Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-20 / 42. szám
1999. október 20. 10 Verssarok Kányádi Sándor Faragott versike Volt egy fakatona. Fából volt a lova: kengyelje, kantárja a kádár munkája, fából a patkója, fa-kovács patkolta: fából volt faragva a föld is alatta. Fahuszár, favitéz, hadd látom, mennyit kérsz? Százat adj lovamért, , ? ezret magamért. i Csapj oda, csapj bele, ,«^|r á égjen a tenyere! Róka-étlap Rókalyukba nagy a gond, se kakas, se jérce: sehol semmi, bár egy comb, ha volna ebédre, ha nem is comb, legalább a combnak a csontja, bár egy vékony jérceláb, az is de jó volna, Ámde semmi, semmi sincs benn a rókalyukban, odakint meg kutya egy, szörnyű egy idő van: ólmos eső szúr, sziszeg, és a szél se jámbor, még a bőrt is le tudná húzni a rókáról. Ezért aztán nem csoda, hogyha rókáéknak legszomorúbb olvasmánya mindennap az étlap: reggelire Füllentés, ebédre a párja, s ami ebédtől marad, az lesz vacsorára. Gondolkodom, tehát... Kedves Kópék! Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy a tanulás sem vette el a játékos-fejtörő kedveteket. Erről árulkodik, hogy rengeteg megfejtés érkezett legutóbbi fejtörőinkre. Ha ez így folytatódik, gondban leszünk, honnan szerezzünk annyi ajándékkönyvet. Ám legyen ez a mi feladatunk. Tehát félre a tréfával, lássuk a megfejtéseket: 34. számunk rejtvényének helyes megfejtése: a 7-es és a 18-as cipő. Nyertesek: Farkas Zsuzsanna, Gúta; Pető Denisza, Komárom; Szomolai Gábor, Megyercs; 35. számunk helyes megfejtése: Dániel Defoe: Robinson, Fekete István: Tüskevár, Jókai Mór: Kőszívű ember fiai, Erich Kastner: Május 35, Kari May: Winnetou, Mándy Iván: Csutak és a szürke ló, Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, Jules Verne: Grant kapitány gyermekei. Könyvet nyertek: Fides Krisztina, Felbár; Jakab Ivett, Torna, Lovász András, Nagyfödémes; 38. számunk fejtörőjének megfejtése: 11, 9, 3, 5,12, 10,1, 7, 6, 2, 8,4. Könyvjutalmat nyertek:Bokros Ferenc, Dunaszerdahely; Gergely Szilvia, Tomagörgő; Csengeri Zoltán, Deregnyő; 40. számunk fejtörőjének helyes megfejtése: divattervező. Könyvet kapnak: ifj. Horváth Balázs, Nagyszarva; Molnár Natália, Párkány;' Zeman Szilvia, Zselíz. A könyveket postán küldjük. Kópé Zelk Zoltán Négy vándor A világ végétől kilenclépésnyi- re, de az is lehet, hogy tízre, volt egy hegy. A hegy mögött egy icipici patakocska folydo- gált, amiben mákszem nagyságú halak játszadoztak, s olyan kicsi békák ugráltak a partján, hogy csak a szél és a falevelek látták őket. A hegy se volt valami óriási, a verebek gyalogláb másztak át rajta, s mikor a túlsó felére értek, még akkor is kedvük volt ugrándozni. Nem lehetett nagyobb, mint egy jókora kavics. De igazi hegy volt, s igazi volt az a cémaszálnyi ösvény is, ami a hegytől az erdőig vezetett. Ez az erdő már nem volt olyan kicsi, mint az ösvény, a hegy s a patak: akkora lehetett, mint mifelénk az erdők. Vidám élet volt az erdőben, de legvidámabban négy testvér élt, akiknek az erdő közepén volt a házuk. A négy testvér neve: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél. Azt elfelejtettem megmondani, hogy mindez a világ elején volt így, a világ elejétől csak tíz évig és három napig. Mert tíz esztendő és három nap múltán a négy testvér összeveszett. Azt hiszem, azon vesztek össze, hogy melyik madár tud nagyobbat ugrani: a veréb vagy a rigó? A Tavasz és a Nyár azt mondotta, hogy a veréb: az Ősz és a Tél azt mondta, hogy a rigó. Hiába kérdezték a lepkéket, az ösvényt meg az icipici kis patakot, egyik sem tudta