Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-26 / 273. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 26. A TÉMA: TUTANHANON SÍRJÁNAK FELNYITÁSA Hetvenhét éve találták meg Tutanhamon fáraó sírját - az egyetlen érintetlen királysírt A század régészeti szenzációja Szörnyű végzet, vagy véletlen egybeesés? A fáraó átka A legtöbb ember úgy tudja, hogy a fáraók már életükben hatalmas piramisokat építtettek maguknak, ahová aztán nagy pompával eltemették őket. Ez azonban csak az egyiptomi uralkodók 17. dinasztiájáig bezárólag érvényes. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az Újbirodalommal (kb. Kr. e. 1552 - 1070 között állt fenn) kezdődően az ókori Egyiptom királyai a Kairótól mintegy 670 km-re délre fekvő Luxor közelében, a Királyok Völgyében választottak maguknak végső nyughelyet. Ezek a síremlékek nem hivalkodó, égre törő építmények, hanem sziklafalba vájt folyosókból és kisebb-nagyobb földalatti termekből álló többszintes komplexumok voltak. Nem kizárt, hogy így akarták elrejteni a rablók elől a fáraók sírját, de mint a régészek számtalanszor tapasztalhatták: ez nemigen sikerült. A Királyok Völgyében 1902-ben kezdődtek meg ismét a rendszeres régészeti feltárások, amikor az amerikai Theodor Davis engedélyt kapott az egyiptomi kormánytól a kutatásokra. (A múlt században végrehajtott ásatások sokszor hevenyészettek és szakmai szempontból kifogásolhatók voltak.) 12 év elteltével a brit lord Carnarvonra szállt át az engedély, aki - mint C. W. Ceram jellemzi - „a sportember, műgyűjtő, gentleman és világjáró keverékének úgyszólván kizárólag Angliában honos típusát" képviselte. O maga nem lévén szakmabeli, nagyon bölcsen Howard Carter régészre bízta a munkálatok irányítását és csak a szükséges pénz előteremtésével foglalkozott. Az ásatások eleinte vontatottan haladtak, ráadásul a háborús viszonyok miatt a közbiztonság leromlott, Carternek többször is meggyűlt a baja a különböző sírrablóbandákkal. A korábban feltárt fáraósírokat már eleve kifosztva találták meg, s a régész tisztában volt azzal, hogy a Királyok Völgyében csak nagy szerencsével akadhat ép vagy megkímélt sírkamrára. Ennek ellenére nem adta fel, mivel a 18. dinasztia néhány uralkodójának végső nyughelyét még nem találták meg. Már Davis ásatásai során előkerült jópár olyan tárgy, amelyeken az egyik fáraónak, Tutanhamonnak (ítják Tutench-amunnak is) a neve volt olvasható. Carter elhatározta, hogy feltárja ennek a fiatalon elhunyt uralkodónak a sírját, de évekbe tellett még az is, amíg a sírkamrához vezető hosszú és zegzugos folyosó bejáratára sikerült rábukkannia. Mindez 1922. november 3-án történt, de további három hétnek kellett eltelnie, amíg a beomlott folyosószakaszokon átverekedték magukat és az éppen Londonban tartózkodó lord Carnarvon is visszaérkezett Luxorba, hogy személyesen jelen lehessen a nagy eseménynél. Carter a folyosót elzáró falba kémlelőnyílást fúrt, majd ezen bepillantva felkiáltott: „Csodálatos dolgokat látok". 1922. november 26-a volt. Hogy mik voltak azok a csodálatos dolgok, csak másnap derült ki, amikor kinyitották az ajtót és villanylámpával világították meg a helyiséget. Egy aranytrónszék, két szemben álló fekete szobor - arany ágyékkötőkkel, arany szandálban, homlokukon szent kígyóval -, néhány alabástrom váza. De az is kiderült, hogy szarkofág nincs a kamrában, viszont valamikor rablók is jártak itt. A tüzetesebb vizsgálat során felfedeztek egy további ajtót is, amelynek pecsétjét korábban már feltörték, tehát a rablók mögéje is behatoltak. Ebben a teremben nagy összevisszaságban igen figyelemre méltó tárgyakat találtak, amelyek már önmagukban is nagy tudományos értéket képviselTutanhamon koporsójának feltárását nagy szenzációként fogadták