Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-02-24 / 8. szám

8 1999. február 24. A hősnemzeti Jozef Prokes nagyapja és apja még magyarul beszélt a béreseivel Akié a föld... Vrabec Mária A szlovák föld bizonyára kevés olyan lángoló lelkű hazafit hord a hátán, mint az SZNP tisztelet­beli elnöke és Nyitra új polgár- mestere, Jozef Prokes. Talán csak Jozef Markus, a „szlovák dél” örökké kesergő nemzetféltő prófétája vetekedhet vele, mert Ján Slota és Anna Malíková nem ebbe a kategóriába tar­toznak. Őket, amint azt a hős honleány in­dulattól elfúló hangon kinyilatkoztatta: „megkímélte az Isten attól, hogy magyarok között kelljen élniük”. Ennélfogva tehát érde­meik is jóval kisebbek, mint azoknak, akik úton-útfélen ki vannak téve annak a veszély­nek, hogy magyar szót hallhatnak. Érdekes módon azonban csaknem mindegyik hősnemzeti hazafiról kiderül előbb-utóbb, hogy apjának, nagyapjának még nem esett ne­hezére jó napot köszönni, sőt megtanulni azoknak a nyelvét, akikkel együtt élt. Egy-egy ilyen felfedezés után pedig nem is ma­ga a tény érdekes már, sokkal in­kább az a kérdés izgatja az em­bert, hogyan tudott egy ilyen to­leráns, többnyelvű környezetben felnőni egy elvakult nacionalista. Pedig talán nincs is erre magya­rázat, csak az a közhelynek szá­mító népi bölcsesség, amit ripor­tunk során többször is megfogal­maztak a Prokes családot hajdan jól ismerő idős emberek: minden családban akad egy fekete bá­rány. Mert amint kiderült, ebben a famíliában bizony a legna­gyobb karriert befutott legkisebb fiúnak jutott ez a szerep. A nyitrai polgármester családjá­nak szlovákiai története valami­kor 1918 táján kezdődött, ami­kor a nagyapa. I. Jozef Prokes Magyarországról ideköltözött, és Kismuzslán, majd Málas és Fámád környékén kezdett gaz­dálkodni. A famadi idős embe­rek úgy emlékeznek vissza arra, amit még a szüleiktől hallottak, hogy Prokes doktor több száz hektár földet bérelt a környé­ken. Olcsón megtehette, hiszen a háborús vesztesnek számító magyar földesuraknak a törvény értelmében 50 hektárnál nem lehetett nagyobb birtokuk. Farnad és Málas község határá­ban Felsőperespusztán és Hogyan ilyen tőle ráns kör hányt és gabonát az eredeti képzettsége szerint jogász Jozef Prokes, vagy ahogy a cselédek hívták, a nagyságos úr. A málasi Virág Károly még csak gyerek volt abban az időben, de a „gaz­dára” ma, 76 évesen is jól em­lékszik. „Teljesen úgy nézett ki, mint az unokája, az a magyar­gyűlölő. De csak kinézésre hasonlí­tott rá, természet­re nem, mert az egy áldott jó em­ber volt. Megbe­csülte a cselédjeit, nem semmizte ki őket, és nem nézte le az egyszerű ma­gyar embereket. Később a két fia is kijárt oda néha, a József, meg a Gusztáv. Valahol Nyitrán taníttatta őket az apjuk, ott is volt házuk. Aztán amikor 1938-ban bejött a Tiso-féle szlo­vák állam, azt mondták, az öreg nagyságos úr visszament Mor­vaországba. Többet nem is lát­tuk; csak a fia jött ide vissza pár éve elintézni, hogy visszakapja a földeket.” Jozef Prokes azonban mégsem Morvaországba költö­zött, mint azt a málasiak hitték, hanem kismuzslai birtokára. A hajdan szebb napokat látott tele­pülés Párkánytól kb. tíz kilomé­terre található, és olyan vigaszta­lan képet nyújt, hogy az ember azt hinné, a századelőre csöppent vissza. Az alapos tatarozásra szo­ruló megroggyant házakhoz csak egy sáros földút vezet, százszáza­lékos a munkanélküliség, napon­ta csak egy óra hosszig folyik a víz... Nem csoda, ha a település legidősebb lakosa, a 80 éves Zvara Mária néni úgy emlékszik vissza arra az időre, amikor még Jozef Prokes gazdálkodott itt, mint az aranykorra: „Kislány ko­romban még a Lucenpakker báró birtoka volt Kismuzsla - a kastély romjai ma is megvannak. A báró fia szerelmes lett egy színésznő­be, és mivel nem vehette el, mindketten a Dunába ölték ma­gukat, a báró meg bánatában fő­be lőtte magát. Ez valahogy a hú­szas évek végén történhetett, Prokes már az özvegy bárónétól bérelte a majort, aki Amerikába költözött. Nagyon ügyes, igazsá­gos gazda volt a nagyságos úr. Velünk csak magyarul beszélt, és ha valamit nem tudott, azt csehül mondta, sosem szlovákul. Gyak­ranjárt át hintón Esztergomba - a bankba vagy a vásárra, de ide tudott egy nyezetben felnőni egy elvakult na­cionalista? Vinckoperesen termesztett do­' ~7').1 ű} hozzá nem járt senki. A felesége is csak a háborúig lakott itt, aztán elment valamelyik fiához. 1946 januáijában itt lőtték le Prokes gazdát az orosz katonák; utána József fia vette át a gazdaságot, de az már nem lakott itt, volt inté­zője. Amióta mindent elvett az ál­lam, nem járt itt senki a család­ból. Csak az újságban olvastam valami Jozef Prokesról, aki min­dig a magyarokat szidja. Gondol­tam is, hogy ő lesz az unokája, na de foroghat is az öreg a sírjában, mert nagyon elfajzott!” Apja ha­lála után az 1917-ben született D. Jozef Prokes gondoskodott a bir­tokról, de az államosítás után nem maradt sem földje, sem hi­vatása, mert mint földbirtokos család tagja nem kapott ügyvédi állást. Nem maradt számára más hátra, mint egy „kétkezi” szak­mát is elsajátítani, és így az ötve­nes években Nyitra belvárosá­ban, ott, ahol ma a színház áll, Grand Garage néven autószerelő műhelyt nyitott. A környékről minden autótulajdonos ide hord­ta a kocsiját javíttatni az „autó­doktorhoz”, és máig is sokan em­lékeznek rá, hogy Prokes úr nemcsak a járművekhez értett, hanem az emberekhez is. Igazi üzletemberként a magyar ügyfe­lekhez magyarul szólt, nemcsak a műhelyben, hanem az utcán is. És magyarul beszélt a hajdani bé­resekkel is, amikor 1994-ben Fámádon meg Málason tanúkat keresett, hogy igazolják: az apja birtoka volt Peres­puszta. A famadi Ba­logh Gyulát szintén ekkor látogatta meg: „Azt akarta, menjek el tanúskodni Lévára a bíróságra, hogy mennyi gépet meg állatot adott az álla­mi birtoknak. Ezt tudtam is igazolni, hisz a szüleim is a majorban éltek, és én ott nőttem fel. Több mint kétmillió koro­nát követelt, nem tu­dom, megkapta-e. De azt tudom, hogy Perespuszta sosem volt az övék, mindig csak bérelték. Ak­kor intézhették el a birtoklevelet, amikor a kitelepített magyarok földjeit kimérték a szlovákok­nak.” A visszakapott földet Jozef Prokes pontosan úgy mérette ki, ahogy annak idején volt, nehogy belenyúljon az egyházéba. Most aztán olyan cikkcakkos a birtoka, hogy a helybeliek azt mondják, még a nyúl is eltéved benne. A nyolcvanéves öregúr csak akkor A nyitrai polgármes tér családjá­nak törté­nete 1918 táján kez­dődött. jár Famadra, ha valami elintézni­valója akad. Málason évek óta nem látták. Az ötven hektárnyi szántóföldet bérbe adta, a régi magtár pedig, amelyet rendbe hozatott a famadi szövetkezettel, újra enyészetnek indult. Bár a család nevét még mindig tiszte­lettel emlegetik azok az idős em­berek, akik ismerték az öreg Prokes gazdát, azért ha a régi sé­relmek jóvátétele kerül szóba, megszólal bennük az igazságér­zet. Málason egy útszélen be­szélgető asszonycsoporttól pró­báltuk megkérdezni, ki ismer­hette a faluban a Prokes csalá­dot. Talán a véletlen is úgy akar­ta, hogy épp mellettük álljunk meg. .Annikor megtudtam, hogy a Prokes itt jár a faluban, és ta­núkat keres, utánamentem a szomszédba - mondja Kovács Mária néni. - Először szlovákul szóltam hozzá, ha már a fia olyan nagy funkcióban van, de ő azt mondta: »Ne tessék velem szlovákul beszélni, mert én jól tudok magyarul.« Hát én rá is kezdtem, nem tudom, honnan vettem a bátorságot. Mondom: »Prokes úr, most olyan világ van, hogy mindenki követeli az övét. Maga még azt is, ami nem is volt a magáé. Csak azt mondja meg nekem, bennünket ki fog azért kárpótolni, hogy csikorgó télben kitelepítettek Csehországba, itthagytuk a földjeinket, az álla­tainkat, a házunkba románt köl­töztettek?« Azt mondta nekem erre, hogy az már elévült. Higgye el, sírva jöttem el on­nan. Mert hiába be­szél velünk magyarul az, aki így gondolko­zik rólunk.” Ehhez már nincs mit hozzá­fűzni. Legfeljebb el lehet gondolkozni azon, hogy a Prokes család trilógiájának két fejezete játszó­dott Dél-Szlovákiá- ban úgy, hogy a ma­gyarok legalább nyíl­tan nem a negatív hősök szere­pét kapták benne. A harmadik részt, bár szintén egy Jozef Prokes a főszereplője, már más hangnemben írják. De valószí­nű, hogy családregényekhez méltóan a történet egyszer még a régi helyszíneken folytatódik. Mert ha nem is latinos műveltsé­gűjogász, mint az elődjei, annyit a nyitrai polgármester is tud, hogy Cuius regio, eius religio. Vagyis: akié a föld, azé a vallás. Meg a hatalom és a nyelv is. Ebben a házban élt Jozef Prokes Kismuzslán, és 1946 januárjában itt lőtték le az orosz katonák. Amint Zvara Mária nénitől meg­tudtuk, mindenét feldúlták, elra­bolták, és őt minden burzsuj disz­nónak lehordták. A helybeliéi gyón sajnálták a jó gazdát, so hordtak virágot is arra a he ahol meghalt. Először Kismuz temették el őt, de még azo: őszön elvitték a hamvait Nyiti ft* 4* SfHmá % fi VRATME MATK 7AV SLOVENSKA •FJ VYZNAM www.proke Jozef Prokes számára csak a megváltozta­tott választási törvény tette lehetővé, hogy induljon a nyitrai polgármesteri posztért, hiszen évek óta nem lakott a városban. Rövid, de annál hatásosabb kampányá­ban főleg Nyitra történelmi szláv mivoltát hangsúlyozta, és régi dicsőségének visz- szahozását ígérte. Több mint tízezer sza­vazópolgár volt vevő erre a retorikára, de olyanok is akadtak, akik a győzelem más­napján ilyen sommásan fejtették ki a véle­ményüket az új polgármesterről: „Prokesnek egyelőre nincs könnyű dolga Nyitrán, a képviselő-testületben elenyésző a támogatottsága.” Ha belegondolunk... volt már a SZNP köztársaságielnök-jelölt- je, most a „szlovák városok anyjának" aty­ja, ki tudja, nem próbálkozik-e majd a kö­vetkező önkormányzati választásokon Farnadon vagy Málason? A farnadi szövetkezet elnökének, Rózsa Sándornak egy 1946-ból származó bir­toklevelet hozott Jozef Prokes - ennek alapján kapott vissza a falu határában 50 hektár területet és a zselizi állami bir­tok megtérítette két dohányszárítójának az árát is. A helybeliek azonban máig csodálkoznak ezen a restitúción, mert sehogy sem értik, hogy lett az egykori bérlőből egyszer csak jogos tulajdonos. Azaz sokan sejtik, hogy a háború után, amikor a magyarok ismét bűnösnek szá­mítottak, egy jogász számára semmiség volt az ilyesmit elintézni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom