Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-10 / 45. szám

Politika 1999. november 10. Csalódott, aki valami nagyszabásút, tárgyilagos ítéletet és markáns jövőképet várt Fejek a homokban Malinak István______________ Eredetileg a kormány önértéke­lése került volna itt terítékre. Dzurinda többször is megígérte, hogy október végére elkészül a számvetés - nem így lett. A téma mégsem ugrott. Először az SZTV-ben a parlament elnöke fejtette ki jellegzetesen baloldali pártelnöki véleményét a kabinet egyévi munkájáról, majd Rudolf Schuster államfő tette ugyanezt a törvényhozásban. Egyáltalán nem szerencsés, hogy a kor­mányfő átengedte a kezdemé­nyezést, hogy két nyilvánvalóan baloldali beállítottságú politikus adta meg az alaphangot. Keresz­ténydemokrata szellemiségű, határozott kormányfő ilyen - taktikai? politikai? - hibát aligha követne el. Csak ha rákénysze­rül, ha nagyon gyenge. Dzurinda esetében mindkettő szóba jöhet. Hiszen akkor, amikor mindenki tőle várta volna a magyarázatot arra, hogy miért halasztotta el az első kormányzati esztendő mér­legének megvonását, a baloldal bejelentette: a DBP miniszterei és más vezetői ebben az ügyben először konzultálni akarnak a kormányfővel. Bizonyára nem véletlen az egybeesés. Némi iró­niával azt is mondhatnánk: a bal­oldal meghatározza a kormány­fői értékelés alapigazságait. Iró­nia nélkül: hónapok óta téma a sajtóban, hogy Dzurinda minden komoly döntés előtt Migassal konzultál, a baloldaltól kényte­len politikai támogatást kérni, mivel az SZDK-frakció egyöntetű támogatására nem számíthat. De hát ez sem úgy kezdődött, hogy Camogursky keresztény­Dzurinda minden komoly döntés előtt Migassal konzultál. demokratái és Langos demokra­tái minden ok nélkül szembefor­dultak vele... Ugye, mennyire visszás helyzet az, hogy amikor a kormány kerül szóba - akár van évforduló, akár nincs -, azonnal a pártpolitikai csatározások kerülnek előtérbe? Még az államfő első parlamenti beszéde alatt is ez jutott az em­ber eszébe. Aki valami nagysza­básút, az ország állapotáról tárgyilagos ítéletet és markáns jövőképet várt, az csalódott. Pe­dig Schuster csak a saját formáját hozta. Bírálatainak sok elemével egyet lehetett érteni, főleg azok­kal, amelyek összecsengtek az utca emberének keserveivel - annál mélyebbre nem is mentek. Abban is igaza volt, hogy a kor­mánypártok széthúznak, mara­kodnak, és határozatlanok. Csak elfelejtette hozzátenni: ez év jú­niusáig az egyik kormánypárt el­nökeként mindennek ő is aktív szereplője, sőt okozója volt, a mi­niszteri bársonyszékekkel folyta­tott elvtelen cserebere eredmé­nyeként lehetett csak belőle esé­lyes elnökjelölt. Elmagyarázhatná már neki vala­ki azt is, a közszolgálati televízió nem arra van, hogy egyetlen em­ber beteges szereplési vágyait elégítse ki, az SZTV nem a Markíza, az SZTV érdekei nem Rusko úr érdekei. Túl enyhe kife­jezés tévedésnek vagy baklövés­nek nevezni azt, hogy Schuster elismeréssel szólt a DSZM integ­rációs törekvéseiről. Hiszen az államfő pontosan tudja, hogy Szlovákia a DSZM országlása mi­att maradt ki a NATO-ból és az EU-csatlakozásra várók első kö­réből. Nehezen hihető, hogy az ország első embere komoly ok nélkül vállalja a leplezetlen ha­zugságot. Gyökeres fordulatot a kormány­fői jelentés sem fog hozni, s ezt nem a pesszimizmus vagy a rosszindulat mondatja az ember­rel, hanem az a Dzurindával ké­szült terjedelmes interjú, amely a Pravdában jelent meg novem­ber 2-án. Ebben félreérthetetle­nül jelzi, milyen határok között kíván mozogni, és feltűnően ke­rüli az egyenes válaszokat. Pél­dául: az egyes területeken fel­gyülemlett problémákat szerinte az illetékes miniszter leváltása nélkül is meg lehet oldani. Az SZDK elnökeként nem érzi úgy, hogy a koalíciós szerződést lénye­gesen meg kellene változtatni. Ar­ra a felvetésre pedig, hogy partne­rei az SZDK-t tartják a leglabili- sabb kormánypártnak, Dzurinda azt felelte: az SZDK stabilizáló­dott. Majd homokba dugva a fe­jét elutasította azt, ami elkerül­hetetlennek tűnik: az SZDK nor­mális koalícióvá való átalakulá­sát- egy homályos fejtegetés kísé­retében, amely arról szólt, hogy az SZDK-nak van egy szűkebb meg egy tágabb értelmezése. Pe­dig mindenki tudja, milyen gon­dokat okoz mind a kormányzati, mind a parlamenti munkában az SZDK zűrzavaros helyzete. Félő, a megoldás elodázását csupán személyi ambíciók indokolják. Jasszer Arafat és Göncz Árpád. A palesztin elnök a múlt heti oslói hármas csúcs után látogatott Budapestre, ahol utoljára 1989-ben járt, még a rendszerváltás előtt. Magyarország az idén került fel a pa­lesztin autonómiát segítő, eddig 44 ország nevét tartalmazó ún. do­norlistára. Göncz és Orbán Viktor most arról tárgyalt a vendéggel, mi­kénttudna Magyarország kézzelfoghatóan közreműködni a palesztin újjáépítésben. TASR/AP Bauer Edit államtitkár: A nyugdíj ezentúl is pontosan megérkezik majd, de igazi megoldást csak a reform jelenthet Saját nyugdíj számlánkra gyűjtjük majd a pénzt Tuba Lajos _________________ Mi lesz a nyugdíjjal? - vetődik fel a hírek hallatán ma idősebbek­ben és fiatalokban egyaránt. Az aktuális helyzetről és a nyugdíj- reformról Bauer Edittel, a szociá­lis és munkaügyi minisztérium államtitkárával beszélgettünk. A Szociális Biztosító októberben bejelentette: felhalmozódott hi­ánya miatt a januári nyugdíjak kifizetéséhez 330 millió koroná­ra van szüksége. Mi a helyzet ez­zel kapcsolatban? Afelől semmi kétség, hogy a kor­mány ezt a kérdést meg tudja ol­dani. Nagy felelőtlenség lenne olyasvalamit sugallni az idős em­bereknek, hogy esetleg veszély­ben a nyugdíjuk. A pénzt jövőre is mindig pontosan meg fogják kapni. A Szociális Biztosítóban kialakult helyzet megoldása két­féle módon lehetséges. Először is a biztosító kinnlévőségei messze meghaladják a jövő évre mutat­kozó hiányát. Az egyik legna­gyobb adósa a Szlovák Vasutak, és a kormány valószínűleg ha­marosan dönt a közszolgálati többletköltségeknek a vállalat számára való megtérítéséről. Eb­ből pedig a vasút bőven rendezni tudja adósságát, körülbelül egy- tizede elég a januári hiány fede­zésére. Ha erre a tranzakcióra nem kerülne sor, a kormány kész arra, hogy a hiányt átmenetileg fedezze, amint azt a gazdasági ügyekért felelős alelnök az ér­dekegyeztető tanáccsal közölte is. Az idei infláció várhatóan 14 szá­zalék körül alakul. Mi lesz jövőre a nyugdíjemeléssel, ha a Szociális Biztosító ilyen gondokkal küzd? Az infláció nagy részét már az idei nyugdíjemelés mértéke is fe­dezte: az utolsó emelés során 2,2 százalékkal nőtt a nyugdíjak re­álértéke. Az infláció alakulását általában áprilistól áprilisig szoktuk nézni, és ehhez számít­juk a nyugdíjemelést. Jövő évi prognózisunk áprilistól áprilisig kb. 10-10,5 százalék. Tehát ez éppen meghaladja azt a határt, amikor a törvény szerint emelni kell a nyugdíjakat. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a bizto­sítónak nincs hozzá megfelelő anyagi fedezete. A megoldás végső soron a parlamenttől függ. Ahhoz ugyanis, hogy a feltételek teljesülése esetén ne emeljék a nyugdíjakat, módosítani kell a vonatkozó törvényt. Egyelőre annyi biztos, hogy a kormány nem hozott döntést a nyugdíj­emelésjövő évi elmaradásáról. Jóváhagyta viszont a szociális biztosítás reformjának koncep­cióját. Ennek legfontosabb ré­sze éppen a nyugdíjreform. Mi­ből áll? Tudatosítani kell, hogy az egész Európában zajló nyugdíjrefor­mot az eddigi nyugdíjrendszerek válságba jutása váltotta ki. A de­mográfiai helyzet változása ki­kényszerítette az új megoldások keresését; alapjában változott ugyanis a nyugdíjalapba befize­tők és az onnét nyugdíjat élvezők aránya. Az a rendszer, amikor a mai befizetéseinket másnap kifi­zetik a szüléinknek és nagyszüle- inknek, csak addig működik, amíg a népesség száma növek­szik. Ekkor nő a befizetők száma, és legalább stagnál a nyugdíjaso­ké. Ha a folyamat ellenkező irányúvá válik, vagyis egyre ke­vesebb a gazdaságilag aktív befi­zetők száma, akkor más rend­szert kell felállítani. Enélkül ugyanis a helyzet csak a nyugdí­jak csökkentésével lenne meg­oldható. Emiatt kell nálunk is új nyugdíjrendszerben gondolkoz­ni, de azonnal előrebocsátom: csak a mai középkorúakat és fia­talokat érinti. Nem vonatkozik azokra a nyugdíjakra, amelyekre már megteremtődött a jogigény. A nyugdíjrendszer reformját a fi­nanszírozási rendszer átalakítá­sával lehet elérni, amikor is a ke­resők a nyugdíjjárulékuk egy ré­szét saját tőkeszámlájukra fize­tik be. így a nyugdíjkifizetés idő­szakáig a pénz pénzt tud fialni. Nem ismeretlen ez tájainkon sem, hiszen a második világhá­ború előtt Európában már így működött. Sajnos, a háború után megszüntették a személyi nyug­díjszámlákat, és áttértek a jelen­legi ún. átfolyó rendszerre. A nagyobb nyugdíj reményében Dömötör Ede felvétele többet kell majd befizetni? Elképzelésünk szerint az alap­nyugdíj esetében nem nő majd a befizetés összege. A pénz viszont megosztódik, kétharmada ma­rad a szolidaritáson alapuló átfo­lyó rendszerben, egyharmadát pedig a személyi számlákon le­hetne gyűjteni. Ennek persze megvan az ára, hiszen az első időszakban elő kell teremteni az éppen akkor nyugdíjjogosult év­járatok nyugdíjának fedezetét. A kormány számol is az átmenet fi­nanszírozásával. Milyen újdonságai lesznek még a rendszernek? Fontos változás lesz: mindenki számára megteremtődik a ki­egészítő nyugdíjbiztosítás lehe­tősége, azzal a céllal, hogyjavul- jon a nyugdíjak és a keresetek közti arány. Ez a lehetőség rész­ben, bizonyos csoportok számá­ra már eddig is megvolt, de jövő év márciusától és áprilisától sze­retnénk