tek. Ezek alapján teljeseri át kellett írni a 18. dinasztia korának művészettörténetét. De még mindig nem került elő a fáraó koporsója! Carnarvon és Carter elhatározta, hogy a feltárást átmenetileg beszüntetik, mert gondosan elő akarták készíteni a további munkát. Konzerválták az addig talált leleteket, pontos leltárt készítettek, majd betemették a folyosó bejáratát. A szakmai körök nagy izgalommal figyelték a fejleményeket és többen felajánlották segítségüket Carternek. Dr. Alan Gardiner a falakon található feliratokat, Breasted Tutanhamon fáraó és felesége chicagói professzor a pecsétlenyomatokat elemezte. A folyosót december 16-án ismét felnyitották és folyamatosan kiürítették az előkamrát, amelyben mintegy 650700 különböző eszköz és tárgy volt. Miután szabaddá vált a lepecsételt ajtó, 1923 februárjában lebontották az ajtó mögött épült kőfalat és elébük tárult Tutanhamon tulajdonképpeni halottaskamrája. Itt egy tekintélyes méretű arannyal bevont szekrényt találtak, amelynek belsejében egy kisebb, ugyancsak aranyborítású szekrény rejtőzött. Ennek a pecsétje sértetlen volt, tehát Carter már biztos lehetett benne, hogy megtalálják a fáraó múmiáját is. A holttestet a harmadik szekrényben elhelyezett kvarcitszarkofág rejtette, amelyről csak a súlyos gránitfedél leemelése után derült ki, hogy benne tulajdonképpen három koporsó található. Az első és a második koporsó fedelén Tutanhamon testének aranyból készült mása feküdt, keresztbefont kezében az uralkodói jelvényeket (a kék fajansszal bevont görbe királyi pálcát és a legyezőt) tartotta. A harmadik koporsó súlyos fedele tömör aranyból készült. A fiatal özvegy erre helyezte virágcsokrát, s ennek elemzése alapján valószínűsítették, hogy a fáraó temetése márciusban vagy áprilisban történthetett. A szekrényeken és a koporsókban felhasznált arany össztömege több mázsát tett ki. A fáraó múmiáját meglehetősen rossz állapotban találták meg a harmadik koporsóban, mivel a konzerválásnál használt nagy mennyiségű szent olaj fekete, ragacsos masszává állt össze az idők folyamán és szinte szétroncsolta a test szöveteit. Tutanhamon koporsójának feltárását nagy szenzációként fogadták és még évekkel később is előkelő helyen számoltak be a lapok a fáraó sítjában talált tárgyak és feliratok kutatásának újabb fejleményeiről. Carter 1923-ban megjelent beszámolóját már 1924-ben magyarul is olvashatták az érdeklődők. KI VOLT TUTANHAMON? Egy reformkísérlet kudarca Tutanhamon kincsekkel teli sírjának felfedezése nagyon sok új és fontos ismerettel gyarapította az egyiptológia tudományát, csak éppen arra az egyszerűnek tűnő kérdésre nem adott megnyugtató választ: ki is volt valójában ez a szépreményű fiatalember? Néhány évtizeddel születése előtt az egyiptomi vallásban fokozatosan felerősödtek azok a törekvések, amelyek az addig dívó Amon-kultusz helyébe a napisten Aton tiszteletét igyekeztek előtérbe állítani. IV. Amenhotep (ur.: kb. 1364-1347) trónra lépésével a régi és az új irányzat képviselőinek konfliktusa tulajdonképpen a nagy befolyással bíró főpapok és a fáraó hívei közti harccá alakult át. Az uralkodó elhagyta az addigi fővárost, Thébát (a mai Luxort) és Ahet-Atonba (a mai El-Amarnába) helyezte át udvartartását. IV. Amenhotep, hogy nyomatékot adjon az új vallás melletti elkötelezettségének, Ehnatonra változtatta a nevét. Felesége a híres szépségű Nofertiti volt, akinek fejszobra ma is lenyűgözi a szemlélőt. Róla ugyancsak kevés megbízható adattal rendelkezünk. Némelyek szerint valamelyik szomszédos ország uralkodójának lánya volt, akit férjhez adtak Ehnatonhoz, esedeg már a fáraó apjához, III. Amenhotephez. De az sem kizárt, hogy Nofertiti apja az udvar egyik magas rangú hivatalnoka volt, aki szoros és bizalmas