Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-06 / 40. szám
8 1999. október 6. E Százötven éve végezték ki a magyar szabadságharc tábornokait Aradon „Gyökerestül irtom ki a gazt” Egy nemzet tudatát nem az határozza meg, hogy mi történt vele, hanem az, hogy mit közölnek vele a történtekről. Nagyjából így fogalmazott egy szlovák politikus a kis nemzetek megkésett romantikájának jegyében e század elején, s hogy mennyi igazság rejlik e rövid mondatban, az az 1848/49-es magyar szabadság- harc megtorlásának mai megítélése szempontjából is perdöntő. Mert ugyan kit hozna lázba ma, 1999-ben egy százötven évvel ezelőtti esemény, s kit háborítana fel ennyi év után, hogy a forradalom katonai vezetőit, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, s utánuk több mint száz embert (köztük politikusokat, papokat, fegyverrejtegetőke t, gerillákat, a császári seregből szökött katonákat) jogtalanul végeztek ki? S az áldozatok még hatszázzal többen lettek volna, legalábbis ennyire rúgott az elkövetkező hónapokban a hadbíróságokon halálra ítéltek száma. A tények mellett ma is kevés szó esik arról, hogy a bécsi udvar részéről jogtalan és felháborító volt ez a leszámolás, melyet az aradi tizenhárom október hatodiki kivégzése nyitott meg. Hiába ajánlotta maga II. Miklós cár is, hogy a birodalom jövőjére való tekintettel az osztrák császár és a Schwarzenberg-kor- mány ne a megtorlásra, hanem a magyarok megbékítésére törekedjék, s hiába volt felháborodása a kivégzések kapcsán, véleményét, csakúgy, mint a demokratikus világ tiltakozását, nem vették figyelembe. „...Az irat ő császári felségére nem gyakorolta azt a hatást, amelyet főméltóságod joggal elvárt tőle. A kancellár úr azokkal a szavakkal adta vissza nekem, hogy megbízták, közölje velem a császár (II. Miklós) nevében, hogy meggyőződésén az irat olvasása mit sem változtatott, és joggal neheztel amiatt, hogy milyen kevéssé veszi figyelembe az osztrák kormány az ő ajánlásait.” (-Apétervári osztrák nagykövet Schwarzenberg osztrák miniszterelnöknek küldött jelentéséből.) Haynau tömeges megtorlásával a kormány és maga az uralkodó is egyetértett. Nem csak azért, mert példát akartak statuálni, hanem főleg azért, mert forrt bennük a harag a birodalmat ért megaláztatásért. Az orosz segítség, de főleg a tény, hogy Görgey az oroszok előtt tette le a fegyvert, óriási presztízsveszteség volt, amit meg kellett torolni. „Azt követeltem, hogy minden rendű és rangú lázadót adjanak ki nekem - beleegyezett (Rüdiger tábornok), de egyidejűleg a lelkemre kötötte, hogy hirdessek általános amnesztiát - mit szól nagyságod ehhez a javaslathoz, én kitérő választ adtam, de a lázadóvezéreket fel fogom köttetni, és minden cs. kir. tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni, gyökerestül irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani. A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak. (...) Amit ezek a csirkefogók csináltak és írásaikban megszellőztettek a világnak, csupa szemenszedett hazugság.” (Haynau Joseph Radetzky cs. kir. tábornagynak írt leveléből.) így aztán az sem számított, hogy a saját jogelveiknek is ellent mondtak. A császáriak a felelősségre vonás határának ugyanis 1848. október 3-át tekintették, s csak az azt követő eseményekben való részvételt kellett volna büntetniük. Gróf Batthyány Lajos akkor már lemondott miniszter- elnöki tisztéről. Vádlói azt találták ki ellene, hogy az egykori miniszterelnök tevékenysége volt az, amely Magyarországon az október 3-i uralkodói kiáltvány utáni eseményekhez vezetett. A hadbíróság előtt azt sem vették figyelembe, hogy a tisztek a cs. kir. hadsereg tisztjeiként 1848 nyarán és őszén az uralkodó utasítására tették le az esküt Magyarország új alkotmányára, s nem tehetnek róla, hogy ez az eskü később ellentétbe került a magyar király hűségére már korábban tett fogadalommal. „Engem az őfelsége által beiktatott nádor vett fel a magyar hadseregbe, az őfelsége által kinevezett hadügyminiszter parancsai alatt álltam, és mint katona teljesítettem kötelességemet.” - Kazinczy Lajos vallomásából.) Nem a jogi elvek megtartása, hanem a példastatuálás volt a fontos, ami abból is kitűnt, hogy az aradi kivégzést október 6-ára időzítették, Latour hadügyminiszter felmagasztalásának egyéves évfordulójára. A hadbíróságok legvadabbul a honvédsereghez csatlakozott egykori cs. kir. tisztekre vadásztak, akik katonai-vezetői tudásukat adták a honvédseregnek. Ezek a szemükben nagyobb bűnösök voltak, mint maguk a politikusok. A nem magyar kivégzettek esetében pedig (Peter Giron, Karol Abancourt, Mieczyslaw Woroniecki herceg, Ludwig Hauk) a magyar szabadságharc iránti német, lengyel, osztrák szolidaritást akarták megtorolni. „...az is igaz, hogy sok orosz tiszt kimutatja ha nem is az üggyel, de az ügy képviselőivel való leplezetlen együttérzését, és kart karba öltve mutatkozik honvédtisztekkel osztrák katonák jelenlétében. Óaradon cs. kir. tisztek a botrány elkerülésére kénytelenek voltak elhagyni egy kávéházat, mert orosz tisztek egy teljes díszbe öltözött, háromszínű szolgálati övét viselő honvédtisztet hoztak be oda. Magasabb rangú tisztek és maga Rüdiger lovassági tábornok is nyíltan hangoztatják Görgey állítólag oly lovagias jelleme, Leiningen vezérőrnagy képességei és kitűnő magaviseleté iránti csodálatukat. (...) Rüdiger gróf a lázadófőnökök nézeteinek ocsmányságával, felforgató szándékaikkal kapcsolatban is kételyeket hangoztat, és határozottan azt állítja, hogy nézete szerint a lázadók ügye nem is oly igazságtalan (...), s úgy tetszik, hogy nem lázadókat lát ezekben az emberekben (...), hanem-szinte a Magyarország érdekében tartott radikális angol népgyűlések szellemében - egy igazságtalan elnyomás ellen harcoló nemzetnek a harcosait, akikkel szerencsétlenségükben és legyőzve is tisztelettel kell bánni. ” (Haynau előterjesztése Ferenc Józsefnek, 1849. augusztus 18.) Az eszelős talpnyalónak, Hay- naunak nem sikerült a gaz gyökerestül való kiirtása, de a megtorlás így is átfogó és alapos volt, a magyar társadalom szinte minden rétegét áthatotta: a végrehajtó hatalmat, a kormánybiztosokat, a főrendeket, a papságot és az egyszerű embereket. A büntetés a kisebb pénzbírságoktól a várfogságig és a több évig tartó „sáncmunkákig” terjedt, s Magyarországot besúgók hada lepte el, akik még az emberek álmait is igyekeztek ellenőrzésük alatt tartani. Tény, hogy Haynau nem sokat tévedett a prognosztikában: százhét évnek kellett eltelnie, hogy a magyar nép ismét fegyvert fogjon elnyomói ellen. Összeállította: Kövesdi „...figyelembe véve, hogy részt kimondták Magyarország elsza- vettek a magyar lázadó hadse- kadását a császárságtól és a leg- reg harcaiban az április 14-i magasabb uralkodóháznak a debreceni országgyűlési határo- magyarországi trónutódlásból zatok megvalósításáért, melyek való kizárását...” Gróf Batthyány Lajos kivégzése. Haynau dühöngött, amikor tudomására jutott, hogy golyó általi halált kapott, nem pedig akasztással végeztek vele. Gróf Batthyány Lajos a főrendi ellenzék vezéreként vált ismertté. Liberális volt, de elfogadták a konzervatívok is. Miniszterelnökként arra törekedett, hogy az 1848 tavaszán elért alkotmányos viszonyokat megőrizze.
