Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-11 / 286. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 11 KULTÚRA FELHÍVÁS Minden olyan, amilyennek én szerettem volna - mondja Marcela Molnárová új albumával kapcsolatban Megjelent a Ki kicsoda 2000 - először két kötetben Közel húszezer életrajz MTI-TUDÓSÍTÁS Budapest. Megközelítőleg húsz­ezer életrajzot tesz közzé a napok­ban megjelent magyar és nemzet­közi Ki kicsoda 2000 című kiad­vány, amely gazdagsága okán most első ízben két kötetben látott napvilágot. A könyvben több mint 4500 olyan magyar személyiség nevével talál­kozhat az olvasó, aki új szereplője a Ki kicsodának. A Hermann Péter főszerkesztésé­veljegyzett munkában a szócikkek a hagyományokat követik. A köte­tek formája is megfelel a korábbi­aknak, új viszont a hátlap emblé­mája. A magyar anyagnak elkészült a foglalkozások szerinti statisztikája is. Külön fejezetben közzé teszi az időközben elhunyt magyar szemé­lyiségek névsorát. Á kiadói ajánlás értelmében a nemzetközi rész a megjelenés pil­lanatában teljesebb, mint a világ bármelyik hasonló jellegű könyve, mivel november elejéig bezárólag a legfrissebb adatok is helyet kap­tak a lexikonban. Magyarországon harminc eszten­dővel ezelőtt, 1969-ben jelent meg az első Ki kicsoda a Kossuth Kiadó gondozásában, a politika, a társa­dalomtudomány, a művészet és a sport ismert személyiségeinek életrajzával. Kezdetben háromévenként kerül­tek a könyvesboltokba a kötetek, majd 1990-től kétévente jelenik meg a kiadvány. Mese a szeretetről meg az örök emberi értékekről Egy maximalista lány szerelme Ügyes pókerezők a kártyabarlangban ERDÉLYI EDIT A Fórum Társadalomtudományi Intézet tisztelettel értesíti a Komá­rom környéki civil szervezeteket, alapítványokat, kulturális egyesü­leteket, hogy 2000 januárjában Komáromban is elindítja a Civil szervezetek felkészítése a haté­kony működésre című szeminári­umsorozatát. A képzés nyolc, egész napos szemináriumból áll, havi egy alkalommal, melyen a non-profit szervezetek működésé­nek legfontosabb területeivel is­merkedhetnek meg a résztvevők a bejegyzéstől egészen a könyvelé­sig. Aldk részt vesznek a képzésen, egy sokrétű ismeretanyag birtoká­bajutnak, mely munkájuk minden területén segítséget nyújt. Az ér­deklődők szándékukat legkésőbb december végéig írásban vagy te­lefonon jelezzék a következő cí­men, illetve telefonszámon: Fó­rum Intézet Z. Kodálya 769/29 P.O.BOX 49 924 01 Galanta. Tel./fax: 0707-780 6883. E-mail: forum@ga.internet.sk A szemináriumra főleg a civil szer­vezetek képviselőit, vezetőit vár­ják és azokat, akik a jövőben ezen a területen kívánnak tevékenyked­ni, esetleg szervezetet szeretnének alapítani. Egy szervezetből többen is jelentkezhetnek. Az érdeklődő­ket a részletekről személyre szóló meghívóban értesítik. Részletes információkkal Nagy Myrtil prog­ramkoordinátor szolgál a 07-5249 5322 számon. Képzés indul 2000 márciusában Királyhelmecen és 2000 szeptemberében Érsekújvá­ron. (ú) John Dahl filmje, a Pókerarcok azok számára is élményt jelenthet, akiknek fogalmuk sincs a játék szabályairól Mike McDermott (Matt Damon) fia­tal kora ellenére mesterfokon űzi a pókért. Ám amikor vereséget szen­ved az orosz Teddy KGB-től (Jon Malkovich), vége szakad