Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-06 / 40. szám
1999. október 6. Kópé Gondolkodom, tehát... Mesterségem címere... Amerikából jöttem, mesterségem címere... így kezdődik egy régi játék, amelyet bizonyára ti is ismertek. Feladványunk hasonló, csak ebben az esetben a foglalkozások betűit ábécérendben adtuk meg. Ha megfelelő sorrendbe rakod a betűket, és beírod az előttük levő kockákba, a színes oszlopban egy új foglalkozás nevét kapod. A helyes megfejtést, illetve a foglalkozás nevét küldd el levelezőlapon szerkesztőségünkbe Kópé jeligével. A megfejtők között könyvjutalmakat sorsolunk ki. Tudod-e? A leghangosabb állatok A földkerekség leghangosabb állatfaja a kékbálna. A „beszélgető” kékbálnák által kibocsátott kisfrekvenciás rezgések hangereje eléri a 188 decibelt, így a kékbálnák a leghangosabb élőlények. Hangjuk 850 km távolságban is észlelhető. A leghangosabb szárazföldi állatok viszont a Dél-Ame- rikában élő bőgőmajmok. A hímek légcsövének végén levő kitágult csontos szerkezet visszhangozza a kibocsátott hangokat. Velőtrázó ordításuk átmenet a kutyaugatás és a szamárbőgés között, s mindez ezerszeresen felerősítve. Üvöltésüket 16 km távolságból is hallani lehet. Verssarok Nemes Nagy Ágnes Hull a bodza A mi utcánk kicsi utca, van benne egy hosszú bodza. Ősz felé már hull a bodza, kis bogyóját dobja, dobja. Kis bogyóját dobja, dobja, lila lesz az utca-hossza, kiabál is Bandi bácsi, az autóját szappanozza. Nem gondolok semmi rosszra, de örülök, drága bodza: tarthatom a gumitömlőt, míg az autót szappanozza. Őszi fényes napsütésben, víztől fényes járdaszélen szappanozza és lemossa - hull a bodza, hull a bodza. Az állatok nyelvén tudó juhász Hol volt, hol nem volt, még az Óperen- cián is túlnan volt, az Üveghegyen innen volt, kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, teli volt kaláccsal, egy se volt benne. Hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász. Ahogy a juhait őrizte az erdőben, meglátott messziről egy tüzet. Abban egy rettentő nagy kígyó sírt: „Segítsél ki, te szegényembet, jótét helyett j ót várj; mert az én édesapám a kígyók királya, és megjutalmazza a te hűségedet!” Kapta a juhász, levágott egy karót, s azzal kivette a kígyót a tűzből. A kígyó elmászott egy darabon. Felemeltek ott ket- ten egy nagy követ. A kő alatt lyuk volt, azon lementek a föld alá, a kígyók királyához. Kérdezte a kígyók királya: „Mit kívánsz, te szegényember, amiért a fiam életét megmentetted a haláltól?” Azt mondta a szegényember, csak azt kívánja, hogy az állatok nyelvét értse. A kígyók királya megadta, de egy feltétel alatt: azt senkinek se merje elmondani, mert azonnal meghal. Azzal visszajött az ember a földre. Ahogy hazafelé utazott, meglátott egy odvas fát. Ült azon két szarka. Azt mondta egyik a másiknak: „Hej, ha tudnák az emberek, hogy mennyi pénz van ebben az odvas fában, milyen boldogok lennének belőle!” A juhász meghallotta, megjegyezte a fát. Elment haza. Később eljött szekérrel a pénzért, hazavitte. Nagygazda lett belőle. Elvette a számadó lányát. Az asz- szony mindig kérdezgette, hogy honnan van nekik ennyi pénzük. A juhász azt mondta: „Ne kérdezd; az isten adta.” Odahaza a szobában, a kemencenyakon ült két macska. Azt mondja az öreg macska a kismacskának, hogy mivel ő kisebb, s könnyen befér a kamrába, lopjon neki szalonnát. Erre a juhász elnevette magát. Kérdezte a felesége, hogy mit nevet. Elmondta, hogy az öreg macska mit mondott a kis macskának. Kérdezte a felesége, hogy honnan érti azt a beszédet. „Ha te tudnád! De nem szabad megmondanom, mert akkor meghalok.” „Mindegy, csak mondjad meg!” - mondta a felesége. „Nem lehet!” - kötötte magát a juhász. De egyszer vásárra készültek. Az asszony ült a kanca lóra, az ember pedig a csődörre. Az asszony elmaradt egy kicsit. A cső- dör ekkor rányerített a kancára, hogy miért nem jön szaporábban. Ez meg azt modta: „Könnyű neked, te csak azt a sovány embert viszed, én meg ezt a kövér asz- szonyt itt e!” A juhász megint elnevette magát. A felesége most is kérdezte, hogy mit nevet. Hát elmondotta, hogy mit mondott a csődör a kancának. Az asszony rákezdte, hogy mondja meg neki, honnan tudja ő megérteni az állatok nyelvét. De a juhász azt mondta, nem szabad, mert mindjárt meghal, ha megmondja. Hazamentek. Odahaza a farkasok elmentek bárányt kérni a kutyáktól. A kutyák azt mondták, hogy nem lehet, azután mégis négyet odaígértek. De az öreg Bodri kutya azt modta: „Gyalázatosak, hogy meritek a gazdánk juhait odaadni?” A gazda ezt mind értette, a kutyákat szétkergette, csupán a Bodrinak adott egy nagy karéj kenyeret. Az asszony ismét kérdezte, honnan tudja ő megérteni az állatok nyelvét. A juhász azt mondta, meghal, ha megmondja. Az asszony erre azt mondotta, hogy mindegy, ha meghal is, csak mondja meg. Erre a juhász koporsót csináltatott, és belefeküdt. Még annyit mondott, hogy hadd adjon utoljára a Bodrinak egy darab kenyeret. De a Bodrinak nem kellett, mert nagyon szomorú volt, sajnálta a gazdáját. Hanem ekkor bement egy hetyke kakas, és nagy kényesen ette a kenyérdarabot. Azt mondta a Bodri neki: „Ó, te átkozott, gonosz állat, hogy esik jól a kenyér, mikor a jó gazdánk most haldoklik?” A kakas azt mondta: „Te bolond! Te is olyan bolond vagy, mint a gazdád; nem tud egy asszonynak parancsolni.” Ládd, énnekem húsz feleségem van, mégis tudok mindegyiknek parancsolni. Erre a juhász felugrott, jól megverte a feleségét. Többet az asszony nem kérdezte, honnan tudja az állatok nyelvét. híres történetek A valóság olykor hihetetlenebb, mint valamennyi mese együttvéve. Figyeljük csak meg ezt a kétszáz éves históriát, amely a dicső Bonaparte Napóleonról és kevésbé dicső vezéréről szól... Napóleon Korzikán született Ajaccio városában, és ízig-vérig korzikai volt: alacsony, köpcös és bátor. Húszévesen öltötte fel először a francia tüzérségi uniformist, majd számtalan csatában számtalanszor kitűnt rátermettségével, aminek következtében már harmincévesen generális lett: alacsony, köpcös és nagyravágyó. Sőt röviddel később minden francia császára: alacsony, köpcös és önfejű. Egymás után hódította meg Európa országait, és negyvenéves koráig nem vesztett el egyetlen csatát sem. Császársága észak, dél és nyugat felé tengertől tengerig teijedt, kelet felé pedig ameddig a szem ellát. Egyszer azután fordult a kocka. Eleinte, amikor Napóleon hadba vonult az orosz Sándor cár ellen, rendkívül egyszerűnek tűnt a helyzet. Pofonegyszerűnek. Napóleon egyre-másra nyerte a csatákat, a cár pedig egészen Moszkva határáig hátrált. Ott azonban váratlan dolog történt. A moszkvaiak ugyanis menekülés közben porig égették városaikat, a császári seregek pedig kihalt tájon találták magukat, élelem és hajlék nélkül a dermesztő orosz télben. Egy félig fagyott hadsereg pedig nem verhetetlen. A cár kozák lovasai úgy szétkergették őket, mint a nyulakat. A maroknyira zsugorodott császári sereg megszégye- nülten kullogott haza. A katonák utolsó töltényükkel legszívesebben Napóleont küldték volna a másvilágra. Ő azonban csöppet sem szégyenkezett. ízig-vérig bajba jutott császár volt: alacsony, köpcös és dühös. Kölcsönvett parasztszánon tette meg az utat visszafelé Európán át, hogy császári koronáját megmentse. Igen ám, de katonák nélkül?... A szomszédos királyok eközben újra szétosztották a királyságokat, a francia trónra Lajos királyt ültették, Napóleon pedig száműzetésbe kényszerült Elba szigetére. Csakhogy ez egyáltalán nem volt a végzete. Elba szigetén is Napóleon maradt: alacsony, köpcös és javíthatatlan. Egy évre rá hű alattvalóinak egy csoportja megszöktette. Útközben csatlakoztak hozzá Lajos király seregének katonái. Kíséretükben vonult be Párizsba, és ismét ő lett a császár. Kerek száz napra! Megnyert még néhány csatát, ám elérkezett a végső: a Waterlooi csata. A kis falucska közelében Napóleon egy délután leforgása alatt elvesztette mindenét: császárságát és reményeit. Szent-Ilona szigetre száműzték, és haláláig magányos maradt: alacsony, köpcös, semmi több... Ezért a mai napig Waterloonak nevezzük a végleges, egyszer s mindenkorra eldőlt vereségeket. Napóleon és Waterloo
