Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-07 / 27. szám
Nyerjen 10 000 koronát! Nyári játékunk a lap 5. oldalán. Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin 1999. július 7. • 32. évfolyam Sport Villanófényben Kovács Antal olimpiai bajnok magyar cselgáncsozó 16 Riport A pozsonyi repülőnapok fekete vasárnapja. Miért halt meg az angol O Hawk pilótája? O Heti tévé- és rádióműsor 1999. július 10-étől 16-áig 40 oldalas színes magazin A látszatszabadság árnyékában szégyellhetjük magunkat Oly nehéz felfogni? Szigeti László Az emberi jellemről van szó. A szégyenről, mert nem vagyunk képesek megegyezni. Pedig mennyi a közös pont, ami megegyezést kínál! Az első támpont az lehetne, hogy az európai kultúrára Auschwitz árnyéka vetül. A másik mementó Koszovó. Hogyan tudjuk a mindennapi életünkbe beiktatni ezeket a tragédiákat? A közép-európai emberek nem mesélnek auschwitzi történeteket. Apáink hallgattak minderről, mára tananyaggá zsugorodott e borzalom. Mert a halál: tabu. Csakhogy a valódi tabu a szégyen. Az emberi jellem. Amelyről nem szabad igazat mondani. Mit mondjak a fiaimnak Koszo- vóról? Milosevicsről? Hiszen az ottani katasztrófa nem elsősorban a szerbekről és az albánokról szól. Az emberről szól. Rólad és rólam. A Jugoszláviában élők nem mesélnek koszovói történeteket. Tömegsírok? Bizonyos . értelemben nem szabad felfogni a létezésüket. Bizonyos értelemben nem szabad felfogni a szlovákok és a magyarok viszonyát sem. Mintha mindenki azon erőlködne, hogyan emeljen falakat az empátia elé. Politikusaink többsége előbb szlovák akar lenni, csak aztán európai. Irracionalisták, akik vasfüggönyöket hordoznak magukban. Az örökös gyanúsítga- tást. Látástól vakulásig ismételgethetem a fiaimnak: nem szabad a történelmi párhuzamokkal manipulálni. Gergely, Bálint, épp olyan, teljes értékű polgárai vagytok az országnak, mint Gregor és Valentin. Gergely és Gregor, Bálint és Valentin. A nevek tere ugyanaz, mégis eltérő. Mintha mindenki azon volna, hogyan emeljen falakat. A magyar és a többi kisebbség nyelve évszázadok óta alkotóeleme annak a koloritnak, melyet Közép-Európában ma Szlovákiának nevezünk. Minden kö- - zös szerencsétlenségünk és butaságunk dacára büszkék lehetünk erre a koloritra. A nyelv haldoklik, ha falak veszik körül. Politikai bosszú és keserűség eszközévé válhat. De ugyanúgy a szabadság barométerévé is. A nyelv szabadságát nem korlátozhatja egy másik nyelv. A nyelv személyes élmény. Intimitás. Ha ágyat látok, nem a postel’jut eszembe. A fiaimról sem a synovia. Szülővárosomat nem Dunajská Stredá- nak, hanem Dunaszerdahely- nek hívom. Oly nehéz ezt megérteni? Az országot uraló hatalmi gépezet idegen testből csak akkor válhat, ha nem is otthonos, legalább szavahihető elemmé, ha felségterületén egyenjo- gúsítja a kisebbségek nyelvét. Hiszen a többség nyelvét használó polgárnak sem egyszerű szorosabb kapcsolatba kerülnie a hatalmi gépezet hivatalaival. Oly nehéz ezt felfogni? Mindenki olyan térben használja a szavakat, amelyben otthon érzi magát. Milosevicset is elsősorban a nyelvi különbség irritálta és a különbözőségből fakadó másfajta kulturális aura. Az a másik tér, szóljon bár ugyanarról. A mindennapi túlélésről. Fennköltebben: az emberi megváltásról. Mert mindig arról van szó. Mindig és mindenütt. Ennek köszönhetően létezik a szégyenekkel teli Európa. S mi, egy országban élő szlovákok és magyarok, újra szégyellhetjük magunkat, ha egy nyelvtörvény révén, amely elfogadhatatlan a kisebbségeknek, látszatszabadságot erőltetünk egymásra. (Domino-forum, 25. sz.) mnr Mindenki máshol keresi a boldogságot. Egyesek ott, ahol a nyelvi jogaink kezdődnek... Dömötör Ede felvétele Vezércikk Hátizsák és svindlerek