Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-05-12 / 19. szám

Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Denilsonért 35 millió dollárt fizetett a Betis Sevilla. A sztár nem igazolja az elvárásokat. Riport Bombákkal és rakétákkal a népirtás ellen. Helyzetképek a koszovói albán Q határról. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. május 15-étől 21-éig Abszurd emberek abszurd helyzeteket teremtenek Fogcsikorgatva választani Malinák István Talán még olyanok is vannak, akik irigyelnek bennünket, hi­szen mi közvetlenül választha­tunk magunknak köztársasági elnököt. Tiszta Amerika! El­megy a polgár a szavazóhelyi­ségbe, és kinyilváníthatja, hogy neki a macskacsatos nem szim­patikus, ő a pöttyös nyakkendő- set akarja. Kinek mi köze hozzá? Igazából meg sem tudja magya­rázni, hogy miért, de nem is kö­teles. Nem csinál belőle lelkiis­mereti kérdést, nem éli meg tra­gédiaként, ha nem az ő favoritja lesz a befutó, a szíve sem ver he­vesebben. Ez a lehető legtermé­szetesebb dolog. Amerikában. Na de nálunk? Amerikában a polgár tisztában van azzal, tel­jesen mindegy, hogy Bili vagy Joe huncutkodik az Ovális Iro­dában, ő azt közvetlenül meg nem érzi; az ország ugyanabba az irányba halad évtizedek óta, függetlenül attól, hogy republi­kánus vagy demokrata kor­mányzat van-e hatalmon. Ná­lunk ki merné állítani: tökmind­egy, hogy Vlado, Rudo vagy Magda kerül az elnöki palotába, mert Szlovákia úgyis arra megy, amerre kell? Tőlem, tőled, akik a legfelsőbb instancia - válasz­tópolgár - vagyunk, elvették a felszabadult jogérvényesítés esélyét. Vívmány persze, hogy közvetle­nül választhatunk elnököt. De nem szabadon, és ez a lényeg! Hiába akarná az ember a macs- kacsatosat, vagy hiába szeretné, ha minden elnökök közül a mi­énknek lenne a legszebb lába, nem fejezhetjük ki szimpátián­kat szabadon. Mi fogcsikorgatva megyünk vá­Amerikában a polgár választ. Szlovákiában harcol. lasztani, a néhány száz méter a szavazóhelyiségig nem kelle­mes családi séta, hanem tortú­ra: osztunk, szorzunk, kalkulá­lunk. Vasárnap pedig folyama­tosan leshetjük a híreket, hogy megtudjuk, ki jutott a második fordulóba. Amerikában a polgár választ. Szlovákiában harcol. Skizofrén állapot: a nem messze tőlünk lassan romhalmazzá váló ország példája kellene, hogy figyelmez­tessen, hoyá vezet a bulldogtí­pusú vezérek könyörtelen ba- sáskodása, s ennek az országnak a (kisebbik?) felét ez mégsem taszítja, hanem vonzza, inkább oda akar tartozni, olyan akar lenni. Megint lehet hát aggódni, félteni azt a keveset, amink van. Itt mindig minden hajszálon múlik, a mi demokráciánk töré­kenyebb a karácsonyfadísznél, ezért még nem is demokrácia. Amolyan próbademokráciács- ka, még csak a férc tartja, hátha ki fog derülni, hogy nem is ránk szabták. Abszurd emberek abszurd hely­zeteket teremtenek, kényszer­ből elő lehet venni a pártállami választások idejétmúlt szlogen­jét, miszerint szavazni menni nálunk nemcsak jog, hanem kö­telesség. Ráadásul most is so­kan rákényszerülnek, hogy ne a szívükkel, hanem az eszükkel válasszanak, legfeljebb némi iróniával elmondhatják: szé­gyen a megalkuvás, de hasznos. Pár hete még bátran írhattam: az elnökválasztás nem a mi ügyünk, bennünket, magyaro­kat nem érint közvetlenül. Az ő visszatérése megváltoztatta a helyzetet. Nekünk is van mit óv­nunk, ezért el kell menni válasz­tani. Most szombaton is, rá két hétre is. Pamelából sosem elég... Fotó: TASR/EPA Vezércikk Gyorsuló titkolózás Kövesd i Károly A rendszerváltás óta, tehát 1990 elejétől, amikor az első szabad lélegzetvétel után a nacionalizmus is mozgolódni kezdett Pozsonyban, s az utcá­ra vonultak a mélynemzetiek, élő és húsbavágó téma a Szlo­vákiában élő magyarság nyelvhasználati joga. A közel tíz év küzdelmeinek mérlege számunkra eddig igencsak passzív, hiszen gya­korlatilag csak a nyelvhaszná­latunkat korlátozó törvénye­ket kaptuk „ajándékba” mind a kommunista rendszertől megszabadult, azóta jobblétre szenderült szövetségi állam­tól, mind a Meciarék által tető alá hozott, önállósult Szlová­kiától. Az eddigi törekvések lényege, hogy anyanyelvűn­ket a mindenkori hatalom konyhanyelvvé próbálta deg­radálni. Kormány- és garnitúraváltá­sok közlekedőedényeiben, koncepciók és elképzelések dézsájában kotyog a szlováki­ai magyarság legalapvetőbb polgári és kollektív joga. A Tri­anontól indított történelmünk batárja felgyorsult, s az utóbbi pár évben vészterhes nyikor­gással száguld a harmadik év­ezred felé - amelytől embe­ribb életet, Európához való felzárkózást, össz-magyarsági szempontból pedig paradig­maváltást remélünk. Az első köztársaság idején még léte­zett kétnyelvűség elérése egy­előre távoli álom marad szá­munkra, ám mióta politikai képviseletünk tagja lett az új kormánynak, reményeink, ha nem érnek is az egekig, érez­hetően növekedtek. Most éppen ott tartunk, hogy- titkolózunk. A demokráciáért, a jó ügyért természetesen, ne­hogy kampánycélok áldozatá­vá, a politikailag éretlen több­ség heccelésének eszközévé válhassék nemzeti közössé­günk alapvető jogának törvé­nyi előkészítése és majdani megszavazása. Az ígéretek és szándékok szerint - mihelyt lesz Szlovákiának elnöke - te­tő alá kerül a kisebbségi nyelv­használati törvény is, s akkor végleg lehullik a lepel az új kormány arcáról. S kiderül az is, hogy a „nincs többé hová hátrálni”-féle filozófiát őszin­tén gondolja-e az MKP, vagy csak azért kell kormányon lenni, hogy ott legyünk. Egy­előre mi, hallgatag többség csendben vagyunk és remény­kedünk. A nyelvhasználati törvény idő­ben való elfogadása ugyanak­kor valószínűleg utolsó próba­köve lesz a Dzurinda-kor- mány alkalmasságának és a szlovákiai demokrácia életké­pességének, hiszen nem csak (és nem elsősorban) az a tét, hogy az Európai Unió által kö­vetelményként megfogalma­zott igény teljesül-e, hanem hogy az elkövetkező években lesz-e valódi remény a szlovák-magyar kiegyezésre, a kormányon belüli - és a tár­sadalom más rétegeit is jótékonyan átható - együtt- munkálkodásra. Szlovákia és a tágabb régió érdekében. Ezért lenne tragikus tévedés a Magyar Koalíció Pártja részé­ről, ha a szlovák fél által emlegetett „sürgető idő” szo­rításában belemenne valami­lyen félmegoldásba, egy he­venyészett, általánosságokat tartalmazó nyelvhasználati törvény elfogadásába. Hi­szen ez a törvény nem ideig­lenes, állandóan módosítha­tó provizóriumnak készül, akár az év eleji költségvetés, hanem évekre, évtizedekre meghatározza majd a sor­sunkat. Ha már hetven évig kellett várnunk, azt a pár hónapot még kibírjuk valahogy, különösen, ha tudatosítjuk, hogy nem szabad belesétálni egy újabb kelepcébe. A tör­vény gyors elfogadása Szlová­kia integrációs törekvései szempontjából meglehetősen sürgős, a szlovákiai magyar közösség jövőjét azonban- bármennyire összefügg is a je­lenlegi kormány demokrati­kus törekvéseivel - nem kockáztathatja kapkodás, és nem lehet zsarolás, DBP-s al­kudozások tárgya, mint az ál­lami földek esetében. Ne felejtsük a zsidó mondást, amely szerint: nem az a zsidó, akinek az ősei is azok voltak, hanem akinek a gyerekei is azok lesznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom