Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-03 / 44. szám
1999. november 3. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap 66 sor Bársonyszék-cserebere Szűcs Béla Egy évvel a választások után nagy hűhóval, cikkek, nyilatkozatok áradatával, a koalíciós partnerek sértődéseivel, kiválási fenyegetőzésekkel folyik a kormányban a bársonyszékek csereberéje. Előbb Palacka, aztán Cérnák, legutóbb a vagyonalap két vezetője, Kaník és Sklenár volt kénytelen megválni posztjától. Az első kettőt a miniszterelnök az utolsó pillanatig védte, utóbbiakat határozottan elveszejtette. A közvéleménynek tálalt fő ok: képtelenek voltak határozottan, gyorsan megoldani a rájuk bízott feladatokat. Miközben a sajtó különféle vállalkozói érdekek pártolására célozgatott, a közvéleményben teijedt a korrupciós gyanúsítgatás, így a legelfogadhatóbb megoldásnak a leváltás kínálkozott, amit a kormányfő hosszas latolgatás után meg is valósított. A bársonyszékek cseréje minden demokratikus országban megszokott gyakorlat, azonban áttekinthetőbbek az okok. Ezért érthető, hogy a pártok, melyeknek tagjai a menesztett politikusok, az utolsó pillanatig ellenezték lecserélésüket, és azt követelték, hogy a helyükbe lépő személyeket ők jelölhessék, miközben a kilencpárd koalícióban olyan pártok is akadnak, amelyek megpróbálják elvenni a posztokat másoktól. Eközben az évszázad rablásának kikiáltott meciari privatizációban meg- tollasodott „vállalkozók” közül még senkit sem vontak felelősségre, csak a végtelen kivizsgálások folynak; így a koalíció a választási programjában tett egyik leghatásosabb ígéretét nem teljesíti. Közben a mecia- risták tüntetésekkel, petíciókkal, sztrájkokkal, polgári engedetlenséggel fenyegetik a kormányt, és elutasító álláspontjukon változtatva próbálnak visszalopakodni a politikai posztokra. Jövő nyárra előrehozott választásokkal kecsegtetik híveiket. A felmérések szerint esélyük lenne a legtöbb szavazat megszerzésére... Miközben előfordulhat bársonyszékek további cseréje, a teljes kormányátalakítás lehetőségét a koalíció tagadja: így minden marad a régiben. Vendégkommentár A jobboldal a pincébe? Róbert Kotian ____________ Az SZDK két miniszterének, Palackénak (eredetileg KDM) és Cérnáknak (eredetileg DU) a reszortjuk botrányai miatti távozása olyan benyomást kelthet, mintha a klienteliz- mus és a hozzá nem értés a jobboldali pártok specialitása volna. A KDM-ben és az SZDK-ban dúló harcok is mintha arra utalnának, hogy a baloldal jobban, nagyobb veszteségek nélkül végzi a dolgát, pedig például az oktatásügyben, a mezőgazdaságban, uralkodó helyzet, a munkanélküliségi arány valami másról árulkodik. Ha a társadalom többsége elfogadja ezt a hamis képet, annak következménye katasztrofális lehet. A népszerűtlen intézkedések miatti felelősség a jobboldal nyakába szakad. Bár egyáltalán nem kizárt, hogy két-há- rom év alatt Szlovákia gazdasági és szociális helyzete megváltozik, s a reformprogram meghozza gyümölcsét a foglalkoztatottság és a lakosság bevételeinek terén, nem elképzelhetetlen, hogy az eredményekből a baloldal és a balközép profitál majd. Ebből logikusan következik, hogy jöhet a DSZM-nek mint a most uralkodó pártok lehetséges stratégiai partnerének a reha- büitálása. Igaz, ez a DSZM vezetésének megváltozását vagy legalábbis a múlt botrányaitól való elhatárolódását kívánná. (Az önmagában nem jelenthet akadályt, hogy még mindig Meciar áll a mozgalom élén.) Ebben az esetben nyugodtan előfordulhat, hogy a következő parlamenti választások során egy balos széles koalíció megszületésének lehetünk tanúi, amely vígan megszerezheti akár az alkotmányos többséget is. A nem balos pártoknak és az MKP-nek ebben az esetben az irigykedve figyelő ellenzék szerepe jutna, s egymást vádolhatnák az ■ 1992-ben és 1994-ben történtek megismétlődéséért. A szlovákiai jobboldal szinte mindennap újabb okot szolgáltat az ilyen előrejelzéshez. A szerző a Sme kommentátora. Főszerkesztő: Grendel Ágota (582-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (582-38-316, 582-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (582-38-314) Politika, Háttér: Holop Zsolt (582-38-338) Gazdaság: Sidó H. Zoltán (582-38-311), Kultúra: Szabó G. László (582-38-314) Riport, Modem élet: Klein Melinda (582-38-314) Sport: Tomi Vince (582-38-340) Fotó: Dömötör Ede (582-38-261) Tördelő: Szarka Éva Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (582-38-322, fax: 582-38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 824 88 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 582-38-343;Telefon: 582-38-332 582-38-262 Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapter- jésztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlaőe, KoSická 1, 813 81 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - PoSta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASARNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Hogy vízálló? Tudja, igen ritkán kerülök kapcsolatba vízzel. De ha sörálló volna... Rajz: MS-Rencín Két hét, amely megrengette (?) a világot Európa forradalma volt Kövi Negyvenhárom éve, 1956 őszén egy kis nép, a magyar vívta élethalálharcát a sztálini Szovjetunióval és annak világnyomorító ideológiájával, a kommunizmussal. A szabadságharc, amely két hétig tartott, eleve kudarcra volt ítélve az erőviszonyok enyhén szólva egyenlőtlensége miatt. A magyar népet ráadásul cserbenhagyta az akkori szabad világ. A történészek máig vitatkozO Minden magyar forradalma volt. Q Minket nem érintett. nak, vajon a Nyugat erélyesebb fellépése más meggondolásra késztette volna-e a Szovjetuniót, vagy logikus volt az „engedékenység”, hiszen atomfegyverek feszültek egymásnak, s könnyen kirobbanhatott volna a harmadik világháború. Látva azonban a magyarországi megosztottságot, bennünket talán még ennél is jobban érdekel, hogy mi magunk hogyan látjuk 56 igazát. Kinek a forradalma volt, s van-e, lehet-e közünk hozzá? Koncsol László író, helytörténész: a Már ’56-ban is a magunké- ^ nak éreztük a forradalmat. Mi, pozsonyi egyetemisták, főiskolai hallgatók mindenképpen, de lélekben minden itt élő és tisztességesen gondolkodó magyar ember is úgy tekintett rá, mint nemzeti ügyre, a szabadságharc és forradalom ügyére, amelynek messzemenő európai hatása lesz. Mi ugyan csak híreket kaptunk délről, de ezekből a hírekből és zajokból, amelyek elértek hozzánk Pozsonyba, tudtuk - hiszen beszéltünk róla -, hogy itt a harc a sztálini típusú szovjet kommunista rendszer ellen folyik, életre-halálra. Ennek bizonyítéka volt az is, hogy tudtunk az ’53-as német felkelésről, a poznani felkelésről, s magunk is részt vettünk az ’56 farsangján zajló csehszlovákiai egyetemi és főiskolai diák- mozgalmakban, s elég érettek és tapasztaltak voltunk ahhoz, hogy tudjuk, milyen az a világ, amelyben élünk, s élnünk kell, ha minden úgy marad. Ebből volt világos számunkra, hogy itt valóban egy világtörténelmi esemény zajlik, tőlünk, pozsonyi egyetemi hallgatóktól alig 10-15 kilométernyire délkeletre. Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója: a Az egzisztencialista Ca- ^ mus 1956. november 10- én így ír a Franc-Tireur-ben: „...létezik még a valódi Európa, melyet az igazság és a szabadság eszméje egyesít minden zsarnoksággal szemben. A magyar felkelők most tömegével halnak meg ezért az Európáért.” A baloldali Jean-Paul Sartre Sztálin kísértetének nevezte azt a tizenhárom napot, amely Nyugaton mind a szocialista, mind a polgári demokrata lelkeket megrendítette. Ez a megrendülés vajúdta ki 1968at. Akkor lobbant utoljára heveset a remény, miszerint a marxizmus „az emberiség fö- lülmúlhatatlan horizontja”, s hogy a szocializmus jó is lehet. A hetvenes években már az egész gondolkodó Európa tudta, hogy 1956 más értékrendet képvisel, mint 1968, hiszen azzal, hogy nyilvánvalóvá lett a szocializmus megreformálha- tatlansága, egyre evidensebbé vált 1956 jogos, tisztító volta. Hiszen 1956 nemcsak a magyar társadalmat ösztönözte öntisztulásra, hanem szinte a teljes polgári Európát. A társadalmi, nemzeti, egyéni szabadsághiány feszítette réseken szivárgott be a világpolitikába az emberi jogok érvrendszere, amely szép lassan szétőrölte a posztsztálinista diktatúrákat. Sosem töprengtem azon, ki érzi magáénak ezt az alig kéthetes magyar forradalmat, hiszen a világtörténelem tablóját hidegen hagyják az efféle kérdések. Az viszont, hogy 1956 egyet jelent az európai kommunizmus felbomlásának kezdetével, hosszú ideig nem lesz marginalizálható tétel ezen a tablón. De egy más szemszögből ez is csak látszat. Turczel Lajos nyugalmazott egyetemi tanár: A Természetesen nagy kö- v zünk volt és van ’56-hoz. A forradalom idején persze az itteni hatóságok árgus szemekkel figyelték, hogyan viszonyulunk az ottani történésekhez, nem rokonszenvez-e valaki az „ellenforradalommal”. A pedagógiai főiskolán az az álláspont uralkodott, hogy óvatosnak kell lenni, hiszen az államvezetés fenyegetőzött. Egy tanárt el is bocsátottak tőlünk, mert nyilvánosan hangot adott a ro- konszenvének. A magyar forradalomnak természetesen óriási hatása volt a világ gondolkodására, hiszen gondoljunk például Camus-re, aki egyenesen a nemzetek Krisztusának nevezte Magyar- országot. Nem lehet erre meghatottság nélkül gondolni. Olvasói levél Latrok „becsülete” Nem tudom, hány bírósági eljárást folytatnak le országos viszonylatban évente becsületsértés vádjával, de abban biztos vagyok, hogy az esetek túlnyomó részében a felperes olyan egyén, aki sosem volt birtokosa e szép, emberi erénynek. Többnyire a viselt dolgaikkal való szembesítés hozza ki őket a sodrukból. A valódi rágalmakat szívesen elengedik a fülük mellett, csak a valóság bőszíti fel ezeket a magukat ezredvégi keresztes lovagoknak gondoló, arctalan, ezerszínű politikai transzvesztitákat. Általában a középkorosztályból kerülnek ki, így hát szépen végig lehet nézni dicstelen pályafutásukon. Első állomásként említhetjük a gyenge szellemi képességű fiatalember karrierkeresését. Itt egyetlen lehetőség maradt: belépni a földi mennyországot ígérő kommunista pártba. Doktorátust, diplomát hozott a bűvös piros könyvecske. Hogy egy fél világot tönkretevő gyilkos ideológiát támogat, ez nem érdekli. Egyik-másik állami vállalatnál vezető beosztásba kerülve, megkezdődhet a sok könnytől és jajszótól kísért, államosított nemzeti vagyon szétlo- pása. A történelem azonban kérlelhetetlenül halad előre. A torzszülött, hullaszagú rendszer ösz- szeomlik, s nem kifizetődő holmi elvek miatt a romok alá temetkezni. Összetört csontú diákok és sorsüldözött politikusok áldozata árán ránk köszönt a demokratikus átalakulás. Második felvonásként látjuk, amint a pártkönyvet sietve elhajítják, s mellükön már színes kitűző díszeleg, rajta három betű: VPN. A rendszerváltást ők hajtották végre, megérdemlik az előléptetést. Újra zavartalanul mehet a rablás, sőt még sokkal szabadabban. A munkanélküliség és a kiszolgáltatottság nem lehet vád, hiszen országos jelenség. Ez a szép, betyárvilágot idéző idill sem lehet végleges, mert a politika zavaros tengerén feltűnik a kalózhajó. Sebaj, a színes embléma lekerül, már a következő napokban leborulnak a halálfejes lobogó előtt. A kalózok vezérei és alvezérei mindennapos vendégek, s számolatlanul dől az adófizetők keserves munkával megszerzett pénze. Ehhez segítséget nyújtanak a környezetében működő tisztviselők is, hiszen nekik is jut valami. A nép elkábul a szép szavak özönétől, s tartja már majdnem tökéletesen kiürült zsebét készségesen. Ahogy Sík Sándor, a piarista papköltő írja Magyarok gyónása című versében: „Valaki fülünkbe szép szót furulyázott, mindenjavainkból pőrére kirázott.” Embereink számára a végzet akkor következett be, mikor a kalózhajó zátonyra futott, s „árboc és vitorla megtörve, tépve lóg”. A jelenlegi kormánypártok már nem fogadják be (habár a baloldalnál sosem lehet semmit előre tudni), a régi pedig már nem tud segíteni. Most megpróbálnak tisztának látszani, ezért mindenkit, akijellemtelensé- gükre utal, becsületsértőnek titulálnak, s bírósági eljárással fenyegetőznek. Titokban pedig azt remélik, hogy a tengeri rablók gályáját egy sátáni dagály újra kisodorja a nyílt tengerre, s akkor bosszút állhatnak. A régi igazság azonban így szól: A szerencse forgandó, a becsület állandó. Sárközi János, Szentpéter