sikersoro­zatának. Mike jelentős összeget ve­szít, s ekkor fogadja meg, hogy ab­bahagyja a zsugázást, és csak jogi tanulmányaival fog törődni. Amikor azonban legjobb barátja, Worm (Edward Norton) szabadul a sittről, Mike válaszút elé kényszerül: a jó úton marad, vagy visszatér a profi kártyajátékosok közé, hogy segítsen kifizetni Worm hatalmas kártya­adósságát. Mike újra a póker, a kár­tyabarlangok világát választja. Köztudott, hogy a póker hazárdjá­ték, amelynek pontos szabályai van­nak. A Pókerarcok alkotói a játék egyedülálló, semmi máshoz nem hasonlítható légkörét akarták visz­szaadni filmjükben. Ez sikerült is nekik. A Pókerarcokban nincsenek üresjá­ratok, az alkotás mindvégig meg­tartja feszültségét. Különösen pozi­tív vonás, hogy Jonh Dahl rendező nem valamiféle lecsúszott embere­ket, kártyás és alkoholista szenve­délybetegeket állít a történet közép­pontjába. Filmjét, nagyon ügyesen, nem a moralizálásra építi. David Levien és Brian Koppelman forgatókönyvírók munkáján érző­dik, hogy együtt éltek a témával, történettel, szereplőkkel. Állítólag mindketten gyakran megfordulnak a New York-i kaszinókban és klu­bokban, kártyás tapasztalataikat te­hát innen merítették. A Pókerarcok című filmet akkor is élvezet nézni, ha a kártyáról, kár­tyajátékról, a pókerről az égvilágon semmi fogalmunk nincs. Egyszerű­Szenvedélyes pókerarcok között Matt Damon en élvezet figyelni a kitűnő színészi teljesítményeket, hiszen Matt Da­mon, Edward Norton és John Malkovich brillíroznak szerepük­ben. Az általuk megformált figurák nem ismernek lehetetlent, több na­pon át, szinte szünet nélkül képesek játszani, jól tudják, kit lehet megko­pasztani, melyik klubba érdemes betérni. Számukra a kártyázás nem egyszerű hobbi, hanem életvitel, szenvedély, és olyan is akad közöt­tük, aki arról ábrándozik, hogy egy­szer majd eljut Las Vegasba, és elhó­dítja a világbajnoki címet. A Pókerarcok a hozzáértésről, a tu­dásról, az emberi kapcsolatokról, a barátságról és a szerelemről szól. A legtöbb ember bizonyára úgy gon­dolja, hogy a kártyajátékhoz első­sorban szerencse kell. Nos, ez a meghatározás pontaüan. Az egész ugyanis nem más, mint pszicholó­gia. Ha sikerült dekódolni, hogy mi zajlik a másik pszichéjében, nyert ügyünk van. „Sosem az történik, amit hiszel. Ha valaki kedves hoz­zád, csak a pénzedet akarja. Ha va­laki undok veled, csak a pénzedet akatja. Azt próbálják elérni, hogy reagálj, menj velük a lapoddal, ho­lott passzolnod kellett volna. Az (Fotó: Intersonic) egész tiszta pszichológia" - mondja Mike, vagyis Matt Damon. Érdemes megemlíteni, hogy a film­ben Johnny Chan, a világ egyik leg­jobb pókerjátékosa is feltűnik né­hány percre. A forgatás során ő is szívesen adott kártya leckéket a szí­nészeknek. A sejtelmes, piros-fekete színekben játszódó filmet nemcsak azoknak ajánlom, akiket érdekel ez a téma, hanem mindenkinek, aki kellemes, izgalmas történetet akar látni. John Malkovich játéka - ördögi figurája, mimikája, gesztusai, orosz akcentu­sa - külön élményt jelent. Igazi hétpettyes házikó KÖNYVAJÁNLÓ Marcela Molnárovát a nyolc­vanas évek második felében ismerte meg az ország. Egyé­ni hangszínével, sokoldalúsá­gával és kísérletező kedvével már akkor kilógott a popme­zőnyből. JUHÁSZ KATALIN Paradox módon külföldön na­gyobb sikereket ért el, mint ideha­za, több fesztivál fődíját hozta el. Majd a musical műfaja felé fordult, amely akkoriban vált népszerűvé tájainkon is. Nemrég ismét valami újjal jelentkezett. Az új album címe Szerelem. Nem túl hatásvadász cím ez? Nem hinném, sót, ellenkezőleg: a lehető legegyszerűbb, ugyanakkor a legkifejezőbb lemezcímet keres­tem, és úgy érzem, meg is talál­tam. A lemez zenei vonatkozásai­ban sem kerestem a majdani hall­gató kedvét, azaz nem igyekeztem követni a futó trendeket. Minden olyan, amilyennek én szerettem volna, az én zenei ízlésemet tükrö­zik a dalok. A lemezen szereplő ti­zennégy dal legtöbbje a szerelem­ről szól, ezt az érzést nagyon fon­tosnak tartom. Több esetben szerepel szöveg­íróként is. Milyen volt ebben a szerepben jelen lenni egy olyan albumon, melynek néhány dal­szövegét Milan Lasica írta? Szövegírással régebben is próbál­koztam már, nem jelent számomra nehéz feladatot, mivel egyszerűen azt írom le, ami történik velem. A saját életemből, ismeretségi kö­römből veszem a témákat, így sok­kal őszintébbek lesznek a dalok, mintha megrendelésre születné­nek. Milan Lasica esete persze tel­jesen más. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy írt néhány szöve­get az albumra. ,Az én zenei ízlésemet tükrözik a dalok." Úgy tudom, szabad kezet kapott a dalok végleges formáját illetően is, azaz a hangszerelést és a keve­rést is az ön beleszólásával végez­ték. Ez nálunk nem mondható ti­pikus kiadói hozzáállásnak. Nem is nálunk készültek a felvéte­lek, hanem Prágában, részben emi­att. Szerencsére a stúdióban min­denki elfogadta azt a tényt, hogy a lemez az én szólólemezem, így az enyém az utolsó szó. Tudták rólam, hogy maximalista vagyok, nemcsak a munkatársaimmal, hanem ma­gammal szemben is. Sosem a köny­nyebbik megoldást választom, bár (Fotó: archív) ha így tettem volna, talán hama­rabb a csúcson lehettem volna. Örömmel mondhatom, hogy elége­dett vagyok a végeredménnyel. Örömmel mondhatom, hogy elégedett vagyok a végeredménnyel. Szerepel az albumon két feldol­gozás is. Ezek miért kerültek a le­mezre? Mivel gyakran énekelek angolul, mára kialakult a saját egyéni sláger­listám. Ezen előkelő helyen szerepel mindkét dal, Michele Gayle Sweet­ness című száma és a Natural Woman című ismert dal is, amelyet egyébként egy nő számára a legide­álisabbnak tartok arra, hogy kifejez­ze a saját női mivoltával kapcsolatos érzelmeit. Érdekességképpen emlí­tem meg, hogy néhány héttel a fel­vételek után láttam a tévében, ahogy a mai amerikai popzene négy legjelentősebb énekesnője együtt adja elő ezt a dalt, azaz ők is ugyan­olyan remekműnek tartják, mint én. Ha már itt tartunk, kit tekint pél­daképének a mai popélvonalból? Nagyon szeretem Celine Dion hangját és dalait, mostanában pe­dig a rhythm and blues felé fordul­tam, így Aretha Franklin lett az egyik nagy kedvencem. Whitney Houston és Mariah Carey dalaiból sokat tudok tanulni, technikai apró­ságokat gyakran lesek el tőlük. Ezenkívül szinte mindenevő va­gyok zenei téren, az Aerosmith épp­úgy tetszik, mint a Simply Red. Az új lemez bemutatójával egy időben volt látható Pozsonyban első fotókiállítása is. Milyen visszhangja volt a képeinek? Nagyon féltem. Először nem is akartam beleegyezni abba, hogy kiállítsák a fotóimat. A barátaim és néhány fotós ismerősöm hosszas rábeszélése kellett ahhoz, hogy kö­télnek álljak. Arab országokban ké­szült fotóimból láthatott a közön­ség. Megpróbáltam nem turista­szemmel nézelődni, és sokak sze­rint ez sikerült is. Mivel családunk­ban több fotós is akadt, nem volt számomra idegen ez a dolog. Tu­lajdonképpen fényképek közt nőt­tem fel. Rátaláltam egy új önkifeje­zési módra, amely egyben kikap­csolódás is számomra. A kiállítás nemsokára Prágában is látható lesz, és megsúghatom, hogy ezzel még nincs vége fényképészkarrie­remnek. Mikor egyszer régen egy olvasóta­lálkozón megkérdezték, ki a ked­venc hazai költőm, Gál Sándor ne­vével válaszoltam. Azóta persze felsorakoztak mellé más kedven­cek is, de az általa képviselt értéke­ken nem fog az idő. Sőt: mostan­tól kedvenc meseíróim közt is szá­mon kell tartanom. Persze számon tarthatnám már majd' két évtizede, elvégre Mese a Hétpettyes házikóról című köny­vét még egyetemista koromban láttam meg egy budapesti köny­vesbolt polcán, ám akkor azt gon­doltam, nem költöm el rá a kevés „valutát", majd megveszem oda­haza. De azt leshettem: csak Ma­gyarországon terjesztették, el is fo­gyott hamarosan. Telt-múlt az idő, a történet négy­éves főszereplője ma már egyete­met végzett, hamarosan doktorá­A család elindulhat, hogy a hókirálylányt életre keltse. ló irodalomtörténész. Szerencsés gyermek: örökre beleírták a me­sébe. Mi meg, lassan öregedő felnőttek, mit nem adnánk azért, ha nagypa­pa és nagymama - legalább ilyen­tájt, ünnep közeledtén - egy-egy piros almát, diót nyújtana felénk. Évikének ez a mai napig megada­tik - persze már neki is csak a me­sében. Gál Sándor olyan varázs­szavakkal festi le nagyapót, nagy­anyót meg Évikét, hogy szinte lát­juk, ahogy mozdulnak, Danyi papa öregesen, Boriska nagymama mo­solyogva, Éviké apró lábacskáin szaporázva... A Kopócs Tibor illusztrálta könyv­ben mindenki igazi varázsló, de főképp Éviké meg apjuk - kimond­ják a varázsigéket, és azok rendre teljesülnek is. Danyi papa meg úgy varázsol, hogy valódi ezermester: keze nyomán a Katalinka bogár­Gál Sándor kától megszerzett házikó mesepa­lotává csinosodik. Egyszer csak ki­derül, hogy a házikót nagy vesze­delem fenyegeti. No de ha egy me­se igazi mese, akkor épp időben felbukkan benne egy fekete mo­zsár, egy karoslóca vagy egy ké­ményseprőcuci. Ha sikerül elhárí­tani a veszedelmet, Katalinka bo­gárka téli álomra hajthatja a fejét, a család meg elindulhat a hegyek­be, hogy a hókirályfit meg a hóki­rálylányt életre keltse. Közben ap­juk sok titkot elárul a Szarvas­királyról, a hegyekről-lankákról meg az élet fontos és haszontalan dolgairól. Gál Sándor mesekönyvében is azokat az értékeket állítja elénk, mint költészetében, prózai mun­káiban: a család, a szülőföld, a ter­mészet, a tárgyak szeretetét, a hu­mánumot, azt a szilárd értékren­det, amelyet magunkkal kéne vin­nünk útravalóul, akár faluból, kis­városból vagy nagyvárosból indu­lunk útnak a hétköznapok prózai világába. S ha magunkkal hozzuk, arra is könnyen rájövünk, hogy a mese mindenütt ott van: ben­nünk, körülöttünk - csak meg kell találni, (hm) Gál Sándor: Mese a hétpettyes házikóról, AB-ART, 1999

Next

/
Oldalképek
Tartalom