általánossá tenni. A rendszer önkéntes alapon mű­ködik majd, s már a munkaadó beleegyezésére sem lesz szük­ség. Mostani elképzeléseink sze­rint mindössze az állami hivatal­nokokra nem vonatkozik majd, mivel számukra az állami szol­gálatról szóló törvény keretében teremtjük meg ezt a lehetőséget. Mikorra várható az új nyugdíj- rendszer bevezetése? Elképzelésünk szerint a rendszer 2003-tól működhetne. E vi­szonylag hosszú átmeneti időre egyrészt azért van szükség, mert nagyon összetett folyamatról van szó, egy sor törvényt is mó­dosítani kell. Másrészt pedig a Szociális Biztosítónak is fel kell rá készülnie, például több mint egymillió személyi számlát kell nyitnia. Mindezeket figyelembe véve a 2003-as időpont tűnik re­álisan tarthatónak. Magyarországon a pályakezdők számára kötelező volt az új rend­szerbe való belépés, az időseb­bek pedig választhattak. Nálunk ez miként lesz? Ami koncepciónk kissé eltérő. Az alapbiztosítás mindenki számára kötelező, ennek keretében része­sei lesznek mind az átfolyó, mind pedig az ún. tőkefedezeti rend­szernek. Dönteni majd a kiegé­szítő nyugdíjbiztosítás esetében lehet. A részben eltérő koncepció oka, hogy nálunk kissé mások a nyugdíjbiztosító gazdasági lehe­tőségei. Másrészt pedig úgy tű­nik, hogy a szlovákiai körülmé­nyek között ez a járhatóbb út. Római akták KGB-tervek a pápa ellen A KGB két tervet is kidolgozott a pápa lejáratására, kilátásba he­lyezve akár a katolikus egyházfő meggyilkolását is - derül ki az olasz kormány által a parlament illetékes vizsgálóbizottságához eljuttatott anyagokból. Az olasz elhárítás az egykori csehszlovák titkosszolgálattól szerezte értesü­léseit. A Pagoda, illetve Fertőzés fedőnevű tervek célja az volt, hogy II. János Pált megpróbálják lejárami, és ha ez nem járna ered­ménnyel, akkor nem zárták ki a pápa meggyilkolásának lehetősé­gét sem. Elsősorban a Szentatya szavainak hitelét akarták rontani különféle félretájékoztatási kam­pányokkal és provokációkkal. A KGB számára elsőrendű célpont volt a Vatikán, ahová minden esz­közzel be akart épülni. Az már ko­rábban ismertté vált, hogy Agos- tino Casaroli volt bíboros-állam­titkár dolgozószobájának Ma­donna-szobrocskájába poloskát helyeztek el, s e műveletben a ma­gas rangú vatikáni személyiség egyik rokona is közreműködött. Az államtitkár környezetében dolgozott egy bizonyos „Bu- kowsky”, akinek állítólag a KGB adott megbízásokat. (Bukowsky ma egy kelet-európai országban apostoli nuncius.) Nem tudni, mi­ként illeszkedett mindebbe a pá­pa ellen 1981-ben elkövetett me­rénylet. A korábbi olaszországi ügyészi vizsgálatok nem tudták a bíróság előtt bizonyítani a „bol­gár nyom” elméletét, mint ahogy azt a lengyel titkosszolgálatok ál­tal kidolgozott állítólagos tervet sem, amely arról szólt, hogy az egyházfő ételébe fokozatosan mérget keverjenek. Az olasz sajtó továbbra is firtatja az úgyneve­zett Havel-dosszié sorsát. Ezt az iratköteget állítólag maga a cseh elnök adta át 1990-ben Caprin tett látogatásakor olasz vendég­látóinak. Csakhogy ezeket a do­kumentumokat ma senki sem ta­lálja, és sokan kétségbe vonják, hogy léteztek egyáltalán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom