Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-15 / 37. szám
Kultúra 1999. szeptember 14. Meglepetés volt a javából, s hirtelen mindent tudni akartak róla... Az ismeretlen Mahfúz köBöLKÚTi Varga József Meglepetés volt a javából, midőn 1988. október Í3-án a Svéd Királyi Akadémia a Nobel-díjat, hosszú története során először, arab írónak ítélte. A kitüntetettet irodalmi körökben akkor még alig-alig ismerték, de a késedelmet annál gyorsabban igyekeztek utólag pótolni. Hirtelen mindent tudni akartak róla; egyszerűen attraktívvá vált az irodalompártolók körében. A magyar nyelvterületen például a hatvanas évek közepéig mindössze egyetlen regényét fordították magyarra Útvesztő Néhány lexikonban még a neve sem szerepelt. címmel. Néhány lexikonban még a neve sem szerepelt; születésénekidőpontját mind a mai napig különbözőképpen tüntetik fel. Csodálatos és titokkal teli ez az arab világ. Valamennyi művében érzékelteti is ezt a misztikus életvitelt, a „koránizmus” mélyreható gyökereit, s az ebből fakadó emberi magatartásformát. Mintha valamennyi művének szereplője - még a leggonoszabb is - Allah földi zarándokújának letéteményese, eszmei értékének birtokosa volna. Prózájában azonban semmi nyoma sincs didaktizálásnak vagy mo- ralizálásnak, mert nála vallás és emberi cselekedet szorosan ösz- szefügg egymással, és szervesen beépül regénykompozíciójába. Művészete három regényalkotói időszakra tagolható: a történelmi romantika és szentimen- talizmus évei, a kritikai realizmus arab freskórajza (az egyiptomi kispolgárság sorsán keresztül), valamint legújabban a modern művészi formákkal való kísérletezései, amelyek egyúttal burkolt társadalombírálatot is hordoznak magukban. Az utolsó időszak műveiben hátat fordít a realista látásmódnak, hiszen a cselekmény szétesik, helyette allegóriák és szimbólumok jelennek meg, s ajelle■ | jönnek a félig, li vagy teljesen ■[■ összegyűrt képek, L/ amelyeket soha senki nem tisztelt eléggé, mert nem gondoltuk, hogy velünk ilyesmi... Előbb csak két ujjával csippenti elő a gyerekkorát, a szülei gyerekkorát, aztán a földön ülve maga elé borítja az egész halmot. Mindegyik darabot ismeri. Azt is tudja, hogy kik azok, akik úgy kerültek a családi fényképek közé, hogy soha senki nem látta őket. Óvatosan kerülgeti az anyja képeit, ha mégis a kezébe akad, ellöki. Jönnek a zsidók, az erdélyiek, a szászok, a soponyaiak. A Nagymama szidta le mindig, mikor másokat fel- sőbbrendűen becsmérelt. „Soponyai paraszt vagy, fiam, parasztok voltak az őseid is! ” Ó, ez fájt. Pedig milyen büszke volt, hogy ő tulajdonképpen nem tartozik ide. Ezek közé. Egész eddigi, hosszú életében az egyetlen igazi menekvés az volt - és ez hűségesen elkísérte -, hogy őrá a dolgok nem vonatkoznak. Ő - azt hitte - más. Különlegesmek és események eszméket vagy szellemi értékeket testesítenek meg. Az időrendiség helyét mindenekelőtt a múlt és a jelen összefonódása veszi át. Legjobb irodalmi alkotásai a harmadik időszakban keletkeztek. Az 1952-es esztendő júliusi forradalmának viharos változásai rezonálnak A tolvaj és a kutyák című regényében Sza’íd Mahrán, a tolvaj, gyilkos, a szociális reformáció ambiciózus hajótöröttje, valamint „nemes lelkű” bosszúálló életén keresztül. A körülmények véletlen ösz- szejátszása folytán bosszújának áldozatai mégis valamennyien ártatlan emberek. Mahrán a társadalom perifériájára kerül, hiszen a börtönből szabadulva minden támaszát elveszti: felesége a legkedvesebb barátjával csalja meg, majd asszonyi bárgyúságból hozzáköltözik, kislánya pedig teljesen elidegenedik tőle. Nem marad más hátra, mint hogy ifjúkori barátját, a Világosság című újság főszerkesztőjét még a szabadulás estéjén felkeresse, hogy pénzt szerezzen. Mahrán folyóirat-szerkesztő szeretne lenni, ám a főszerkesztő ezt mérhetetlen komolytalanságnak tartja, s mindössze térítés- mentes kölcsönt ajánl fel neki. „Milyen szép is az, amikor a gazdagok a szegényeknek ajánlatot tesznek” - mondja szarkasztikusán Mahrán, s a gazdagok iránti gyűlölete és bosszúállása már akkor és ott megszületik benne. Mahrán brutalitása romantikus életérzéséből fakad, miszerint a vagyoni egyenlőtlenséget, az irtózatos emberi fájdalmat, a testi és lelki pusztítás bárminemű formáját akár erőszak árán is meg kell szüntetni. Mahrán, a magányos farkas, társadalomellenes cselekedetei megrendítik Kairó eddigi rendjét-erköl- csét, s megkezdődik ellene a hajtóvadászat. A regény elején tetteit még csak a javítás szándékával követi el, a későbbiekben azonban szinte megrésze- gül a gyilkolás szenvedélyétől, bár végtére is önmagában mindezt mégis értelmetlennek tartja. Jellemző, hogy e korszakbeli regényeinek legfontosabb témája a szabadság egy olyan világban, amelyet Isten elhagyott, s ez az elfajult világ csupán az emberi ésszel összeegyeztethetetlen törvényeknek engedelmeskedik. A létének és hovatartozásának szálait kutató egyén az elidegenedett társadalomban teljesen elszigetelődik. Elégikus hang vonul végig a mahfúzi munkákon, a szorongás, a szomorúság, a kiúttalanság fojtottsága, merthogy hősei nyughatatlan emberek, s vágyaik az égig szárnyalnak. Az író megszállottsága határtalan; csak az íráson keresztül képes közelebb hozni a világot-mondja a Magaziné littéraire számára adott interjújában: „Nem változik az íráshoz való viszonyom: az írás olyan, mint az örökké ifjú menyasszony. Ha majd eljön az a nap, amikor elhagy az írás öröme, azt kívánnám, hogy az a nap az árnyékvilágból távozásom napja is legyen...” Az író a lélektan kiváló ismerője; szereplői naponta ugyancsak elszenvedik sorsukat, miközben Mahfúz szerencsétlenségüket igyekszik természetes valóságáŐ a kezdet és a vég. Vágyaink legvégső határa... _______ bá n megmutatni, az isteni sorscsapást a démon földi ténykedésének felfogni. Hősei azonban mégsem passzív szemlélői ennek az állapotnak, hanem erőnek erejével fenekednek az „ördög” ellen, s földi jelenlétét megpróbálják saját ármánykodásukkal meg furfangosságukkal némiképp megzavarni. S ez a ravaszságnak hitt tény a szeretet, mert Mahfúz szerint Ő a kezdet és a vég. Vágyaink legvégső határa... Regény nek, kiválasztottnak érezte magát több okból is. Körülvette valami régi, erős atmoszféra, és ez sokáig védte. Az összekeveredett családi szálak, a szász-magyar-zsidó gyökerek, az elrabolt gazdagság emlékei, a Adél Salamon András 9.rész hamis forradalmi tudat, az intellektuális fölény mind-mind ahhoz vezettek, hogy nem tudta, kicsoda is ő. Ekkor hat-hét éves lehetett. És idegennek, barátság- - talannak érezte a világot maga körül. Nagyon félt, de büszke volt. S most, mikor ennyire durván szembesül a jelentéktelenségével, hogy mindaz, amit hitt, nincsen, hogy nincs erő, nincs a kezében semmi, most a földön ülve egyszerűen leköpve érzi magát. U gyanaz a nímand vagy, barátom. Hiába kérdezed, hogy „hová lett az, ami megvolt?” Keresd csak az emlékeidet, próbáld összekötni, állóképekből mozgásba hozni a szétdarabolt életed. Szenvedj! Arra gondol, hogy sorba rakhatná Adél képeit. Ezzel tölti az éjszakát, s közben egyre nehezebb már előhívnia azt a másik, otthagyott képet, ahogy az anyja a közületi paplanokba süllyed el. Megijed, mert azt hiszi, hogy ez már az a törlés. Erzsiké harmadik gyermekeként, egy január végi napon az Uzsokiban született meg Adél. Vékony kislány volt, és bátyjai- hoz képest szelíd teremtés. Gyu- luska, Palcsika, Adélka. Tisztaötös, jógyerek. A gimnázium értesítője is csoda! Megy az egyetemre azonnal. Közben lelkesen építi Sztálinvárost, őszinte hittel, de a lendülettől megszeppenve figyeli az eseményeket maga körül. Apja, testvérei élenjárnak a mozgalomban. Még Erzsiké is agitál az MNDSZ-ben. Húszéves, mikor a család egyik barátja, egy huszonegy éves zsidófiú beállít. Palesztinából szöktek haza. Viharos szerelem, azonnal jön a gyerekjön ötvenhat, egy sző ; - nyen megrázó búcsú, Erzsiké belepusztul, hogy elviszik az unokáját, de még az éjjel megindulnak a jugoszláv határ felé. Valami gumigyáros rokonhoz mennének Angliába. csecsemő azonban meghiúsítja a kalan dót, éjszaka a folyón ordítani kezd, így még aznap teherautón érkeznek haza, van unoka, van mama, megint van család, 1956 nove mberében. Innen szép nyerni, gondolják, a fiatalok, hetedmaguk- kal visszaköltöznek a kétszobás lakásba. Házasságuknak rövidesen vége lesz, Adél bizonyos dolgokban kérlel- heteden. Megint férjhez meg1/, még két gyereket szül, boldo in él. Precíz, makacs, érzelmes ember. Kiemelkedő intelligencia, erős családi kötelék, de folyamatos pénzszűke. Három generáció él együtt. Adél második férje infarktusban meghal. Mostantól Heti kultúra Könyvespolc Nagy Zoltán: Kábulat Grendel Lajos: Áttételek Áttétélek Vasárnap Kisgaléria Az 1981-ben megjelent Éleslövészet, majd az 1982-es Galeri című rgényét követően adja ki a trilógiának is nevezett művének harmadik kötetét Áttételek címmel 1985-ben. A szerző egy csapásra a magyar irodalom élvonalába került. Művében a sajátos szlovákiai sors, kisebbségi léthelyzet az egyetemes emberi lét parabolájaként jelenik meg. Az önmegszólító formában megírt regény névtelen elbeszélője a szlovákiai magyar múlt tanulságait meg nem tagadó, vidékről a nagyvárosba sodródott nemzedék sajátosan szlovákiai magyar létélményéről számol b,e, keresve az etikus, a személyiség méltóságát őrző magatartás lehetőségeit. három gyereket, két szülőt, kutyát, macskát tart el egyedül. Talpon marad, mert erős. Legnagyobb fia miatt folyamatos izga- loi i az élete. A kalandvágyó, deviáns Jancsika. A kezelheteden. Az állandó félelem, hogy semmit nem örökölt az ő szorgalmából, hogy elveszik, meghal, vagy boldogtalan lesz. De büszke is rá. Mert ismeri, mert jó barátok. Reménykedik azért, hogy valami mégiscsak lesz... „A agyfiam!” Kevés utazást, kévé életet engedélyez magának, bá János szerint van egy titkos szerelme. Többször rá is kérdez, de Adél nem vallja be. János azt hi :i, hogy ez a titkos valaki egy hí :s matematikus, aki egyszer csak Bostonba költözik. Ez az egyetlen ember, akiről Adél mindig meghatódott tisztelettel beszél („Szó se lehet arról, anyám, he /valami idiótát idehozzál!”) E ; csak arra jó, hogy később le- g\ en mit Jánosnak megbánnia. Ezt a matematikust olyan csökönyös szóúansággal cipeli magában Adél, hogy ettől lesz igazán feltűnő. Hogy úgy hallgat róla, vagy elcsendesedik, ha kérdezik. Mint a Nagymama, amikor János a szerelmi életéről faggatta gyerekkorában. ,,-Pfujj, arra se emlékszem, müyen volt. - Na de csak volt?! - Hát semmi jó. Untam.” Hát Adél is lesütötte a szemét, ha János ez ügyben szemtelenke- dett. Eltemette a férjét, az apját, a mamáját és az idősebb bátyját. Ilyenkor a „törékeny kis nő” Jánosba karolva haladt a gyászolók élén. Néha próbálták röhögtem! egymást, olyan volt, mintha valami közös ídtüntetést vettek volna át. Kihúzták magukat, mert az elvárás amúgy is ez volt. „Hogy milyen erős...” „Még ezt is hogy’ viseli, látjátok?..” ANagymamáé más volt, mert az nagyon mélyre ment. Ott János egyszer csak el- csalinkázott mellőle, becsörtetett a sírok közt, egyedül akart lenni. Szégyellte, hogy szégyelli a könnyeit. Akijáratnál találkoz’- tak megint: „ Láttam, hogy elmész, és hogy most rossz neked...” (folytatjuk) Szabó Ottó: Kereslek
