Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-02-24 / 8. szám

Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. február 27-étől március 5-éig Sport A Bernabeu stadionban fújt utoljára. Villanó­fényben Vágner László. Riport A hősnemzeti Jozef Prokes nagyapja és apja még magyarul beszélt q a béreseivel. O Se törvény, se ellenőrzés, vagy ha van is, ki lehet játszani Három évszak Bodnár Gyula ______________ Cs illagokkal teleszőtt kékesfeke­te szőnyeg kúszik fel lassan az égre. Olykor mint könnyű pe­hely, átlebeg egy-egy felhőfosz­lány, melyből megint nem lesz hó. Olyan semmilyen ez a tél is. Fekvő hóemberkét alig lehetett összehozni, legalábbis eddig, február elejéig. Keményen feszí­tő, nagy hasú Döbrögi-féléről, sár­garépaorral, széngombokkal a kabátján, fazékkal a fején - hiába álmodunk. A sokadik férfiatlan tél egymás után. Meglehet, ha­marosan már csak három évszak lesz errefelé, tavasz, nyár, ősz, és emlék marad a mondóka: „...tél, edd meg, amit főztél”. Jó, hogy nem most vagyok gyermek. Kul­csos korcsolya, hokibot, szánkó, síléc - rohadna, rozsdásodna mind. Ahogy leszívott üzemek­ben, mezőgazdasági szövetkeze­tek udvarán a gépek. Minden olyan semmilyen. Talán csak a repülőket kivéve, melyek moz­gócsillagként húznak át az éjsza­kán. Az ő testükből kilopott egyetlen szál drót vagy valahol egy időrágta csavar a szárnyak­ban, futóműben a katasztrófát jelentheti. Itt lent a földön más a helyzet, se törvény, se ellenőr­zés, vagy ha van is, ki lehet ját­szani. Igaz, itt lent a földön min­dent át lehet vészelni, túl lehet élni. Na és: meg lehet úszni. Sváj­cot csak a hó idézi mifelénk, az is ideig-óráig, míg el nem olvad, mint forró palacsintasütőben a disznózsír. Józsi bá’ a kerítésnek támasztja biciklijét, és hozzám csap egy mondatot: „Mit akar, még mindig a szocializmusból élünk, egyesek meg igazán jól él­nek belőle, mi változott itt, ami szemmel látható, a rendszervál­tás óta eltelt idestova egy évti­zedben, amely azért már nem ke­vés idő?” Háborúk után hama­rabb összekapták magukat föl­dig rombolt országok. Új cégtáb­lák, nyugati és ázsiai kocsik, cuc­cok, megszaporodott tévécsator­Bezzeg az alulról jövő kezdeménye- zés fogalmát sikerült kiirtani. nák, amerikai filmek, a mozik­ban is, új lapok. Mi még? Új gyár­épületek, üzemek? Azok is tönk­re- mentek és -mennek, melyek készen jöttek át az előző rezsimből ebbe. Plusz félbeha­gyott óvodák, iskolák, művelő­dési házak és más középületek országszerte. Egy végtelennek tűnő átmeneti kor lehangoló ta­núi. Közben szavak, szavak, sza­vak. Édes ígéretek, nacionalista ukázok szüretje. És mind felül­ről, továbbra is felülről ömlik ránk savanyú mustként, mely lő­rének is pocsék lenne. Mint a bú­várbor, mely lemegy, körülnéz, aztán visszajön. Viszont az alul­ról jövő kezdeményezés fogal­mát - azt bezzeg sikerült kiirtani. A szellemét is. Pedig a rendszer- váltás idején, a szabadság hajna­lán ugyanolyan kulcsfogalom volt, mint a pluralizmus, a parla­mentáris demokrácia vagy egy­szerűen: a demokrácia. Alulról, vagyis lentről már csak rossz köz­érzetünk borúja jön, magyarán, a lélek tájékán hasonló a helyzet, mint kint, a látható világban. Legalább pénz volna. Nem már­kás kocsira. Futná sok-sok csa­ládban csupán annyira, hogy rendesen élhessen az ember. De hát mifelénk nemhogy nem fize­tik meg a munkát, már ki sem fi­zetik. A becsületesen leszállított áruért is hiába várja pénzét a ter­melő, a kereskedő. Gyomorfe­kélyhelyzet, infarktushelyzet. Amíg törvény nincs, vagy csak papíron létezik, addig természe­tesen fölöslegesen várunk bár­mire. A meteorológus - hallom köz­ben - havat ígér, ínyenceknek való telet. Lehet, hogy mégis­csak megmarad a négy évszak, helyreáll a rend égen és földön? És elmondhatják majdan a mai gyerekek, hogy állíthattak ke­ményen feszítő, nagy hasú, Döbrögi-féle hóembert, sárga­répaorral, széngombokkal a ka­bátján, fazékkal a fején? Józsi bá’ legyint, ő már