk testvérek. Édesapánk 1994-ben hunyt el. Mivel a testvéreim nem jelen­tek meg, a hagyatéki eljárást nem lehetett lefolytatni. Köz­ben az egyik testvérem is meg­halt. Az idősebbik testvérem kimaradt az örökségből, mivel elhunyt. A fiatalabbik öcsém­nek viszont nem volt pénze ki­fizetni a közjegyzői illetéket, és így a hagyatéki végzés nem emelkedett jogerőre. A hagya­téki eljárást követő hónapban a fiatalabbik öcsém is meg­halt. Ez az öcsém régebben élettársi viszonyban élt egy asszonnyal, és született tőle egy fiúgyermeke. Kérdésem az, hogy ez a fiú számításba jö- het-e mint törvényes örökös. Úgy nézne ki az egész, mintha az unoka örökölne a nagyszülő után, holott eddig úgy tudtam, hogy csak a gyermek lehet tör­vényes örökös. Leveléből igyekeztem kiragad­ni a lényeges információkat. A hagyatéki eljárásban kiadott határozat is csak határozat, amelyet kézbesíteni kell, és ha egy bizonyos időn belül nem fellebbeznek ellene, jogerőssé válik. Egy határozat jogerőssé nem válásának olyan okáról, hogy nincs megfizetve a köz­jegyzői díj, nem tudok. Én a kö­vetkezőket vettem ki az írásá­ból: Hárman voltak testvérek, vagyis három örökösnek kellett megörökölnie egy vagyont, amelyet nevezzünk el x-nek. Ön nem ír arról, hogy édesapja halála után csak a gyermekek voltak örökösök, vagy az édes­anyjuk is mint az örökhagyó Szabó Elena jogász házastársa; ezért most csak a gyermekekkel fogok foglalkoz­ni mint örökösökkel. A törvé­nyes öröklési rend szerint Önöknek mindannyiuknak x/3 értékű vagyont kellett volna örökölniük Ez nem egészen így történt, mivel közben az egyik testvér meghalt. Ha a testvérének van gyermeke, ak­kor annak kellett örökölnie az x/3 részt; ha több gyermeke van, akkor ezek a gyermekek közösen öröklik egyenlő arány­ban az x/3 részt. De hajói ér­tem, a probléma ott van, hogy a másüt testvér örökölte a saját x/3 részét, és aztán meghalt. Van egy gyermeke, aki házas­ságon kívül született. Ez csak az élettárs szempontjából fontos, ugyanis az élettárs nem minő­sül házastársnak, ezért az első csoportban a gyermek örököl az elhunyt apja után. Ha e gyer­mek apja még az Ön apja halála előtt halt volna meg, akkor is örökölne a nagyapja után, mégpedig a Polgári Törvény­könyv 473. §-ának 2. bekezdé­se értelmében, mely szerint ha nem örököl valamelyik gyermek, akkor annak örök­részét egyenlő arányban gyermekei öröklik meg. Grafológia Jelige: Mi lesz velünk? Ne féljen kimászni a depresz- sziójából! Impulzust adhatok, egy szál kapaszkodót, de a „gödörből” nem jöhetek ki Ön helyett. Ezt az energiát Önnek kell befektetnie ahhoz, hogy a magasabb szellemi régióhoz tartozhasson. Mert ezt szeret­né! Csakhogy érzi: kevés még a tudása, és a tapasztalata még annál is kevesebb. Egy dolgot tanuljon meg, de azt rendesen! Döntse el, hogy mit Bartalos Mária grafológus akar, és máris látni fogja azt is, hogy mi lesz Önnel. Ne féljen! A jövőjétől főleg ne! Mert azt Ön formálja úgy, ahogy akar­ja. Hát akkor rajta: AKARJA! Gyermeklélektan Jelige: Fekete rózsa. „Középis­kolás gyermekemmel nehezen értjük meg egymást. Én felelős­nek érzem magam érte, ő pedig félvállról veti oda nekem, hogy felnőtt korában nem úgy szeret­ne élni, ahogyan én élek. Úgy ér­zem, hogy egyre jobban kicsú­szik a kezem közül, s félek, hogy rossz útra téved.” Ne felejtsük el soha, hogy min­den mostani viselkedésnek előz­ményei vannak mind a gyermek, mind a szülő előéletében, kap­csolatuk előző szakaszában s an­nak minőségében. Gyakran elő­fordul, hogy értéktelennek tartja az egész életet, amely számtalan elviselhetedennek, értelmetlen­nek látszó alkalmazkodási fel­adatot varr a nyakába. Ahelyes életcél kialakításához, a szemé­lyiség sikeres önneveléséhez nélkülözhetetlen a megbízható önismeret és emberismeret. Eb­ben próbáljon segítségére lenni gyermekének, hogy időnként belenézhessen abba a tükörbe, melyet azok az emberek tarta­nak elé, akikkel sokat van együtt, akik viszonylag jól, hite­lesen ismerik őt. Kíváncsinak kellene lennie a róla alkotott vé­leményekre, s alkalmat is kelle­ne adnia nekik, hogy ezt a véle­ményüket közölhessék vele. Sok fiatalban bizalmadanság él min­den felnőttel szemben, pusztán azért, mert az illető egy másik, idősebb nemzedék tagja, vagyis felnőtt. Szerintük ez önmagá­ban összebékíthetetíen ellenté­teket hordoz. Miért van az, hogy szüleikkel szemben a legbizal- matíanabbak? Azért, mert a szü­lők képviselik - mégpedig köve­Dr. Hadas Katalin telményként - a szülők és nagy­szülők értékrendjét. A fiatalok pedig, a beléjük programozott felnőtté, önállóvá, függetlenné válási késztetések hatására az esetek túlnyomó többségében ellenszegülnek ennek az elfoga­dási, követési követelménynek. Ők másak akarnak lenni, mint amilyenek a szüleik. így válik az­tán nagyon sok szülő ellenpéldá­vá, negatív vonatkoztatási sze­méllyé. Ezt az ellenszegülést, bi­zalmatlanságot csak ritka eset­ben tudják kivédeni vagy meg­spórolni a szülők. Az egymás el­leni hasztalan fegyverforgatás beszüntetése után gyakran kide­rül, hogy a gyermekek, a serdü­lők - legkivált pedig az értelmes fiatalok - az idősebbek, a szülők értékes nevelőivé is válhatnak. Azonban minden nevelés ered­ménytelen marad, ha nem képes cselekvésre ösztönző motívu­mokat kialakítani a fiatalokban. Jelige: Önfejű. „Gyermekem képtelen alkalmazkodni, szinte mindig fejjel megy a falnak. Ki­sebb korában engedékenyek voltunk vele szemben, enged­tük, hogy ő döntse el, mit akar. Az iskolában viszont, ahogy egyre felsőbb osztályba lépett, mindig több lett a gond, a baj. Barátokat se tudott szerezni, s félünk, hogy később még több baja származik majd belőle. Hogyan próbáljunk hatni rá, hogy képes legyen megváltoz­ni?” Minden élőlény fennmaradásá­nak nélkülözhetetlen feltétele a megfelelő mértékű alkalmazko­dás. Az életben szakadadanul je­lentkező alkalmazkodási felada­tokat kétféle módon lehet meg­oldani. Az egyik a külső dolgok­nak a saját magához igazítása - asszimilálása -, a másik önma­gának átalakítása, módosítása - akkomodálása - a külső körül­ményekhez. Az ember egyik leg­fontosabb feladata az, hogy ta­pasztalások, gyakorlások soro­zatán keresztül megtanulja a he­lyes alkalmazkodást. Fiataljaink szinte még az alkalmazkodás szótól is iszonyodnak. Általában könnyen hajlanak arra, hogy mindenféle alkalmazkodást su­nyi opportunizmusnak, elvte- lenségnek, kompromisszum­nak, gerinctelenségnek, aljas megalkuvásnak bélyegezzenek. Pedig az élet minden területén nélkülözhetetlen az alkalmaz­kodás, s egyesek szerint az élet nem egyéb, mint sikeresen vég­rehajtott, rosszalló értelem nél­küli kompromisszum, amelyben minden illetékes fél igyekszik sa­ját érdekeit és lehetőségeit má­sok érdekeivel és lehetőségeivel harmonikusan összeegyeztetni. Próbálja megértetni gyermeké­vel, hogy balga az, és biztosan saját sorsát rontja, aki sommá­san minden alkalmazkodási fel­adatot elutasít.

Next

/
Oldalképek
Tartalom