Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-10 / 45. szám

Nyerjen 99 999 koronát! Lapunk 5. oldalán találja az Ajándékszóró negyedik bankjegyét. Szlovákiai magyar családi magazin 1999. november 10. • 32. évfolyam Riport Sorozatos kudarcok után sok sikerélmény, avagy Szímőn a cigá­nyok is szeretnek Q iskolábajárni. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. november 13-ától 19-éig 45. szám • Ára 15 korona Sport ___________ Me xikóban pihen Major Tímea, a világ ötödik legjobb fitness- "I r versenyzője. -L J Csak állunk, és nézünk, hogy mi minden történhetett meg Bársonyos vörös Madi Géza ___________________________ Má r csak hetet kell aludnunk, és eljön az első „kerek” évforduló. A tizedik. November tizenhetedike tizedik évfordulója. És emlékez­hetünk rogyásig - emlékezhetnek idősek, emlékezhetnek fiatalok, emlékezhetnek hölgyek, emlé­kezhetnek urak, emlékezhetnek hitben élők, emlékezhetnek hi­tetlenek, emlékezhetnek (új)- szegények, emlékezhetnek (új)- gazdagok, emlékezhetnek ateis­ták, régi-új kommunisták, kon­zervatívok, liberálisok, politiku­sok és álpolitikusok, jobboldali­ak, baloldaliak. Emlékezhet or­szág-világ, kutya, macska meg más állat is, és a többi állat úgy­szintén, „akid’ esetleg, véledenül, ne adj’ isten kihagytam. Az évszá­zad hálózata, a világháló is legyen az 1989-es „bársonyos forradalo­mé”. Mert az emlékezés csak az Interneten lehet korszerű, korhű és korhatártalan. Meg az igazi. Főleg ha a tizedik évforduló jön el. Az pedig lassan, de biztosan el­jön, mert már itt van a kertek alatt. Viszont 1999 novemberé­nek derekán időnként belehasít az ember derekába a fájdalom at­tól, hogy áll és bámul. Mert csak áll és néz, hogy mi minden történ­het meg még mindig tájainkon. Tíz esztendővel a rendszerváltás, a husáki-jakesi-urbáneki kom­munizmus megdöntése után. Jól emlékszünk még: fiatalok kezd­ték az egészet, ám - sajnos - nem ők fejezték be. Mert ha végig ki­tartanak, akkor valószínűleg ma valamivel másabb volna a hely­zet. Az országban, a politikában, a pártokban. Szóval mindenütt: földön, vízen, levegőben. És főleg a fejekben. Tíz év nem annyira hosszú idő, hogy a srácok ne bír­ták volna ki. Még fél lábon ácso- rogva is jobban elirányítgatták volna az országot, mint az „öre­gek”. Ám nem volt elég, hogy né­melyik politikus meg sánta volt fél Ha végig kitarta­nak, ma másabb volna a helyzet. lábára. Nem. Ők addig botorkál­tak, míg mára elérték: az ország fél lábbal a sírban van. Most az a kérdés, hogy ki húzza ki onnan. Az eltelt tíz esztendő folyamán mindig akadt jelentkező, aki vál­lalkozott rá, csak hát nem sikerült senkinek. Elsősorban azért nem, mert előbb saját magát támasz­totta fel, állította két lábra, az ál­lam már nem került sorra, mert jött a következő kormányváltás. T ermészetesen szabad, demokra­tikus - néha idő előtti - parlamen­ti választásokat követően. De ahogy szaporodtak az egymást váltó kormányok, úgy szaporod­tak a hatalomba visszatérő, úgy­nevezett régi struktúrák. Az 1989 előtti rendszer prominensei, aki­ket nemhogy nem sikerült kiszo­rítani a demokratikus állami szer­vekből, hanem még azt is megér­tük, hogy a lakosság visszahelyez­ze, „visszaválassza” némelyikü­ket. Legutóbb is két volt kommu­nista versengett az ország legelső intézményéért, a köztársasági el­nöki székért. A választópolgár az­tán a kisebbik rossz mellett kény­szerült dönteni. Muszáj volt ezt tennie, mert két egykori kommu­nista közül nem választhatott egy harmadik demokratát. Még ak­kor sem, ha mindkét államfőjelölt a demokratánál is demokratább­nak mondta magát. Szerencsénk­re nem a bumeráng repült vissza, hanem „csak” a kormánypártok egyik hatalomfelosztási üzletkö­tése zárult sikerrel. Ihatták az ál­domást, aztán jött a választópol­gári áldás is. Hogy ugye, a közvet­len államfőválasztásnak is le­gyen egy kis értelme. A10. évfor­dulóra, úgymond, bársonyosan vörössé vált az 1989-es forrada­lom. Jóllehet a mi hibánk is, hogy például az is megtörtén­het: egy államfővé vált volt kom­munista vezető megkoszorúzza a kommunizmus áldozatainak emlékművét... Azért meg kell hagyni: noha nem lett piros be­tűs ünnep november 17-e, feke­te nappá sem vált. Vezércikk Pótértékelés után Kövesdi Károly ____________ Ve gyes érzelmeket és reakció­kat váltott ki Rudolf Schuster múlt heti parlamenti szereplé­se. Az ország elnöke tulajdon­képpen azt próbálta elvégezni, amivel a kormány eddig adós maradt: az ország állapotáról tartott expozé leple alatt az egyéves kormányzást próbálta értékelni, úgy, hogy kritizál- gasson is, de senkit se bántson igazán. „A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt” azon­ban ebben az esetben nem egészen helyénvaló, hiszen az elnök éppen azokat kritizálta a reformok lassúságáért (a kor­mányjobboldali szárnyát), akik megpróbálják - sajnos, kevés sikerrel - átültetni a ko­alíció kritikában nem részesült (a kormány bal fele) részével szemben a reformokat. A DSZM felé tett udvarias bók pedig teljesen elhibázottnak bizonyult, hiszen Meciar csa­pata éppen azért kapott dicséretet, amit négyévi kor­mányzása alatt elszabotált, és azóta is torpedózgat a maga csendes módján: a Szlovákia euroatlanti integrációjáért való munkálkodásért. A Szlo­vák Nemzeti Párt részéről Schuster azért kapott kritikát, mert (Malíková újdonsült pártelnök szerint) „kesztyűs kézzel bánt” a kormánnyal, míg Dzurinda kormányelnök igyekezett óvatosan kicseme­gézni az elnöki dörgedelmek­ből azt, ami a kormány számá­ra hízelgő. Magyarán: min­denki fújja a magáét, a kara­ván halad, az ország pedig egy helyben topog. Az elnöki érté­kelés értékelésében talán Bugár Béla volt a legtárgysze­rűbb, aki nem rejtette véka alá csalódottságát. Amúgy az egész intermezzo nem okozott földrengést a szlovákiai belpo­litikában, az épp esedékes cir­kuszok mellett két-három nap múlva nyugodtan el lehetett felejteni. A szlovákiai polgárok inkább attól a kormánytól várták vol­na el az egyéves mérleg meg­vonását, amelynek a változás reményében tavaly bizalmat szavaztak. A kormány ehelyett kétszer elhalasztotta a beígért értékelést, és szemmel látha­tóan húzza az időt. Ha arra számít, hogy a helsinki csúcsig odázhatja a dolgot, nagyon kockázatos taktikát választ. Az ország polgárait nyomasztó megélhetési és szociális gon­dok súlyát ugyanis bármekko­ra külpolitikai siker sem képes feledtetni. Ha a kormány egy év után végre venné a bátorsá­got, és kerek perec - számsze­rűsítve is - elmondaná, mek­kora adósságot örökölt a Meciar-országlás után, hogy miért nem lehet behajtani a többmilliárdos adóhátralékot, hogy miért nem tódul még mindig a külföldi tőke Szlová­kiába, és hogy milyen intézke­désekkel próbálja felszálló ág­ba hozni az országot, s főleg, ha tudna mondani egy időpon­tot, meddig kell koplalnia a népnek, hogy később vala­micskével jobban éljen, talán egérutat nyerne. így azonban a polgár csak a botrányokat, a székcseréket, a balos-jobbos széthúzást érzékeli (s kapja a sajtóból naponta), és semmi oka az optimizmusra. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a kormányban komolyabb sze­mélycserékre lesz szükség, hi­szen például a mezőgazdaság dotálása a régi kommunista praktikák szerint zajlik, a pénzügyminisztérium pedig lassan egy végrehajtóra ha­sonlít, aki minden zugba be­kukkant, hol talál még elrejt­ve egy-két koronát, hogy ap­ránként összekaparja a költ­ségvetés bevételi oldalát. Ar­ról nem is szólva, hogy a koa­líciós szerződés egyeseknek csak nyűgöt jelent, s nem tel­jesítése, felrúgása nem von semmilyen következménye­ket maga után. Mindazonáltal a személycserék nem oldanak meg semmit, ha a kormány egyes pártjai önös érdekeiket fölébe helyezik az ország sor­sának. Ha ezen a téren nem történik hamarosan alapvető változás, a kormánynak való­ban egyre csökken az esélye, hogy kitöltse a négyéves idő­szakot. Madártávlatból, avagy Japánba is beszökött az ősz. cm-feivétei

Next

/
Oldalképek
Tartalom