kapcsolatban állt a fáraó családjával. Az ilyesmi, ha nem is gyakran, többször előfordult az egyiptomi történelemben. Ehnaton új székhelye, Ahet-Aton Kákosy Lászlóval szólva - az „akkori fogalmak szerint hallatlanul modern város" volt. A lakóházak kényelmesek és tágasak voltak, az Aton-kultuszt szolgáló templomokat és szentélyeket úgy építették Az Amon-kultusz helyébe az új isten, Aton lépett. meg, hogy a napsugarak akadálytalanul eljussanak mindenhová. Az új hatalmi elit tagjai nemigen dicsekedhettek előkelő felmenőkkel, többnyire az alacsonyabb rangú hivatalnokok közül kerültek ki. Befolyásuk így alig terjedt túl a főváros határain, s maga az Aton-kultusz sem tudott szélesebb körben gyökeret verni, ami előrevetítette a reformkísérlet sorsát is. Ehnaton utasítására a kőbe vésett feliratokból igyekeztek kikaparni az Amonra vonatkozó utalásokat, s bizonyos személyek nevét is eltüntették. Mindennek ellenére a fáraó uralkodásának utolsó éveiben kénytelen volt visszakozni, s amikor meghalt, utódai ismét az Amon-kultuszhoz tértek vissza. Ehnatont Szemenhkaré, majd hamarosan - Kr. e. 1347 körül - Tutanhamon követte a trónon. Amikor trónra lépett, nem lehetett több 9 évesnél, így aligha uralkodott önállóan. A tényleges hatalmat a kormányzat legfontosabb embere, Ay (vagy Aje) tartotta a kezében. Ő sokáig az Aton-kultusz meggyőződéses híve volt, de időben felismerte, hogy a vallási reformot nem sikerül győzelemre vinni, ezért a gyermek fáraót már tudatosan a régi kultusz felé vezette. Tutanhamont eredetileg Tutanhatonnak hívták, s a névcsere is valójában Ay kezdeményezésére történt. A reformmal való szakítás akkor vált véglegessé, amikor Tutanhamon ismét Thébába helyezte át udvarát. Alig kilenc esztendeig tartó uralkodásáról semmilyen megbízható adattal nem rendelkezünk. Nem is tartanánk számon a nevét, ha nem találták volna meg régészeti és művészettörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű sírhelyét. Howard Carter a lényegre tapintott, amikor a következőket írta: „Jelenlegi ismereteink alapján nyugodtan elmondhatjuk, Tutanhamon életének egyetlen számottevő eseménye az volt, hogy meghalt és eltemettetett". Tutanhamon csodálatos kincsekkel teli sírjának megtalálása is remek lehetőséget kínált a szenzációkra kiéhezett újságíróknak, hogy megborzongtassák olvasóikat. Az újságírók tudni vélték, hogy Tutanhamon sírjában állítólag ez a mondat volt olvasható: „Gyors szárnyakon jő el a halál ahhoz, aki a fáraó álmát megzavarja". S ez esetben a halál valóban gyorsan megérkezett: a feltárási munkákat finanszírozó Earl of Carnarvon 1923. április 6-án egy moszkitócsípés következtében meghalt. Az elkövetkező években egyre több olyan haláleset történt, amelyeket az újságírók valamiképp kapcsolatba hoznak Tutanhamon kincseivel. A lord neje, lady Elisabeth Carnarvon 1929-ben ugyancsak egy „rovarcsípésbe" halt bele. 1930 februárjában a sajtó már a 19. áldozatnál tartott. Az egyik német lap - egy Londonból 1930. február 21-én érkezett táviratra hivatkozva - a következőket írja: „A hetvennyolc éves lord Westbury ma Londonban kiugrott hetedik emeleti lakása ablakán és szörnyethalt. Lord Westbury fiát, aki annak idején mint Carter titkára vett részt a Tutanhamon-féle ásatásoknál, tavaly novemberben halva találták lakásán, noha előző este épen és egészségesen tért nyugovóra. A halál pontos okát azóta sem derítették ki". A soron következő „áldozatok" ismét a kutatók közül kerültek ki: Archibald Douglas Reid egy múmiát röntgenezett, amikor a kaszás lesújtott rá, Arthur Weigall egyiptológussal pedig egy „ismeretlen eredetű láz" végzett. Lord Carnarvon féltestvére, Aubrey Hervert „pillanatnyi elmezavarában" követett el öngyilkosságot, s hogy bezáruljon a kör, Howard Carter egyik amerikai rokonát rejtélyes körülmények között halálos szerencsétlenség érte. Ekkorra azonban már a derék régész is megelégelte az egyre terebélyesedő kísértethistóriákat és egy cikkben igyekezett bebizonyítani, hogy a fáraó átkáról szóló mendemondákteljesen alaptalanok. 1933-ban Georg Steindorff német egyiptológus vette a fáradtságot és utánajárt az egyes eseteknek. Az Amerikában elhunyt Mr. Carterről kiderítette, hogy pusztán névrokona volt a sírt megtaláló régésznek. A két lord Westbury sem közvetve, sem közvetlenül nem vett részt a sír felnyitásában és egyikük sem járt még a múmia közelében sem. Ami pedig a fentebb „idézett" sírfeliratot illeti, nos ezt Steindorff sehol sem találta. Tanulmányában ezzel kapcsolatban a következőket állapítja meg: „az egyiptomi halotti szertartások nem tartalmaznak ilyen vagy hasonló értelmű átkot, csupán felszólítják az életbenmaradottakat, hogy lássák el az elhunytat útravalóul jóindulatú és jámbor kívánságaikkal". Mindezek ellenére időnként felbukkannak a sajtóban olyan cikkek, amelyek felmelegítik a témát, sőt vannak, akik egy egész könyvet megtöltenek ilyen és ehhez hasonló képtelenségekkel, hogy aztán elégedetten dörzsöljék a kezüket az eladott sok ezer példány láttán. Egy sírban talált szelence fedele Az ókorban és a középkorban is fosztogattak A sírrablókról Az egyiptomi ásatások során a régészek minden alkalommal azért imádkoznak, hogy olyan sírra, kamrára, szarkofágra vagy szekrényre bukkanjanak, amely elkerülte a rablók és a tolvajok figyelmét. Ennek ugyan csekély a valószínűsége, de mint Tutanhamon példája is bizonyítja, a kutatókra olykor rámosolyoghat a szerencse. Amikor sírrablókról beszélünk, nem csupán azokra gondolunk, akik az utóbbi néhány évszázadban dézsmálták meg a fáraók és más magas rangú személyek végső nyughelyét, hanem azokra is, akik már az ókorban, éppenséggel a temetést követő hetekben vagy hónapokban hatoltak be illetéktelenül a gondosan befalazott sírkamrákba. Elképzelhetjük, mi minden várta őket ott, ha egy viszonylag jelentéktelen fáraót, mint amilyen Tutanhamon is volt, ekkora pompával temettek el. Az egyiptomi vallásban fontos szerepet kapott a halottkultusz és a túlvilági élet kérdése, s amikor valaki meghalt, sírjában elhelyeztek minden olyan tárgyat és eszközt, amelyre odaát szüksége lehet, sőt jelentős élelmiszerkészletet is felhalmoztak számára, nehogy éhezzen. Nem kizárt, hogy már az Óbirodalomban és a Középbirodalomban is sor került a sírok fosztogatására, de a sírrablások csak az Újbirodalom utolsó évtizedeiben, IX. Ramszesz fáraó (1127-1109) uralkodásának időszakában váltak gyakorivá, sőt mondhatni rendszeressé. Következzen egy vallomásrészlet egy Kr. e. 1600 körül készült jegyzőkönyvből. „Megtaláltuk annak a királynak a felséges múmiáját. Fel volt szerelve, mint egy harcos. Arany amulettek és díszek voltak nagy számban a nyakán. A fején aranymaszk volt. Ennek a királynak a felséges múmiája végig arannyal volt bevonva. Koporsói belül és kívül arannyal, ezüsttel voltak kiverve, mindenféle felséges kőberakások voltak rajtuk. Elraboltuk az aranyat, amit találtunk annak a felséges istennek a múmiáján, az amuletteivel és díszeivel együtt, amelyek a nyakán voltak, és a belső koporsókat, amelyekben nyugodott. Ugyanúgy találtuk a királynét. Ugyanígy elraboltunk mindent, amit nála találtunk. A koporsókat felgyújtottuk, miután elraboltuk a házi felszerelést, amit velük együtt találtunk: edényeket aranyból, ezüstből és bronzból. Ezután osztozkodtunk. Az aranyat, amit ennél a két felséges istennél találtunk, az ő múmiájukon, az amuletteket, a koporsók díszeit nyolc részre osztottuk". A fáraó nyugalmát vigyázó Szelket istennő Az oldal anyagát összeállította: Lacza Tihamér