Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-01-20 / 3. szám

8 1999. január 20. A megújult Fő tér a szellemi építkezés örök forrása, avagy egy felújítás margójára Szellemi séta a rimaszombati piacon B. Kovács István ______________ Am i a rómaiaknak a Fórum, az a rimaszombatiaknak a hajdani piac, vagy ahogy emlegetik a források: a város udvara. Itt do­bog a város szíve. A közélet színtere, majd ezer év történetének be­szédes tanúja. Szel­lemi üzenetének ér­zékeltetésére te­gyünk egy rövid, képzeletbeli sétát az időben! Itt gyülekeznek az első települést a 11. században Szombat­hely (Zumbothel) néven megalapító kereskedők. A vele szomszédosf?) és a későbbi hagyomány­ban magyarul Ist- vánfalva néven em­legetett Stephansdorfot talán német telepesek létesítik. A ta­tárjárás után a Rima menti aranybányák hasznát remélő kalocsai érsek szerzi meg, itt alakítja ki uradalma, az ún. Ri­ma megye székhelyét. A két hely összeolvadásából lét­rejövő település új nevet kap: Rimoa Zumbota, azaz Rima­szombat. A remélt aranyhaszon elmarad, a település urat cserél. (Bánják is a kalocsai érsekek ezt a döntést, és még évtizedek múltán is kísérletet tesznek a visszaszerzésére, maga a pápa avatkozik közbe evégett... A nagyhatalmú királyi rokon, a Kacsics nembeli Szécsényi Ta­más erdélyi vajda Buda város kiváltságait eszközli ki új szer­zeménye részére 1334. május 5- én. Felépül az első városháza, a közelében emelkedik a Keresz­telő Szent János oltalmába ajánlott pompás, háromhajós plébániatemplom. A benne lévő oltárokat az egyes céhek, így a mészárosok, szűcsök, aranymű­vesek gondozzák. A fejlődés ívét még az 1506. évi nagy tűz­vész sem tudja megszakasztani. A 16. század dereká­tól Eger megvívásáig a török uralja a vá­rost. A piac köveze­tét, vagy inkább sarát az évszázadok alatt morcos hadfiak, a művészet iránt is fo­gékony jeles kézmű­vesek, királyok és költők tapossák. Színhelye Hunyadi János és Giskra béke­kötésének, szemta­núja az erdélyi feje­delmek hadjárásai­nak, a virágzó protes­táns művelődést megszakasztó 1768. évi vallá­sos összetűzésnek, a felvilágo­sodás és reformkor virágzásá­nak. Ekkor nyeri el mai képét. Ott látjuk a Fekete Sas szállót tervező és építtető Miks Feren­cet. Innen indul majdani pályá­jára a tudós Hatvani István, a magyar nyelv védelmében tollat ragadó Decsy Sámuel, az ötvös­művész Szentpétery József, a nemzeti szobrászatot megte­remtő Ferenczy István, a nem­zeti elnyomás fájdalmát örökér­vényűen megfogalmazó Tompa Mihály, Blaha Lujza, „a nemzet csalogánya”, a „szülőváros”-ról regénytrilógiát író Győry Dezső, az „ember-magyar tan” messia- nisztikus költője. El ne feledkezzünk a Gömör megye tiszteletbeli táblabírájá- vá választott Petőfi Sándorról. 1848. május 22-én itt választják meg a város első polgármesterét Káposztás József személyében (aki egyébként nem más, mint Ferenczy István nagybácsija). Ott sétálnak a magyar művelő­déstörténetben példa nélkül ál­ló Egyesült Protestáns Gimnázi­um megálmodói, tanárai és di­ákjai: Fábry János és Mikszáth Kálmán neve álljon itt mind­egyikük helyett! 1883-tól im­már véglegesen ez a város lesz Gömör és Kishont vármegye székhelye. A királyné nevének felvételével (Erzsébet tér) meg­kezdődik a hosszú, a mindenko­ri hatalmi-politikai viszonyokat tükröző névháború. Itt tiltako­zik a város önkormányzata 1918-ban a megalakuló cseh­szlovák államhoz való csatolás ellen. „A leghűségesebb város” - szoktuk emlegetni Sopront. Vajon nem illetné-e meg (még is ha a „leg” szócskát el hagy­juk) ez a jelző azokat is, akik hűségükről éppúgy egyértelműen hitet tettek? Nem rajtuk múlt, hogy nem szavazhat­tak jövendő sorsuk­ról. A polgárok nem­sokára már a Masaryk téren tár­gyalják a teendőket. Tanúja a piac a visz- szacsatolás élményé­nek 1938 novemberé­ben. Új nevet kap: Horthy Miklós tér. Es tanúja pár év múltán a magyar beszédért való kopaszra nyírás­nak és verésnek, a fellobbanó könyvmáglyának, a magyar pol­gárság „lefejezésének”, ki-, át- és betelepítésnek, a május elseji „diadalmas felvonulások”-nak (immár Gottwald tér néven). Majd megérte 1989/90 telét, a rendszerváltás örömét, remé­nyeit és csalódásait. Klement Gottwald díszpolgárságának el­törlését, immáron Fő tér, ponto­sabban ma még csak Hlavné námestie néven. Kanyarokkal, olykor nyaktörő kanyarokkal te­li évszázad múltán visszatérünk hát lassacskán oda, ahonnan el­indultunk. A visszatérés nemcsak a névre, hanem a tér elrendezésére, „műemléki felújítására” is sok­ban érvényes. Az északi rész ki­vételével eltűnt a Fő térről az a sűrű park, amelyet - bármeny­nyire meglepő lehet is ez sokak számára - csupán 1939-ben ala­kítottak ki. A zöld azonban a tér része marad: a kivágott fák he­lyén gyepszőnyeg, több mint félszáz gömbkoronájú juhar és számos díszbokor ékesíti majd a megújult Fő teret. A felújítás te­kintettel volt a város múltjának eladdig föld alatt rejtőző emlékeire is. A fel­újítás megkezdése­kor egy alkalommal (mellesleg épp a Va­sárnap hasábjain) azt nyilatkoztam: a rimaszombati Fő tér az ország egyik leg­szebb tere lesz! Örülök, hogy ma már sokan osztják ezt a véleményt. A jövő tavasszal kivi­rágzó fák, a zöldellő gyepszőnyeg és múl­tunk megannyi em­léke, esténként a kandeláberek szelíd fénye remélhetőleg meg­győzi majd a még kétkedőket is. Számunkra, rimaszombati ma­gyarok számára legyen ez a megújult Fő tér a szellemi épít­kezés örök forrása! A tér tanúja a magyar beszédért való kopaszra nyírásnak és verés- nek. A felújítás tekintettel volt a város múltjának föld alatt rejtőző em­lékeire is. A Fő téri feltárások legfontosabb eredményeként napvilágra ke­rültek a középkori Városháza maradványai. A több mint három ár alapterületű épület- együttes több szakaszban épült. Legkorábbi része talán az 1334. évi kiváltságlevéllel hozható kapcsolatba. A feltehetően az 1506. évi tűzvészben megrongá­lódott épületet a helyreállítás so­rán kibővítették, majd valami­kor a 17. század folyamán keleti irányban ismét megtoldották. Később az épület (eleddig isme­retlen körülmények között) is­mét elpusztult, nem is építették újjá. Az alapfalakra fából emel­tek egy konstrukciót, és a ren­deltetése is megváltozott: vásár- csarnokként szolgált. A mai plébániatemplom 1775- ben készült el az elbontott kö­zépkori templom helyén, ill. alapjain. Az utóbbinak az alapí­tása bizonyára még all. század­ba nyúlik vissza. Keresztelő Szent János oltalmába ajánlot­ták. A 17. század elejétől a 18. század utolsó harmadáig tartó, mintegy másfél évszázados hiá- tus következményeként (amikor is a templom a protestánsoké) az egyházat újra kellett alapítani. Ekkor módosult a titulusa, „Ke­resztelő Szent János fővételé”- re. A régi templomnak a lebontás előtti utolsó nagy átalakítása az 1506. évi tűzvész után történt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom