Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-18 / 33. szám
Kultúra 1999. augusztus 18. 13 A Szlovákiai Népművészeti Tábor célja: megismertetni saját hagyományainkat Eszmélni vagy kábulni? Az abaúji hangszeres népzenét - az abaújszinai hagyományőrző cigányzenészek vezetésével - a budapesti Hegedős együttes tanította. Farkas József felvétele Klein Melinda _______________ A Szlovákiai Magyar Folklórszö- vetségjúlius második felében rendezte meg a Szlovákiai Népművészeti Tábort. A gombaszögi völgy már harmadik éve ad otthont a rendezvénynek; az érdeklődők is szívesen jönnek ide, megszokták már, hogy - az előző évektől eltérően - ne Nagyfödé- mesre, hanem a Rozsnyó melletti Gombaszögre váltsanak jegyet. Az idei tábor programjából sem hiányzott a néptánc- és népzeneoktatás, valamint a kézművesfoglalkozások. A magyarszováti táncokat Bakonyi Erika és Rich- tarcsík Mihály, az esti táncházakban a magyarbődi táncokat Furik Rita oktatta. Az abaúji hangszeres népzenét - Póttá Géza és Dzsuga Géza abaújszinai hagyományőrző cigányzenészek vezetésével - a budapesti Hegedős együttes tanította. A hagyományőrző cigányzenészek egy letűnőfélben lévő zenei kultúra utolsó képviselői, akik még emlékeznek az év jeles szokásaira, a sokszor két-három napig tartó lakodalmak, mulatságok táncrendjére. Ők az utolsók, akik még ismerik a hagyományos népi hangzásvilágot, és akiktől mindez elsajátítható. A régi népi mesterségek művelői minden évben sok tanítványnyal büszkélkedhetnek. A szövés csínját-bínját Pribék Gábortól és Pribék Emőkétől, az fazekasságét Gyetvai Istvántól, a nemezelését pedig Gyetvai Zsuzsától leshették el a táborlakók. Újdonságnak számított, hogy a szervezők gondoltak a családosokra is. Tábori óvodát működtettek Méhesné Horkay Katalin vezetésével, gondolva azokra a szülőkre, akik az oktatások valamelyikén részt szerettek volna venni. Amíg a felnőttek táncolni vagy zenélni tanultak, csemetéjük szakszerű felügyelettel kedvére szőhetett, gyöngyöt fűzhetett, agyagozha- tott, bábokat készíthetett, gyurmázhatott, vagy barangolhatott a környék erdeiben. A népművészeti tábor szakmai vezetője Richtarcsík Mihály, a zenész- képzésé Agócs Gergely volt. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a tábor szakmai színvonalára, a szakma jeles képviselőit kérték fel tanítani, előadni. A napi hatórás foglalkozás mellett az esti, sokszor hajnalig tartó táncházakban a magyarbődi zene mellett magyarszováti, kalotaszegi, széki, palatkai és gömöri népzenére mulathattak a résztvevők. Hagyománnyá vált, hogy a táborban tanultakat az utolsó napon összegzik. A tábor záróakkordjaként Szalóc község önkormányzatának közreműködésével a résztvevők „tábori műsor” keretében mutatták be a hét folyamán tanultakat. A helyi művelődési ház zsúfolásig megtelt táborlakókkal és helybéliekkel. Az idei tábornak százhúsz résztvevője volt. Állításuk szerint a Szlovákiai Népművészeti Tábor olcsóbb a hasonlójellegű erdélyi és magyarországi táboroknál. „Az a tény, hogy táborunk Kö- zép-Európa legolcsóbb tábora, természetesen az alapítványok támogatásának és a társrendezők segítségének köszönhető - mondta Richtarcsík Mihály. - A Gombaszög Fejlesztéséért Alapítványnak, Szalóc község ön- kormányzatának, az Illyés Köz- alapítványnak, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma Kisebbségi Főosztályának és az NPOA-nak.” Agócs Gergely, a tábor „zenefelelőse”: „Az országban több mint tíz néptáncegyüttes működik. Ehhez képest tizenhat-húsz táncos vett rész az oktatáson, ami bizony elég elkeserítő arány. Ennek az elemi érdeklődés általános eltompulása lehet az oka. Az emberek ma nem művelődni, hanem bódulni akarnak. Nem eszmélni, hanem kábulni. Nem képvisel értéket az, ami pedig gyarapodásunkra szolgálhatna. Ez ellen nagyon nehéz tenni, hiszen a fogyasztói társadalom egyik jellegzetességével állunk szemben. A Folklórszövetség kötelessége ezért továbbra is az, hogy megteremtse a lehetőséget. Remélem, a későbbiekben többen élnek majd vele. Az országban tevékenykedő népzenészeknek viszont közel az egyharmada eljött; ennek nagyon örülök. A tábor céljáról gondolkodva arra a következtetésre jutottam, hogy fel kell kelteni az érdeklődést saját zene- és tánckultúránk iránt. Talán több táncos jönne el, ha nem felvidéki, hanem, mondjuk, erdélyi vagy mezőségi anyagot oktatnánk. Csakhogy nem ez a cél. Saját hagyományainkat kell előbb megismernünk. Másik nagyon fontos célunk, hogy megteremtsük a közvetlen találkozás lehetőségét azokkal az emberekkel, akik még sajátjukként táncolják táncaikat, éneklik nótáikat. Ezek a személyes találkozások villantják fel azt az értékrendet, azt a tartást, amelyekből mi már csak apró morzsákat kapunk. Ha mindezt hagyjuk elveszni, nemcsak a táncot, a zenét, hanem egymást veszítjük el.” A régi népi mesterségek művelői sok tanítvánnyal büszkélkedhetnek. Az idei tábornak százhúsz résztvevője volt. Heti kultúra Könyvespolc Török Elemér: Tavaszi égen tél zokog Török Elemér legújabb verseskötetét az elégikus, nosztalgikus hang uralja. A sokévi hallgatás után megjelenő kötetnek már a címe is az öregedést, az elmúlást idézi. Fő motívum az emlékezés, a múltidézés - főleg a költő lírájában eddig is fontos szerepet játszó szülőföld, a Bodrogköz és a sok emléket idéző gyermekkor jelenik meg a versekben. Költészetére jellemző a csöndes szemlélődés, a természet meghitt közelségének ábrázolása. Versei aránylag tömör természeti vagy életképek, melyekben a természet alkotóelemei sajátos szimbólumokká válnak. Az új kötet a költő pályáján színvonalas állomástjelent. (ozs) Vasárnap Kisgaléria Regény P edig hogy megértettél még az első abortusznál. Tudtad, hogy nem kell nekem semmilyen felelősség. Most akkor mit akarsz? Anyám, én még azt se bírom, ha nekem kell orvoshoz mennem. Nem emlékszel, milyen szépen ültünk a gyerekklinikán, mikor azt hitték, hogy gégerákom van? Most visszaadod? Vagy amikor március tizenötödike miatt beidéztek bennünket, ültünk ott is egymás mellett, és te is észrevetted, hogy nem adták vissza a kapubelépőmet, mi? Onnan, a Népköztársaság útjáról vittek volna Tökölre, ha nem könyörögsz. És a gépírónő almát evett, ahogy a határozatot írta. Most én vigyelek? Honnan szedjek annyi erőt, mondd? Nézd, neked könnyű. Erős vagy, makacs vagy, nem fognak ki rajtad. De engem odaadtál ebbe a szörnyű foglalkozásba, hogy maradok talpon, ha te is hülyéskedsz? Nem akarod látni a sikereimet? Mert így nem fogod! Én nem mondhatom, hogy nem érek rá, anyámat viszem ide meg oda. Anyám, figyelj! Nekem egyetlen sanszom, hogy híres leszek, gazdag leszek, más nekem nem megy. Hagyjátok meg nekem a függetlenségemet, hadd éljek még, hadd maradjak fiatal! „A taxi összeboruló lombok Adél Salamon András 5.rész boltíve alatt közeledik az otthonhoz. Csengetek. Felrántják az egyik földszinti ablakot, szép, fáradt női arc néz ki, parányi sikoly tör ki a száján. Egy perc múlva már közeledik a virágágyak között, hogy rohan, pedig nem kellene, mert a lába nem bírja, és a szíve gyenge... - Hol hagytad a kalapodat?...” Másnap reggel a kórház folyosóján várakoznak. És végre bemehetnek már az AGYSEBÉSZHEZ.