Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)
1999-12-10 / 285. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 10. POLITIKA 5 Beszélgetés Kötő József román államtitkárral a kisebbségi oktatási rendszerről és nyolcvankilencről Forradalom vagy államcsíny? Kassa vendége volt a közelmúltban Kötő József román oktatási államtitkár, aki íróként, egyetemi tanárként is elismert személyisége az erdélyi közéletnek. 1990 után művelődési alelnökként tevékenykedett az RMDSZben, majd 1996-ban az oktatási kérdések koordinálásával is megbízták. ZSEBIK ILDIKÓ Kötő József közreműködésével született meg az önkormányzati szellemben kialakított, teljes vertikumában kiépített kisebbségi oktatási rendszer tervezete, amely most, a kormányzati szerep idején vár megvalósításra. Oktatási államtitkárként milyen emlékezetes csatákat kellett vívnia az elmúlt másfél évben? Miután az asszimilációmentes létet csak egy, az óvodától az egyetemig kiépített oktatási szerkezet biztosíthatja, ennek jegyében kezdtem el 1998 májusában államtitkári tevékenységemet. Romániában a reform keretében megindult az oktatás átstrukturálása, ebből kisebbségi vonatkozásban mi kimaradtunk, ugyanakkor igyekeztünk naprakésszé tenni a kisebbségi programokat, bekapcsolódni az alternatív tankönyvrendszerbe, felemelni és az országos reformfolyamatba illeszteni a kisebbségi oktatást. Mindez rengeEsélyeink kétségesek, az sem lehetetlen, hogy a harc során mi húzzuk . . majd a rövidebbet. \\ teg tennivalóval járt, hiszen nagy volt a lemaradás, sok törvény adta lehetőség maradt kihasználatlan. A szórványvidékeken mindeközben beindítottunk néhány óvodás csoportot, létrehoztunk egy-két magyar iskolát, intézményesítettük az önálló magyar iskolarend„A pedagógusképzés az állami egyetemi képzésen belül nálunk alapvetően megoldottnak tekinthető." (A szerző felvétele) szert. Amit mindebből „csataként" éltem meg, az a nemzeti történelem oktatásának kiharcolása. Gyermekeink sajátos identitástudatának alakításához nálunk ugyanis ez még hiányzott. Miután a törvények lehetővé teszik az ún. kisebbségi hagyományok tanítását, pályázat útján elkészítettük ennek iskolai tantervét, majd a történelemkönyvet. Örömmel mondhatom, hogy az egyetemes magyar nemzet részeként ma már mi is taníthatjuk a magyar történelmet, és Trianon óta először nekünk sikerült állami költségen egy magyar történelemkönyvet kiadni. Másik nagy csatámat az önálló magyar egyetem létrehoza érdekében vívtam, előbb a Petőfi-Schiller Egyetemről, majd egy kéttagozatos egyetemről volt szó, miközben a magánegyetemi változatot is kidolgoztuk. Bár e téren folyamatos küzdelmet vívunk, a nagy áttörés egyelőre elmaradt. Továbbra is óriási harcra van kilátás, esélyeink pedig kétségesek, az sem lehetetlen, hogy a harc során mi húzzuk majd a rövidebbet. Milyen mértékben biztosított önöknél a magyar pedagógusképzés? Bár nekünk is vannak gondjaink, a pedagógusképzés az állami egyetemi képzésen belül nálunk alapvetően megoldottnak tekinthető. A kolozsvári tudományegyetem kihelyezett karaiként csak az idén öt új tanárképző főiskola kezdte meg működését. Ha mennyiségileg kielégítőnek tűnik is a tanárképzés, a nyelvszakosok körében sok a pályaelhagyó, hiszen a vállalkozóknál pedagógusi bérük többszörösét kereshetik meg. A forradalom 10. évfordulójának előestéjén milyen a hangulat Romániában? Egy, a Soros Alapítvány által megrendelt felmérés alapján kiderült, hogy ma az ország lakosságának nagyobb része 1989-et nem forradalomnak tekinti, hanem államcsínynek, és csak kevesen érzik az egy évtizeddel ezelőtt bekövetkezett változásokat olyan forradalomnak, amely újat, demokratikusabb életformát hozott számukra. Nincs hát örömünnep, hiszen a bűnösség kérdése máig sem tisztázódott, mint ahogyan az sem, hogy az ország sorsa miért vezethetett ide. Teljes zűrzavar uralkodik mindenütt, és az évforduló sem a tisztázás, hanem a túlélés jegyében zajlik. Mindeközben a gazdasági rendszerváltás nem működik, a privatizáció lassú. Talán az adhatna erőt az újrakezdéshez, ha végre végiggondolnánk, miért is vetélt el a forradalom lehetősége. Az RMDSZ-en belül uralkodó hangulat szerint érdemes volt-e az erdélyi magyarságnak kormánytényezővé válnia? A válasz az RMDSZ-en belül sem egyértelmű. Mindkét álláspontnak népes a tábora. Én személy szerint annak idején támogattam kormányba lépésünket, és ezt tenném ma is. Egyrészt azért, mert sok olyan eredményt hozott, amely legalábbis egyénenként több mindent lehetővé tett, s aminek hosszú távon lehetTeljes zűrzavar uralkodik mindenütt, és az évforduló sem a tisztázás, hanem a túlélés je- . . gyében zajlik. V\ nek jelentős értékei. Ilyen a tanügyi törvény, a föld és az erdők visszaadásáról szóló törvény, s valószínűleg a közigazgatási törvény is ebbe a kosárba kerül majd elfogadása után. F.zek által olyan alapvető jogok kapnak törvényes keretet, amelyeknek hosszú távon feltétlenül eredményeseknek kell lenniük. Ugyanakkor olyan dolgok is valósággá váltak, amelyek kormányzati jelenlétünk nélkül nem realizálódhattak volna, másrészt olyan egyedülálló történelmi lehetőség volt a kormányba lépés számunkra, amelynek elutasítása esetében örökké kísértett volna a kétely: Mi lett volna, ha... RÖVIDEN Magvaši „jelentése" az OECD-nek Pozsony. OECD-delegációt fogadott tegnap Pozsonyban a szlovák kormány szociális minisztere. Peter Magvaši vázolta a munkanélküliség okait, illetve következményeit, s kitért az esetleges megoldásokra is. A feketemunkát vállalókkal kapcsolatban elmondta: tárcája szigorú ellenőrzéseket kezdeményezett egyes munkaadóknál a helyi adóhivatalok segítségével. A probléma átfogó rendezését az elfogadás előtt álló új jogszabálytól várja. (TA SR) Farkasházy kocsija kiégett Budapest. Csütörtökre virradóra teljesen kiégett Farkasházy Tivadar ismert magyarországi közéleti személyiségnek, a Hócipő c. lap főszerkesztőjének Suzuki típusú autója. A tűz miatt a Hegedűs Gyula utcában parkoló kocsi környezetében is jelentős károk keletkeztek. A rendőrségi szóvivő elmondta: a tűz okának vizsgálata, illetve a kárérték megállapítása folyamatban van. (MTI) Pánik a Postabanknál Besztercebánya. Csak néhány nap telt el az AG Bank összeomlásától, s tegnap már a Postabank besztercebányai fiókja előtt is hosszú sorok alakultak ki. A pénzintézet gondjairól szóló híresztelések pánikot keltettek a lakosság körében - állítólag postabankos hitelkártyát egyes bankautomaták már el sem fogadnak. Az illetékesek az automaták működését normálisnak ítélték. A bankfiók elől a Twist rádió szerint még zárás után sem távoztak az ügyfelek, (ú) Karácsonykor olcsóbban hívhatunk Pozsony. Különleges ajándékkal kedveskedik előfizetőinek a Szlovák Távközlési Vállalat: karácsonykor, pontosabban december 24. és 26. között a helyközi hívásokára (adó nélkül) hatpercenként mindössze 2,50 korona csakúgy, mint a helyi hívások díja. (TA SR) Clinton a Mars-kutatás folytatása mellett Washington. Az USA-nak folytatnia kell a világűr, ezen belül a Mars kutatását, s a Mars Polar Lander (MPL) űrszonda kudarca ellenére nem szabad abbahagynia űrprogramját - jelentette ki Bili Clinton amerikai elnök. (MTI) Dzurindát tegnap Mikloš helyettesítette a parlamentben Slobodník vádaskodása Székely László Pozsonyban átadta a magyar javaslatot Dunai Térség Konferenciát rendeztek Bécsben Kivitelezhető csomag Ausztriának előnyös ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Pozsony. Székely László, az Orbánkabinet dunai kormánybiztosa tegnap Pozsonyban átadta szlovák partnerének, Dominik Kocingernek a hágai bírósági ítélet végrehajtásával kapcsolatos magyar javaslatot. A terjedelmes budapesti indítványcsomag 630 oldalas, csaknem 500 oldalnyi mellékletekkel kiegészítve. A dokumentum átadására a Magyar Köztársaság nagykövetségén került sor. Székely László szerint a magyar fél „korrekt, méltányos és kivitelezhető" ajánlatot tett le a szlovák fél asztalára. A magyar tervezet kulcseleme az, hogy Budapest elzárkózik az alsó vízlépcső megépítésétől, amellyel A szlovák álláspont kidolgozására hónapokat kell várni. az eredeti 1977-es szerződés számolt, viszont a magyar érvelés szerint a nemzetközi bíróság tavalyelőtt szeptemberben hozott ítélete senkit sem kötelez új létesítmények megépítésére. Magyarország ugyanakkor nem tart igényt a bősi erőműben megtermelt energia őt megillető hányadára. Ellensúlyozásként elvárja, hogy a Magyarországnakjáró bősi energia előállításához szükséges vízmennyiséget Pozsony Dunacsúnnál juttassa vissza a Szigetközbe. A magyar javaslat részletesen kitér a Duna Pozsony és Budapest közti szakaszának rendezésére, ismerteti a környezet- és természetvédelemre, valamint a hajózásra vonatkozó elvárásokkal kapcsolatos elképzeléseket. A javaslatból kitetszik, hogy a magyar fél a hajózási viszonyokat hagyományos eszközökkel, duzzasztóművek nélkül kívánja javítani. Székely László nem bocsátkozott jóslatokba a tekintetben, hogy a szlovák fél miként fogadja majd a magyar javaslatokat. Megjegyezte azonban, hogy „a szlovák fél közreműködése, a két ország egyetértése nélkül egyeden kapavágást sem lehet tenni". A kormánybiztos utalt arra, hogy a javaslatok maradéktalanul megfelelnek a hágai ítélet betűjének, hiszen az ő mandátuma egyébként is a hágai ítélet megvalósítására szól. Székely szeretné, ha a szlovák fél mielőbb véleményt nyilvánítana a magyar előterjesztésről. A szlovák fél reagálása valószínűleg nem lesz gyors, hiszen a csaknem ezeroldalas dokumentumot előbb szlovákra kell fordítani, majd a tanulmányozás vélhetően hónapokat vesz igénybe. Dominik Kocinger a SITA hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette, hogy a tanulmányozás, a szlovák kormány álláspontjának kialakításához alapanyagként szolgáló beterjesztés kidolgozása várhatóan több hónapot vesz igénybe. MTI-HIR Bécs. A közép- és keleti-európai országok közeledése az Európai Unióhoz mindkét fél számára előnyös, és ezen belül különösen Ausztriának hangsúlyozták az előadók a Dunai Térség Konferencia című bécsi tanácskozáson. Günter Verheugen, az EB bővítésért felelős tagja egy videóbejátszáson megismételte: a bizottságnak 2002-ben kellene meghoznia az első határozatokat a tagfelvételről, mert ebben az időpontban egyfelől már befejeződtek az EU belső reformjai, ratifikálták is azokat, másfelől a csatlakozó országok számára rendelkezésre állnak a megfelelő pénzeszközök. Verheugen a keleti bővítést az EU legnagyobb stratégiai folyamatának nevezte, de utalt rá, hogy ez a folyamat távolról sem mentes a kockázatoktól. Wolfgang Ruttenstorfer osztrák pénzügyi államtitkár arra mutatott rá: eddig Németország és Ausztria profitálta a legtöbbet gazdasági téren. Az EU Kelet- és KözépEurópával folytatott külkereskedelme összességében 13 százalékkal nőtt, s ezen belül Ausztria jó kapcsolatai és a földrajzi közelség következtében nagyobb mértékben tudta növelni külkereskedelmét a térséggel. S ez a folyamat még nem zárult le, hanem dinamikusan folytatódik. ÚJ SZÓ-TU DÓSlTÁS Pozsony. A tegnapi kérdések órájának rendhagyó kezdete után, a Helsinkiben tartózkodó kormányfőt helyettesítő Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes vette át a szót. Azt a jól bevált módszert alkalmazta, hogy az első kérdésre kimerítő választ próbált adni, amivel eltelt a válaszadásra rendelkezésére álló idő. Jozef Zlocha kérdésére adott válaszának lényege, hogy az infrastruktúra fejlesztésére szánt őszszeg csökkentése nem lesz hatással az ország európai integrációjára. Harna István építésügyi miniszter Marián Andelnek adott válaszában egyetértett a parlament alelnökének azzal a megállapításával, hogy az építőanyagok hozzáadottértékadójának emelésével nőttek a lakásépítés költségei. Harna szerint viszont még mindig a jelzálog hitel folyósítása a lakásépítés finanszírozásának legelőnyösebb módja. Dušan Slobodník Csáky Pálhoz intézett kérdésében arra volt kíváncsi, ragaszkodik-e ahhoz a rasszista és történelmileg értelmetlen kijelentéséhez, hogy a szlovák nép csak most vált nemzetté, ezért kiszámíthatatlan. A kormány alelnöke kijelentette, mivel sosem állított történelmi értelmetlenségeket, nincs mihez ragaszkodnia. Ezután Slobodník hosszabb eszmefuttatásban azzal vádolta Csákyt, hogy kijelentéseivel sértegeti a szlovák nemzetet. A miniszterelnök-helyettes erre csak annyit mondott, nem biztos, hogy a hasonló kérdéseket a parlamentben kellene megbeszélni, mint ahogy az sem, hogy a lakosságot is e kérdés gyötri. Csáky Pál ismét egy idézettel vetett véget a vitának. Ez alkalommal egy brit író idősebb hölgyekkel és urakkal folytatott gyakori vitáival kapcsolatban tett megjegyzését idézte: „Nagyon szívesen beszélgetek semmiről. Ez ugyanis az egyetlen téma, melyhez partnerem is ért", (szamó) Parlamenti intermezzo Pozsony. A kérdések órájára érkező kormánytagokat az ellenzék „kedves" fogadtatásban részesítette. Az első padsor elé egy transzparenst függesztett ki, melyen a „Kormány (vláda) megsérti az emberijogokat!" felirat szerepelt. Bugár Béla, a parlament alelnöke azonban ezt nem hagyta annyiban, két betűt átragasztott, amivel a mondat „Vlado megsérti az emberi jogokat"-ra változott. Katarína Tóthová képviselő asszony sem volt rest, és a módosítást azonnal leszaggatta, (szm) Mindent sérelmeznek, amit csak lehet HZDS, a jogvédő Čarnogurskýtól és Ficótól kér jogi segítséget Agócs perli az MKP-t ÚJ SZÓ-HlR Pozsony. A lakosság egyre gyakrabban kénytelen tudomásul venni, hogy Szlovákiában az emberi jogok mellett a politikai jogokat is megsértik - figyelmeztetett az emberi jogok napjának előestéjén Jozef Kalman, a HZDS alelnöke. Kalman döbbenetesnek nevezte, hogy már a polgárok munkához való jogát is megsértik, sőt a kormány az ország legnagyobb kisebbségének számító romák jogait sem tartja tiszteletben. Annak ellenére, hogy a kabinet elkötelezte magát a roma kisebbség helyzetének javítása mellett, a költségvetés mindössze 30 millió koronát szán erre a célra. Roman Hofbauer a Szlovákiával szemben bevezetett vízumkényszer kapcsán kifejtette, azon túl, hogy ez nem vet jó fényt a koalíció külpolitikájára, még a szlovák polgárok mozgásszabadságát is korlátozza. Ján Cuper képviselő pedig megerősítette, a HZDS kész a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordulni a legfelsőbb bíróság alelnöke, Jozef Štefanko jogainak megsértése ügyében, (szm) SITA-JELENTES Pozsony. Az MKP ellen is feljelentést kíván tenni Agócs Béla, mert szerinte éppen ez a párt szólította fel - a Mečiar-kormány idején törvényellenesen - a magyar nyelvű iskolák tanítóit kétnyelvű bizonyítványok kiosztására. Agócs emiatt akkor el is veszítette állását. Most azonban az emberi jogok napja (december 10.) alkalmával szeretné felhívni a figyelmet az általa elszenvedett „diszkriminációra": Ma délelőtt tíz órakor az igazságügyi minisztérium épülete elé telepszik, maga köré mindössze néhány transzparenst kíván elhelyezni, pl. „Mikor leszünk a törvény előtt egyenlőek?", vagy „Bugár úr, elfelejtette, hogy az alkotmány tiltja a cenzúrát?" felirattal. Leszögezte: igazságtalannak érzi helyzetét, ezért továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Bugár Béla elfogadja nyilvános vitára való felkérését. Jelenleg már második feljelentése fekszik a galántai bíróságon: a kormányváltás után sem helyezték vissza állásába. „Tanítani szeretnék, de csakis Nádszegen" - szögezte le Agócs, hangsúlyozva: Ján Carnogurskýhoz, illetve Robert Ficóhoz fordul.