Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-18 / 292. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 16. HIRDETÉS 18 Ha a jövőben is lesz ilyen játék, én biztosan részt veszek benne Jó helyre ment POZSONY „Jól jött ez a pénz, ugyanis munka­nélküli vagyok" - mondta lapunk karácsonyi Ajándékszóró játékának nyertese, miután átvette az első dí­jat, az egy híján százezer koronát. Vörös Tibor Szapon, egy kis csalló­közi faluban él szüleivel és testvére­ivel. Bevallotta: nem számított rá, hogy nyerni fog. Az Új Szót azonban az egész család olvassa, régóta előfi­zetik, így nem volt nehéz bekapcso­lódni a játékba. „Egy barátom hívott fel a sorsolás után. Eleinte nem akartam elhinni, de most már elhi­szem. Sokan gratuláltak" - mondta. - „Mi volt az első reakcióm? Örül­tem. Nagyon örültem, mert így ka­rácsony előtt nagyon jól jött a pénz az egész családnak." Elmesélte: szakközépiskolát végzett, és mint mezőgazdasági munkás dolgozott a szövetkezetben. Mostanában azon­ban egyre kevesebb a lehetőség, ne­héz munkát találni. Ennek ellenére hűségesek az Új Szóhoz. „Édes­anyám a kézbesítő a faluban, tőle tudom, hogy sok családnak jár a lap. Nagyon jó. Változatos, szerintem nem hiányzik belőle semmi. Ha a jö­vőben is lesz ilyen játék, én biztosan részt veszek benne." (szg) Az aláírásig végrehajtó-bizottság fogja képviselni a találkozón részt vett szervezeteket Szerződés 2000-ben A járás civil szervezeteinek képviselői tegnap a Csema­dok helyi alapszervezetének székházában tartották má­sodik találkozójukat. ROZSNYÓ A találkozó célja annak a szerző­désnek a megtárgyalása volt, amely elősegítené a járás területén működő civil szervezetek közötti információcserét és együttműkö­dést, valamint az együttes fellé­pést az államigazgatási és telepü­lési önkormányzati szervekhez fű­ződő viszonyuk alakítása során. A tanácskozáson a következő szerve­zetek képviselői vettek részt: berdárkai (Brdárka) Radzim Pol­gári Társulás, rozsnyói ROMA­GEMER Kulturális és Közművelő­dési Szervezet, Roma Kultúráért Egyesület, Rozsnyó és Vidéke Ala­pítvány, Rozsnyói Ifjúsági Köz­pont, a Csemadok Rozsnyói Terü­leti Választmánya, a Csemadok borzovai alapszervezete, a Termé­szet- és Tájvédők Szlovákiai Szö­vetségének (SZOPK) járási szerve­zete, Szlovák Vöröskereszt járási szervezete, Csermosnya Turiszti­kai Társulás, rozsnyói Meseszín­ház, Gömöri Ifjúsági Társaság. A résztvevők megtárgyalták és vé­leményezték a találkozót előké­szítő bizottság által megírt szer­ződéstervezetet, amelynek aláírá­sára 2000. januárjában kerül sor. Továbbá arról is döntöttek, hogy a szerződés megkötéséig egy vég­rehajtó-bizottság fogja képviselni a találkozón részt vett szervezete­ket. A bizottság tagjai megbízást kaptak arra, hogy egy együttmű­ködési szerződés kidolgozásáról tárgyalásokat kezdeményezzenek ajárási hivatal vezetőivel - a járá­si államigazgatási szervek és a ci­vil szféra szervezetei között, (trik) IPOLYBALOG Színvonalas ünnepség Ebben a községben található a ré­gió egyik legtevékenyebb Csema­dok alapszervezete. Az elmúlt fél évszázad sikeres rendezvényeiről és fellépéseiről Balogh Gábor el­nök számolt be a szövetség 50. év­fordulója alkalmából megtartott emlékünnepségen. Különösen jó érzés volt látni az emlékezők sora­iban a még élő alapító tagokat, akiknek, szám szerint 39-nek, em­léklap átadásával köszönte meg az elnök a szervezet tevékenységének fellendítése érdekében végzett odaadó munkájukat. Bárdos Ág­nes műsora nemcsak színvonalas­sá, hanem emlékezetessé is tette az emlékünnepséget, (-bégyé-) Slezákné Kovács Edit, kiadónk igazgatója gratulál a szerencsés nyertes­nek. (Somogy Tibor felvétele) • Magazinunk címlapján Albert Györgyi - A magyar sztrárriporterrel Szabó G. László beszélgetett. • Bemutatjuk Závada Pált, akinek Jadviga párnája című regénye rövid idő alatt siker lett. • Látogatóban Lukács Sándornál • Visszapillantó 1999 • A XX. század humora, avagy kiröhögtük a háborút - Dusza István írása. • Az éjszakák éjszakája - Az emberek többsége megfogadta, nem tölti otthon a szilvesztert. Legtöbben a szerelem városában, Párizsban szeretnének ünnepelni. Színes összeállítás a szilveszteri útitervekről. A Vasárnap és a Hang-Kép ünnepi számának • Végtelen mese - Bodnár Gyula címlapjegyzete • Az év belpolitikai eseménynaptára - Kár, hogy a korrupciógyanús botrányok elhomályosítják a kormány pozitív döntéseit. Ne csak a külföld előtt legyünk szépek. Madi Géza összefoglalója • Majdnem lemaradtam a forradalomról - Tíz éve indult meg Temesváron a Ceausescu-diktatúrát elsöprő lavina. Ez volt a romániai forradalom kezdete. Kokes János írása. • Palócország - meseország - Mesélni csak nyugodtan, ráérősen lehet. Éppen ez hiányzik a mai, rohanó világból. Klein Melinda riportja. • Kurtizán vagy történelmi nagyság? ­A meggyilkolt cár özvegyét, aki II. Katalin néven lépett a trónra, Nagy Katalinként ismeri az utókor. Vojtek Katalin írása. • Ma is úgy érzi t itt a helye Komáromban - Svejk, Kolhaas Mihály, Lucifer, Lúdas Matyi... van miről mesélni. Szabó G. László interjúja Dráfi Mátyással. • Naptár 2000 • Jövőre történt - Szilveszteri humor • Finnországban folytatja a gólgyártást? - Ulbrík József, a privigyeiek mesterlövésze Vágsellyén és Rimaszombatban érezte legjobban magát. Szabó Zoltán interjúja. • Kőér utcai ötkarikás álmok - Kovács Ágnes világ- és Európa-bajnok mellúszónő két olimpián szeretne részt venni. Zsigárdi László interjúja. Albert Az őszinteség Túlnyomóan bo­rult lesz az égbolt, s mindenütt elő­fordulhat hava­zás. Később Nyu­gat- és Közép­Szlovákia déli részén eső valószí­nű. A kora délutáni hőmérséklet ál­talában mínusz 2 és plusz 2 fok kö­zött várható. A hegyekben viharos lesz a nyugati szél. Vasárnap és hétfőn is borult időre számítha­tunk. Néhol hózápor is lehet. A leg­alacsonyabb hőmérséklet holnap hajnalban mínusz 1 és mínusz 5, holnapután mínusz 3 és mínusz 7 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és mínusz 4 fok között alakul. Összességében véve kedvezőtlen lesz az időjárás hatása. Panaszok­ra kell számítani­uk a szív- és ér­rendszeri, valamint mozgásszervi betegségekkel kúszködőknek - erő­sek lesznek a reumások fájdalmai. Légzési és emésztési zavarok szin­tén felléphetnek. Az érzékenyeket fejfájás gyötörheti, felléphet de­presszió, és fantomfájdalmak is elő­fordulhatnak. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség. Romlik az összpontosító készség, emiatt fo­kozódik a balesetveszély. Az előre­jelzések szerint holnap részben kedvezőbb fronthatás várható. TORNALJA A Pozsonyt Kassával összekötő forgalmas főúton, sajnos, nagyon gyakoriak a közúti balesetek, s nemegyszer a mentők mellett a tűzoltók segítségére sí szükség van. Ilyen esetekben a tornaijai tűzoltók eddig egy elhasznált Tatra 613 típusú autóval siettek a baleset helyszínére. Nemrégen, épp a fentebb vázolt tarthatatlan állapotot figyelembe véve, egy új, Volkswagen Passat gépkocsit kaptak a belügyminisz­tériumtól, amely a legmodernebb mentéshez szükséges eszközök­kel van felszerelve. A járművet a Nagyrőcei Járási Hivatal elöl­járója, Folt'án úr adta át. Az át­adásnál jelen volt Solymos Jó­zsef, a hivatal vezetőjének he­lyettese is, aki elmondta, hogy a gépkocsit és a hozzá tartozó fel­szerelést az illetékes miniszté­rium tulajdonképpen mint aján­dékot adta, a költségek ugyanis ­beleértve az üzemeltetés költsé­geit is - nem terhelik a járást. A helybéliek és a környéző tele­pülésen lakók a kezdeményezést dicséretesnek tartják, azonban az a véleményük, hogy a bajt nem orvosolni, hanem megelőzni kel­lene. Épp ezért azon kellene elgondol­kodni, hogy hogyan lehetne biz­tonságosabbá tenni az említett főút Rimaszombat és Tornaija közti szakaszát, (sk) Kétségtelenül a gázvezeték számít az idei év legnagyobb beruházásá­nak a településen. Vanda Péter pol­gármester elmondta, hogy a gázmű­vesítés során 150 házba kötötték be a gázt. Fokozatosan, anyagi lehető­ségeikhez mérten történik majd a gáz bevezetése a középületekbe. Azt is megtudtuk, hogy éppen a na­pokban készült el az egészségügyi központ gázművesítése, ami azt je­lenti, hogy e héttől földgázzal fűte­nek a négy orvosi rendelőben és a gyógyszertárban. Nem titkolta a polgármester, hogy az idei költség­vetésük felét, mintegy 1,5 millió ko­ronát a gázvezeték építésére fordí­tották. (dzsár) A bajt nem orvosolni, hanem megelőzni kellene Volkswagent kaptak VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, SOKFELÉ HÓ, DÉLEN HAVAS ESŐ, -2 - +2FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 07.39 - nyugszik 15.57 órakor. A Hold kel 13.30 - nyugszik 01.45 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 300, apad; Medve: 170, változatlan; Komárom: 240, apad; Párkány: 155, apad. NAGYCSALOMJA Az év nagy beruházása KIRÁLYHELMEC Képviselői fogadónap Köteles László parlamenti képviselő minden hónap harmadik hétfő­jén tart fogadónapot bodrogközi választói részére. A politikus a Csemadok Tőketerebesi Területi Választmányának királyhelmeci irodájában tíz és tizennégy óra között várja a polgárokat a régióból. Címük: Majláth utca 2. Azon személyek számára, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak személyesen megjelenni, az alábbi tele­fonszám áll a rendelkezésre: 0949/63 213 75. (k-t) NAGYKAPOS Kárpátaljai festőművész képei Árusítással egybekötött kiállítás nyílt a hét közepén Túrák Angéla ungvári festőművész alkotásaiból Nagykaposon a művelődési ház kiállítótermében. A tárlaton akvarellek, olajfestmények, monotípi­ák tekinthetők meg, amelyekkel az alkotó már több európai és ten­gerentúli országban is bemutatkozott. A kiállítás december 22-ig látogatható, (kat) Hétfőn T rľ Í£! y 12 i 1 ygás. • Szlovákia legjobb • Valóra válik • Az Év sportolója a leghűségesebb Medve álma? futballtizenegye

Next

/
Oldalképek
Tartalom