Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-01-27 / 4. szám
Politika 1999. január 27. 3 Négy hónap után a DSZM-elnök újból „láttatta” magát Meciar: repetázó remete Madi Géza______________________ Vladimír Meciar várhatóan februárban is megőrzi vezető helyét a politikusok népszerűtlenségi listáján, és hogy nem csúszhat lejjebb, azt ominózus visszatérésével talán az egész esztendőre biztosította. Úgy gondolta, csaknem négy hónap elteltével vége szakadhat önkéntes száműzetésének, és a meggyilkolt Ján Ducky búcsúztatásán újra megjelent a nyilvánosság előtt. Aztán pedig olyan jelenetet rendezett, amelyet a hírhedt sportcsarnokbeli szereplések után várhattunk tőle: nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében támadta meg egyik „örök ellenségét”, a cseh Prima Televízió szlovákiai tudósítóját. Valószínűleg eszébe juthatott Václav Havel nyilatkozata, amelyben a cseh államfő azt találta mondani róla, hogy üldözési mániában szenved, és emiatt a plafonig szökhetett amúgy sem alacsony vérnyomása. A Markíza Televízió „fülelő” operatőrével kezdte: miután lehordta, Vladimír Misaumek akart nekimenni. Úgy, ahogy egy politikus-nagyvállalkozó meggyilkolására, a két Vladimír nyilvános incidensére sem volt még példa Szlovákiában. Január 15-étől már van. Persze nem az a fontos, hogy az egyik Vladimír- enyhén szólva - nem szíveli a másik Vladimírt, hanem azt kell górcső alá venni, vajon az új hatalom vissza tudja-e szorítani a még csaknem egymillió állampolgár által istenített eszmét, a meciarizmust. Az esély megvan rá, a Dzurinda- kormányzatnak csak az eszme Mert azt hiszi, négy évig nem volt elég szagolnivalónk. eltemetésének módját kell megtalálnia. Például azzal, hogy a feljelentések nyomán induló vizsgálat mentes lesz a részrehajlástól, s független bíróság állapítja meg, ki volt a támadó, ki az áldozat. Csupán ilyen eljárással, valódi igazságszolgáltatással verhető ki az emberek fejéből Meciar istenítése. A volt miniszterelnök mindig a zavarosban halászott. Ha eltekintünk az ártatlan, hol kisebb, hol nagyobb „horgásztúráktól”, elmondható: a jelenlegi kormány nem gyakorolja a pecá- zásnak ezt a módját, és mindent megtesz a politika vizeinek tisztán tartásáért. Sajnos, az új ellenzék mindent elkövet, hogy a „zavaros” továbbra is az orrunk előtt büdösödjön. Mert azt hiszi, négy évig nem volt elég szagolnivalónk. Hosszabb pszichiátriai tanulmány készülhetne az előző hatalom „klinikai eseteiről”. Minimum húsz fejezet íródhatna a DSZM politikusairól, és egyik sem volna rövid. Persze a tanulmány legelső és leghosszabb szakasza a remeteéletet megunó vezér magatartását tárgyalná. Hogy ne csupán az erőszakoskodásban tegyék az első helyre, hanem kórképének megrajzolásában is. Jóllehet a Ducky-gyilkosság miatt a belügyminiszter ellen esztelenül előterjesztett bizalmi indítvány még a Meciar-féle visszatérés előtt született meg a DSZM- képviselők fejében, a javaslat mégis úgy rímelt a búcsúztatás után történtekkel, mint két verssor. A vezér parlamentben ülő alattvalói - Hudec, Cuper, Húska, Andrejcák - nem tagadták meg eddigi önmagukat, és képtelenebbnél képtelenebb állításokat vágtak Ladislav Pittner fejéhez a politikai terrorizmusról, a rendőrségi vizsgálat befolyásolásáról meg egyebekről. Persze a belügyminiszter nem kapkodta a fejét, hanem a legnagyobb hidegvérrel adott választ a vádakra. Ivan Lexa, a titkosszolgálat volt vezetője valószínűleg gyengélkedett, mert felszólalása szinte semmilyen visszhangot nem váltott ki, és elmaradt a leleplezés is, amelyre megközelítőleg hat napig készült. Úgy tűnik, már olyan hosszú ideje ül a parlamentben, hogy bedugultak a SZISZ élén eltöltött években kiépített információforrásai. Szóval, minden maradt a régiben: a belügyminiszter a helyén maradt, az ellenzék kibeszélhette magát, Vladimír Meciar pedig olyan idegállapotban tért vissza, amilyenben tavaly ősszel távozott. Dúlva- fúlva, jelenetet rendezve. Megint hozta a formáját. Nem tesz semmit: rá kell állnunk az újranyíló sportcsarnokbeli aréna hullámhosszára. Lesz mit hallgatnunk. Keresztelő a nyugat-szibériai Szalairában. A hatéves orosz kislány most jött ki a jéghideg vízből, ugyanis a keresztelőt a hagyományoknak megfelelően a szokásos év eleji tisztítófürdővel kötötték egybe. Ha szerencséje van, nem kap tüdőgyulladást. CTK/AP-felvétel Dömötör Ede felvételei Bemutatjuk az oktatási államtitkárt - Szigeti László: ismerni kell a lehetőségeket, és élni is kell velük A pedagóguspálya nem szakma Vojtek Katalin Mint a legtöbb nagydarab emberből, önből is a határtalan nyugalom árad. Vagy ez csak látszat? Általában nyugodt és türelmes embernek ismernek. Lenyelem és elraktározom magamban a problémákat, de ez azért a végtelenségig nem megy. Néha én is kitörök, felemelem a hangomat, és megesik, hogy olyasmit mondok, amit magam is megbánok. Ez előfordult az iskolában is, amikor még tanított? A katedrán, a gyerekek előtt természetesen visszafogottabb az ember, de igazgatóként megtörtént, hogy dühbe gurultam. Amíg az irodája előtt várakoztam, láttam, hogy egymásnak adják az emberek a kilincset. Negyven perc leforgása alatt nyolcán voltak önnél, miközben folyton csengett a telefon. Ezt hogy lehet bírni idegekkel? Rengeteg embert meg kell hallgatnom, bele kell élnem magam a gondjaikba, ami nem mindig könnyű, de ez is a munkám szerves része. Mikor jut ideje a kikapcsolódásra? Egyre ritkábban. Valamikor nagyon szerettem sportolni, atle- tizáltam, kosaraztam, s ma is azt állítom, hogy a sport a legjobb kikapcsolódás. Különösen a fiataloknak, akiknek még rengeteg a fölös energiájuk, és nem kényelmesedtek el, mint a korosztályom zöme és jómagam. A sportolás egyre drágább, nem a fiatalok zsebéhez szabott. Ez igaz, de erre is létezik megoldás: a tanítás után ne zárják be az iskolai tornatermeket, attól tartva, hogy a gyerekek kárt tesznek a berendezésben vagy önmagukban. Legyen ott valaki, aki felügyel rájuk. Mert a gyerekeket vonzó, értelmes és hasznos dolgokkal kell lekötni, hogy ne csellengjenek, ne kerüljenek rossz társaságba. KI felügyeljen tanítás után az iskola tornatermében? Az a pedagógus, akit ezért rendesen meg sem fizetnek? Úgy gondolom, a pedagógusi pálya nem szakma, hanem hivatás. Vagy érzi magát valaki hivatottnak arra, hogy felelősséget vállaljon a fiatalokért, vagy nem, de az utóbbi esetben olyan is a munkája. Ha megkérdeznénk a nyugdíjas pedagógusokat, hogy ők valamikor hogyan, mennyi pénzért csinálták, többségük biztosan azt válaszolná, hogy semmiért. Egy fillért sem kaptak, mégis énekkart, színjátszó csoportot, tánckört és ki tudja még, mi mindent vezettek, mert a jövőt látták azokban a fiatalokban. Erre a mai pedagógus azt mondhatja, hogy szép dolog a hivatástudat, de nem lehet belőle megélni; márpedig az élet egyre drágább. Mégis mi a megoldás? A szülők, annak fejében, hogy a gyerekük biztos helyen van, tanul is valamit, havonta 50-50 koronát adjanak a színjátszó kört vagy egyéb foglalkozást vezető tanárnak? Ilyen közvetlen juttatás formájában ugyan nem, de létezik megoldás, amely lehetővé teszi a díjazást. A tantervek tartalmaznak több ún. nem kötelező, választható tantárgyat, amelyen belül ez a tevékenység végezhető. Tehát vannak lehetőségek, csak ismerni kell őket, és élni kell velük. Sok függ persze az iskola vezetésétől meg a szülői munkaközösségtől is. Ön búcsi születésű, így talán magyarázatot tud adni arra, minek köszönhető, hogy Bátorke- szi mellett épp Búcson eredményezett az igazgatóleváitás akkora ellenállást és addig példátlan erejű összefogást. Ennek egyetlen magyarázata van - a helyi közösség összetartása. Ez a közösség nem napjainkban formálódott, hosszú múltja, nagyon mély gyökerei vannak. Az összetartás gondolata nemzedékről nemzedékre száll. A kaláka, az önkéntes, segítő szándékú összeállás házépítéskor még ma is létezik. A búcsi emberek tudnak egymásnak segíteni, egymásért harcolni, és nagyon fejlett az igazságérzetük; ezért nem tudtak beletörődni abba, ami másutt nem váltott ki különösebb ellenállást. A község már hígul, mert a migráció ott is megjelent, elvándorolnak az emberek, és jönnek helyükbe mások. A bú- csiak nyitottak mindenkivel szemben, de persze megvannak az elvárásaik. Elvárják, hogy az idegen alkalmazkodjon a helyi viszonyokhoz, szokásokhoz. Akinek ez sikerül, befogadják. Azt hiszem, aki bejut a búcsi közösségbe, nem bánja meg, hogy ott telepedett le. Párkányba költözve nem hiányzott ez a melengető közeg? A mai napig nem szakadtam el a szülőföldemtől. A táj, a rokonság, a baráti kör mindig visszahúz. Édesapámat minden hétvégén meglátogatom, vele és a falubeliekkel jókat beszélgetünk. Ez ad nekem erőt. Farsangi szórakozás Bála Bonbonban Felhívás keringőre, csárdásra, polkára, tangóra és sok más táncra. Csemege lesz a javából! Nem az egyetlen, de minden bizonnyal az egyik legjobb farsangi szórakozás lesz az Új Szó és az Új Nő hagyományos, közös bálja. Idén február 13-án a felújított dunaszerdahelyi Bonbon Szálló ad otthont a két szlovákiai magyar lap rendezvényének. A bál hét órakor kezdődik, az Ifjú Szivek Dal- és Tánc- együttes palotással nyitja. Fellép a dunaszerdahelyi Andalúzia társastánccsoport, amely vérpezsdítő spanyol táncokkal szórakoztatja a vendégeket. A jó hangulatról Banyák István és cigányzenekara, valamint a hetényi szalonzene- kar gondoskodik. A szórakozás nem lenne teljes tombolahúzás és malacpecsenye nélkül. Találkozunk tehát február 13-án, Dunaszerdahelyen a Bonbonban. Belépőjegyek Dunaszerdahelyen az Új Nő szerkesztőségében rendelhetők (Nám. slobody 1203, 929 01 Dunajská Streda, tel.: 0709-5528497).