megmondani, melyiknek van igaza. így történt aztán, hogy a Tavasz így szólt testvéreihez: - Ezen mi elveszekednénk a világ végéig. Én hát inkább elmegyek közületek. - Ezzel aztán el is indult, át a kis ösvényen, át a kavics nagyságú hegyen és az icipici patakon, míg csak a világ közepére nem ért. Beletellett vagy három hónapba, amíg visszajött az erdőbe. Akkor aztán eldicsekedett testvéreinek, hogy mennyire örültek neki az emberek. Mindenki azt mondta, hogy a Tavasz a legszebb a világon. Ezt bizony nem hagyta a Nyár. Ő is útra kelt, s ő is dicsekedve tért vissza: - Énhozzám bizony így szóltak az emberek: Te vagy a legjobb, te vagy a legkedvesebb! Te érlelted meg a búzánkat, hogy lisztet őrölhessünk belőle, hogy kenyeret süthessünk a lisztből... „Hát há így van, én is útra kelek” - gondolta az Ősz. S nem is gondolta kétszer, túl volt már az erdőn, hegyen, patakon. Aztán, mikor visszatért, így szólt: - Láttátok volna, hogy örültek nekem az emberek! Nem is csoda, mert teli tarisznyával mentem közéjük, vittem nekik szőlőt, diót, almát. A Tél se hagyta magát, ő is úrnak indult, szaladtak előtte a szelek, hogy hírül vigyék érkezését. Visszafelé is pajtásaival, a szelekkel jött, s álló nap arról mesélt, mennyire örültek a gyerekek a hónak és ajégnek, mennyi ágat tördelt az erdőkben, hogy legyen mivel fűteniük a szegényeknek. Álló napig ezt mesélte, de már csak ketten hallgatták, a Nyár és az Ősz, mert a Tavasz közben újra útra kelt, s azóta is így vándorolnak, amióta világ a világ. Nagy emberek - híres történetek Buridan szamara Volt egyszer egy iciri-piciri völgy, a völgyben egy iciri- piciri falu, a faluban egy iciri-piciri házikó, iciri-piciri udvarral, az udvaron pedig egy szamáristálló. Az sem volt túl nagy, hogy is lehetett volna, éppen csak elfért benne egy szamár, és még annak is kikandikált az ajtón a farka. A szamár tulajdonosa, Fü- löp gazda reggelente bevitt az istállóba egy nyaláb szénát, amit az állat jóízűen elropogtatott, majd elégedetten tovább ácsorgott. Idővel a gazdának kedve támadt benézni a városba. A postakocsi csütörtökön beviszi és pénteken visszahozza. A szamárnak - hogy addig se éhezzen - két nyaláb szénát készített az etetőjébe, és nyugodt lélekkel útnak eredt. A szamár azonban teljesen magánkívül volt a két nyaláb szénától. Melyiket válassza, melyikhez lásson előbb? Nehogy rosszul válasszon... Törte a szamár a fejét, törte, de képtelen volt határozni. Másnap, amikor Fü- löp gazda hazatért a városból, és benyitott az istállóba, a szamár csökönyösen állt ott, a széna pedig érintetlenül illatozott. - Miért nem eszik ez a szamár? - rémült meg Fülöp gazda, ám fel sem ötlött benne, hogy kivehetné az etetőből az egyik nyaláb szénát, s ezzel mindent megoldana. Nem merült fel a lehetőség a szomszédban sem, akitől Fülöp tanácsot kért, de még a szamárdoktorban sem... így hát az állat továbbra is tétovázva állt a két kupac széna között, és nagy tanácstalanságában egyre gyöngébb és gyöngébb lett. Egy hét múltán éhen pusztult. De vajon miért nevezik Fülöp gazda tétovázó szamarát Buridan szamarának? Buridan híres párizsi professzor volt, áld hetente legalább hétszer elmesélte hallgatóinak a szamárhistóriát. Minden alkalommal, amikor érzékeltetni akarta, hogy milyen fontos a dolgokról időben dönteni. A rakoncátlan diákok pedig természetesen minden alkalommal - hetente legalább hétszer - megbökték egymást a pad alatt, és tágra meredt szemmel pusmogták: - Már megint az a szamár. Buridan szamara! Rég hallottunk róla! A név pedig végleg a szamárra ragadt.
