Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-19 / 267. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 19. SPORT G 5 Szlovákia és Olaszország pályázik az utánpótlás labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére Kijutni a sydneyi olimpiára Szenegáli elnök lesz 2001-ig az IAAF élén Gyulai maradt a főtitkár Pozsony. Nagy bravúrt haj­tott végre Szlovákia 21 éven aluli futballválogatottja, a nyolcaddöntőben kétszer le­győzte Oroszországot, így be­jutott a jövő évi Európa-baj­nokság nyolcas döntőjébe. SZABÓ ZOLTÁN Moszkvában a favorizált hazaiak ráfizettek arra, hogy lebecsülték a szlovákokat. Pozsonyban támad­niuk kellett a vendégeknek, a szü­netig enyhe fölényben futballoz­tak, de a kapu előtt határozatlanok voltak. A négy kulcsember nélkül pályára lépő szlovákok nagy aka­rással küzdöttek, szinte nem volt gyenge pontja az együttesnek, a Lérant Péter által irányított véde­lem biztosan szerelte az orosz pró­bálkozásokat. Elöl a remekül ját­szó Németh Szilárd és Vyskoč többször is megkeverte a hátvéde­ket. A középpályán egy ideig aka­dozott a gépezet, de a második fél­időben Czinege kiválása ellenére is felülmúlták az ellenfél hasonló formációját, főleg a zsolnai Barčík jeleskedett. A mérkőzést követően nagy ün­neplés kezdődött, a lelkes szurko­lók sokáig éltették a csapatot. Dušan Radolský edző korábban megígérte, ha kijutnak a konti­nensviadalra kopaszra nyiratko­zik, a kilencven perc után az öltö­zőben a csapatkapitány Czinege kezdte a hajvágást, majd sorra kö­vetkeztek a többiek. „Rendkívül boldog vagyok, hogy sikeresen vettük ezt a nehéz akadályt. Pedig egyik találkozón sem szerepeltet­hettem az optimális együttest. Most már abban bízok, hogy május végén is jó formában lesznek vé­denceim, s legrosszabbb esetben is negyedikként szeretnénk zárni az Európa-bajnokságot, hiszen elsőd­leges célünk, hogy rajthoz állhas­sunk a sydneyi olimpián. Leendő • A jégkorong Extraliga 22. fordu­lójának nyitányán: Zvolen-Sp. N. Ves 6:2 (1:0, 2:2, 3:0), g.: Majeský (1.), Plavú cha (30.), Štork (36.), Šechný (43., 51.), Andrašovský (56.), ill. Rimmel (35.), Chromčo (38.). • Ma az Újpest-Vasas mérkőzéssel (20 órakor közvetíti az MTV1) kezdődik a labdarúgó PNB 14. for­dulója. • Kétszer állt dobóra Martina Moravcová a washingtoni rövidpá­T • iisl miámá 111 A zsolnai Miroslav Barčík (jobbról) remek játékkal és parádés góllal hálálta meg Dušan Radolský edző bizalmát. (Eugen Vojtíšek felvétele) ellenfeleink közül csak a horváto­kat és a cseheket ismerem, most az információk gyűjtése következik" - mondta boldogan Dušan Radolský. A nyolc, döntőbe jutott csapatot két négyes csoportba sorsolják, a csoportgyőztesek játszanak majd az aranyéremért, a másodikok pe­dig a bronzért. Az Eb első négy he­lyezettje indulhat az ötkarikás já­tékokon. František Laurinec, a Szlovák Lab­darúgó Szövetség elnöke az ünnepi vacsorán bejelentette: ötmillió ko­ronával jutalmazzák (vajon meny­nyit kapott volna az A-válogatott?) az együttest, a prémiumot a tréner osztja majd szét a játékosok és a szakmai stáb tagjai között. Ezen kí­vül november végén 12 napos Maldív-szigeteki jutalomüdülésen vesz részt a gárda, melynek kereté­ben négy mérkőzést játszanak. Még nem dőlt el, hogy hol rende­zik - május 24-e és június 4-e kö­zött - a kontinensviadalt, Szlová­kia és Olaszország pályázik a házi­gazda posztra. Az UEFA hattagú értékelő bizottság november 27-én érkezik hazánkba (két nappal ko­rábban Itáliába látogat), hogy fel­mérje a szóba jöhető stadionokat és a luxusszállodákat. A hazai szakemberek Pozsony mellett kar­doskodnak, ez esetben a dévényi, a téglamezei, a pasienkyi és bizo­nyos átalakítás után a ligeti stadi­EREDMENYEK - ESEMENYEK lyás úszó Világ Kupán: női 200 m gyorson győzött (1:57,69), 200 m vegyesen harmadik lett (2:13,49). A magyar Kerékjártó másodikként csapott célba a férfi 200 m-es pil­langóúszásban (1:59,69). • Újabb összecsapásokkal folytató­dott New Yorkban a női teniszezők WTA-világbajnoksága: Davenport­Mauresmo 3:6, 6:3, 6:2; Venus Williams-Martinez 6:2, 5:7, 6:4. • Barátságos labdarúgó-találko­zók: Marokkó-USA 2:1, Spanyol­ország-Argentína 0:2, Uruguay­Paraguay 0:1. • Brozérmet szerzett a magyar fiú párbajtőrcsapat a portugáliai juni­or Eb-n. Szlovákia (Jurčacko, Ér­sek, Ásványi) hetedik lett, ami sporttörténeti sikernek számít. • Férfi röplabda olimpiai pótselej­tezőn Belgiumban: Magyaror­szág-Belgium 3:1. • Dávid Kornél 15 percet játszott és hat pontot szerzett a chicagóiak ónban játszanák a meccseket, a másik variáció szerint Pöstyén, Trencsén és Máriatölgyes (Dubnica) adna otthont a rendez­vénynek. Az európai szövetség de­cember 12-én dönt az Európa-baj­nokság helyszínéről. A nyolcaddöntő visszavágóinak még nem közölt eredményei: Görögország-Csehország 1:0 - az első meccsen 0:3, továbbjutó: Csehország; Horvátország-Portu­gália 3:0, hosszabbítás után - 0:2, tj.: Horvátország; Belgium-Hol­landia 0:2 - 2:2, tj.: Hollandia; Olaszország-Franciaország 2:1, hosszabbítás után - 1:1, tj.: Olasz­ország. Az Anglia-Jugoszlávia ta­lálkozót későbbre halasztották. phoenixi vendégjátékán a kosár­labda NBA-ban. Eredmények: Phoenix-Chicago 105:81, Bos­ton-Cleveland 114:103, Phila­delphia-Miami 93:98, Charlotte -Dallas 104:99, Detroit-New Jer­sey 109:107, Orlando-Portland 79:81, Minnesota-LA Clippers 86:89, Utah-New York 98:90, Seattle-Golden State 111:108. • A KENO 10 tegnapi nyerőszá­mai: 3, 6, 8, 9, 12, 15, 18, 23, 25, 26, 27, 31, 39, 44, 54, 58, 59, 66, 70, 75. MTI-TU DÓSlTÁS Párizs. A szenegáli Lamine Diackot erősítette meg ügyvezető elnöki pozíciójában az IAAF, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetség (IAAF), míg továbbra is a szervezet főtitkára lesz a magyar Gyulai István. Erről a döntést az IAAF tanácsa tegnap Monacóban tartott ülésén hozta. Mint az IAAF szóvivője közölte: a korábbi elnök, Primo Nebiolo halálával megüre­sedett poszt betöltésére az új veze­tő a szövetség következő, 2001­ben Edmontonban sorra kerülő kongresszusáig kapott megbíza­tást. A 66 éves Diack 1976 óta alelnöke az IAAF-nek, 1991-től az első alel­nök. Nebiolo ez év november 7-én bekövetkezett halála óta ideigle­nesen ő vezette a szövetséget. Pri­mo Nebiolo, az IAAF „örökös elnö­ke" volt, miután 1981-től irányí­tott. Utolsó, hatodik elnöki man­dátumát ez év augusztusában, Se­villában nyerte el. Larrtine Diack ügyvezető elnökké választása egyben azt jelenti, hogy nem lesz rendkívüli kongresszus, hanem a terveknek megfelelően 2001. augusztus elején találkoz­nak az lAAF-küldöttek. Tegnap minden kérdésben egyhangú döntés született. Mezey Györgyöt nem nevezték ki technikai igazgatóvá Elutasított siófoki óvás MTI-JELENTES Budapest. Mezey Györgyöt, az MLSZ alelnökét nem nevezte ki az elnökség a labdarúgószövetség technikai igazgatójává. A neves futballszakember továbbra is az MLSZ edzőképző központjának igazgatójaként dolgozik a szövet­ségben, s felel az UEFA edzőképzé­si programjának megvalósításáért. Az október 29., a legutóbbi MLSZ­elnökségi ülés óta húzódó Mezey­ügy tisztázása után Bicskei Berta­lannak, az A-válogatott szövetségi kapitányának szakmai értékelését hallgatta meg a testület. Bár Mezey Györgyöt nem nevezték ki az MLSZ technikai igazgatójává, lényegében az általa vezetett edzőképző központ lesz a szakmai irányítás bástyája - tájékoztatta az MTI-t Bozóky Imre elnök a labda­rúgó-szövetségi elnökségi ülést követően. Ezt a döntést az MLSZ most készülő új alapszabályában is szentesíteni kívánják. Mezey György MLSZ-alelnök hoz­zátette még: az elnökség arról is határozott, hogy belátható időn be­lül - várhatóan 2001. augusztus 1­jétől - magyar labdarúgásban csak olyan edzők dolgozhatnak, akik az UÉFA rendszerű edzőképzésben megfelelő képesítést szereztek. Az elnökség elutasította a Siófok panaszát, egyben helybenhagyta a fellebbviteli bizottság döntését, vagyis: a Nyírség-Spartacus-Sió­fok PNB-s találkozó 3 pontját 3:0­ás gólkülönbséggel a nyíregyházi­ak kapták, a Siófokot három bün­tetőponttal sújtotta a testület, s ta­vasszal a két csapat egymás elleni meccsét Nyíregyházán kell leját­JÉGKORONG NHL SITA-JELENTÉS New York. Nyolc mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi jégkorongliga küzdelemsoro­zata. A szlovák korongozók közül, Richard Zedník lőtte a Washington mindkét gólját a Dallas elleni 2:2­es döntetlent hozó találkozón. Torontóban 3:2-re győzött az St. Louis, Pavol Demitra egy találattal és egy gólpasszal járult hozzá csa­pata sikeréhez. Egyébként a ven­dégeknél ismét egy csatársorban szerepelt a Demitra, Handzuš, Bartečko trió. EREDMÉNYEK: Vancouver-Detro­it 2:7 (0:2, 2:2, 0:3), gólütők: Bertuzzi, Brashear, ill. Shanahan, Rodgers, Roest, Lapointe, Fjodorov, Yzerman, Bucajev; 14 500 néző. Colorado-Florida 1:2 (1:1, 0:0, 0:1), Yelle, ill. Dvoŕák, Niedermayer; 18 ezer néző. Toronto-St. Louis 2:3 (0:0, 2:2, 0:1), Höglund, Sundin, ill. Hecht, Demitra, Yake; 19 ezer néző. New Jersey-Boston 2:2 (1:0, 1:0, 0:2 ­0:0), Gomez, Brilin, ill. Eloranta, Murphy; 14 ezer néző. Caroli­na-Ottawa 2:1 (0:0, 1:0, 1:1), Battaglia, Kron, ill. McEachern; 11 ezer néző. Anaheim-Calgary 2:1 (1:0, 0:0, 1:1), Aalto, Kohn, ill. Stillman; 13 ezer néző. Washing­ton-Dallas 2:2 (1:0, 0:2, 1:0 ­0:0), Zedník 2, ill. Nieuwendyk 2; 12 ezer néző. Atlanta-Tampa Bay 5:4 (1:2, 1:1, 3:1), Ferraro, Emerson, Brunette, Johnson, Shannon, ill. Módin , Gardiner, Clymer, Johansson; 17 ezer néző. Pénzhiány miatt anyagilag a csőd szélére sodródott a somorjai női kosárlabdaklub, egyelőre kérdéses, hogy az I. ligás csapat decemberben folytathatja-e a bajnokságot Komor, vészjósló felhők gyülekeznek J. MÉSZÁROS KAROLY December elejéig szünetel a női I. kosárlabdaliga, de kérdéses, hogy a folytatásban nem lesz-e egy csa­pattal kevesebb a mezőnyben. Somorján ugyanis megkondultak a vészharangok, a pénzhiány a sza­kadék szélére sodorta az élvonal­beli klubot, amelynek együttese hét forduló után a tíztagú bajnok­ság hatodik helyén áll. Három győ­zelemmel és négy vereséggel. A mérleg egyáltalán nem rossz, de Peter Kováčik edző értékelése jelzi, hogy még jobb is lehetett volna: „Nem vagyok csalódott, hiszen le­győztük az erősebb Istrobankát, egy remek félidőt mutattunk Rózsahe­gyen. Azt vártam, hogy még maga­sabban leszünk a táblázaton, mert három nagyszerű mérkőzést ját­szottunk, Kassán a Delta, otthon a Slovan ellen és Myjaván, de mind­egyik a végén kicsúszott a kezünk­ből. Kár, hogy néhány játékosunk­de főleg Jarčušková - az említett kulcsfontosságú összecsapásokon képességein alul szerepelt. Másfelől viszont nem felejthetem el, hogy említett kosarasunk gyakran sérü­léssel bajlódott, s mások betegsége is gyakran keresztül húzta számítá­sainkat, így az adott körülmények között ennyire volt képes a csapat. A bajnokság szünetében éppen arra törekszünk, hogy mindenki felépül­jön, s felszámoljuk az erőnléti hiá­nyosságokat, majd decemberben meglepjük valamivel ellenfeleinket. Mehettünk volna amerikai túrára is, de nincs jó tapasztalatom a tenge­ren túli kiruccanással. Ezért inkább itthon maradtunk. Egyelőre a véde­kezésünk jobb, támadásban kevés­bé vagyunk ütőképesek. De ez vala­hol edzői filozófiámból adódik: mindig azt hangsúlyozom kosarasa­imnak, hogy jó védekezéssel akár ötven szerzett pont is elég lehet a győzelemre. Az Istrobanka ellen ez teljes mértékben bebizonyosodott (51:41-re nyerte a csallóköziek - a szerző megj.). Játékosaim nagyon türelmesek, ismerik a klub nehézsé­geit, teljesítményükre ez rányomja a bélyegét, de nem meghatározó mértékben." Hogy hogyan áll a St. Nicolaus Šamorin szénája, azt Pogány Tibor klubelnök újságolta el. Ázt már ko­rábban tudtuk, hogy a csapat sze­rény anyagi háttérrel vágott neki a bajnokságnak, de azóta eltelt két és fél hónap, és... „Játékoskere­tünket mindenképpen fel kellene tölteni. A kérdés az, hogy mikor. Mi szerettük volna már a novem­beri szünetben egy ponterős szél­sőt és egy agresszív, jól lepattanószerző, magas kosár alat­ti játékost szerezni. Am az erősítés olyan anyagi terhekkel jár, hogy azokat jelenleg képtelenek va­gyunk vállalni. Sajnos, azt kell mondanom: a klub anyagilag a csőd szélén van. A St. Nicolaus és néhány korábbi támogatónk csak részben teljesítette kötelezettsége­it. Köszönet csak a Transpetrolnak jár. Az előzetes ígéretek alapján ennél többre számítottam. Rövide­sen célirányos összeg (százezer korona) érkezik a csarnok rendbe­hozatalára, ebből a klub életére nehezen juthat. Játékosaink több hónapja nem kapták meg a beígért kalóriapénzt, egyelőre türelme­sek. De már a bajnoksághoz szük­séges anyagiakat sem tudjuk előte­remteni, s ilyen szempontból valós veszély fenyeget. Tény, hogy a já­tékosok és a vezetőség között fe­szültség van, ami hátráltatja a fel­készülést. Ha a decemberi folyta­tásig nem sikerül pénzt szerezni, előfordulhat, hogy kilépünk a baj­nokságból. Persze, mindent elkö­vetünk, hogy ez ne következzen be. Ehhez azonban olyan partner kell, aki hajlandó támogatni ben­nünket. A mostani gazdasági hely­zetben a pénzszerzést szinte re­ménytelen vállalkozásnak tartom. Az év végéig talán két-háromszáz­ezer korona is megmentené a csa­patot." Reménykedjünk, hogy mégis for­dul a kocka, és a somorjai I. ligás női csapat folytathatja a pontvadá­szatot. A kézilabdában néhány év alatt - ugyancsak a fojtogató pénz­hiány következtében - a Csallóköz már elveszítette képviselőit az él­vonalban. Most a somorjai női ko­sárlabda lenne soron? A somorjai Kuckóvá (balról) labdaszerzési kísérlete. (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom