Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-08 / 257. szám, hétfő

Hétfő, 1999. november 8. 9. oldal Dalnoki Jenő, a Ferencváros labdarúgócsapatának egykori játékosa és vezetőedzője a hűség igazi bajnoka Kell-e még a zöld-fehér szív? Kölyökként már a Fradiban játszott. Sőt: csak(!) a Fradi­ban játszott. Méghozzá ho­gyan! Hívhatták azt Édosz­nak, Kinizsinek, akárhogy, Dalnoki Jenő maradt. Neki mindig Fradi volt a Fradi. „Puha vagy, Jenő!", - kiál­tották neki olykor a szurko­lók, persze, malíciával, hisz épp az ellenkezőjéről volt hí­res. Ugyanakkor rendkívül sportszerű volt, nem rugdos­ta öncélúan - pláne nem há­tulról - az ellenfelét. BÁNYAI GYÖRGY Mindig szemtől szembe harcolt (miként azt szintén legendás, MTK-beli ellenfele, Csikar sosem mulasztja el megemlíteni). Ahogy most is nyíltan beszél, küzd, már amennyire még érdemesnek tart­ja. Hangjából kitűnik, egyre kevés­bé. Pedig nem akárki ő, s nem csu­pán a Ferencvárost tekintve, mely­lyel trénerként is bajnok lett (s ahol egyébként véletlenül elfelej­tettek arany emlékjelvényt adni neki a klub századik születésnapja alkalmából. Az alig néhány hónap­ja klubelnök politikus persze ka­pott, méghozzá elsőként a sor­ban). Tizennégyszeres válogatott, negyvenszeres B-válogatott, olim­piai bajnok 1952-ben, bronzérmes 1960-ban. Az Aranycsapat tagja ő is, még ha annál a bizonyos tizen­egynél meg szoktak állni a névsor olvasásánál. Ám Dalnoki Jenőt úgysem lehet kihagyni a magyar futball aranykönyvéből. A névjegyén ipszilonnal írja a nevét. Dalnokiként szokták azonban feltüntetni a sajtóban. Most az i vagy az ipszilon he­lyes? Mindegy. A lényegen nem változ­tat. Remélem, így is tudják, még, ki vagyok. Eleve a Ferencvárosban kezdett? Persze. 1947-ben, a kölyökben, de nagyon hamar felkerültem az ifik közé. Úgy tudom, annak idején csatárt is játszott. Igen. Balszélsőt és centert. És milyen középcsatár volt? Volt valamikor a KISÓK-bajnok­ság, a középiskolák közti verseny­sorozat. Én a Szent István Gimná­zium csapatában játszottam, cen­tert, és gólkirály lettem. Ez azért mond valamit, ugye? A Fradiban már nem játszott kö­zépcsatárt? Ugyan, ott remek csatárok voltak az ifiben: például Szigeti és Kocsis Sanyi. Ők néhány évvel idősebbek nálam, de én amúgy is hátvéd vol­tam már amikor a nagyok közé ke­rültem. Jobb- vagy balhátvéd? Főként jobbhátvéd. Az edzőmecs­cseken már igen fiatalon szerepel­tettek az első csapatban. Végül Ru­das helyére kerültem be, amikor eltörött a lába. Edzőmérkőzéseken játszottam balhátvédként is Szabó, sőt, középhátvédként is, Kispéter helyén. Végül jobbhátvédként ragadt meg a csapatban? Igen. Ezen a poszton kerültem be a válogatottba is. Ettől függetlenül később balhát­védként is gyakorta szerepelt klubjában. Most végül is jobb­vagy ballábas? Mindkettővel egyformán jól rú­gok. Különösképpen nem kellett ezt gyakorolnom, így alakult, ez egy adottság. Egy idő után a tizen­egyeseket is jobbal rúgtam, pedig eredendően ballábas vagyok. Ön részese volt a helsinki dia­dalnak is. Igen, olimpiai bajnok vagyok, de ezen kívül rengeteg nagy csatában vettem részt válogatottként. Csak az olimpiát, a világbajnokságot meg a hat-hármat szokták emle­getni, pedig voltak más nagy mecs­cseink is. Lehetett volna ön is stabil játé­kos a válogatottban? Igen, hiszen már 1951-ben beke­rültem a legjobbak közé. Miért nem lett mégsem állandó csapattag? Mert én nem igazoltam át a Hon­védba. Pedig Puskásékkai együtt én is ott voltam a honvédelmi mi­niszter szobájában... Aztán hu­szonhárom hónapot húztam le büntetőszázadban... Miért volt ennyire konok? Édesanyám azt szokta idézni Pető­Már régen volt az Üllői úton fi Sándortól: „Legyen elved a hi­ted, ha mindjárt a véreddel fize­ted!" Én ehhez tartottam magam egész életemben. Gondolom, nem azt mondták önnek, hogy azért nem váloga­tott, mert Fradi-játékos? Nem akarok halott emberről rosz­szat mondani, de Sebes Gusztáv azzal indokolta, hogy egy bányász­gyereknek is kell lennie a váloga­tottban. Nincs szándékomban bán­tani Buzánszky Jenőt, mert ráadá­sul jól is játszott a helyemen, de ez az igazság. Tizenhat évig játszott a NB I­ben, végül miért kellett akkori­ban abbahagynia? Kiöregedtem, hiszen harminc­négy éves voltam, amikor befejez­tem. Az akkori edző, Lakat Károly kérte, maradjak még, de már nem volt kedvem. A klub vezetői fel­ajánlották, válasszak magamnak csapatot. Az ifi III-at választot­tam. Legalul kezdtem az edzősködést. Ezzel a csapattal ért fel a csúcsra (Archív-felvételek) Aztán eljutott a csúcsra a felnőttcsapattal. Mégis, mintha nem futotta volna be azt az edzői pályát, amire reménye le­hetett volna. Szerintem ez nem így van. Nyolc évig voltam a Ferencvárosnál, az­tán az ifiválogatottban például Détári és Kiprich szövetségi kapi­tánya lehettem. Dolgoztam az Eu­rópa-bajnoki ezüstérmes utánpót­lás csapatnál, és a B-válogatottnál is. A diákválogatottal hatvannégy meccsből hatvankettőt megnyer­tünk, sorra győztünk nemzetközi tornákon, még a híres pulai tornán is. Tatabányán is sikerem volt edzőként. Talán azért érződik hiány, mert hosszú ideje nem számítanak önre a Ferencvárosban. És...? Ön egyike volt azoknak, akik fel­kérték Torgyán Józsefet, hogy legyen az FTC elnöke. Azt hittem, hogy eltűnnek a Fradi­ból azok a vezetők, akik ellen an­nak idején felléptünk, s akik ide­juttatták a klubot. Majdnem mind­egyik ott van azonban most is... Nem is kíváncsiak a véleményé­re? És ha mondok valamit, hallgatnak rám? Ugyan már! Igaz, hogy ki sem jár már az Ül­lői útra? Oda, ahol megfenyegettek, és ahol azt mondták, hogy Cavintont za­báló vén hülye vagyok? Mi keres­nivalóm lenne nekem ott? Pedig ön és a Fradi egybeforrtak. Másoknak ez nem számít. Pedig én voltam az, aki megmentette és el­ásta annak idején a Springer-szob­rot. Én mutattam meg azt is, hon­nan lehet kiásni. Az unokái mindig meg is köszönik nekem. Tudtam, hogy szerepe volt eb­ben, de hogy konkrétan ön lett volna, azt nem... Most már van három-négy jelent­kező erre. Még néhány év, és kide­rül, hogy én ott sem voltam! LABDARÚGÓ MARS SZUPERLIGA A 14. forduló eredményei: • Baník Prievidza­Slovan Bratislava 1:1(0:0) • Ózeta Dukla Trenčín­l.FC Košice 0:0 • MŠK Žilina— Spartak Trnava 1:1(1:1) • Tatran Prešov­Artmedia Petržalka 3:0(0:0) • l.FCDAC­HFC Humenné 4:0 (2:0) • FC Nitra­ZŤS Dubnica 1:1(1:1) • Dukla Banská Bystrica­SCP Ružomberok 0:1(0:0) • Ma 17.00 órakor rendezik az Inter-Senec mérkőzést. • Az őszi utolsó forduló párosítása - november 9., kedd, 14.00: Dubnica-Trenčín, Ružomberok-DAC, Petržalka-B. Bystrica; 17.00: Trnava-Prešov, Slovan-Žilina, 1. FC Košice-Prievidza. Ok­tóber 21., vasárnap, 14.00: Humenné-Inter. A Senec-Nitra (2:1) találkozót már november 2-án lejátszották, (sr) A bajnokság állása: 1. Inter 13 8 4 1 22:7 28 2. FC Košice 14 8 3 3 26:14 27 3. Preäov 14 8 2 4 20:16 26 4. Trnava 14 6 5 3 15:9 23 5. Trenčín 14 6 4 4 17:10 22 6. Žilina 14 7 1 e 24:18 22 7. Ružomberok 14 6 3 5 15:14 21 8. Nitra 15 6 1 8 13:18 19 9. Dubnica 14 5 3 e 11:17 18 10. Slovan 14 4 5 5 13:11 17 11.Senec 14 4 5 5 16:17 17 12. Petržalka 14 4 3 7 19:27 15 13. B. Bystrica 14 5 0 9 14:22 15 14. Prievidza 14 4 3 7 18:27 15 15. Humenné 14 4 2 8 13:21 14 16. DAC 14 3 4 7 15:23 13 Radványi Miki (jobbról, mellette Jantek) lőtte a dunaszerdahelyiek második gólját a DAC-Humenné mérkőzésen (Fotó: Dr. Örzsik Ödön) A labdarúgó BL-és UEFA Kupa-döntő színhelyei Párizs és Koppenhága MTI-JELENTÉS Stockholm. A Bajnokok Ligája 1999-2000-es kiírásának fináléját május 24-én, a Párizs melletti St.Denis-ben - az 1998-as világbaj­noki döntőnek is otthont adó Stade de France-ban - rendezik. Erről az Európai Labdarúgó Szövetség (UE­FA) végrehajtó bizottságának szombati, stockholmi ülésén szüle­tett döntés. Arról is határoztak, hogy az UEFA Kupa május 17-i döntőjére Koppenhágában, a 41 ezer férőhelyes Park-stadionban kerül majd sor. Párizs legutóbb az UEFA Kupa 1998-as fináléjának volt a házigazdája (Internazionale­Lazio 3:0), míg a dán főváros 1994­ben az Arsenal-Parma KEK-döntőt (1:0) látta vendégül. Frits Ahlström, az európai szövet­ség szóvivője elmondta még, hogy a 2001. évi finálék helyszínéről de­cember ll-én, Brüsszelben hatá­roznak. Elárulta azt is, hogy mind­két mérkőzés megrendezésére leg­alább két város pályázott. Letartóztatták a híres kosárlabdázót és feleségét Rodmanélc verekedtek MTI-JELENTÉS Miami Beach. Letartóztatták Den­nis Rodman híres profi kosárlab­dázót és feleségét, a színész Car­men Electrát. A pár állítólag össze­verekedett. Casey Conwell rendőr­főnök elmondta: telefonhívást kaptak, miszerint egy szállodai szobában Rodman és Électra han­gosan veszekedett, és több ízben megütötték egymást. Rodman, akinek jelenleg nincs csapata, egy filmforgatás miatt tartózkodik Floridában. A pár ta­valy november 14-én Las Vegas­ban kötött házasságot, kilenc nap múlva a kosaras jelezte, el akar válni. Később együtt sajtótájékoz­tatót tartottak, ahol elmondták: boldogon élnek, de nem laknak közös otthonban. Március 13-án viszont Rodman, aki akkoriban a Los Angeles Lakersben szerepelt, azzal a kéréssel fordult a klubhoz, családi okok miatt engedje el őt. Azóta néhányszor látták őket együtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom