Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-19 / 20. szám
1999. május 19. * 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Sport Aki a fogorvostól fél a legjobban. Interjú Szlovákia legerősebb emberével. Riport Feszty Árpád szerelme. Martos egykor neves emberek találko- Q zóhelye volt. O 56 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. május 22-étől 28-áig Egyelőre nincs elnökünk, ám a képlet egyszerű: a szlovákiai társadalom továbbra is megosztott, de a döntő többség realista. Schuster és Meciar a második körben Nem volt kétséges, hogy biztos befutó, csak az arány volt kérdéses. Rudolf Schuster félig-meddig az elnökii székben érezheti magát. CTK-felvétel Kövesdi Károly ____________ Tava szi esőként zuhogtak ránk a politikai események a hétvégén. A szombaton Szlovákiában tartott köztársaságielnök-vá- lasztás szinte a visegrádi négyek találkozójának az árnyékában zajlott - hiszen egy nappal előtte konstatálhatta Pozsonyban a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfő, hogy Mikulás Dzurinda révén végre gazdára talált a megüresedett negyedik visegrádi szék, melyet a Meciar-kormány nem tartott méltónak a betöltésre. A középeurópai köztársasági elnökök lembergi találkozóján ugyan még hiányzott a szlovák államfő, de hamarosan az is meg- választatik, és Szlovákia végre a régió normális országává válhat. A szlovákiai polgárokat, érthető okokból, mégsem a tágabb régió politikai reprezentánsainak találkozói hozták izgalomba, hanem a hazai elnökválasztás. Amely lényegében a papírformát és a tavalyi parlamenti választások „szellemiségét” hozta. Pontos végeredménnyel sajnos kitolt (vasárnap délelőtti) lapzártánk ellenére sem tudunk szolgálni, ám annyi biztosnak látszik, hogy két hét múlva kénytelenek leszünk újra az urnák elé járulni, hogy eldöntsük, Rudolf Schuster vagy Vladimír Meciar lesz-e öt évig Szlovákia első embere. A legegyértelműbb hírrel akkor szolgáltunk volna, ha Rudolf Schuster biztos nyertesként került volna ki a kilenc jelölt versengéséből. Mert ennek a választásnak - szimpátia ide vagy oda - valójában két komoly esélyese volt, és utólag csak sajnálni lehet, hogy némely konzervatívok és demokraták túltak- tizálták a dolgot. Ismét kiderült ugyanis, hogy a polgároknak gyakran inkább helyén az eszük, mint sok politikusnak. A szlovákiai magya- rok toronymagasan a toleranciára és a stabilitásra szavaztak. Ezt tükrözi Ján Slota egyértelmű leégése, a ki tudja milyen okból indulók leléptetése, Magda Vásáryová szerény eredménye, de az is, hogy Vladimír Meciar bajosan lesz elnök Szlovákiában. A polgárok igyekeztek biztosra menni, ezt tükrözi a rendkívül magas részvételi arány és ez magyarázza, hogy az utolsó hét jelöltre nem sok szavazatot pazaroltak. A legszembetűnőbb volt ez az igyekezet Kelet- és DélSzlovákiában, ahol Vladimír Meciar már az első körben kiütéses vereséget szenvedett. Dél-Szlovákiában pedig, tehát a magyarok által lakott vidéken, Schuster háromszor annyi szavazatot szerzett, mint Meciar. Nem árt hát tudatosítani, hogy a második fordulóban döntő szerepe lesz a részvételi aránynak. Mert azt könnyű megjósolni, hogy Mjartan, Slota vagy Zala választóinak szavazatai két hét múlva kihez fognak elvándorolni, ám hogy lesz-e kedve a „polgári” jelöltekhez terelt szavazóknak lovat váltani, vagy köszönik szépen az újabb unszolást, kérdéses. Az országnak százötven milliójába került a parlamenti és a polgárok általi elnökválasztásnak ez a koktélja, s ahhoz képest, hogy az első volt Szlovákia történetében, nem okozott földrengést. A választás még nem lefutott, két hétig még részünk lehet a kampány élvezetében. Felfigyeltető azonban, hogy a rész- eredmények összegzése során az ország közigazgatási felosztása is virtualizálódott, hiszen Dél-Szlovákia külön közigazgatási egységként jelent meg a Szlovák Televízióban. Lehet él- celődni, miszerint „a magyarok választják meg Szlovákia elnökét”, ám a szellemeskedésen túl valóban tény, hogy a szlovákiai magyarok toronymagasan a toleranciára és az ország stabilitására szavaztak. A képlet tehát látszólag végtelenül egyszerű: a szlovákiai választók szombaton a felnőttségre és a durva, verbális politika elutasítására szavaztak. Az is nyilvánvaló, hogy a liberalizmusnak ebben az országban még várakoznia kell az előszobában, s még sokáig a pártpolitika fogja rendezőelvként meghatározni a társadalom gondolkodását. Dehát ez a választás sem egészen arról szólt, amiről igazán szeretnénk, hogy szóljon. Vezércikk Kakas és szemétdomb Vrabec Mária_____________ Az ismert amerikai politológusnak, Paul Johnsonnak tulajdonítják azt a kijelentést, hogy a demokrácia egy-egy országban pontosan akkora, amennyit a legutolsó kisvárosban is tapasztalnak belőle. Ha elhisszük amit mond - márpedig miért ne hinnénk el, hiszen az érintett témában sokkal régebbi tapasztalatokkal rendelkezik mint mi -, akkor bizony szomorúan állapíthatjuk meg: a mi „Made in Slovakia”-de- mokráciánk annyira kicsi, hogy néhol még észre sem vették. A nagypolitikában még csak megtörtént a látványos irányváltás (igaz, mintha a kezdeti nagy felbuzdulástól már ki is merültek volna a politikusok), de helyi szinten éppen csak a személycserékre - vagy még azokra se - futotta az energiából, vagy a „készletből”. Mert azt ugye még egy közepes szakács is tudja, hogy csak a rendelkezésre álló nyersanyagból dolgozhat, és ha mindennek tetejébe még a kétbalkezes, rosszmájú kuktákat sem küldi ki a konyhából, szinte biztosan nem a receptkönyvben leírt ételcsoda lesz az eredmény. Maradva a konyhai hasonlatnál: receptnek ugyan adott a kormányprogram, amely, ha nem is ínyencfalat, azért emészthető, de mihaszna, ha mindenki a saját szája íze szerint magyarázza? Minél távolabb esik Pozsonytól, annál inkább. A hivatalba tévedő ügyes-bajos dolgait intéző, vagy egyszerűen csak hétköznapi életet élő vidéki emberben pedig egyre erősödik az az érzés, hogy tulajdonképpen nem is változott semmi. Igaz ugyan, hogy helyi demokrata uramék már nem a sarki sörözőben jönnek össze megfogalmazni a soron következő Meciar-ellenes állásfoglalást, mint a szeptemberi választások előtt, hanem az ügyesebbje párnázott ajtók mögött, bőrfotelben ül valamelyik hivatalban. De igazán csak az ügyesebbje, a „középkáderek” túlnyomó része ugyanis maradt a régi, mert az államkassza nem győzné a végkielégítéseket. Aztán az is igaz, hogy a győztes politikai pártok nem költöztek be a járási és kerületi hivatalok épületeibe - ha akartak volna se költözhetnének, mert nagyon sok városban még mindig ott működnek a DSZM helyi apparátusai. Hogy a Mozgalom már idestova fél éve nem „a társadalom vezető ereje”? Hja, kérem, vidéken a befolyás nem vész el, csak átalakul. Például úgy, hogy a néhai járási elöljáróból regionális médiacsászár lesz, az előre megrendezett kommandósrazziákat elrendelő rendőrparancsnokból jogi szakértő, a korrupt osztályvezetőből pedig menő vállalkozó. Még biztosabb módja az irhák és posztok mentésének a politikai meggyőződések változtatása - akár négyévenkénti rendszerességgel. Énéi egyszerűbb módszer már csak egy akad, a természetes evolúció: mondjuk a bigott kommunista természetes átalakulása haladó baloldali demokratává. Az említett jelenség annyira gyakori mostanában, hogy még az sem megy ritkaságszámba, ha egy-egy hivatali íróasztal mögött ugyanazt a személyt találjuk, mint 1989 előtt-éppen csak a sarló és a kalapács helyett a szlovák címer lóg a háta mögötti falon. Földrajzi helyzettől és a lakosság nemzetiségi arányától függően pedig bátran alkalmazható némi radikális nacionalizmus is - északibb tájakon a siker olyan frenetikus, hogy minden néhai bűnt és botlást eltakar. Mert hiába ismer mindenki mindenkit, hiába tudjuk, ki mikor, hol és mennyit csalt, lopott vagy hazudott, ebben a tragikomédiában csak a szerepek változnak, a szereplők nem. Elvégre jó nagyok a mi vidéki szemétdombjaink, jut rajtuk hely minden régi kakasnak - elég ha új nótát kukorékol. Még az se baj, ha hamisan, hiszen itt mindig akad, aki érdekből, számításból, butaságból, vagy ami még rosszabb, meggyőződésből tapsol neki. Hajói meggondolom, nincs is ebben semmi különös - miért épp a „mieinkkel” szemben legyenek túlzott elvárásaink?
