Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-06 / 281. szám, hétfő

10 SPORTVILÁG HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 6. Volt idő, amikor mindenét odaadta volna azért, hogy lehetőséget kapjon az NHL-ben - ma fárasztónak és unalmasnak találja a játékot, de a Stanley Kupára mindig vevő Brett Hull, a dallasi Csillagok hősies fenegyereke Hosszú időkig azt tartották róla, hogy a St. Louis Blues egyik elmozdídhatadan bútordarabja. Nagy becsben tartotta a vezetőség, ami például Mike Keenan edző állásába került. Aztán bekövetkezett a csoda: Brett a Dallas Starshoz (Csülagok) igazolt. MAREK SVÁTEK Mindez az 1998/1999-es idény előtt történt. A dallasiak abban bíztak, hogy Brett az a hiányzó Csillag, aki a Stanley Kupa-győzelemhez vezetheti a csapatot. Hull is ebben reménykedett: 11 év után azzal hagyta el St. Louist, hogy „vénségére" csak sikerül egy másik társasággal megnyernie a Stanley Kupát. A Dallas remekül kezdte a szezont: az alapszakasz legeredményesebb csapataként jutott a playoffba, kilenc ponttal megelőzve a New Jersey Devilst. Hull 52 pontot gyűjtött. A rájátszás negyeddöntőjében a Csillagok az Edmonton Oilersszel találkoztak. Bár a Dallas 4:0 arányban jobbnak bizonyult, a továbbjutás korántsem volt zökkenőmentes: Hullék valamennyi mérkőzésen csak egyetlen góllal ütöttek többet, mint az Edmonton. Az elődöntőben következett az igazi meglepetés. A Starst Brett Hull egykori nagy szerelmével, a St. Louis Bluesszal hozta össze a sors. Mindenki kíváncsi volt, hogyan birkózik meg Brett ezzel a kihívással. Egy pillanatig sem akarta megkönnyíteni a St. Louis helyzetét. A hatodik mérkőzés előtt 3:2 volt az állás a Sztárok javára, s a boldogsághoz elég volt ezt a meccset „hozni". Hatvan perc azonban kevésnek bizonyult a döntéshez. A hosszabbítás harmadik percében Hull megszerezte a korongot, Modanóhoz passzolta, aki parádés találatával a Dallast juttatta tovább. A főcsoport fináléjában az a Colorado következett, amely egyebek közt a címvédő Detroit Red Wingst búcsúztatta. Két tökéletesen felkészült együttes találkozott egymással, amit az is bizonyít, hogy csak hetedik nekifutásra dőlt el, a Dallas küzdhet majd a Stanley Kupáért. Harmincöt éves létére Brett Hullnak életében először adatott meg a nagy lehetőség. A fináléban a Buffalo Sabres várta a Csillagokat. 1:1 volt a sorozat állása, amikor a harmadik összecsapáson a Buffalo 2:1 arányban győzött, Mike Modano és Brett Hull pedig megsérült. Mindketten hősiesen viselkedtek: ha nem is teljesen egészségesen, de továbbra is játszottak. Módosult is az összesítés, a Dallas 3:2-re fordított; a hatodik találkozón a Csillagok már a kilencedik percben gólt lőttek, a Sabres azonban egyenlített, és több találat már nem született. A két kapus, Belfour, illetve Hašek jóvoltából az első hosszabbításban sem, a másodikban sem. Sokáig a harmadik túlórázásban sem. Már mindenki arra gondolt, új csúcs születik, ez lesz minden idők leghosszabb mérkőzése. Nem. Huszonkét másodperc volt hátra, amikor Brett Hull véget vetett a hajnalba nyúló csatának. Talán nem épp a legszabályosabb módon dőlt el a Stanley Kupa sorsa, ugyanis Hull a kapus védőterületén belül állt, de ezt a játékvezetők nem vették észre. Ó ütötte a döntő sorozat első és utolsó gólját. Végleg utolérte édesapját, aki 1961-ben nyert Stanley Kupát a Chicago Blackhawksszal. Hullék az egyeden család, amelynek sikerült a bravúr: apa és fia egyaránt trófeát nyert. A kérdéses góllal kapcsolatban Brett csak annyit mondott, ez volt pályafutása legfontosabb találata - a közel hatszáz közül. Brett Hull 1964. augusztus 9-én született az Ontario állambeli Bellevillben. Édesapja, Bobby, az NHL legendás játékosa, fiát a kezdetektől a hoki felé irányította. Brett nem volt könnyű helyzetben, minden egyes mozdulatát gondosan figyelték a szakemberek. Serdülőként talán éppen emiatt nem volt képes igazán jól játszani. Senki nem hitte, hogy édesapja méltó utódja lehet. Bizonyítja, hogy 1984-ben a Calgary Flames a 117. helyről draftolta. Őt mérkőzésen kapott lehetőséget a „nagyok" között, aztán Monctonba küldték a Calgary fiókcsapatához. A következő idényt aztán a Flamesnél töltötte: 52 találkozón 50 pontot gyűjtött, de a vezetőségnek ez sem volt elég. Inkább túladtak rajta. így került St. Louisba, ahol Adam Oatesszal hamar szót értett, idővel az NHL egyik legveszélyesebb támadókettősének tartották őket. Hull zsinórban háromszor lett gólkirály (1989—1992), az 1990/91-és idényben 86 találatának és 45 gólpasszának köszönhetően 131 pont volt a kontóján, teljesítményét az alapszakasz legjobb játékosának járó Hart Trophyval jutalmazták. Ezenkívül megkapta a Játékosok Szövetsége által a leghasznosabb játékost illető Lester B. Pearson díjat. Ettől kezdve Brett Hullt a St. Louis „örökös tagjának" lehetett tekinteni; senki nem gondolt arra, hogy valaha is elhagyná a klubot. Igazi egyéniség volt, nyolcszor szerepelt az Ali Star-válogatottban, ajégen is, az öltözőben is tisztelték. O volt az, aki Pavol Demitrának segített beilleszkedni a csapatba. Hull az a fajta ember, aki nem szokta véka alá rejteni véleményét. „Fárasztónak és unalmasnak tartom azt a fajta játékot, amelyet az NHL-ben kell produkálni" - jelentette ki a defenzív játékfelfogásra utalva. „Három dolog van, amit ki nem állhatok: védekezés a középső harmadban, a kora reggeli edzések és az új mezünk színe." A fenegyerek hírében álló Hull akkor lepte meg igazán a közönséget, amikor elhatározta: a naganói olimpián nem Kanada, hanem az USA válogatottját erősíti. Nem hivatalos információk szerint ő volt a botrányos szállodai randalírózás egyik főhőse (a csehek ellen elveszített negyeddöntő után az amerikai csapat több tagja megrongálta a szálloda berendezését). A kanadai stadionokban Hullt „hazaárulása" miatt a mai napig füttykoncerttel fogadják, talán éppen ezért kellett átadnia a Blues kapitányi szalagját. Miután lejárt a szerződése a St. Louisszal, nagy kérdés volt, merre tovább. Már-már úgy nézett ki, édesapja egykori klubjához, a Chicagohoz igazol. Erről azonban feleségének sikerült lebeszélnie. Alison Hull azzal győzte meg urát, hogy a Blackhawks szurkolói lépten nyomon édesapjához hasonlítgatnák, és ez senkinek nem tenne jót. így történt meg, hogy Brett feleségével, fiával és lányaival együtt a Dallast választotta. A döntés helyessége azonnal beigazolódott; és a Starsnak idén is minden lehetősége megvan arra, hogy elhódítsa a Stanley Kupát. A súlyemelő-vilgbajnokságon Magyarország nyolc személynek biztosított helyet a nyári játékokra; Szlovákia egyet sem, a csapat (Martin Tešovič hiányában) teljes kudarcot vallott Százharmincnyolc, Sydneybe szóló repülőjegyért harcoltak ANDREJ MIKLÁNEK Az Égei-tenger parijánál felállított athéni Peace and Friendship (béke és barátság) Stadiumban rendezték a 20. század utolsó súlyemelő-világbajnokságát. Százharmincnyolc, Sydneybe szóló repülőjegyért szálltak versenybe a résztvevők - a hölgek számára ez volt a 13., a férfiaknak a 70. vébé. A tét tehát óriási volt, csakúgy, mint a részvétel: 79 országból 473 férfi-, 50 országból 273 női súlyemelő érkezett. Összesen tehát 84 nemzet 746 képviselője. Csak az összehasonlítás végett: a férfiaknál a csúcs a '91-es világbajnokságon állt be, amelyen (a kínai Guang-zhouban) 60 ország 305 résztvevője indult. A hölgyek Tahaiföldön döntöttek csúcsot: Chiang-maiban a '97-es seregszemlén 39 ország 143 súlyemelője képviseltette magát. Az athéni „tömegben" Szlovákia legjobbjai is helyet foglaltak (6 férfi és 7 hölgy). Lehettek volna többen, ha Ján Labákot nem tiltják el dopping miatt és Martin Tešovič nem sérül meg. Athénban a „nem a mennyiség, a minőség számít" elv ne érvényesült, a résztvevők száma nem rontott a színvonalon. Nem egész egy évvel az olimpiai játékok előtt 8 férfi és 9 női világcsúcs született - eddig egy viadalon ez a legtöbb. Már az első nap a török Hatil Matlu nekivágott a rekorddöntésnek: az 56 kilogrammosok mezőnyében 137,5 kg-ot szakított, azaz 2 kilóval túltett saját világcsúcsán, amelyet idén, az áprilisi La Corua-i Európa-bajnokságon ért el. Nem ő volt az egeden. A további