Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-05 / 18. szám
8 1999. május 5. Riport Jól értesült körök tudni vélték, hogy a lakosság fél, Bősön eluralkodott a pánik Víz helyett politika Klein Melinda „Azt írja az újság - állítottam be egy reggel fotós kollégámhoz hogy baj van Bősön.” A lapok állítása szerint szivárognak a zsilipkamrák. Egyes szakértők azt állítják, hogy a hajózókamrák betonfalain a megengedettnél jóval több víz szivárog ki a talajba. A helyzet komolyságára utalt, hogy a kormány zárt ülésen foglalkozott a bősi helyzettel. Februárban a Duna vízállása elérte az 569 centimétert, így az első fokú árvízvédelmi készültség lépett érvénybe. Az Új Szó a nyugtalanító hírekről értesülve megkereste Ján Blahutát, a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat bősi üzemrészlegének igazgatóját. Ő megpróbálta megnyugtatni a kedélyeket, és a következőket nyilatkozta: „Ha a bősi vízi erőmű nem volna, akkor Vajkát, Doborgazt és Bőst is elöntötte volna már a víz.” A kormány viszont közleményében úgy fogalmazott, hogy a zsilipkamrákkal kapcsolatos problémák nem újkeletűek, s a felelős intézmények mulasztást követtek el, mert nem tették meg a szükséges intézkedéseket. Szakértői állítások szerint a zsilipkamrák falába beépített betonvas rozs- dásodásnak indulhatott, ezért a szivárgás. Más vélemények szerint a szigetelés gyengült meg, ezért nemzetközi versenypályázatot írtak ki a felújítására, és bár ez óriási költségekkel jár majd, haladéktalanul munkához kell látni, hogy megelőzhető legyen a katasztrófa. A helyzet egészen odáig fajult, hogy február 31-én magát az addig pótolhatatlannak hitt Július Bindert is menesztették. Olyan régen hallani már mindenfélét a bősi vízi erőműről, hogy számomra ez is csak egy újsághír lett volna a többi közül. De jól értesült körök azt is tudni vélték, hogy a lakosság fél, Bősön eluralkodott a pánik, helikopterek köröznek a falu fölött. „Nézzünk utána” - bólintott kollégám. Bősre érve megnyugodva láttuk, hogy - a hírekkel ellentétben - teljes a nyugalom. Az emberek száraz lábbal járnak-kelnek az utcákon, vásárolnak, beszélgetnek, az ovisok a kertben játszanak. Valóságos idill ahhoz képest, amit vártunk. Odalépve az első, utunkba kerülő trafikhoz megkérdeztem az eladót, mi újság errefelé. „Semmi'különös” - mondta. „Látszatra tényleg semmi baj - forszíroztam de biztosan olvasta az újságokat...” Erre csak legyintett: „írtak már rólunk mindenfélét. Ha mindahányszor megijednénk, hol tartanánk akkor!” Egy paksaméta irattal, közleménnyel, hírrel, újsággal a hónom alatt kopogtatok a polgár- mesteri hivatal ajtaján. „Én is csak azt tudom - fogad Fenes Iván polgármester -, amit bolydul a falu, de pánikról szó sincs. Amióta Július Binder távozott a székéből, nyíltabban lehet beszélni a problémákról. Kormányváltás történt, ez is sok változást hozott, de szentigaz, hogy ezt a szerencsétlen vízi erőművet már annyira és annyiféleképpen politizálták agyon, hogy az már szinte követhetetlen. Minden rendszer igyekezett a maga javára felhasználni és a másik ellen fordítani. Törődtek volna inkább azzal, hogy rendesen megcsinálják, akkor most nem volna mitől tartani!” A polgármester úr azt is elmondta: egyenesen sértőnek tartja, hogy az erőmű főnökei a a sajtóban olvastam. A falu vezetőségét hivatalosan senki semmiről nem értesítette. Az erőmű itteni vezetőit hiába is kérdezném, nekem is csak any- nyit mondanának el, amennyit akarnának. Ha a lakosság hangulatáról kérdez, arról annyit mondhatok, hogy maguk, újságírók nagyon tévednek, ha azt gondolják, hogy az itteni embert más sem foglalkoztatja, mint a kertjük alá biggyesztett vízi erőmű. Talán az elején még foglalkoztak vele, sokan felháborodtak, tiltakoztak, de azóta sok víz lefolyt már a duzzasztón, a kedélyek elültek, mindenki éli a maga életét. Ez alatt a tíz-tizenegy év alatt elcsendesedett a dolog, a bősi ember tisztában van vele, hogy minek az árnyékában él, és kész. Amikor a hágai perről vagy a mostani szivárgásról hallani, olyankor kicsit felFenes Iván polgár- mester: „Minden rendszer igyekezett az erőművet a maga javára felhasználni és a másik ellen fordítani.” kezdetektől kutyába se veszik nemhogy a bősi lakost, de a falu elöljáróit sem. Soha egyetlen döntésbe nem vonták be őket, nem kérdezték a véleményüket, a dolgok mindig a fejük fölött dőltek el. „Ez is ékesen bizonyítja az urak hozzáállását - mondja -, ha nem is engem kérdeznek, de él itt sok idős ember is, akik egykét dolgot átéltek már, tapasztalatuk van a vízzel. Az ő véleményük nem számít? Amikor az építkezés folyt, több házban is kárt tettek a falun átdübörgő teherautók. Amikor ezt jelentettük, az illetékesek kijöttek, dokumentálták a dolgot; azóta eltelt öt-hat év, de semmi sem történt. Mi ez, ha nem az itteni ember semmibe vétele? Bennünket nem kérdeztek meg, hogy akarjuk-e vagy nem a vízi erőművet, és hiába is tiltakozunk, ez már itt marad. Nem tehetünk egyebet, megpróbáljuk a jó oldalát nézni a dolognak. Az emberek munka- lehetőséghez jutottak, a falu infrastruktúrája fejlődésnek indult, a gázművesítés, a csatornázás is elkezdődött, új iskola, óvoda, művelődési ház, sportlétesítmény épült. Nem akarta ide senki ezt a »víziszörnyet«, de ha már itt van, legalább elmondhatjuk, hogy a falu nagyot fejlődött. Nem költöznek el a fiatalok, szívesen kezdenek építkezni idehaza, van szórakozási lehetőség, sőt azon munkálkodunk, hogy az idén Bős városi rangra emelkedjen. Persze akiket ki- semmiztek, akiknek az építkezés miatt 40 filléres áron vették el a földjeiket, akiknek lebontották a házukat, azoktól nem várhatjuk, hogy valaha is beletörődjenek az őket ért igazságtalanságba. Később aztán rájöttünk, hogy a falu sokkal nagyobb hasznot is húzhatott volna ebből az egészből, hiszen azon a közeli településen, amelyik Binder urat díszpolgárává avatta, még a kerítés is kolbászból van. (Bős inkább dr. Habsburg Ottót választotta díszpolgárává. A szerk. megj.) Engem bezzeg két évig nem fogadott, hiába próbáltam beszélni vele. A titkárnőjét januárban hívtam fel, azt mondta, hogy sajnos, nem tud időpontot mondani, mert az igazgató úr abban az évben már nem ér rá. Pedig el kellett mennem hozzá, mert az emberek naponta kérdezték, hogy mikor lesz már az utca leaszfaltozva. Neheztelt ránk, mert itt egyszer egy falugyűlésen valaki szembe köpte. Nekem kellett bocsánatkérő levelet írnom, pedig esküszöm, nem én voltam az. Aztán valahogy mégiscsak megenyhült. Érzékeny lelkű ember, hiába...” A falu lakosai általában elégedettek. A faluban van egy fűrésztelep, pékség, harmincöt embert foglalkoztató kisüzem, asztalosműhely, lakatosműhely, termálfürdő, több élelmiszer- bolt, mozi, könyvtár. Működik a Csemadok, a focicsapat, a birkózók