Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-16 / 24. szám
12 1999. június 16. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Az őrület határán A film elnyerte az idei berlini fesztivál Arany Medve díját, hét kategóriában - többek között a legjobb filmnek járóban -jelölték Oscar-díjra. Ily módon meg kellett mérkőznie Spielberg Ryan közlegényével, amelyhez egészen hasonló témát dolgoz föl. A mesteri aprólékosságáról és hihetetlenül lassú tempójáról ismert rendező, Terrence Malick tíz esztendőn keresztül érlelte tervét, hogy James Jones regényét megfilmesítse. Hollywood legnagyobb sztárjai vállalták a nem csekély fizikai megterheléssel járó feladatot, pedig némelyikük (John Travolta, George Clooney) egyetlen rövidkejelenet erejéig bukkan csak fel a vásznon. A történet a második világháború idején, 1942-ben játszódik. Az amerikai hadsereg a Csendes-óceán szigetein vívja véres csatáit a japánok ellen. Az amerikai katonák szigetről szigetre haladnak, és minden négyzetcentiméterért öldöklő harcot vívnak a végsőkig fanatizált japánokkal. Egy csapat gyalogos száll partra Guadalcanalon, a paradicsomi szépségű szigeten. Feladatuk, hogy megszerezzenek egy stratégiailag sorsdöntő fontosságú magaslatot. Ahogy beljebb és beljebb hatolnak a sziget mélyére, vizük és erejük fogytán, mindjobban kiéleződnek a morális és jellembeli konfliktusok. A csapat parancsnoka (Adrian Brody) emberei életének védelmében eljut a katonák legnagyobb bűnéig, a parancsmegtagadásig. Akissé fásult, a háborúba belefáradt tábornok (Nick Nolte) maga is érzi alárendeltje igazát, de a háborúzást „mesterségének” tekintő katona hidegvérrel oldja meg a helyzetet, és küldi a halálba a csapatot. Érdekes megfigyelni, hogy az ellenség sokáig arctalan. Jó óra eltelik a filmből, és egyetlen japán katona arcát sem láthatjuk. Amíg az ellenség láthatatlan, könnyebb az öldöklés... Sok film készült már a háborúról, talán túl sok is. Terrence Malick mégis tud a témáról újat, felkavaróan aktuálisat mutatni. Madonna rendezni akar Madonna produkciós irodája már régóta készít filmeket, s ezekben gyakran szerepelt az énekesnő. Új filmjük forgatókönyve egy húszas évei elején járó nőről szól, aki lelki gondjait gyújtogatással vezeti le. Kollégái ez alkalommal úgy gondolták, jobb lenne egy fiatalabb szereplőt keresni, hiszen Madonna már negyven is elmúlt. Az énekesnő engedett is, de kárpótlásul azt kérte, hogy ő rendezhesse a filmet, hiszen a forgatókönyv alapjául szolgáló regény egyik kedvenc olvasmánya, s nem szeretne kimaradni az új alkotásból. A hetvenesztendős Kányádi Sándor szomorúságról, Bákóról és Koszovóról (1.) Lehet-e tüntetni a verssel? Szendrei Lőrinc Hetvenesztendős Kányádi Sándor. Hosszan sorolhatnánk, mi mindent alkotott, teremtett a Kolozsvárott élő, Kossuth-díjas költő. Leltárba szedhetnénk a regényes élet megannyi állomását, irodalmi és emberi kalandozásait. Idézhetnénk az ellenségek nevét, szellemét, a barátok jókívánságait. Oldalakat tölthetnénk meg a reményeivel. Képtelen vállalkozás az összegzés. Kányádi Sándor egyébként sem készül semmiféle elszámolásra. Születésnapján is csak átszáguldott. Még sok dolga van. A szülőfalu Nagygalambfalva. Sokan nem tudják, hol is keressük ezt az erdélyi községet. Székelykeresztúr és Székelyudvarhely között, a Nagy-Küküllő mentén. Nyolc kilométerre attól a helytől, ahol Petőfi az utolsó éjszakáját töltötte, és huszonöt kilométerre attól, ahol meghalt. Verse végén fölteszi a kérdést: »megérte?!