Kövesdi Károly Múlt hét szerdán a kiskereskedelemben eldugult az élet. Különösen a délutáni órákban, amikor már egyszerűen cigarettát is gond volt venni, mert minden trafikban és bódéban számoltak, leltároztak, kalkuláltak, ebédszüneteztek, műszaki okokra hivatkoztak. Vagyis készültek a másnapi áremelésre. Akinek volt némi spórolt pénze, bespájzolt cukorból, lisztből, miegyébből, de hát kinek van még nálunk ilyen? S mennyi időre lehet bespájzolni? Elsejétől tehát életbe lépett a nagy gazdasági hátizsák, amelynek köszönhetően drágább lesz a telefon, a benzin, a víz, a villany, a közlekedés, az élelmiszer, a... Fölösleges sorolni, mi minden, hiszen - mert minden mindennel ösz- szefügg - minden drágább lett. Az iskolatáska sarokba dobásával egy időben mi, felnőttek vállunkra vettük az ország iskolatáskáját, amelyet jó sokáig cipelhetünk. Veszélyes dolog ám ez a gazdasági batyu! Időzített bomba ketyeg bér ne, amely akkor fenyeget robbanásveszéllyel, amikor a lakosságnak elfogy a türelme, s azt mondja, elég volt. Jobbc n akarunk élni. Méltóbb életre vágyunk, családot, jövőt akarunk tervezni, nyáron pihenni szeretnénk az egész évi törődés után. Ez a türelemjáték lesz az ország próbája. Mert könnyű azt mondani, bírjuk ki valameddig, majd egy idő után jobb lesz a helyzet, ha a polgár azt tapasztalja, hogy nemigen történik elmozdulás annak az ígérgetett .jobbnak” az irányában. Amikor 47 milliárd korona a be- hajtatlan adó, és a kormány azt tervezgeti, hogy nyilvánosságra hozza a legnagyobb adónemfizetők névsorát, ahelyett, hogy végrehajtót küldene a rablókra, ha szabadon futkoshatnak azok, akik nyilvánvalóan milliárdokkal nyúlták le az országot az elmúlt négy év alatt, ha új, Nafta Gbely-féle botrányok árnyékolják be a deklarált jó szándékot. Mert erről a korrupciós ügyről már annyi részletet tudunk, hogy beleszédül a fejünk, ki, mikor, miért és miért nem, és hogyan, s mégsem tudunk semmit, akkora a gubanc. Csak egy dolog egyre nyilvánvalóbb: valami bűzlik Dániában. Amikor az egyik miniszter állandóan lemondással fenyegetőzik, ha reszortja nem kapja meg, amit kér, a másik nem teljesíthet semmit, mert a pénzügyminisztériumtól függ az élete, ha a nagyvállalatoknál nemhogy fejlesztésre, de bérekre is alig akad a hónap végén, nehéz optimistának lenni. Pláne ha belegondolunk, hogy a kormány hónapokig totojázott, húzta az időt, hogy meglépje azt, ami elkerülhetetlen volt, hogy a parlamentben a honatyák és honanyák hetekig vitatkoztak politikai felelősségre vonások fölött, miközben az a bizonyos bomba ketyegett, ha tudatosítjuk, hogy a krőzusi nagyberuházásokra (Bős, Mohi, autópályák) felvett előnytelen kölcsönök évekig fogják terhelni az ország költségvetését, hogy emiatt kevesebb jut gyógyszerre, beruházásra, új munkahelyekre, kultúrára, oktatásra. A következő hónapokban egy dologra kell ügyelnie a kormánynak: könyörtelenül ki kell vetnie magából a svindlereket és a magánbankszámlák hizlalóit, a rossz döntéseket hozókat, mert azok az egész koalícióra vetnek rossz fényt, és megrendítik a lakosság maradék bizalmát. A kiéheztetett, türelmetlen kisemberek tömegét pedig könnyű lesz felheccelniük mindenféle piti ügyekkel azoknak, akik minden áron vissza szeretnének térni a hatalom csúcsára, hogy tovább élősködjenek rajtunk. A kormánynak még a gyanú árnyékát is kerülnie kell, hogy egyes tagjai folytatják a régi praktikákat. Tudjuk, kik szervezik a petíciókat az alapvető emberi jogok ellen, s kik állnak majd a sztrájkok és tüntetések élén és hátterében, köpve a markukat. Lehet, hogy a kormány nem fél tőlük. Pedig jobb félni, mint megijedni. A forró nyár után forró ősz is jöhet ránk, és Szlovákiának akkor - képletesen szólva - annyi lesz.