és az asztaliteniszezők klubja, a vöröskereszt, szervezetük van a rokkantaknak, a nyugdíjasoknak. Minden, ami ahhoz kell, hogy az ember jól érezze magát otthon. Csak a zsilipkamrák ne szivárognának... Pu Miért csökkent 1956-ban a Csemadok taglétszáma? Pathó Karoly A Csemadok megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek nemcsak lehetővé teszik, hanem szinte kikényszerítik azt, hogy a kulturális szervezetünk vezető személyiségei elfogultság és előítéletek nélkül, tehát valósághűen értékeljék a Csemadok sokrétű kulturális munkásságát, illetve azt, hogy fejlődésének egyes szakaszaiban milyen eredményesen szolgálta a népi és nemzeti kultúránk védelmét és gyarapítását, valamint a nemzeti létünk következetes szilárdítását az elnemzetlenítés különböző formáinak eléggé gyakori megnyilvánulásaival szemben. Kétségtelen azonban, hogy még a legfelelősségteljesebb hozzáállással készülő ünnepi beszámolókban is előfordulhatnak - főleg a helytelen következtetések alapján adott tájékoztatások nyomán - valóságferdítő helyzetértékelések. A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya minden szempontból elismerésre méltóan rendezte meg Muzslán a kulturális szervezetünk megalakulása ötvenedik évfordulójának eredményfelmérő és helyzetelemző emlékünnepét. A hitelességre való felelősségteljes törekvés jellemezte a területi választmány elnökének beszámolóját is. A részéről adott igazságot ferdítő tájékoztatás miatt azonban a Csemadok fejlődésével, taglétszámának alakulásával foglalkozó beszámolórész, amely az 1956-ban jelentkező taglétszámcsökkenés okát fejtegette, igaztalan, vagyis téves következtetésre jutott. Az elnöki beszámoló megállapította, hogy az említett esztendőben a Csemadok taglétszáma több mint kétezerrel csökkent, mégpedig azért, mert a Csema- dok-tagoknak egy része nem értett egyet azzal a nyilatkozattal, amit kényszerítő körülmények hatására a Csemadok Központi Bizottságának Elnöksége a magyarországi forradalmi eseményekkel kapcsolatban elfogadott. A Csemadok hiteles tájékozottságra épülő történetének formálásához kötelességemnek tartom az említett kérdést tisztázni, a taglétszám átmeneti csökkenésének tényleges okait ismertetni. A Csemadok létezésésre és az első évtizedbeli fejlődésére, a sokrétű tevékenységének kibontakozására kedvezően vagy kedvezőtlenül ható jelenségeket a szó legszorosabb értelmében ismerem. Ismerem! Mégpedig azért, mert 1949. november 27- étől 1954. augusztus 30-áig a központi bizottság szervező titkára, majd 1961. augusztus 22- éig vezető titkára voltam. Az idősebb korosztályokhoz tartozó Csemadok-tagok nyilván emlékeznek még rá, hogy az ötvenes években - a sokrétű népnevelő és művészeti tömegmozgalmi tevékenység gyorsított ütemű fejlesztése mellett, a Csemadok funkcionáriusai - a köz- igazgatás és a politikai élet minden szintjén - a magyar lakosságot ért sérelmek orvoslásáért „kilincseltek”, a központi titkárságunk dolgozói pedig a jogaink gyarapítását sürgető javaslatokat készítették, és előterjesztették a hatalmat gyakorló kommunista párt központi bizottsÉ ga vagy annak elnöksége elé. Ez történt 1956 őszén is, a ma Felvetődött a gondolat, hogy nem volna-e illendő tiltakozni a Magyarországot ért szovjet invázió ellen. gyarországi demokratikus forradalmi események kibontako zásának idején. A Megbízottal Testületének akkori elnöke,
