Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-23 / 25. szám
1999. június 23. Nagyvilág 7 Ausztrália történetének legnagyobb szavazólapja meghökkentette a polgárokat A demokrácia buktatói Az egyik újság szellemes útmutatót közölt, hogyan lehet az óriási szavazólapot a sydneyi opera ház formájára hajtogatni. Kép: archívum Deák Péter __________________ A fejlett országok választási rendszerei az arányos képviselet elvén alapulnak. Azonban egyetlen eddig ismert rendszer sem tekinthető tökéletesnek: az arányos képviseletnek is lehetnek súlyos fogyatékosságai, amint ezt az alábbi példa szemlélteti. Ausztráliában nemrég az új- dél-walesi parlament felsőházát választották meg. Itt végeredményben a zsineghosszúságnak volt lényeges szerepe. Az említett felsőházat sokan úriemberek exkluzív klubjának tekintik. A legutóbbi választások során 264 képviselőjelölt pályázott, valamennyien politikai pártok színeiben indultak - legalábbis ezt állították magukról. Valójában nyolcvan pártot képviseltek, de a legtöbb választó sosem hallott a pártok zöméről. Olyanok is akadtak köztük, mint a Háromnapos Hétvége Pártja, a Bűnözőket Súlyosabb Büntetésekkel Sújtsák Párt, a Felelős Csavargók Pártja, a Marihuánát Szívók Pártja és számos hasonló, de remélem, az olvasó már az említettekből is megfelelő képet alkothat magának a politikai spektrumról. A választási bizottságok első problémája az volt, hogyan gyömöszöljék rá egyetlen szavazólapra mind a 264jelölt és a 80 párt nevét. A problémát megoldották: valamennyi ráfért egy kisebb asztalterítő nagyságú papírra, amely Ausztrália történetének legnagyobb szavazólapja lett. Ebből adódott viszont a második probléma. A lap túl nagy volt ahhoz, hogy egy szavazófülkel asztalkán elférjen, s emiatt az asztalkákat is szélesíteni kellett. És ekkor kapott szerepet a zsineg, amely a harmadik problémát idézte elő. A szavazófülkékben a zsinegre kötött toll nem ért végig a gigantikus szavazólapon. Emiatt hosszabb zsinegekre volt szükség._ A szavazás napján - Új-Dél- Walesben a szavazás kötelező - kiderült, hogy a szavazólap túl nagy. Egyetlen szavazófülkébe sem fért be, s nagysága miatt az embereknek gondot okozott a lista elolvasása. Hosszú időt vett igénybe egy-egy jelölt és párt nevének meg- lelése. Sokan a szájukat tátották a tömérdek név láttán, kérdezve: kik ezek az emberek, és miért kell ezt a hosszú sületlenséget végigolvasni? Közben a haragos emberek sora egyre duzzadt. A szavazás titkossága is megszűnt, mert egyesek a szavazólapot kiterítették a padlóra, és mások segítségét kérték a nevek megtalálásához. Némelyek kérték, hogy megtarthassák a szavazólapot, melyet aztán ajándéktárgyként külföldi barátaiknak küldtek el. További probléma keletkezett: hogyan hajtsák össze a lapokat úgy, hogy beleférjenek az urnába? Néhol az urna rését megnagyobbították, vagy fadarabokkal gyömöszölték bele a szavazólapokat. Egy újság használati útmutatást közölt, hogyan kell a szavalólapot a sydneyi operaház alakjára összehajtogatni. Arányos képviselet esetén lehetséges az egyszerre több személyre való szavazás (preferenciaszavazatok) is. Ausztráliában egyesek bírálják, hogy a preferencia önmagában lehetővé teszi bizonyos személyek számára a mandátum megszerzését. Malcolm Jones, a Természeti Üdülési Párt reprezentánsa szolgáltatott erre példát. A négymillió szavazatból Jones úr csupán hétezerre tett szert, tehát egy százalékra sem. Ennek ellenére bekerült a parlamentbe, mert egyezségeket kötött más jelöltekkel a preferenciák kicseréléséről. Valahogy így: „Ha te nekem adod a te preferenciáidat, akkor én neked adom az enyéimet.” Még akkor is, ha a más párthoz tartozó jelölt politikai elképzelései az övéitől jócskán eltérőek voltak. A preferenciák kibogozása négy hosszú hétre adott munkát a választási bizottságoknak, és ez a rendszer oda vezetett, hogy a hatalmi harcban a törpepártok változtak a mérleg nyelvévé. Sokan ezt an- tidemokratikusnak, inkorrektnek és szükségtelennek tekintik. Az újonnan megválasztott képviselők évente hat-nyolc héten át üléseznek, s ezért ötvenezer angol fontnak megfelelő összeget és egész életre szóló nyugdijat kapnak. Emiatt sokan a választási rendszer gyökeres megreformálását sürgetik, sőt az új-dél-walesi parlament felsőházának megszüntetését. De ennek elérési módjában már csak úgy értenek egyet, mint abban, milyen hosszú legyen a zsineg. Voltak, akik a lepedőnyi szavazólapot a padló- ra terítve tanulmányozták. Olyanok is akadtak köztük, mint például a Felelős Csavargók Pártja. Budapesti levél Kiújult maffiaháború Sengel Ferenc ___________ Né hány héttel az Orbán-kor- mány egyéves születésnapja előtt újra robbannak a pokolgépek Pesten. Messze van már nagyon az a politikusi pillanat, amikor Pintér Sándor lesajnálta az alvilágot. A belügyminiszter tavaly év végén még azt bizonygatta, hogy a kormány, s persze elsősorban a rendőrség, sikeresen gátat szabott a szervezett bűnözésnek. Ennek bizonyítéka volt, látszólag, hogy az elmúlt hónapokban petárdákon és a politika hangrobbanásain kívül csöndes volt a város. Legfeljebb a hatóság adott le néhány lövést, kósza miniszterelnöki terepjárót gyűjtő tolvajra. A közelmúltban azonban megtört a csönd. Az alvilág a maga módján válaszolt arra a kérdésre, hogyjavult-e a közbiztonság. A nagyérdemű meg eldöntheti, hogy mennyire sikerült lenyesegetni a szervezett bűnözők szárnyait. Aki már tavaly is kétkedve fogadta a kincstári optimizmust, most hátradőlhet, megnyerte a fogadást. Mert az egyszeri magyarok többsége fogadni mert volna arra, hogy a pokolgépek készítői, a szállítók, az elhelyezők- s nem utolsósorban a megbízók - személyének kiderítése nélkül legfeljebb átmeneti tűzszünetről beszélhetünk. Most már arról sem. A lényegről azonban most sem esik szó. Arról, hogy a modern magyar bűnüldözés történetében példa nélküli módon, évek óta a feledés jótékony homálya borul egy sor merényletre és robbantásra. Ott tartunk, hogy különösebb rizikó nélkül lehet végrehajtót találni bármilyen véres bűncselekmény kivitelezéséhez. Annak a valószínűsége ugyanis, hogy a rendőrség utolér, bekaszniz, netán vádat emel, még az úgynevezett egyszerű ügyek esetében is csekély. És ahol kuszák a szálak, ott csak a melankolikusan felajánlott többmilliós nyomravezetői díj az egyetlen, amiről érdemben számot ad a hatóság. Pintér Sándor ismét megvonhatja a mérleget. A Fidesz választási negyven pontjának a szervezett bűnözésre vonatkozó szakaszát egyelőre nem lehet kipipálni. A „legfrissebb” bomba múlt héten hétfőn robbant Budapest VII. kerületében, a Bethlen Gábor utcában egy parkoló Mercedes csomagtartója alatt. MTI-fotó Vasárnapi koktél V. Paizs Gábor 1797 nyarán Erdélyben, a Szilágysomlyó városa fölé magasodó Magúra egyik keskeny völgyében két pásztorgyerek háromkilónyi aranykincset talált. A római kori medalionokat és a többi tárgyat rögvest elküldték Ferenc császárnak. Magyarországra egyszer, az 1884-ben tartott ötvöskiállításra hoztak vissza belőle mutatóba pár darabot. Öt évvel később az első lelet fellelésének helyétől pár méterre egy másik gödörből előkerült a kincs második, mintegy ötkilónyi, szintén 90%-os finomságúnál tisztább aranyból készült része. Ez már a Magyar Nemzeti Múzeumban várt arra a pillanatra, hogy egyszer talán együtt lehet megtekinteni mindkét kincset. Úgy, ahogy azt tulajdonosai annak idején elrejtették. Ez a pillanat most jött el. Két hónapig a lelet magyar tulajdonban lévő darabjai vendégeskedtek a császárvárosban, majd a magyar kormány 763 millió forintos kezességvállalása mellett a bécsi szépművészeti múzeum ez év szeptember 26-áig kölcsönadta a kincs ott őrzött részét. A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében hétfő kivételével megtekinthető kiállítást dr. Kiss Attila régész rendezte. Egy feltárt sírlelet rendszerint 30 évet, egy akkori emberöltőt mutat be. A szilágysomlyói és Az időszámításunk után 364 és 374 között uralkodó Valens császárt ábrázoló medalion a nagyszentmiklósi kincseknek az az értéke, hogy a Krisztus utáni 290 és a 440-es évek között egyazon tulajdonosi körhöz tartozók gyűjtötték össze - mondta kérdésemre a kor kutatója a tárlat régészeti értékéről. Köthető valamilyen történelmi folyamathoz, hogy miért akkor kellett elrejteni? A medalionokat 290-től 378-ig készítették a római pénzverők, amiből kezdetben arra következtettek, hogy az elrejtés okaként a gepidákat leigázó hun hatalmat kell keresni. Csakhogy a tárgyak között például a félgömb alakú arany csészék már a hun korban keletkeztek. Feltételezhető, hogy a korábbi gepida királyi dinasztia politikai érzéke folytán túlélte a hun uralom alá kerülést. A 440-es években, Attila hatalomra kerülésével komoly politikai változás állt be. Ekkortól a Római Birodalom elleni hadjáratokban minden népcsoportot a saját fejedelme alatt próbálnak felhasználni. Felbukkan egy Ardarich nevű gepida király, Attila hű szövetségese, aki ura halála után egy hirtelen fordulattal éppen a hun uralom elleni lázadók élére áll. Tehát csak azt tudjuk biztosan, hogy élt ez a dinasztia, amely 150 éven át folyamatosan gyarapította a kincsét, majd Ardarich korában a folyamat megszakadt. Ruhacsatként használt, aranylemez borítású ezüst fibulapár A szerző felvételei A gepidák kincse Budapesten
