Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-03 / 9. szám
Kultúra 1999. március 3. 13 Ami a kisebbségben érték, az egyetemes magyarságot gazdagítja Dobossy László üzenete Archív felvétel Kiss József _____________ Az életmű mennyiségében is imponáló gazdagsága az, ami már önmagában magával ragadó most, hogy Dobossy László a sarlósok nemzedékének több, matuzsálemi kort megélt - talán utolsó - tagjaként, 89. évéhez közel távozott az élők sorából. E szellemi termékenységnek tisztelettel adózva kiváltképp megdöbbentő, hogy az 1989-ben a Magvető Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kortárs magyar írók lexikona, mely az irodalomtörténészeket és esszéírókat is számba vette, Dobossy Lászlóról megfeledkezett. Egy olyan irodalmárral és tudóssal szemben Nem kellett különösebben zokon vennie a lexikonszerkesztés mulasztását. történt ez, akinek kétkötetes, 1963-ban megjelent franciairo- dalom-történetét, ahogy erről közvetlenül a halála előtt Turczel Lajosnak írt levelében nem titkolt örömmel beszámolt, újra kiadás- rajavasolták. Az említett mulasztásnak aligha voltak tudományon kívüli okai. Dobossy László a romanisztikán túl a cseh-szlovák-magyar kapcsolatok kutatójának - joggal mondható - legkiválóbbjaként rendkívüli hazai és nemzetközi elismerésnek örvendett. Cseh szakmai berkekből hangzott el, hogy a bohemisztika művelője- ként egyedülálló empátiával és hozzáértéssel volt képes szemlélni és értékelni a cseh irodalom fejlődéstörténetét. így nem kellett különösebben zokon vennie a lexikonszerkesztés mulasztását. Ő maga húsz évvel ezelőtt, a budapesti Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Szláv Intézetének professzoraként tanítványai körében oldottan beszélgetve csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy 333 irodalmi, tudományos, publicisztikái és népszerűsítő írásművet vallhat magáénak. Ez Szerette az anekdotákat. idő tájt a kétkötetes francia irodalomtörténeten kívül már a Romain Rolland-ról írt két monográfia, Capek-tanulmánykötet, valamint Hasekről írt tanulmánygyűjtemény és Hasek- monográfia, továbbá két, a cseh-magyar kapcsolatokkal foglalkozó tanulmánykötet szerzőjének tudhatta magát. Ezért Jaroslava Pasiaková az említett egyéni mérleghez az Irodalmi Szemlében hozzáfűzhette: lehet, hogy csak a szerencsés és bűvös hármas számokkal óhajtott tréfásan játszadozni. Szerette az anekdotákat, s ehhez a magyar és a cseh népiélek sajátosságainak és párhuzamainak elmélyült vizsgálatai is bőséges forrást szolgáltattak. Már csak a haseki világ paradoxonainak a csehek számára meglepően eredeti megközelítése folytán is. így talán az sem hathat szentség- törésként Dobossy Lászlóval szemben, ha valaki azt találná mondani: életműve akkor is tiszteletet parancsolna, ha csak az 1960-ban megjelent cseh-ma- gyar nagyszótár elkészítése fűződne nevéhez. Ilyen horderejű vállalkozás szlovák-magyar viszonylatban még mindig várat magára. De ne feledjük, hogy a sokrétű és tekintélyes oeuvre 1980-ból származó szerény, önmaga általi lekerekítése után is született négy, a közép-európai szellemi szálakat tovább kereső és szövő tanulmánygyűjteménye. Közép-európai ember. Ez Dobossy László egyik 1973-ban megjelent tanulmánykötetének címe, ami emberi-szellemi magatartás- modellt testesít meg. Ennek lényegét tanárának és mesterének, az érsekújvári Krammer Jenőnek az életútját végigkísérve fogalmazta meg:, ,Lehetünk-e s miként európaian közép-európaiak és közép-európaian magyarok?“ Roppant időszerű, mintha csak napjainkban megfogalmazódott kihívásnak adott volna már évtizedekkel ezelőtt hangot. Az akkori értelmezés hajlamos volt a közeledés előmozdításának nemes szándéka mögött átsiklani a magyar kisebbséget a nemzet egészében szemlélő olyan tágabb, többes kötődés felett, mely nem nélkülözheti az önbecsülést. Vajon volt-e kellő odafigyelési készség, amikor az Előítéletek ellen című tanulmánykötetében azt írta, hogy az összehasonlítás segítségével „népeink műveltségi egyediségének és eredetiségének megértéséhez“ kíván hozzájárulni. Egyediség, eredetiség! Nem rokon értelmű ezzel az önállóság? Kiváltképp gondolkodóba ejthet bennünket ezzel kapcsolatban Dobossy Lászlónak egy 1939-ben - amikor Kassán tanárkodon: - közzétett írása az ott megjelenő Új Élet című folyóiratban. Nem tudni, hogy Dobossy László ama bűvös 333-at mutató adatában számon tartotta-e ezt a cikkét, mely már címével is ugyancsak megkökkentően hathat: ,JK felvidékiség vége”. Ebben többek között annak a véleményének adott hangot, hogy: „Nem kívánjuk vissza a múltat, és nem kívánjuk a cseh példa megvalósítását sem. Balgák volnánk, ha azt akarnánk. Más nép életkerete és más viszonyok hálózata csak tanulságos lehet, de nem kívánatos”. Dobossy az anyaországi beilDobossy az anyaországi beilleszkedés mellett tört lándzsát. leszkedés mellett tört lándzsát, oly módon, hogy, „ami a kisebbségi életben értéknek alakult ki bennünk, az egész nemzet erejét növeli“. Az egész magyarság szociális felemelkedéséért emelt szót, vagyis az egyetemes magyar demokratikus átalakításért. Dobossy László életműve és magatartása ma, az európai betagozódás és közép-európai összefogás ugyancsak képlékeny viszonyai között is a minden helyzetben követendő magyar szellemi együvé tartozás megóvására szólít fel bennünket. Heti kultúra Felhívás A Simonyi Alapítvány igazgatótanácsa pályázatot hirdet a szlovákiai magyar nemzeti közösség művelődés- és oktatásügyét elősegíteni hivatott támogatások elnyerésére. Feltételek: 1. Kizárólag a szlovákiai magyarság egészét érintő pályázatokat fogadunk el. 2. Egyéni vagy kimondottan helyi jellegű pályázatokat nem áll módunkban támogatni. 3. Hazai természetes és jogi személyek egyaránt pályázhatnak. 4. A részvételi díj 150 korona, és a következő számlaszámra fizetendő be: Nadácia Simonyi Alapítvány, VÚB Rimavská Sobota 12331392/0200. Abefize- tést igazoló csekkbizonylatot kérjük a pályázathoz mellékelni. 5. A pályázat beadásának (postázásának) határideje: 1998.III.29. 6. A pályázatokat egy példányban az alábbi címre kérjük küldeni: Nadácia Simonyi Alapítvány (Ing. Bán Zoltán), Veterná 61,979 01 Rimavská Sobota, tel.: 0866/562 1857. Azokat a pályázatokat, amelyek nem felelnek meg a feltételeknek, nem áll módunkban figyelembevenni. Az elbírálás eredményéről az alapítvány igazgatótanácsa írásban értesíti az érintetteket, illetve a sajtó útján tájékoztatja a közvéleményt. Vasárnap Kisgaléria Szkukálek Lajos: Függünk Regény H ogy ezt a szomorúságot már azokon a fényképeken is látom, amelyeken még kicsi vagyok. És hogy ma is ráismerek, ez az én szomorúságom, mindig is az enyém volt, a nevemet is neki adhatnám, annyira hasonlít rám. Elmondom, hogy ma milyen kellemes érzés ez a szomorúság, hogy végre-valahára megesett a baj, amelyet anyám százszor is megjósolt, életének sivata- gábanjajveszékelve. Azt mondom: nem nagyon értem, amit anyám mond, csak azt tudom, hogy ez az a szoba, amelyre mindig is vártam. Csak beszélek, nem várok választ. Elmondom, hogy anyám úgy kiabálja a vélt igazát, mint a próféták. Azt kiabálja, hogy soha semmit nem szabad várni senkitől, se embertől, se államtól, se Istentől. Miközben beszélek, egyre néz, nem veszi le rólam a tekintetét, nézi a szájamat, miközben beszélek, meztelen vagyok, megsimogat, lehet, hogy oda se figyel, nem tudom. Azt mondom, ami megtörtént, megtörtént, én nem csinálok nagy ügyet belőle. Elmesélem, milyen nehéz előteremteni a kenyérrevalót, öltözködni, egyszóval élni, megélni az anyám fizetéséből. Egyre nehezebben beszélek. Azt mondja: hogyan éltek? Azt mondom, az utcán, a nyomor földig rombolta az otthon falait, és egyik napról a másikra, a szabad A szerető Marguerite Duras 12. rész ég alatt találtuk magunkat, ki-ki úgy boldogul, ahogy tud. Züllöttek vagyunk mindnyájan. Ezért vagyok itt veled. Rám fekszik, még egyszer belém hatol. így maradunk, egymásba fonódva, nyöszörögve a város még odakinti lármájában. Még mindig halljuk, aztán nem halljuk többé. A testre adott csókoktól sírhat- nékja van az embernek. De mintha megvigasztalnának. Otthon sohase sírok. Azon a napon, és ott, a szobában, a könnyek megvigasztalnak a múltért, és a jövőért is. Elmondom, hogy ott fogom hagyni anyámat, hogy egyszer csak semmi szeretetet sem fogok érezni iránta. Sírok. Rám fekteti a fejét, és hogy sírok, ő is elsírja magát. Azt mondom, hogy gyermekkoromban anyám balsorsa foglalta el az álmok helyét. Hogy anyám volt az álom, sohase a karácsonyfa, csak anyám, semmi más, hol mint a nyomorúságtól kínpadra vont anya, hol mint az a másik, aki magából kikelve beszél a sivatagban, vagy aki ennivalóért futkos, vagy aki meséli, egyre csakmondja-mondja, hogy ővele mi történt, vele, Marie Legrand de Roubaix-val, beszél az ártadanságáról, megtakarított pénzéről, reményeiről. A zsalugáteren át beszivárgott az este. A lárma felerősödött. Élesebb is, már nem olyan tompa. Felgyulladtak a vöröses fényű utcai lámpák. Kimentünk az utcára. Újra felvettem a fekete szalagos férfikalapot, az aranylamé cipőt, a selyemruhát, sötétpirosra festettem a számat. Megöregedtem. Egyszerre hasít belém a felismerés. Észreveszi, ezt mondja: fáradt vagy. A járdán az összevissza mozgó tömeg, ki lassan, ki sietősen tör utat magának a sokaságban, amely rühes, mint a gazdátlan kutya, vak, mint a koldus; ezt a kínai nyüzsgést még a mostani jólét képein is látom, ahogyan az emberek egy nyájban jámak-kel- nek, és mégse türelmetlenek, nem érzik magukat egyedül a tömegben, nem boldogok, meglehet, de szomorúság sincs bennük, és nincs bennük kíváncsiság sem, nem látszik rajtuk, hogy mennek, úgy vonulnak, mintha nem igyekeznének sehová, éppen csak előbbre nyomulnak egy kicsit, ha már ide keveredtek, egyedül és a tömegben, de sohase önmagukban magányosan, mindig a tömegben egyedül. Belépünk az egyik emeletes kínai vendéglőbe, ezek az éttermek sokszor egy egész bérházat is elfoglalnak, mint a nagyáruházak, olyan nagyok, valóságos laktanyák, a városra néző erkélyekkel és teraszokkal. Európában el se tudják képzelni a hangzavart, amely kihallatszik ezekből az épületekből, a pincérek ordítva adják tovább a rendeléseket, amelyeket a szakácsok, szintén ordítva, megismételnek. Ezekben az éttermekben lehetetlen beszélgetni. A teraszon kínai ze- nekarokjátszanak. A legcsöndesebb emeletre megyünk, az európaiak közé, az étlap itt is ugyanaz, csak az ordítozás elviselhetőbb. Ventilátorok vannak, és nehéz függönyök védenek a zajtól. Megkérem, mesélje el, mekkora az apja vagyona, és miféle. Azt mondja, nem szeret pénzről beszélni, de ha annyira akarom, elmondja, amit tud. Minden Csólenban kezdődött, a bennszülötteknek szánt lakófülkékkel. Az apja háromszáz ilyen lakófülkét építtetett. Több tucat teljes egészében az övé. A férfi egy kicsit erőltetett párizsi akcentussal ejti a szavakat, a pénzről őszinte fesztelenséggel beszél. Volt az apjának néhány bérháza, de eladta, hogy Csólentól délre építési telkeket vásároljon. Azt hiszi, hogy az apja a sadeki rizsföldeket is eladta. Ajárványok felől faggatom. Elmondom, egész utcasorokat láttam, az összes lakást lezárták, beszögezték az ablakokat meg az ajtókat, a pestis miatt. Azt mondja, a patkányirtás elterjedtebb lévén, a járvány errefelé nem olyan gyakori, mint a vadonban. Hirtelen valóságos regényt kerekít a lakófülkékből. Sokkal olcsóbbak, mint a bérházak vagy a családi házak, és sokkal jobban megfelelnek a szegénynegyedek szükségleteinek, mint az egymástól elkülönített lakások. Itt az emberek szeretnek együtt lenni, főleg a falvakból jött szegények, ők az utcán, a szabad ég alatt is jól elvannak. Tiszteletben kell tartani a szegények szokásait. Az apja egész sor lakófülkét építtetett, utcára nyíló fedett folyosóval. így az utcák is világosabbak, barátságosak. Az emberek egész napjukat a nyitott folyosón töltik. Amikor nagy a meleg, ott is alszanak. Azt mondom, egy időben én is szerettem volna ilyen nyitott folyosón lakni, gyerekkoromban az volt minden vágyam, hogy a szabad ég alatt alhassam. (folytatjuk)