« Megérte? Ezt két közösség dönti el. Az egyik a család, a másik pedig a nagyobb család, nevezhetjük nemzetnek. Akárhányszor találkozunk, a harag, a keserűség ellenére mindig derűs embernek tűnik. Drámákat mesél szinte mosolyogva. Ezt hogy csinálja? Alapvetően szomorú ember vagyok. Mi okból vetíteném ki ezt másokra? Gyermekkoromból is sok szomorúságot hoztam. Tizenegy éves voltam, amikor édesanyám meghalt. Hatéves korom óta megkeresek annyit, amennyit magamra veszek és megeszek. Kicsi diákként a Székely Református Kollégiumba kerültem. Úgy lett belőlem értelmiségi, hogy fizikai munkára al- kalmadannak nyilvánítottak. Elég súlyos betegségekben szenvedtem, gyakran estem át mellhártya- és tüdőgyulladáson. Akkor még nem volt penicillin, nehezen gyógyítottak. Ma is látom magamat, amint fekszem a székelykeresztúri orvosi rendelő spanyolfala mögött egy viaszosvászonnal letakart díványon, és Gyarmatin doktor úr azt mondja édesapámnak, hogy ez a gyerek hosszú ideig nem végezhet fizikai munkát. Erre azt kérdezi édesapám: »A lovakat sem viheti ki a csordába?« »Azt sem.« Akkor „Imi, olvasni Mózestől tanultam...” Markovics Ferenc felvétele azt éreztem, hogy fölösleges vagyok.« Ezután a doktor azt kérdezte, hogy »Esze van?« Édesapám azt mondta, hogy van. »Akkor küldjék kollégiumba.« így dőlt el az én sorsom. Édesapám azt mondta: »Olyan pályát válassz magadnak, hogy ha én meghalok, ne átkozz.« Tehát elkerültem a kollégiumba, ahol a betegségeim miatt egy év alatt 116 igazolt hiányzásom volt. A gyakori betegség alatt viszont kiolvasta a kezébe kerülő összes könyvet... Nemcsak a kollégiumban, hanem otthon is állandóan a könyveket bújtam. Édesapám kapált, én pedig Petőfi Sándor összes költeményét olvastam előtte a barázdában. Amikor beért, én csak előbbre ültem, és folytattam a verseket. Egyébként olvasni, mint a zsidó gyerekek, már iskola előtt megtanultam. A szülőföldet nem csupán jelképesen tekintette Szentföldnek. Azt szoktam mondani, hogy írni, olvasni Mózestől tanultam egy nagy kőtáblán, ráadásul a Sínai- hegy lábánál születtem. Ez így van. A falumban a legmagasabb tetőt Sínai-hegynek hívják. Bibli- ás hely a Székelyföld. Én azt is hittem egészen második-harmadikos elemista koromig, hogy a szent történések itt történtek. Aztán felnőtt fejjel elmentem Izraelbe, és láttam, hogy nem is olyan nagyot tévedtem, nem sokkal nagyobb helyen történt, ami megtörtént. Mi volt életének a legnehezebb korszaka? Az a kilenc hét, amikor a feleségem le volt tartóztatva. 1959. március 11-étől május 13-áig. Akkor egyesítették a Babes és a Bolyai Egyetemet. Ez is az 1956 utáni hullámzás része volt, ami elég hosszú ideig eltartott. Erősen feléledt a nemzetállam kialakításának szándéka. Kezdték kirámolni a magyar vezetőket és leépíteni az intézményeket. Akármennyi kígyót-békát kiabálnak Groza Péterre, az ő idejében a magyar iskolák száma elérte az 1250-et. Még Bákóban is volt magyar tanítóképző tagozat. Amikor kimentek a szovjet csapatok, megindult az iskolák megszüntetése, az egyetem összevonása. Magyarországon nehezen értik meg, amikor azt szoktam mondani, hogy ha nincs ’56, akkor ma Csángóföldön 100-150 ezer magyar identitástudatú csángó magyar élne. Nekünk az óvodától az egyetemig teljes hálózatunk volt. Ezeket akarjuk visszaszerezni. Mekkora eséllyel? Van esély. Azt szokták mondani, hogy ’90 után semmi nem történt. Pedig dehogynem. 1989ben Hargita megyében negyven érettségiző osztályból kettő és félben lehetett magyarul érettségizni. Már ’90-ben 38-ban magyarul és kettőben románul. És lesz, aki érettségizzen? Ez a legnagyobb baj! Nincs gyerek. El is jöttek sokan, és megcsappant a népszaporulat. Mi a változásig évente hét-nyolcezer szaporulatot ki tudtunk izzadni magunkból. A változás óta egyszer csak beállt az egyensúly, aztán megbillent. Alig van olyan lakott területünk, ahol ne többet temetnénk, mint keresztelünk. Tehát fogy az erdélyi magyarság. Igen. A hirtelen megváltozott világ szüli a bizonytalanságot. Térjünk még vissza a múltba. Egyszer említette, hogy éveken át jól ismerte azt a szekus tisztet, aki folyamatosan megfigyelte. Gyakran zaklatták? Soha az életben nem próbáltak velem valamit is leíratni. Meg kell mondjam, engem respektáltak. De figyelték... Figyelni figyeltek, lehallgattak ’59 óta. Az említett szekus tiszt húsz esztendeig foglalkozott az irodalommal. Most halt meg nemrég. Ha otthon ér a halála, elmentem volna a temetésére. Rendes ember volt. (folytatjuk) Milyen viszonyban van az értelem és a nyelv, a beszéd és a nyelv? Heidegger megpróbál választ adni „Az ember csak akkor beszél, amikor a nyelvre hallgat” Polgár Anikó A 20. században a távolság megszűnt távolság lenni. A film, a rádió, a televízió a legtávolabbi dolgokat is közel varázsolja hozzánk. Mégis a legközelebbi dolgot is távolinak érezzük. Mi tehát a közel, s mik azok a dolgoknak nevezett létezők, amelyeket megpróbálunk megközelíteni? Mi különbözteti meg a tárgyat a dologtól? Az ember valamilyen formában állandóan beszél: ébren is, álmában is, sőt még akkor is, ha hallgat, vagy olvas valamit. Ez az, ami Humboldt szerint az embert emberré teszi. Az emberrel kapcsolatban mindenütt a nyelvvel találkozunk. Milyen viszonyban van az értelem és a nyelv, a beszéd és a nyelv? Mit jelent az, hogy a nyelv beszél? Ezzel a két kérdésfeltevéssel indul Heidegger két fontos hermeneutikai tanulmánya, A dolog és A nyelv című. A két tanulmány a közelmúltban jelent meg magyarul, Joós Ernő fordításában. A kötet kétnyelvű, hiszen valójában az eredeti heideggeri szöveget kell olvasnunk a maga szókincsbeli és grammatikai újításaival ahhoz, hogy a heideggeri nyelvhez szorosan kötődő gondolatvilágban igazán elmélyedhessünk. Nem könnyű a fordító dolga, hiszen mint minden fordításnál, itt is nagyon sok múlik az ő közvetítésén. Joós Ernő a mélyebb megértést elősegítendő egy magyarázó kötetet is kiadott fordításához „Magyar” Heidegger címmel. A kis kötet természetesen nem a fordító mentegetőzését tartalmazza, hanem egy szakszerű, ám közérthető stílusban megírt bevezetőt Heidegger filozófiai gondolkodásáról. Elsősorban a Lét és időt, a 20. századi filozófia egyik főművét elemzi, Heidegger-idézetekkel magyarázva és alátámasztva az egyes filozófiai fogalmakat. Eközben mindig rámutat a fordítás nehézségeire, s szigorúan kritizálja az eddig megjelent magyarításokat - elsősorban a Szöveg és interpretáció című kötetben megjelent Pongrácz Tibor-fordítást. „A dolog dolga földet és eget, az isteneket és a halandókat összehozni.” Joós Ernő, a kanadai Concordia Egyetem professzora éveken át tanította és interpretálta Heidegger műveit, több könyve jelent már meg erről a témáról, így az ő elmélyedésében és az itthoni kollégáit érintő szigorú kritikájának megalapozottságában nincs okunk kételkedni. Végezetül: mi a két Heidegger- tanulmány és általában a heideggeri filozófia hozadéka számunkra? A Dasein mi magunk vagyunk, így Heidegger elsősorban önismeretünkhöz segít hozzá. A dolog című tanulmány szerint „a dolog dolga földet és eget, az isteneket és a halandókat összehozni”. A halandók maguk az emberek, mivel meg tudnak halni, az állatokkal szemben, akiknek a halálról semmi fogalmuk sincs. „A halál az elmúlásnak (Nichts) a szentélye, vagyis a semminek, amelyet semmilyen módon nem lehet valaminek tekinteni, de ami mégis létezik, ha másként nem, mint magának a Létnek a titka.” Az irodalom iránt érdeklődőket bizonyára A nyelv című tanulmány fogja jobban megragadni. Ebben Heidegger Georg Trakl Egy téli est című versét elemzi. Bár, ahogy írja, lényegtelen, ki is a szerző, hiszen a jó költeménynek nincs szüksége egy híres költő nevére ahhoz, hogy jó legyen. A költeményben a nyelv szól hozzánk: „Az ember csak akkor beszél, amikor a nyelvre hallgat. A nyelv beszél.” Heti hír