- Tessék mondani!- Majd inkább te elmondod, Jancsika, jó? Majd a fiam elmondja...- Hát, két-három napja van ez, doktor úr, hogy az anyám nem szívesen beszél. Ugye, anyám, ' hogy nem szeretünk beszélgetni?-Megnézhetem? Elveszi a fényképeket, az asztalra könyököl, a másik kezével lazán a fény felé tartja mindegyiket. Néha Adélra néz, aztán vissza a képekre. Majdnem mosolyog. János az anyjára néz, odasúgja:-Tetszik neked? Tudja, hogy szereti az anyja a gombszemű zsidó férfiakat. Áz orvos kedvesen mondja, olyan megnyugtató természetességgel: - Kivesz- szük? Adél hevesen bólogat, János elsápad:- Meg kellene műteni? Mindenképpen?- Nincs közvetlen életveszély, de nem jó helyen van itt az agykéregnél. - És mutatja a kis fehér foltot. Megfogja Adél kezét, ránevet:- Nem kell magának, hogy ez itt legyen... mikor jön be hozzám? Adél bólint, hogy felőle bármikor.- Na mondjad, anyukám, bejössz a doktor úrhoz? Aztán az orvoshoz fordul:- Már hogy érti, hogy nincs közvetlen...? Meggyógyul, ugye? Van valami szimpatikus szemtelenség az orvos arcában.- Mindenképpen úgy kell vágnunk, hogy ép terület is sérül. A beszédközpontot érintheti, a mozgást biztos nem. Megint a képeket nézegeti.- így elég nehéz megmondani... holnap meglátogat engem? Megint megfogja az anyja kezét, kicsit megsimítja. -Menjünk, anyám. Köszönjük szépen. Csak otthon, az anyja lakásában fogja el az első félelem. Nem fog tudni beszélni? Mi van itt? Megint az a pánik tör rá, mint tízéves korában, mikor először látta kórházi ágyon az anyját. Akkor órákat sírt, kétségbeesett, nem hitte el, hogy nem fog meghalni. Csak toporog a lakásban, kerüli, hogy beszélni kelljen. Ott van a felesége is, a testvérei is. Egyszer csak rájön, hogy bőgnie kell. Ezt mindenképpen el akarja kerülni. A többieknek nem mondták meg, csak valami kivizsgálásról tudnak. A húga is holnap megy be a szülészetre, a lakásban körforgás van, készülődés, röhögés. Már harmadszor kerüli meg a fürdőszobát, átmegy a hálóba, vissza a nappalin át az előszobába. két macskával hülyéskedik, ha valaki kérdezi, bevonul a fürdőbe megint, a tükör előtt áll, igyekszik férfias maradni, nagyokat krákog, orrot fúj, de nincs mese, előjönnek a könnyei. Azt érzi, hogy egyedül van az egésszel, senki se értené, hogy mi baja. Néha, mikor szembe találkozik valakivel, lehajol, n ntha fölvenne valamit. Kinéz az ablakon, szemben az egykori Kovács kávéház. Némán bőg, elfojtja a káromkodásait. Lefelé, az utcának szentségei, hogy ezt nem úszta meg. Átkiabál a másik szobába a többieknek: lementem újságért! A Jókai tér felé megy, keskeny utcát keres, mint egy részeg, ha hánynia kell. Még a kutyák csinálnak így, szimatolnak, forgolódnak percekig, hogy aztán megkönnyebbüljenek. Gátlástalanul bőg. Széttaknyosodott pofával, bedagadt szemekkel járja a piszkos utcákat, itt az övéi között van. Falakhoz dörzsöli magát, olyan otthonos ez. Vinnyogva, köpködve halad, de egyre jobb, mert leszakad valamennyi az önsajnálatából. Pontosan tudja, hogy magát félti a legjobban. Egy régi kollégáját pillantja meg a másik oldalon. Apró termetű, ötven körüli örmény férfi. Most is kiszolgáltatottnak, elesettnek látja, ahogy egy elhízott, középtermetű kutyával egyensúlyoz a járdán parkoló kocsik között. Elfordul, hogy ne kelljen köszönni. Nyomorultnak, szánalmasnak látja magát, pont olyannak, mint azt az embert. (folytatjuk) Szabó Ottó: Ma rád gondolok