Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-16 / 24. szám
4 1999. június 16. Háttér - Hirdetés A balkáni béke megteremtése nehezebb feladat lesz, mint első pillantásra tűnik. Talán újabb exodus réme fenyeget Tíz hét után - búcsú a fegyverektől? ír katona, gyakorlatozás közben. Békefenntartóként letörölheti arcáról a festéket. TA SR-felvétel Sóki Tibor Amikor a szerb parlament elfogadta a G-8, azaz a hét legfejlettebb állam és Oroszország határozatát, a világon sokféleképpen reagáltak. Többen azt hitték, hamar vége lesz a vérontásnak és az indokolt bombázásoknak. A NATO vezetése és a szerb tisztek hosszú napokat töltöttek a tárgyalósátorban, míg végre megegyeztek a konfliktus lezárásában. Végre-vala- hára aláírták a békeszerződést. Valahogy mégsem tudunk maradéktalanul örülni. Még mindig túl sok a bizonytalanság, sok a rossz előjel. Először is a szerződést jóvá kell hagynia Milosevicsnek. És meg is kell tartania. De megtartja-e? Erre a kérdésre talán még ő maga sem tudja a választ. A NATO vezetői mindenesetre olyan információkat kaptak, hogy a szerb csapatok kivonása Koszovóból megkezdődött. Ez fontos, hiszen az észak-atlanti szövetség csak akkor hagyja abba a bombázásokat, ha a szerb katonai és félkatonai alakulatok bizonyíthatóan elkezdik a visszavonulást. Az albán gerillákat egyelőre figyelmeztették, semmivel se gátolják a kivonulást. Mellesleg a szerződés az UCK-ra is vonatkozik. De hiába távoznak a katonák, ha az erőszak folytatódik. Sőt! Pristinában fosztogatás és gyújtogatás kezdődött. Helyi jelentések szerint a szerbek azzal fenyegetik az albánokat, hogy mielőtt elmennek, mind egy szálig lemészárolják őket. Persze a nyugati vezetők nem győzik figyelmeztetni a megvadult fenevadakat, hogy a megtorpanás legkisebb jelére megint jönnek majd a bombák, de elég-e a figyelmeztetés? Erre megint csak a szerbek tudják a választ. Vagy még ők sem. A béke rettentően törékeny dolog. Főleg a Balkánon, ahol a harcnak és az erőszaknak „szép” hagyományai vannak. Nemhiába tekintik a félszigetet sokan Európa lőporos horElőször azok a szer- bek menekülnek majd el, akik a legtöbbet vétettek az albánok ellen. dójának. És van itt még egy hagyomány, amely gondot okozhat. A bosszú. Még alá sem írták a békeszerződést a szerbek, az albánok máris azzal fenyegetőztek, nem hagyják megtorlat- lanul a sérelmeket. Nehéz is lenne elképzelni, hogy akinek megalázták, kiirtották a családját, akinek elpusztították az otthonát, csak úgy fátylat tud borítani a múltra. Előrejelzések szerint a béke valódi „kitörése” után a koszovói szerbek exodusa várható. Valószínűleg először azok menekülnek majd el, akik a legtöbbet vétettek az albánok ellen. Elvégre ők tudják igazán, miféle gaztetteket követtek el, s miért kell menekülniük. Csakhogy bizonyára nem minden szerb gazember. Mi lesz hát azokkal, akik senkinek sem ártottak, s most mégis földönfutóvá lesznek? Erre az ENSZ sem tudja a választ - nemrégiben Eduard Kukán, az ENSZ-főtitkár külön- megbízottja is elismerte. Erről a kérdésről akkor lehet majd dönteni, ha bevonulnak a béke- fenntartó erők, s megkezdődik az újjáépítés. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa mindenesetre készenlétben állt, hogy amint lehet, elfogadja a békefenntartó alakulatok beküldéséhez szükséges határozatot. Ahtisaari finn elnök még Pekingnél is lobbizott, hogy az - ha már egyszer nem hajlandó hozzájárulni a béke megteremtéséhez - legalább tartózkodjon majd a BT sorsdöntő szavazásakor. A katonák pedig már el is indultak. Görögországban partra szálltak azok az amerikai csapatok, amelyek az ENSZ alakulatainak gerincét képezik. Bár a szerb vezetés korábban nem akarta megengedni, hogy a békére NATO-katonák ügyeljenek, be kellett adnia a derekát. Belgrád orosz katonákra szerette volna bízni a békét. Ami az oroszokat illeti, úgy tűnik, máris összerúgják a patkót a nyugati mundérosokkal. A muszkák ugyanis Koszovóban is külön megszállási övezetet akarnak maguknak, mint a második világháború után Németországban. A NATO hallani sem akar ilyesmiről. Akárhogy lesz is megoldva a béke fenntartásának kérdése, Európa már az újjáépítésen gondolkodik. Meg is születtek a rá vonatkozó tervek. Ezek egyikét, az együttműködési paktumot leginkább új Marshall-tervként (megint egy világháborús hasonlat) vagy Schröder-tervként emlegetik. Románia, Bulgária és Macedónia sokat vár tőle. Eduard Kukán szerint talán túl sokat. Mindenesetre ennek a paktumnak is megvannak a maga buktatói. Ugyanis a Balkán minden államára, tehát Jugoszláviára is vonatkoznia kellene, márpedig aligha képzelhető el, hogy a Nyugat részt vesz egy olyan jugoszláv állam megerősítésében, amelynek élén a háborús bűntettek elkövetésével vádolt Szlobodan Milosevics áll. Csakhogy tőle nem könnyű megszabadulni. Külső beavatkozással semmiképpen sem lehet eltávolítani, így a szerb népre hárul a feladat, hogy „szlobodan- talanítsa” országát. Apróhirdetés Megemlékezés „Elcsitult a szív, mely énünk dobogott, pihen a kéz, mely énünk dolgozott. Sírodat fedi a virágos sírhalom, miénk maradt a könny és a fájdalom." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk június 10-én drága halottunkra, NAGY LÁSZLÓRA (Serke) halálának első évfordulóján. Emlékét örökké őrző felesége, fiai, menyei, unokái és a rokonság V-916 „Csak az hal meg, akit elfelejtenek." Szomorú vasárnap, 1993. június 13-án utoljára csókolta meg ajkam féltőn, gyöngéden, halkan férjemet, EHRLICH GYULÁT (Api kát) Rozsnyón, aki 6 éve váratlanul eltávozott az örök végtelenbe. Akik ismerték, szenteljenek egy néma pillanatot emlékének. Vigasztalhatatlan hitvese, lla V-893 „Búcsúszó nékül mentem el, fiatalon, harmincévesen. Tudtam, ha elmegyek, hiányozni fogok, de az emlékek közt örökké ott vagyok. Gondoljatok rám, kiket úgy szerettem, ma egy éve, hogy a sírban fekszem. Azóta kik síromra hordjátok a virágot, nevetek legyen még sokáig áldott." 1999. június 18-án, soha el nem múló szeretettel emlékezünk tragikusan elhunyt szerettünkre, Ifj. PAJLI LÁSZLÓRA (Vajka). Drága emlékét, jóságát és szeretetét szívünkben őrizzük. Örökké gyászoló családja DSV-1131-------Ismerkedés-------ER OTIKON - magányosok társközvetítője - 979 01 Rimavská Sobota, Sídlisko Rimává 8. Kérdőív 20 korona elküldésével igényelhető. Info- telefon: 0866/562 58 80. V-2069 62/157 magányos hölgy értelmen és érzelmen alapuló kapcsolatot keres. Jelige: Csak Rimaszombatból. V-923 34 éves csinos lány szeretne megismerkedni magas, jó megjelenésű, intelligens, családcentrikus férfival. Telefonszámot kérek. Jelige: Férfi főszereplőt keresek az Életem című játékhoz. V-940 35/175 szimpatikus fiatalember szeretne megismerkedni csinos lánnyal komoly kapcsolat céljából. NZ, KN, LV (de nem feltétel). Jelige: Válaszolj! __________V-944 VI KTÓRIA ügynökség - társkereső, közvetítő szolgálat. Tel.: 0709/552 32 90 (18-21). DSV-1123--------Adásvétel--------Ke mencék, kandallók. Tel.: 0821/922 42. VSV-443 Eladó AGRO MINI gyári kistraktor tartozékokkal: pótkocsi, eke, talajlazító és simító. Tel.: 0707/780 46 91. V-868 Eladó Opel Omega 2,3D, gyártási év 1988, ára 110 000 korona. Tel.: 0709/978124. V-915 Eladó cserép. Tel.: 0707/981 89, 986 23, 0905/600 469. V-903 Eladó 4 szobás családi ház Füleken (Fil'akovo) kerttel, üvegházzal, garázzsal, valamint 4 szobás, magántulajdonban lévő lakás Gömör- almágyban (Gemer. Jablonec). Tel.: 0863/438 4126. _________V-917 El cserélem újvári háromszobás szövetkezeti lakásomat hasonló komáromira. Tel.: 0819/725 160, 0817/415 274.________KNV-508 Sz eptembertől elcserélném háromszobás szövetkezeti lakásomat egyszobásra Szencen a centrumban. Tel.: 0903/400 313._______V-949 El adó 6500 m2-es telek vállalkozási célokra Komáromban. Irányár: 350 korona/m . Tel.: 0819/720 155, 0905/403 022.________KNV-517 El adó négyszobás, összkomfortos családi ház Marcelházán 21 áras telekkel a Fő utcában. Tel.: 0819/798 329, 0819/ 798 519. KNV-522 Dunaszerdahelyen bérbe adó vagy eladó többfunkciós új épület (pince, földszint, emelet - 54 m2). Tel.: 0709/552 35 28. DSV-1124 Vennék jó minőségű szétszedhető fóliaszerkezetet horganyozott anyagból vagy alumíniumötvözetből, min. 8x50 m-es méretben. Tel.: 07/45 94 3115,0905/565 502. V-942 HÚSCSIRKÉK, 49 korona/kg. Tel.: 0905/432 292. ________DSV-976 Há zilag nevelt húscsirke eladó. Vida Sándor, Horny Bar 216. Tel.: 0709/974 35. V-948 Eladók bernáthegyikölykök, valamint fejőgép. Tel.: 0905/682 819. DSJ1126--------Nyaralás--------Al sóörsi balatoni kétszintes, panorámás nyaraló 6 személy részére kiadó június, július és augusztus hónapban. Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: 003613/640 651. V-922 Ismer három okot vérnyomása otthoni mérésére? Az otthoni mérés értékes információkat nyújt azok számára, akiknek problémájuk van a vérnyomásukkal. 1. Megbízhatóan megkülönbözteti a kóros hipertenziót az átmeneti (pl. a rendelőben fellépő) vérnyomás-emelkedéstől (ún. „fehérköpeny-szimptóma"). 2. Pontosan értékeli a szervezet reakcióját a magas vérnyomás gyógyítására. 3. Optimalizálja a magas vérnyomás gyógyítását, lehetővé teszi a gyógyszereknek a vérnyomás aktuális értéke szerinti adagolását (csökkenti a gyógyszerek mellékhatását). OMRON M4 - automatikus, karra helyezhető vérnyomásmérő Az OMRON M4 a mi piacunkon a legkeresettebb vérnyomásmérő ► AUTOMATIKUSAN FELFÚJJA A MANDZSETTÁT ► MEMÓRIA, KLINIKAILAG HITELESÍTETT PONTOSSÁG Garanciális és garancia utáni szerviz Keresse a gyógyszertárakban, vagy az egészségügyi cikkeket árusító üzletekben OfTlROn A vérnyomásmérő készülékek piacán vezető helyet elfoglaló társaság A Hipertóniások Szlovákiai Ligája javasolja a vérnyomás rendszeres mérését. Kiemelt árusítók - Gyógyszertárak: PRVÁ SENECKÁ LEKÁREN, Lichnerova 84, Senec; NOÉ, Hlavná 48, Dunajská Streda; HUMANITÁS, Zdravotnícka ul., Gabííkovo; MESTSKÁ, Hlavná 14, $afa; NA KORZE, M. R. $tefánika, Nővé Zámky; ZLATY LEV, Petöfiho 15, Nővé Zámky; NA RÁKOCZIHO ULICI, Rákocziho ul., Komárno; SALVATOR, Jókaiho 8, Komárno, Komárno; PHRMAPULS, Sv. Michala 32, Levice Egészségügyi kellékek: V.Z.P. VITAL, Veíkoblahovská cesta 11, Dunajská Streda; ZDRAVOTNÍCKE POTREBY, Clementisove sady 1614, Galanta VKV-571 infovonal 07/44872010