Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-13 / 41. szám
Publicisztika 1999. október 13. 9 Elsősorban az egyetem magyar pedagógusain és a hazai magyar oktatásügyi szakembereken múlik, milyen lesz a szlovákiai magyar pedagógusképzés jövője, és mennyit sikerül megvalósítani az eredeti elképzelésekből. A legfontosabb feladat azért jelenleg egy olyan átfogó koncepció kidolgozása, amely a valós helyzet ismeretében felvázolja az elkövetkező hónapok teendőit, és minden érintett pedagógus és diák számára elfogadható megoldást kínál. Dömötör Ede felvételei A kérdés csak az, van-e tényleges esélyünk bármennyire is befolyásolni a dolgokat, és ha igen, élni tudunk-e vele? Mert ha bármelyik esetben nem a válasz, akkor néhány hónap múlva majd azt kell leszögeznünk, hogy ez is csak egy volt a nyitrai magyar pedagógusképzés megreformálására tett sikertelen kísérletek sorában - és nagy valószínűséggel az utolsó is egyben. alkalmából szeptember 21-én rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ha a Konstantin Egyetemen a jövőben negyedik kar nyílik, az a szociális munka és menedzsment kara lesz, magyar vagy nemzetiségi karról szó sem esett. ;yfödémesi plébánia múltjából avait. Ő, hogy megindokolja, i késztette arra, hogy írásba glalja a község általa felkuta- tt és megismert régi történetét, t úja: az ösztönözte őt, hogy időn a falu parókiáját szolgára elfoglalta és ott körülnézett, :lke méltatlankodással elegy dalommal” tapasztalta, hogy : semmilyen régi dolgot, azaz a rténelemről számot adó felezést nem talált. Ez a felisme- > azonban nem a beletörődés- a dolgok állásának passzív tu- másulvételére késztette, hant sokkal inkább a történelmi tatásra és az ennek nyomán já- alkotásra. Si'gy született meg alusi plébánosnak „A nagy- lémesi templom parókia és tok története” c. kötetnyi kéz- ta. A nagyszabású, valójában a gyfödémes és térsége gazdaságtörténeti fejlődését részletesen bemutató vállalkozás elkészülte után azonban - írd és mondd - épp 187 évig várakozott arra, hogy az „utódok” megtalálják, felfedezzék és végre va- lahára méltó formában kinyomtatva, a nagyfödémesiek és velük együtt a világ elé tátják a benne foglaltakat. Véletlen vagy inkább misztikum, hogy Szabó János egykori nagyfödémesi plébános kézirata kiadását egy másik nagyfödémesi Szabó, akit történetesen Lászlónak neveznek, tartotta lelkiismereti kötelességének. Ó, saját pénzéből fedezi a latinul írott kézirat lefordíttatását, majd ragasztja hozzá egy, a századunkban élt plébános utód, Borsos Mihály immár magyarul írott későbbi plébánia- és falutörténetét, majd az anyagot a lehető legszakavatottabb helyre viszi el, azaz a pozsonyi Kalligram Kiadó sorozatát, a Csallóközi Kiskönyvtárat gondozó Roncsol Lászlóhoz. Ahhoz a Koncsolhoz, aki író Azt az utasítást adta, ne bolygassák a múl- tat, azon legyenek, hogy a régi falakra mielőbb kerüljön fel az új vakolat. s egyben irodalmár lévén - s erről nem lehet meghatottság nélkül beszélni - már eddig is, egymaga, létező (vagy inkább nem létező?) intézetek, tanszékek és egyéb intézmények által el nem végzett, pótolhatatlan értékmentő munkát végzett el. Elég itt e helyütt csak arra utalni, hogy a rendszerváltás óta eltelt 10 szűk esztendőben, amikor a könyvkiadás kapcsán unos untalan csak a „pénzhiány” címszót hallja emlegetni az ember, addig Roncsol tanár úr a Kalligram Csallóközi Kiskönyvtár sorozatában 1993 óta 20 vaskos könyvet, tehát évente több mint három kötetet tett le elénk. Csoda-e, vagy mindez Roncsol kivételes szellemi képességeinek, munkabírásának és kisugárzásának gyümölcse, netán ő és a Kalligram Kiadó szerencsésen jó együttműködésének eredménye? Ezt majd eldöntik Szabó plédános szavait használva a „méltó Utód Urak”, feltéve, ha lesznek ilyenek. Mi most egyelőre annak örülhetünk, hogy e kötettel olyan újabb, eleddig rejtett szellemi kincs került közkézbe, amely erősítője lehet nemcsak Nagyfödémes és az őt magába ölelő Mátyusföld- csallóközi régió lokális történettudatának, hanem amely tudományos szempontból is olyan ívű alkotás, amelyet immár a régió „egyetlen történelemkutatója sem kerülhet meg”. E szép könyv kapcsán nem kerülhető meg egy fájdalmas apropó, azaz a Szabó János latin nyelvű kéziratát magyarra fordító néhai Varga Erzsébetre való megemlékezés sem. Hogy a szavak tégláit időnként nehézkesen egymáshoz illesztő falusi pap munkája végig élvezhető, olvasmányos épületté magasztosult, az egyedül az ő érdeme. A találékony, olykor már költői fordítói lelemény végeredményét immár odafent egyeztet- getheti egymással a 200 évvel ezelőtt élt egykori tudós nagyfödémesi plébános és itt a földön rövid ideig törékeny testben létező, de annál nemesebb lelkű kései tolmácsa. Áldott legyen emlékük. Az üyen könyvek közreadására, az ehhez hasonló kincsek felkutatására azonban, sok-sok lelkes Szabó Lászlóra, illetve a hozzá hasonló társak ügyszeretetére, lelkesedésére is szükség van. Az ő és a mindany- nyiunk számára példaként említhető Roncsol László munkásságának kitartó lobogása eredményezheti azt, hogy a nemzetünket, népünket eleddig megtartó „erős falak” történelmi homály fedte titkai közül egyre több kerül fel, a szellem napvilágára.
