Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-30 / 300. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 28. RÉGIÓ 30 ROZSNYO Folyik a hó eltakarítása Kedden a járásban járható volt minden útvonal, a járási útkarban­tartó vállalat erőgépei folyamato­san dolgoztak a hó eltakarításán. A szerdára virradó éjszaka folyamán azonban feltámadt a szél, amely hónyelveket épített a Kassát Po­zsonnyal összekötő déli országút szoroskői szakaszánál, valamint a Dobsinai dombon, a Dobsinára ve­zető úton. Szerda reggel óta mind­két útszakaszon állandóan folyik a lerakódott hó eltakarítása - tájé­koztatta lapunkat a Rozsnyói Járá­si Hivatal Polgári Védelmi Szak­osztályának szóvivője. A vidék 62 települése közül egyedül Szilicéről érkezett jelentés a közlekedés fennakadásáról, ahol egy autóbusz maradt kátyúban, (trik) NAGYMIHÁLY óváhagyott költségvetés A városatyák jóváhagyták a 2000 évi költségvetést, ami az ideihez ké­pest 8 millióval kevesebb. A143 ko­ronás évi gazdálkodási keret bevé­teli és kiadási része egyensúlyának megtartása érdekében a város több mint 30 millió korona hitelt vett fel. Jövőre a városban a fejlesztési programok igénylik a legnagyobb kiadásokat, vagyis mintegy 50 mil­lió koronát. Ebből legtöbbet, 30 milliót a hulladéktároló építésének befejezése, 15 milliót a város tulaj­donába került legendás hírű Arany­bika Szálló felújítása, gázművesíté­se visz el. A többit a városi hivatal épületének tatarozására és a város­központban lévő sétálóutca rend­behozatalára fordítják. Jövőre a vá­rosi hivatal irányítása alá tartozó részlegek 22 millió koronából gaz­dálkodhatnak. (kat) Hahnné Duray Eva Fábián László, a losonci Polgári Kör és Veress László, az Illyés Közalapítvány irodavezetőjé­nek társaságában (A szerző felvétele) Egyre többen fedezik fel és ismerik meg a Magyar Kulturális Központot Gazdag programkínálat A losonci Neo Európa kft. 1992-ben pályázatot nyúj­tott be a budapesti Szeren­csejáték Alaphoz egy ma­gyar kulturális központ lét­rehozására. LOSONC A pénz megérkezett, a központ ta­valyelőtt a Kármán Napok alkalmá­val megnyílt. Hahnné Duray Éva, a Losonci Magyar Kulturális Központ háziasszonya szerint az intézmény csak most kezd beépülni a köztu­datba. Hozzáfűzte, mostanság aránylag sok rendezvényt szervez­nek. Az év elején beköltözött az épületbe a könyvtár is. - Mennyi tagsági díjat fizetnek azok, akik rendszeresen részt vesz­nek a központ összejövetelein ? ­kérdeztük Hahnné Duray Évát. - A klubtagok öszejövetelei szer­dán 16 órától kezdődnek, tagsági díj egyelőre nincs. A könyvtár láto­gatási díja egy évre 25 korona. A gyerekeknek általában a hónap első szombatján szervezünk műso­ros délutánokat, úgynevezett ját­szóházakat. Ezekre a rendezvé­nyekre nincs megszabott belépődíj. A jeles napok és egyházi ünnepek előtt gyakrabban tartunk foglalko­zási délutánokat a gyerekeknek. Karácsony előtt például karácsonyi énekeket tanultak, mézeskalácsot sütöttek, karácsonyfadíszeket ké­szítettek... Hasonló foglakozáso­kat terveznek farsang és húsvét előtt is. A gyerekekkel ilyenkor ál­talában pedagógusok, népművelők, képzőművészek fog­lalkoznak. - Hétközben mikor látogatható a központ ? -Délelőtt 10-tői 12 óráig és 14-től 17 óráig. De gyakran vannak esté­be nyúló rendezvényeink, ilyenkor természetesen a program végéig tartunk nyitva. - Kapcsolatban állnak más kultu­rális intézményekkel ? -Természetesen. Jó a kapcsolatunk például a Pozsonyi Magyar Kulturá­lis Intézettel. Több általuk rende­zett kiállítást bemutattunk itt Lo­soncon is. Jövőre helytörténeti, képzőművészeti és néprajzi kiállí­tást szeretnénk szervezni, /f-s/ Gyakran a pénztelenség nehezíti a kábítószerfüggők gyógyítását, pedig az ő problémáikat sörgősen orvosolni kell A drogos a cápához hasonlítható POZSONY Úgy tűnik, egyre több drogfüggő szeretne szabadulni szenvedé­lyétől, tavaly 2199 (1665 heroinis­ta), ez év szeptemberéig 1823 (1441 heroinfüggő) beteget kezel­tek a gyógyításra szakosodott po­zsonyi központban. A15 éven aluli­ak száma tavaly 26 (2 heroin) az idén pedig 22 (3 herion) volt - is­mertette a helyzetet Ľubomír Ok­ruhlica a központ igazgatója. Bár a kemény drogtól függők zöme (902) Pozsonyból származik, a he­roin nem kerüli el a vidéki városo­kat sem, százan Zsolnáról, hetven­nyolcan Galántáról, hatvanan Ta­polcsányból és több mint negyve­nen Pöstyénből keresik a segítséget a fővárosi központban. Szlovákiá­ban a vér útján terjedő fertőző be­tegségek alakulása kedvezőnek mondható: a HIV/AIDS a kábító­szeresek nem egészen egy százalé­kát, a B típusú májgyulladás 6 szá­zalékát és a C típusú májgyulladás 29 százalékukat érinti. Az igazgató szerint elegendő program és intézet létesült a leszokni akarók számára, ám megkérdőjelezhető - főleg a vi­déki - pl. zsolnai ellátás minősége. A szenvedélytől szabadulni szándé­kozók számára megoldhatatlan gondot jelent a munkanélküliség. ­A pénztelenség miatt egyre többen szakítják félbe az intézeti reszociali­zációt, melynek költségei részben a kezeiteket terhelik. A munka szá­mukra létszükséglet és rehabilitá­ció, de egyben napi (kötelező) program is. Kevesen tudatosítják: a drogfüggő a cápához hasonlítható, ha nem mozog, elpusztul - hangsú­lyozta az igazgató. Nem tagadta, a többször visszaesők sem esélytele­nek, a metadon-program segítsé­gével képesek a rendezett életvi­telre. - „Három héttel ezelőtt szü­letett meg az első „metadonos gyermekünk", most tudtam meg, hogy a napokban a másik is. Az első „gyermekünk" 21 éves éde­sanyját több mint egy, a 27 éves ROZSNYÓ Diszkó a főtéren Nagyméretű közös ünneplést szervez a városi hivatal a 2000. év köszöntésére a város polgárai számára. A „buli" 23 órakor kezdődik a Bányászok terén, ahol nagyméretű videovetítő, tűzijá­ték és diszkózene várja majd az ünneplőket, (kápé) NAGYKÜRTÖS Kiskorú bűnözők Mindenképpen lesújtó tény a bűnözési statisztikában, hogy nö­vekvő irányzatot mutat a gyermekek által elkövetett bűncselekmé­nyek száma. Ezt alátámasztják a nagykürtösi rendőrök tapasztala­tai is, akik a minap két korábbi betörés tetteseire derítettek fényt. Koprivnica üdülőközpontban két 14 éves és egy 13 éves fiú, mind­hárman nagykürtösi alapiskolások, fosztotta ki az egyik hétvégi há­zat. Ugyancsak kiskorúak, három 14 és két 13 éves gyerkőc rámol­ták ki az UNIMEDIA cég raktárát, (-bgy-) DUNASZERDAHELY Kivilágos kivirradtig A város önkormányzata is emlékezetessé szeretné tenni az ezredfor­dulót, ezért az évszázad utolsó napján a városi művelődési központ előtt nagyszabású eseménysorozatot rendez. A sort délelőtt 11 órától a szilveszteri futás kezdi a városközpontban, amely a Csallóközi Olim­pikonok Klubjának védnöksége alatt zajlik. Már kora délutántól zene­szó mellett a felállított sátrakban finom ételekkel és italokkal vátják a szilveszterezőket. Este 18 órakor ökumenikus istentiszteletre kerül sor, utána folytatódik a szórakozás. Tíz órától utcabál kezdődik, s amikor a városháza toronyórája elüti az éjfélt, tűzijátékkal lépünk a kétezredik évbe. Utána pedig kivilágos-kivirradtig folytatódik az utca­bál (-fod-). AJNÁCSKÖ Száz idős polgár Az idősek éve alkalmából kedden délután kedves ünnepség volt a kultúrházban. A községi hivatal ide hívta meg a hetven éven felüli polgárokat, akiket a helybeli csoportok és szólisták szórakoztattak. A meghívók kézbesítésekor kiderült, hogy Ajnácskőn pontosan 100 hetven éven felüli lakos él, akik közül a rossz idő miatt néhányan nem mertek otthonról kimozdulni. A megvendégelés költségeit a község vállalkozói fizették, (kas) KOMÁROM Ingyenes intelligencia-teszt A világhírű MF.NSA szervezet fennállása 10. évforulója alkalmából ma 14, 16 és 18 órai kezdettel ingyenes intelligencia (IQ)-tesztet vé­gez a Ľ. J. Šulek szlovák tannyelvű gimnázium épületében, (cza) apát két éve kezeljük a szintetikus szer segítségével. Az újszülött egészségi állapota jó, de termé­szetesen a szervezetében felgyü­lemlett métádon hatását semlege­sítsem kell. Ha az anyuka a terhes­ség ideje alatt is heroint szedett volna, a kislány életbenmaradásá­nak esélye kicsi lenne" - közölte Ľubomír Okruhlica, majd bemu­tatta a szülőket is, akik nyíltan be­széltek előző életükről, arról, hogy újra tudnak örülni az élet­nek. Bizalommal tekintenek a jövőbe, a kislányukat napokon be­lül kiadják a kórházból, ő lesz a legszebb karácsonyi ajándék számukra. (P.Sz.) A díjjal járó pénzt a szülői szövetségnek adják át Példamutató magatartás BÁTORKESZI/BÚCS A két komáromi járásbeli község neve az „iskolaháború" kirobbaná­sa után ivódott a köztudatba. Mint ismeretes 1998. márciusában a Ko­máromi Járási Hivatal akkori elöljá­rója indokoladanul leváltotta posztjáról a búcsi és a bátorkeszi magyar tanítási nyelvű alapiskola igazgatóját. A két iskolavezető visszahelyezése érdekében a két fa­lu lakói, pedagógusok, szülők egy emberként szálltak síkra. A két kö­zösség példaértékű magatartását tavaly a szlovák parlament magyar képviselői a Pro Probitate-Helytál­lásért díjjal jutalmazták. Ugyan­csak kiállásukért kapták meg a köz­ségek a Julianus Díjat, amelyet de­cember derekán a romániai Csík­szeredán vett át a Szabóné Jozefik Edit bátorkeszi és Szigeti János bú­csi polgármester. A kitüntettek kö­zött volt Tőkés László református püspök is, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudta személyesen át­venni a díjat. A két szlovákiai ki­tüntetett tevékenységét dr. Bajnok István méltatta. A díjjal járó pénz­összeget - 100-100 márkát - a bá­torkeszi és a búcsi polgármester fe­lajánlotta a két alapiskola szülői szövetségének, (km) Összességében véve kedveződen lesz az időjárás hatása. Ennek el­lenére kellemes napnak néznek elébe a szív- és érrendszeri betegsé­gekben szenvedők, illetve az ala­csony vérnyomásúak; fokozódik szellemi és fizikai teljesítőképesség­ük, s javul összpontosító készségük is. Panaszokra kell számítaniuk a mozgásszervi betegségekkel küsz­ködőknek; erősek lesznek a reumá­sok fájdalmai. Depresszió szintén előfordulhat. Emelkedhet a vérnyo­más, s rosszabbodhat az ekcémások állapota is. Holnap nem várható lé­nyeges változás a fronthatásban. Pénteken • Aggodalmak • Az elmúlt év képekben • Mi vár ránk? VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DÉLEN FELSZAKADOZHAT A FELHŐZET, -2 - +2 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.44 - nyugszik 16.04 órakor. A Hold kel 00.15 - nyugszik 12.22 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 370, apad; Medve: 280, árad; Komárom: 320, árad; Párkány: 240, árad. Jobbára borult lesz az égbolt, de már csak északon fordulhat elő hó­zápor. Délen időn­ként felszakado­zik a felhőzet. A kora délutáni hő­mérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között alakul. A nyugati-északnyu­gati szél megerősödik; keleten gyenge déli szél valószínű. Pénte­ken változóan felhős, szombaton borult időre számíthatunk. Minde­nütt lehet havazás. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 5 és mínusz 9 fok között, a hegyvi­déki völgyekben mínusz 15 fok kö­rül, a legmagasabb nappali mínusz 3 és plusz 1 fok között várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom