Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-23 / 25. szám
Modern élet 1999. június 23. 5 Rita megváltoztatta a frizuráját, szigorú fogyókúrába kezdett Igaz történet a maffiáról Nicola esküvőjének napján még együtt volt az egész Atria család: Rita, Anna Maria, édesanyjuk, Giovanna és édesapjuk, Vito. Vito Atria, az Ingoglia klán tagja a régi maffiához tartozott; kilenc nappal fia esküvője után gyilkolták meg. Archív felvételek A leghosszabb út a kétórás űrugrás lesz Űrhétvége Sydneyben Folytatás az előző számból Borsellino bíró is aggódott a lány miatt. Rita megváltoztatta frizuráját, szigorú fogyókúrát kezdett, és így erősen lefogyott, nagyon csinos lett. Rómában idegenforgalmi tanulmányokat folytatott. Megismerkedett egy fiúval, akinek a személyéről természetesen a bíróságon informálódott. Rita ajánlotta édesanyjának, költözzön ő is Rómába, hogy kiszakadjon a rossz emlékeket őrző környezetből. De Giovanna mama mindent megtett, hogy lánya tanúvallomásait érvénytelenítsék. Ezt kívánta volna a „hallgatás törvénye”. Sőt Giovanna megtámadta a bírót, hogy elcsábította fiatalkorú lányát. Ezt a vádat egyszerűen ki- védték, a bíróság Rita Atriát nagykorúvá nyilvánította. Borsellino bíró több találkozót is szervezett anya és lánya között. „Mama fenyegető hangon azt mondta nekem: »Ha továbbra is együttműködsz a bírósággal, akkor ugyanúgy fogod végezni, ahogy Nicola.« Én azt feleltem neki, hogy nem félek.” 1992. március 4-én Rita vallomásainak nyomán letartóztatták a partannai maffiaklánok tagjait. Köztük volt egy férfi, aki részt vett Rita apjának meggyilkolásában. És bátyja gyilkosait is letartóztatták: Claudiót, Francescót, Stefanót és Enzót. Összesen több mint húsz ember került börtönbe. Rita ekkor kezdett igazán félni. „Azt akarom, hogy a temetésemen kevés ember legyen - írta naplójában. - A sógornőm, Borsellino bíró és a csendőrök, Borsellino bíró, aki nagyon aggódott Ritáért. akik vigyáznak rám. Anyám semmiképp ne jöjjön a temetőbe, se a temetéskor, se később! Schubert Ave Mariáját játsszák, miközben a koporsómat a templomba viszik. Azt szeretném, ha fekete ruhában tememének el. Tudom, hogy meg kell halnom, és tudom, hogy soha senki sem fog szeretni.” 1992. május 23-án Palermóban Falcone bírót meggyilkolták. Ritát nagyon megrázta az esemény. „Ez egy erőpróba volt. Egy új, tiszta és becsületes világban reménykedem... A maffiózók meg akarják mutatni nekünk, hogy mindig ők győznek, hogy bárkit megölhetnek.” Egy héttel a bíró halála után Ritának az idegenforgalmi iskolában egy maffiáról szóló témával kellett foglalkoznia... Paolo Borsellino ritkította találkozásait Ritával; a lány biztonsága végett. Borsellino még elérte Giovanni Falconét élete utolsó perceiben. Falcone azt mondta neki: „Azt gondoltam, hogy egy riportra hívnak.” Ötvenkét nappal ezután, 1992. július 19-én az olasz televízió bemutatta azokat a hátborzongató képsorokat, amelyeken egy lángoló autó, egy felrobbantott épület és üvöltő emberek voltak láthatók. Borsellino bírót és öt testőrét meggyilkolták; ők is a mindenre elszánt hatalom áldozatai lettek. Rita teljesen összeomlott, sógornőjének azt mondta: „Most már mindennek vége!” A rendőröket egész Olaszországban sokkolták a történtek. Felháborodtak, elkeseredtek és féltek. Rómában az üggyel foglalkozó csendőr megkérdezte Ritát és Pierát, hogy hajlan- dóak-e még együttműködni velük. Rita nem válaszolt, magába roskadt. Udvarlójával akart éppen összeköltözni. Aztán 1992. július 26-án, egy héttel Borsellino halála után Ritát holtan találták új lakásuk előtt az utcán. Kiugrott hetedik emeleti lakásuk ablakából. A rendőrség ön- gyilkosságot állapított meg. „Senki nem kény- szerített arra, hogy belevágjak. Senki nem fog bocsánatot kérni tőlem” - mondta nem sokkal korábban a bíróságon. Ritát 1992. július 31-én temették el Partannában. Nagy tömeg gyűlt össze a szertartáson. Utána együtt vonultak fel az utcákon. A Cosa Nostra ellen harcoló nők számára ettől, kezdve Rita jelképpé vált. Milánóban és Rómában is követték a partannai felvonulást. Milliók tüntettek csendben az utcákon, élőláncot alkotva. Egy év múlva, november 2-án, halottak napján Rita édesanyja diszkréten ellátogatott a temetőbe. Kalapáccsal próbálta szétverni lánya sírkövét. A temetőőr felfigyelt a zajra, és odament hozzá. Az asszony azt mondta, hogy ki akarta cserélni lánya fényképét... Rita vallomásai alapján összesen negyvenhárom maffiózót tartóztattak le. Többségüket hosszú börtönbüntetésre ítélték. 