Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-03 / 44. szám
1999. november 3. 10 Verssarok Csoóri Sándor Ősember és ősgyerek Ősember és ősgyereke, amikor még vadász volt, • ki-kijárt az őserdőbe, s naphosszat csak vadászott. Ősember és ősgyereke, ha pontosan célzott, minden este hazavitt és megsütött és meg is evett egy-két rinocéroszt. Weöres Sándor Pletykázó asszonyok Juli néni, Kati néni -letye-petye-lepetye! - üldögélnek a sarokba, jár a nyelvük, mint a rokka- letye-petye-lepetye! Bárki inge, rokolyája- letye-petye-lepetye! - lyukat vágnak közepébe, kitűzik a ház elébe- letye-petye-lepetye! Kassák Lajos Japán kakasom Van nekem egy japánföldi, vörösszemű kakasom. Kérték már a cirkuszosok, félvilágért nem adom. Tudod-e? Emberi legek Tüsszögés A leghosszabban tartó tüsszögési roham a pershore-i (Anglia) Donna Griffiths nevéhez fűződik. A hölgy 1981. január 13-án kezdett tüsszögni, és július 27-én megdöntötte a folyamatos tüsszögés addigi, 194 napos rekordját. Csuklás A leghosszabban tartó csukási roham Charles Osborne (Iowa állam, USA) férfiút kínozza, aki 1922-től kezdve egyfolytában csuklik. Disznóölés közben jött rá a roham, és azóta kb. 430 millió alkalommal csuklott. Nem tud kigyógyulni belőle, de egyébként rendes életet él. Kétszer nősült, 8 gyermek édesapja. 1986 júliusában percenként már „csak” 20-25-ször csuklott, szemben a korábbi 40-es átlaggal. Horkolás A richmondi (Kanada) Mark Thompson Hebbard feje fölött 60 cm-rel elhelyezett mérőkészülék 1987. november 3-án átlagosan 85 decibel erősségű horkolást jelzett, esetenként pedig a hangerősség elérte a 90 dB-t is. A mérést Vancouverben végezték, ahol a városi közlekedés megengedett zajszintje 80 decibel. Kópé Leánybérc (skót mese) Élt Írország vad hegyei között, nem messze a tengerparttól, egy földesúr, aki híres-nevezetes szarvasvadász volt. Agárkutyáját is sokan irigyelték, azt mondták, szelektől fajzott, nincsen párja hetedhét országon. Ámde a kutya is megöregedett lassacskán, akár a gazdája, lába nem vitte már olyan gyorsan, mint valamikor. Egy csendes őszi napon megint elindult a vadász a kutyájával, szarvaslesre. Fel is értek a hegyszakadékhoz, a rendes helyükre, de bár az egyik szarvasfalka a másik után vonult el a tetőn, egyiket sem tudták annyira megközelíteni, hogy a vadász kilőhette volna nyilát, vagy rájuk ereszthette volna az agarat. Végtére, amikor már jóformán beesteledett, hatalmas bika bukkant ki a sűrűből. Mégpedig egyes-egye- dül. „No, így akkor mégse megyek zsákmány nélkül haza” - örvendezett magában a vadász, és eleresztette a kutyáját. A derék vadászeb neki is rugaszkodott, futott, ahogy ina győzte, és már-már úgy látszott, beéri az agancsost. De amikor az hátraszegte koronás fejét, úgy, hogy agancsa a lapockáját verte, és táguló orrlikakkal tovavágtatott, a kutya mindinkább elmaradt, és hamarosan el is vesztette szem elől a vadat. A vadász meg, mivel okosabbat nem tehetett, bosszúsan leült egy fatörzsre a zöld lejtőn, a nagy hegyek lábánál, arccal a tenger felé. Alig ült ott egy darabig, elébe toppant két gyönyörűséges leányzó. Az egyik nemes vadászkutyát vezetett pórázon, és szótlanul megállt, miközben a másik ilyen szavakkal fordult a vadászhoz: - Elfáradtál, jó vadász, látom, meg bosszús is vagy, amiért a kutyád eleresztette a pompás agancsost. - Bizony - felelte a vadász -, nagyon elszomorít, hogy jó agaram már nem az, aki volt. - Ne búsulj - szólt közbe most a fiatalabbik tündérlány, aki a kutyát vezette. - Fel a fejjel, barátom! Ezt a kutyát vidd magaddal, és nem lesz olyan négylábú teremtmény a vüágon, a tapsifülestől a hatalmas szarvasbikáig, amelyiket ez be ne érné, el ne fogná. - Hogy hívják? - kérdezte a vadász. - Borodum a neve, és mostantól fogva te vagy a gazdája. - Kezébe adta a pórázt, a vadász pedig megköszönte a drága ajándékot, elbúcsúzott a tündérlányoktól és hazament. Másnap reggel, ahogy felkelt, kihívta az egész háza népét az udvarra, és a két magas hegyre mutatott, a messzi tengeren, ahonnan előtte való napon a tündérlányok leszálltak hozzá. - Látjátok azt a két hegyet ott? - kérdezte tőlük. - Mostantól fogva Leánybérc legyen a nevük, ez a kívánságom - és elbeszélte, mi történt vele az este kinn az erdőn. A kutya hűségesen szolgálta a gazdáját, elkísérte minden útjára, jobb kutyája vadásznak még nem volt, mióta világ a vüág. Amit csak kívánt tőle, megtette, a vadat utolérte, és odahozta a lába elé. Sokan szerették volna elcsábítani, de másnak a szavára nem hallgatott, senkinek a kedvéért gazdáját el nem hagyta. Mikor az öreg vadász meghalt, a kutya nagyon búsult utána, mindenki láthatta. Követte a gyászmenetet, fel, egészen a nagy sziklahasadékig, amelyik a temető mellett ásított, de ott megállt, és leereszkedett a meredek parton, le a mélységbe. Az emberek utánanéztek, látták, amint eltűnik egy sziklaüregben, várták is, hogy majd kijön, de hiába vártak, sose látták többet. Csak nevét őrzi mindmáig a Borodum-szakadék meg a Borodum-barlang. így hát a hű kutya mégsem tűnt el nyomtalanul erről a vüágról. Nagy emberek - híres történetek ta Thetisz, és be akarta csapni a kaput Odüsszeusz orra előtt. Odüsszeusz mégis bejutott a palotába azzal az ürüggyel, hogy gyöngyöt és karkötőket hozott a királylányoknak. Ajándékát egy selyemkendőre szórta, s mintha csak véletlenül, egy aranykardot is melléjük helyezett... Majd riadót fúja- tott. Az igazi királylányok szétrebbentek, egyedül a szoknyába bújtatott Akhüle- usz ragadta meg a kardot, és sietett a palota védelmére. Azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy fiú, és Thetisz nem tudta többé megóvni. Odüsszeusz magával vitte a trójai háborúba. Ott Akhü- leusz számtalanszor kitűnt bátorságával. A sebezhetet- len görög elől úgy menekültek a trójaiak, mint a riadt baromfihad. Ő pedig valóban sebezheteden volt - leszámítva a bal sarkát, amelynél fogva Thetisz egykor a csodás Sztüx folyóba mártotta. De milyen kiszámíthatatlan a sors! Parisz, a trójai hős nyilával pontosan a sebezhető sarkát találta el, s Akhilleusz ifjan, ereje teljében holtan esett össze Trója kapui előtt... Ne csodálkozzunk hát, ha a mamák nem akarják, hogy fiukból hős váljon, hiszen egy pillanatig sem kívánják egy hősi halott emlékképét dédelgetni. Akhilleusz sarka Azokban az időkben, amikor temérdek bátor hős élt a világban, Akhilleusz volt az egyik legbátrabb. Ám sorsa merőben másképp is alakulhatott volna. A kis királyfi bölcsőjénél választani kellett: a jóslat szerint vagy hosszú életű lesz egyeüen bátor tett nélkül, vagy hős lesz, és idő előtt távozik az élők sorából. Melyik a jobb? A bölcsőben ringó kisfiúk helyett a mamájuk szokott határozni, a mamák pedig mind egyformák, mert félnek a hőstettektől. - Az én kisfiam legyen hosszú életű - óhajtotta Thetisz, Akhilleusz mamája, aki szerencsére nemcsak királynő, hanem vízi tündér is volt. Ismerte az összes vízi varázslatot, s a biztonság kedvéért a Sztüx folyóban megmártotta a kis Akhilleuszt, hogy sebezhe- tetienné váljon. Ez sem volt azonban elég. Kislány módra nevelte, nehogy egyszer hőstettekre támadjon kedve, Akhilleusz hosszú ruhákban járt, és királylányokkal játszadozott. Szálltak az évek, a görögök hadjáratra készültek Trója ellen. Leleményes Odüsszeusz bejárta a királyságokat, hogy harcosokat toborozzon. - Nálunk csak lányok laknak - hadar-