rég nem hisz a meteorológusoknak. Sem. Egy örökifjú sztár: Cher, díjátvétel közben CTK/AP-felvétel Vezércikk Politikai akarat... Kövesdi Károly____________ A szlovákiai magyar közvéle­ményt valószínűleg ugyan­azok a tények sokkolták mos­tanában, mint az ország többi lakosát. A gazdasági élet para- lizálásáról, az ország vagyoná­nak szétosztásáról voltak ugyan sejtéseink, s nagyjából ismertek voltak a Nafta Gbely, a VSZ, a biztosítók, az állam­vasút meg egyéb bélyeggel postázott katasztrófaküldemé­nyek az előző kormány idejé­ből, ám a teljes kép csak mos­tanában állt össze, amikor ki­tudódott, a gazdasági vissza­élések mellett morálisan is ho­vá züllött az ország. A kor­mánypárt és a Meciar-Lexa duó által irányított titkosszol­gálat viselt dolgaitól még az il­lúzióktól mentes politikusokat is kirázhatta a hideg. A Mitro- jelentés megismerésekor ma­guk a honatyák is döbbenten ültek a székükben. Tudtuk, hogy piszkos ügyek zajlottak a titkosszolgálat háza táján az előző kormány idején, bizo­nyos sejtéseink is voltak, de hogy saját kormányuk képvi­selőit is megfigyelték Meciarék, s hogy nemzetközi konspirációkkal és zavarkel­téssel is foglalkozott az infor­mációs szolgálat, arról az em­bernek csak a KGB juthat az eszébe. A KGB módszereire volt ugyanis jellemző, hogy még a legmagasabb rangú tisz­teket és politikusokat is megfi­gyelés alatt tartották, hogy al­kalomadtán zsarolhassák vagy félreállíthassák őket. A Meciar-diktatúra paranoiája így vált teljessé Szlová­kiában is. Ezekhez a tényékhez képest el­hanyagolhatónak tűnik az olyan apróság, hogy hatról esetleg tíz százalékra emelke­dik-e az áfa, négy, avagy négy és fél ezer korona lesz-e a mi­nimálbér, vagy a szlovákiai magyar szellemiséget célzó magánsokk, hogyszázötven- avagy harmincötmillió korona jut-e idén a kisebbségi kultú­rák támogatására. Legfeljebb még jobban összehúzzuk a nadrágszíjat - mondhatnánk, ha nem ezt tennénk gyakorla­tilag a rendszerváltás óta, te­hát kb. tíz éve. S az ember tü­relme véges, különösen ha egyre jobban elhatalmasodik rajta a szkepszis, hogy a bűnö­sök felelősségre vonása túl vontatottan halad, a milliár­dos adóhátralékok gyakorlati­lag behajthatatlanok, a koma­sógor alapon szétosztott üze­mek tulajdonosaival pedig nem lehet frappánsan eljárni, egyezkedni kell velük. Pedig nem is kell messzire menni a rendcsinálás példájá­ért. Romániát sem szokás a de­mokratikus hagyományok me­legágyaként emlegetni, ám a román kormány példát statu­ált, hogyan kell elbánni a fel­forgatókkal. Miron Cozma kormánydöntögető bányász­vezér tizennyolc évet kapott kapásból, s ha kamatként fel­számolnak neki még tizenöt évet a bujkálásért, gyakorlati­lag életfogytig mélázhat a bör­tönben, megéri-e izgatással foglalkozni, botokkal érvelni. S a Cozma úrhoz hasonlók leg­alábbis gondolkodóba esnek. Ha teljes terjedelmében kide­rül, hogy a szlovák titkosszol­gálat az elmúlt négy év alatt emberrablással, politikai gyilkossággal, az ország elnö­ke elleni konspirációval, az egyház aláaknázásával töl­tötte napjait ahelyett, hogy a szervezett bűnözés visszaszo­rításával vagy a nemzetközi maffia szlovákiai szálainak bogozásával foglalkozott vol­na, nincs az a „politikai aka­rat”, amely futni hagyhatja a főbűnösöket. Illetőleg, ez már mind kiderült, csak a kormány (remélem, tévedek) félni látszik a saját árnyéká­tól. Senki se várja el, hogy az ország stabilitását biztosító titkosszolgálat műhelytitkait kiteregessék a pórnép előtt, hogy minden titkos doku­mentumot dobra verjenek, azt azonban joggal elvárhat­ják az ország polgárai, hogy a jogrend aláásása ne marad­jon büntetlenül. Mint ahogy futni hagyták annak idején az orosz tankokat behívó elvtár­sakat, akik „mindössze” haza­árulást követtek el. A haza­árulás és az ország rendjének aláaknázása eléggé rokon fo­galmak, s az igazságszolgál­tatásnak ennek megfelelően kellene lépnie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom