Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-02 / 35. szám
A nemzetközi közvélemény jóindulattal ugyan, de némi fönntartással kezeli a kérdést, fanyalog az újabb gondoktól 4 1999. szeptember 2. ______________________________Háttér: Vajdaság________________________ Au tonómiatervek és lehetőségek Augusztus 19-én - háromévi szünet után - ismét nagy ellenzéki tüntetés volt Belgrádban. A transzparensek jelszavai Milosevics lemondását, választásokat, változásokat sürgettek. TA SR/AP SlNKOVITS PÉTER Miért éppen most kell feszegetni a kisebbségi autonómia kérdését? - teszik fel sokan a kérdést mind otthon, mind külföldön. Hiszen Szerbia továbbra is irracionális érzelmektől hullámzik, a rezsim pedig - mint volt is - ki- számíthatadan. Nos, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége még 1992-ben - a Kárpát- medencei magyar közösségek közül elsőként - közzétette az önrendelkezésre vonatkozó elképzelését, a körülmények azonban nem kedveztek. Szerbia és Montenegró államszövetségének katonai ereje, természetesen nem hivatalosan, Horvátországból, majd Bosznia- Hercegovinából próbálta kiszakítani a szerb területeket, így elsikkadt a VMDK egy későbbi, 1995. évi kezdeményezése is, amely a Szerb Köztársaságban élő magyarság önkormányzatának létrehozását célozta. Az időközben megalakult Vajdasági Magyar Szövetség egy évre rá bocsátotta társadalmi vitára saját koncepcióját az önszerveződésről, majd azt 1998-ban módosította. Voltaképpen ezen alapszik a néhány hete közzétett dokumentum, amelynek teljes címe: A Vajdaság és a vajdasági nemzeti közösségek önkormányzatának politikai és jogi kereteiről szóló megállapodás. A tervezet közzététele ezúttal azért jelentős, mert a nemzetközi felügyelet alatt álló Koszovó révén (valamint Montenegró igen erőteljes elszakadási törekvései közepette) nagy valószínűséggel változik Kis-Jugoszlávia alkotmányos berendezése is. A tévhitek eloszlatása végett (gyakorta nagy a zavar a magyarországi sajtóban is): a Vajdaságban élő magyarok soha nem élveztek autonómiát. A Habs- burg-politizálás révén ez a jog a zsoldosként határvédő szerbeket illette meg. A második világháború utáni Jugoszláviában a hatáskörök egyre bővültek, az 1974-ben elfogadott alkotmány szerint pedig mind a Vajdaság, mind Koszovó szinte a teljes önállósággal felérő jogokkal lett felruházva, természetesen a Szerb Köztársaság keretein belül. A tíz évvel ezelőtt nyilvánosan is színre lépő nagyszerb nacionalizmus egy tollvonással mindezt megvonta, ennek nyomán a két tartomány autonómiája formálissá vált, a kisebbségek helyzete pedig fokozatosan romlott. Ez maga után vonta a két tartomány gazdasági leépülését, elszegényedését is, hiszen a jövedelmet egyenesen Belgrádba irányították, s abból vajmi keveset származtatták vissza. A VMSZ hármas autonómiakoncepciója tehát elsőként a tartományi jogok visszaállítását helyezi kilátásba. A dokumentum a továbbiakban a vajdasági nemzetiségi közösségek lehetséges jogállását taglalja. Mindehhez nem árt tudni, amolyan kisebb meglepetésre a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság képviselőháza 1998 decemberében elfogadta az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményét, amely azonban igen homályosan fogalmaz a kisebbségi autonómiák létrehozását illetően. Tegyük hozzá: Jugoszlávia és Magyarország alapszerződéssel vagy más okmánnyal nem rendezte kétoldalú kapcsolatait. Vagyis: a jelenlegi belgrádi hatalmat semmi nem kötelezi. Ennek ellenére lépni kellett, hiszen „a koszovói hajón” a Vajdaság (és magyarsága) is beúszhat valahová. Az adott alaphelyzet most kecsegtetőbb, mint korábban, bár tagadhatatlan, hogy a nemzetközi közvélemény jóindulattal ugyan, de némi fönntartással kezeli a kérdést, fanyalog az újabb gondoktól. 1999. augusztus 20-án Szabadkán megalakult az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács. Sajátságos módon. Mert volt egyszer egy Vajdsági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK), Ágoston András vezérletével. A belső összekülönbözések folytán ebből kiszakadt a Kasza József által vezetett Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). További bel- harcok nyomán a VMDK irányítását Páll Sándor veszi át, Ágoston erre megalapítja a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP). Hogy a kép teljes legyen, létrejön még három magyar párt: a Vajdasági Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (VMKDM), a Kereszténydemokrata Tömörülés (KDT) és a Vajdasági Magyarok Polgári Mozgalma (VMPM). Az eligazítás kedvéért: a felsorolt hat érdekvédelmi szervezet közül a meghatározó a VMSZ, a legutóbbi választások ezt egyértelműsí- tették. Szerényen a háttérben a VMDK, míg a leszerepelt VMDP-t - a korábbi kapcsolatok révén - már inkább csak Magyarországon jegyzik. A további három párt szerepe jelentéktelen, mert semmilyen háttérbázisuk nincs. Az összekülönbözés ezúttal is megmutatkozott, mivel a kisebb pártok a leendő Nemzeti Tanácsban egyenlő részarányos képviseletet indítványoztak, ami a VMSZ számára elfogadhatatlan volt. Az 54 tagú tanácsnak végül is azok lettek a tagjai, akiket a legutóbbi választások során a vajdasági magyar pártokból megválasztottak szövetségi, köztársasági vagy tartományi képviselőnek, valamint a magyar ön- kormányzati képviselők egyötöd része. A mandátumok több mint háromnegyede talált így gazdára a VMSZ, a VMDK és a VMPM soraiból, a testült ezáltal legitimnek tekinthető. A „maradék” pártoknak a helyeket fenntartották. A megindoklás szerint az ideiglenes tanács megbízatása addig tart, amíg a vajdasági magyar szavazópolgárok összeállítandó névjegyzékébe fel nem iratkozik az 1997-es választásokon a magyar pártokra leadott össz-szava- zatszám felét meghaladó számú polgár. A háttérben azonban elvi okok is közrejátszottak. A bombázások közepette a VMSZ (és a vele egyetértő VMDK) mind következetesebben síkraszállt a területi autonómiáért, míg a harcok idején tevékenységét szüneteltető VMDP újra porondra lépve a perszonális autonómiát helyezte előtérbe. Amelyre mintha a magyar kormányzat is jobban hajlana. Sajátos módon a VMSZ és a VMDP Budapesten egyeztetett, a „sikeresnek” minősített találkozóról később kiadott pártközlemények viszont igen homályosan fogalmaztak. Ez persze ösz- szefügg a magyarság területi elhelyezkedésével is; közel fele él tömbben, számukra a területi autonómia jelenti az egyedüli megoldást, míg a szórványba szorulók számára a perszonális autonómia számít üdvözítőnek. Szintén elvi kifogásokkal élt a Magyarok Világszövetségének Jugoszláviai Országos Tanácsa. A Hódi Sándor nevével fémjelzett testület a Nemzeti Tanácsban párthatalmi koncentrációt lát, amelynek „létrehozása révén a pártok nem a magyar önkormányzat kiépítésére tesznek lépést, hanem törvénytelen módon jogosítványt kívánnak szerezni a vajdasági magyarság egészét érintő ügyek intézésére”. Nehezményezik, hogy a Tanácsból kimaradtak a civil szervezetek és a történelmi egyházak képviselői, valamint az emigrációban élő vajdasági magyarok. Ők is, mások is igencsak megfontolandónak tartják a választói névjegyzék majdani elkészítését, mivel az „egy újabb felfordulás esetén könnyen a deportálandók és áldozatok listáját jelentheti”. Az aggodalmak ellenére a Nemzeti Tanács megalakult, nem kisebb feladattal, mint hogy egyeztessen a vajdasági magyarság sorsdöntő kérdéseiben, az oktatás, a művelődés, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és az önazonosság vonatkozásaiban. Szem előtt tartva, hogy a Vajdaság északi részében a magyarok többségben vannak. A szórványban élők elemi jogait a perszonális autonómia biztosítaná, míg a magyar többségű városok (Ada, Topolya, Becse, Csóka, Kanizsa, Kishegyes, Szabadka, Törökka- nizsa és Zenta), valamint a hozzájuk tartozó települések külön összefüggő önkormányzati rendszert képeznének, szabadkai székhellyel. E területi autonómiának külön képviselő-testülete és végrehajtó bizottsága lenne. A vázolt tervezet szerint Vajdaság Képviselőháza két testületből állna, a Polgárok Tanácsából és a Nemzeti Közösségek Tanácsából. A javaslat nem részletezi ugyan, de világos, hogy a vajdasági románok, szlovákok és ruszinok alakíthatnák meg saját nemzeti tanácsukat, rákapcsolódva az immár egységes rendszerre. Vagy alkotmánymódosítás, vagy nemzetközi garancia - a megvalósulás esélyei így összegezhetitek. A jelenlegi szerbiai ellenzéki pártok - a területi autonómia kivételével - hajlanak elfogadni a felkínált megoldásokat. A hivatalos Belgrád álláspontját felesleges ismertetni. A szerző az újvidéki Magyar Szó munkatársa. Vük Draskovics, a mindinkább hitelét vesztő egykori néptribun megsértődött: ismét befellegzett a szerb ellenzék - valójában még nem is létező - egységének. TA SR/AP A Vajdaságban élő magyarok soha nem élveztek autonómiát. Ajelenlegi belgrádi hatalmat semmi nem kötelezi. Sajtóvisszhang Szerb elutasítás A szerb tömegtájékoztatás elutasítással, sőt dühödten reagált az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács megalakulására, a külföldi sajtó óvatosan, inkább tényszerűen tudósított az eseményről. A belgrádi rádió szerint a vajdasági magyar vezetők az IMNT létrehozásával honfitársaik gettósításához vagy Szerbia Washingtonból, Brüsszelből és Pestről rendelt, úgynevezett demokratizálásához fogtak hozzá. A Politika című kormánypárti lapban közölt terjedelmes rádiókommentár szerint amikor a NATO Újvidéken sorra rombolta le a Du- na-hidakat, sokan a Vajdaság feldarabolását célzó lépést gyanítottak benne. „Bácska elvágása a Szerémségtől, ami - tán nem véletlenül - egybecsengett a magyar szélsőjobb- oldali Csurka Viktornak (sic!) a vajdasági határok felülvizsgálatára” vonatkozó követeléseivel, „erősítette a félelmeket, a Zimonyig terjedő Horvátországgal és az ismeretlen sorsú Bánáttal” kapcsolatos igényeket idézte fel - így a kommentár. A belgrádi rádió érvelése szerint a szerb állam, a szerb kormány és (többek között) a Szerbiai Szocialista Párt sohasem állította, hogy a magyar kisebbség nem élvezhet több jogot és nagyobb garanciákat nemzeti és kulturális identitása megőrzése végett. Részletesen felsorolta, hogy a vajdasági magyaroknak hány képviselőjük, lapjuk, iskolájuk, kulturális intézményük, rádió- és tévéműsoruk van. Felrótta a három pártvezetőnek (lásd Sinkovits Péter írását ugyanezen az oldalon - a szerk.) és az alapító ülésen részt vett Várady Tibor egykori jugoszláv miniszternek: a tanács megalakítása előtt szavatolniuk kellett volna, hogy nem kívánják Szerbia és Jugoszlávia feldarabolását a „saját népük törvényei szerinti élet” kedvéért. Kifogásolta a kommentár, hogy az alakuló ülésen a jugoszláv és a magyar zászló mellől hiányzott a szerb lobogó, s megjegyezte: nehéz volt találni vendéget, aki részt vett volna ennek az „intézményen kívüli, teljesen értelmetlen művi képződménynek” a kikiáltásán. A Neue Zürcher Zeitung cikkének címe: A vajdasági magyarok autonómiát követelnek. A Magyar Nemzeti Tanács vitatott megalakítása alcím után a szerző nyomban rámutat: Martonyi János külügyminiszter megismételte, hogy a kormány határozottan elutasítja a szélsőjobb követelését, miszerint a Vajdaságban határmódosításra kell törekedni. A cikk szerint a vajdasági magyarokat az 1991 óta tartó jugoszláv válság megkímélte a borzalmaktól, de számuk jelentősen csökkent, mivel a hatóságok előszeretettel hívtak be magyar fiatalokat, ezért sokan az anyaországba menekültek. A menekülési hullámot fokozta, hogy a szerb menekültek betelepülésével változó etnikai összetétel s a gyakori fenyegetések miatt bizonytalanságban érezték magukat. A magyarság Koszovó gyakorlati kiválásával a legnagyobb nem szláv kisebbség maradt Jugoszláviában. Képviselői a Vajdaság autonómiájának helyreállításáért és saját autonómiamodellért lépnek fel - írja a szerző (A. O.), aki kiemeli, hogy Kasza József többször hangsúlyozta: a magyarok nem törekednek a Jugoszláviából való területi kiválásra, és nem akarnak állam lenni az államban. Ismerteti a „meglehetősen barátságtalan” szerb reagálásokat is. Emlékeztet arra, hogy Csurka István, „a jobboldali nacionalista MIÉP” elnöke hívei előtt a nemzeti ünnepen újabb kéretlen és a vajdasági magyarok számára zavaró kijelentést tett, felszólította a kormányt: lépjen fel azért, hogy ne csak Koszovó, hanem a Vajdaság is kerüljön ENSZ-felügyelet alá. Csurka elképzelései szerint így kellene biztosítani, hogy a Vajdaság Magyarországgal határos, északi területein népszavazás dönthessen arról, mely államhoz akarnak tartozni a lakosok. Az írás kiemelte: Csurka elképzelését Martonyi külügyminiszter még aznap felelőtlennek és a vajdasági magyarokra nézve veszélyesnek nevezte.