súlycsoportokban újabb vetélytársak következtek, akik szintén magasabbra tették a mércét. A bolgár Jordan Boevszki (69 kg-os kategória) 2,5-tel javította (162,5 kg) honfitársa, Zselizkov egyéves csúcsát. Nem szeretnénk felsorolással húzni az időt, ám a hazai versenyzőknél érdemes megállni egy szóra. Megérdemlik. Akakiosz Kakiasvilisz a vébé utolsó előtti napján Görögország új nemzeti hőse lett; 187,5 kg-os teljesítményével már szakításban világcsúcsot döntött, majd lökésben is első lett. Ennek köszönhetően az aranyérem a görögöket illette Végül az ezüstöt is a házigazdák vitték el, miután Leonidasz Kokasz csak 2,5-tel szakított kevesebbet. A stadionban összegyülemlett 9000 nézőnek majd' elállt a lélegzete a lengyel Szimon Koleckitől. A 18 éves fiú simán túltette magát a 225 kilogrammon, úgyhogy bátorkodott megcélozni a 232,5-ös határt. Ha sikerült volna (márpedig az edzésen - állítólag - már ezzel is megbirkózott), elvette volna a görögök első helyét. Nos, nem jött össze a dolog, de korát tekintve elképzehető, hamarosan ő javít majd világcsúcsot. Szimon a „rettegő közönség" szeme láttára fölemelte a súlyt, szilárdan megállt a talajon, de az utolsó fázisnál nem bírta el a súlyt. Kudarca Akakiosz Kakiasvilisz abszolút győzelmét jelntette: lökésben, szakításban és összetettben is aranyérmet nyert. A görögök voltak a legeredményesebb résztvevői a vébének: nyolc férfi 19 érmet szerzett, valamennyien jegyet váltottak Sydneybe. Ugyanennyien lesznek a bolgárok, a kínaiak, a lengyelek, a törökök és az ukránok. Sikeresnek (TA SR-felvételek) A palánknál is megállja a helyét Kedvenc kupájával A súlyemelés nem a nagyok sportja Csalódott szlovák küldöttség mondható a magyar delegáció fellépése is: a 14. helyen végeztek a nemzetek listáján és öt jegyet váltottak Sydneybe. Szlováída csalódást okozott. Teljes mértékben beigazolódott, hogy Marián Tšovič nélkül nem sokat ér a csapat. A 38. helyen zárta Szlovákia ezt a vébét és egyetlen helyet sem biztosított magának az olimpiára. Az egyetlen pozitívum, hogy a nem egész húszesztendős Roman Hlada a 94 kg-os súlycsoportban szlovák csúcsot döntött, de a világbajnokságon (összesítésben) ez is csak a 26. helyre volt elég. A hölgyeknél tovább tart a pár éve elkezdődött „divat": Ázsia teljes hegemóniának örvend. Az első hét helyezett csak egy európai országnak, Bulgáriának sikerült beférkőznie magát. Kína domináns szerepe mindent elárul a viszonyokról: hét versenyző 18 érmet szerzett, a nemzetek rangsorán az első helyen végzett, 38 ponttal megelőzve a második helyet megszerző Taiwant. Rajtuk kívül négy olimpiai részvtelt biztosított magának Bulgária, Thaiföld, Nigéria és az Egyesült Államok. A magyar lányok sem vallottak szégyent. Márkus Erzsébet (69 kg) 107,5 kilogrammal (ami 2,5-tel kevesebb a kínai Tiann Sun világcsúcsánál) aranyat szerzett szakításban. Lökésben bronzéremmel távozott (itt Sun, Milena Trendafil, Márkus volt a sorrend). A hét magyar női válogatott a 9. helyen végzett, ami három olimpiai részvételnek felel meg. így a nyári olimpián öt férfi és három hölgy képviselheti Magyarországot. Szlovákiának a gyengébbik ne mezőnyébe sem sikerült kiköszörülni a csorbát. Az egyetlen, aki a világ élmezőnyével képes volt fölvenni a versenyt, Dagmar Vaneková szakításban a 9., lökésben a 17., összesítésben a 12. helyen végzett. Más szlovákiai résztvevő be sem jutott az A-csoportba. Az itteni súlyemelősport jelenlegi állapotát hűen tükrözi, hogy egy sdneyi repülőjegy sem került szlovák kézbe. Némi vigaszt nyújt, hogy a jövő évi szófiai Eb-n is az olimpiai részvétel lesz a tét. Jövőre a Csendes-óceánon fekvő, 22 km hosszú Nauru-szigete fogadja majd a világ legjobb súlyemelőit. A torna újdonságokkal kecsegteti a résztvevőket: pénzdíjas lesz a verseny, a győztesek megközelítőleg 50 ezer dollárt kapnak. A szabad ég alatt rendezik majd ezt a világbajnokságot - a hőmérséklet általában 35 Celsius fok körül szokott mozogni. Hogy ki milyen hangulatban eeli majd a súlyzókat, az elsősorban az olimpiai játékok eredményétől függ. SiľAlWlg^ duOODnXKEEVX,