1993-ban Toto Riinát, a hírhedt maffiavezért is letartóztatták. Partannában azóta nyugodtabb idők járnak, bár a Rita keltette hullámok még a mai napig sem csillapodtak le. A maffia nem felejt, de Rita meggyilkolt bátyjának özvegye sem, ő azóta is együttműködik az olasz bírósággal. Igaz, kislányával rejtőzködve él valahol a világban... J. P. Műiden ötödik férfi háztartásbeli lesz 2020-ban, miközben az asz- szony keresi a kenyeret majd a heti öt órára lecsökkent munkaidőben. Az emberek nagy része heti egy napot közösségi munkának fog szentelni, és a családok szívesen laknak majd együtt, több generációban vagy pedig közös érdeklődési körön alapuló úgynevezett lakófalvakban, például golffalukban. Őrzött lakótelepülések létesülnek a bűnözés kiküszöbölésére. A vásárlás és az üzleti tevékenység nagy része egyszerűbb és olcsóbb lesz az Interneten keresztül. A 2020 Vision címet viselő tanulmány, amelyet egy neves, a brit Barclays Life által finanszírozott fogyasztói konzultáns cég készített, elég rózsás jövőképet fest a következő generáció elé. A tanulmány szerint a komputerek uralma és az Internet lesz döntő befolyással a társadalmi és gazdasági fejlődésre. Eszerint a „virtual glasness”, vagyis a drót nélküli digitális videók lehetővé teszik, hogy az emberek láthassák is azt, akivel beszélgetnek. Sok pár a számítógépes világhálózaton keresztül fog találkozni és beszélgetni egymással. Hétvégére bárhová elmehetünk. A leghosszabb út a kétórás űrugrás lesz az ausztráliai Sydneybe. Az iskolás gyerekek minden ötödik órát on line hallgatnak majd, gyakran távoli országok szupertanára tartja nekik. A politikai viták jellege is változni fog, hiszen a népszavazást is az Interneten keresztül lehet majd megtartani, az egységes európai valuta feletti vitát a globális on line valuta kérdése váltja majd fel. Bizonyos dolgok azonban nem változnak. Továbbra is a kétgyermekes család lesz a legjellemzőbb. A szakképzetlen munkaerő helyzete lesz a legnehezebb - a beáramló külföldi konkurencia miatt. A középosztály helyzete sem lesz felhőtlen, mert bár a jövedelme fokozatosan növekedni fog, jelentős részét elszipkázza a betegbiztosítás, oktatás és a nyugdíjalapok. B. N. A 2020 Vision címet viselő tanulmány, amelyet egy neves fogyasztói konzultáns cég készített, elég rózsás jövőképet fest a következő generáció elé. Archív felvétel MŰANYAG ABLAKOK ÉS AJTÓK GYÁRTÁSA * ÁRUSÍTÁSA * SZERELÉSE * KŐMŰVESMUNKÁK Ajánlatunk legyőzi a konkurencia legkedvezőbb árát! Saját termékeink további választéka: Meranti-ból készült (fa) euro-ablakok és -ajtók standard üvegezéssel k=1,1 Wm7k SILCO,s. r. o., Stanicná 18, Bratislava tel.: 07/434 243 64, fax: 434 200 45 VKV-576 „Senki nem kényszerített arra, hogy belevágjak. Senki nem fog bocsánatot kérni tőlem.” Kiugrott a hetedik emeletről. A rendőrség öngyilkosságot állapított meg. Mozaik Állatkerti szextúra A San Franciscó-i állatkert az érettebb korú látogatók számára csábító programot kínál: bepillanthatnak az állatok rejtett szexuális életébe. Bár kandi kukucskálás helyett többnyire be kell érniük a gondozók szakszerű és csöppet sem finomkodó előadásával, azért sok érdekeset megtudhatnak. Például itt gondosan ügyelnek arra, hogy megfelelő számú egészséges utód jöjjön világra. Ezért a szerelmes kedvű, túlságosan szapora emlősök fogamzásgátlót kapnak, míg a pingvineket műtojással is be lehet csapni. Megfigyelték, hogy a szoros párkapcsolatban élő állatok is ráunnak egymásra. A darvaknál például a kezdetben elbűvölő udvarlási tánc évről évre rövidül, negyvenévi együttélés után a hím néhány jelképes számycsapásra szorítkozik tojásrakás előtt. Világjáró maci Teddy Edward Nagy-Britan- nia legviláglátottabb játékmacija. Ifjabb éveiben ugyanis tévésztárként járt a Mount Everesten, Új-Zélan- don, megfordult a Grand Canyonban, fölfedezte bolygónk legszebb vidékeit Indiától Albániáig. Teddy Edward immár negyvenkét éves, és nyugalomra vágyik, nem izgatja többé a hímév. Békésen éldegél gazdája házában, aki a patinás Christie’s árverésén a kilencezer fontos kikiáltási ártól sem riadt vissza. Az újjáépült Globe William Shakespeare úgyszólván mindent tudott az életről. Művei a mai napig a világ drámairodalmának legfőbb értékei közé tartoznak, emellett hallatlanul népszerűek is. Munkássága a hollywoodi filmesek szerint még olyan mozikra is hatott, mint Sylvester Stallone Rockyja vagy Bruce Willis Die Hardja. De hogy a Lear királyt vagy a Hamletet eredeti helyszínen élvezhessük, újra felépítették az egykoron leégett Globe Színházat Londonban. A nagyérdemű azóta ismét tolonghat a színpad előtti nyitott „küzdőtéren”, és ha megfogadja Shakespeare intelmeit, előadás közben nem eszik túl sok fokhagymát.