Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)
1999-11-20 / 268. szám, szombat
12 Tévé és RÁdió - vAsárnap ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 20. NAPTÁR November 20 Í.GY.GONDOLAT Nem igaz az, hogy minden emberi szenvedés fájdalmasan eredménytelen. József Jolán NÉVNAP Jolán A görögből került a magyarba, jelentése: jó leány, illetve viola virága. Ma Félix, Bódog, Emília, Jónás és Ödön nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI.ÉyFORDULÓjNK 110 éve született Edwin Hubble amerikai csillagász. Számos jelentős felfedezést tett, ő fejtette meg például az extragalaxisok több rejtélyét, például, hogy különálló csillagrendszerek. A vörös eltolódást is ő mutatta ki először, amelyet különben Hubble-jelenségnek hívnak. Legnagyobb tudományos eredménye a világegyetem tágulásának kimutatása, s ez lett később az alappillére az ősrobbanás, azaz a „Nagy Bumm" elméletének. 105 éve hunyt el Anton Rubinstein orosz zeneszerző, karmester és pedagógus. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 40 éves Sean Young amerikai színésznő. 55 éves Faragó „Judy" István rockzenész, a Scampolo, majd a Sprint együttes muzsikusa. NAPI VICC A gyorsan meggazdagodott butikos bemegy a nyugati kocsikat árusító céghez, hogy megvegyen egy autót. Kiválasztja a legszebbet, és megkérdi: - Mondja, aztán elég gyors ez a járgány? - Meghiszem azt! Ez kérem száznyolcvan kilométert tesz meg óránként - dicséri a portékát az eladó. - Na ne vicceljen! - mondja a butikos. - Egy órában nincs is száznyolcvan kilométer! A Downing Street közlése szerint kormányfő és felesége csak később szerette volna tudatni a nyilvánosággal a jó hírt Gyermekáldás Blairélcnél London. Nagy-Britanniában a csütörtök késő esti híradók vezető hírben jelentették be, hogy anyai örömök elé néz Cherie Blair, Tony Blair brit miniszterelnök felesége. MTI-TUDÓSÍTÁS A brit kormányfő szóvivője kénytelen volt „idő előtt" nyilvánosságra hozni a nagy hírt, miután a Mirror című bulvárlap egyik újságírójának valamilyen módon fülébe jutott a hír Cherie asszony áldott állapotáról, és cikke nyilvánosságra hozatala előtt kormányszóvivői megerősítést kért és kapott. A Downing Street közlése szerint a kormányfő és felesége csak jóval később szerette volna tudatni a nyilvánosággal a jó hírt, amelyről még csak a szűk családi és baráti kör tudott. A Blair házaspárnak már három gyermeke van, a tizenöt éves Euan, a tizennégy éves Nicky és a tizenegy éves Kathtyn. Cherie Blair neves ügyvéd, és bár negyvenöt éves, fel sem merült a családban, hogy esedeg lemondjanak a negyedik gyermekről, aki valószínűleg az egyhónapos augusztusi toscanai családi nyaralás idején fogant - tudatták bennfentesek. Az egész szigetország nagy izgalommal vátja Downing Street-i babát. Fiú lesz-e vagy lány? Van-e hely babaszobának a Downing Streeten? ilyen kérdéseket boncolgatnak a londoni lapok. Úgy tűnik, több gondja lesz a jövőben Tony Blair szóvivőjének is, főhet a feje, miként elégíti ki az újságírók kíváncsiságát, hiszen 150 éve nem fordult elő, hogy hivatalban levő miniszterelnök családját meglátogatja a gólya. Ráadásul főnöke számára a család magánélete szent. Blair soha nem engedi gyermekeit a címlapokra kerülni, bármi is történjen velük. A bennfentesek szerint a 13 hetes magzatról még a szülők sem tudják, hogy fiú vagy kislány, teljesen mindegy, csak egészséges leg>en. Blairék kissé tartottak Cherie asszony késői terhességétől, ám az orvosok gyorsan megnyugtatták őket, hogy ha a jelenleg 45 éves, igen elfoglalt feleség, anya és neves ügyvéd egy kicsit visszafog kötelezettségeiből, és rendszeres orvosi felügyelet alatt áll, semmi baj nem lehet. A Downing Street 1 l-ben már állítólag keresik a babaszobát és azt a kis zugot, ahol a majdani babakocsi elfér. Blairék két éwel ezelőtti beköltözésükkor kénytelenek voltak lakást cserélni a pénzügyminiszterrel, így kerültek át a kormányfői hivatal fölötti szűk lakásból, a szomszédos, tágasabb otthonba. A kormányfő azonban gyakran panaszkodik amiatt, hogy nem egy 3 gyerekes család számára való a sötét Downing Street, amelynek piciny kertjében még focizni se tud egy jót a fiaival. Kutatók az ízérzékelésről Keserű öregség? Washington. A gyerekek nem véleüenül tolják el maguktól a brokkolit, a spenótot, hanem azért, mert túl fiatalok a keserű ízekhez. Idővel csökken az ember „keserűérzékelése" - fedezték fel amerikai kutatók. A nők kevésbé érzékenyek, s életkoruk előre haladtával pedig több zöldséget, teljes őrlésű gabonából készült élelmiszert fogyasztanak. A kutatók remélik: az ízérzékelés jobb megismerése révén érthetőbb lesz, hogy egyesek miért választanak bizonyos élelmiszereket, s mások miért tolják el ugyanazokat maguktól. Mindezek eredményeképpen jobb eséllyel lehet majd javítani a táplálkozási szokásokon. (PAN) A víziló és a bálna Közeli rokonok Washington. A bálna legközelebbi élő rokona a víziló - állapították meg japán kutatók a két emlős genetikai jellemzőin alapuló tanulmányukban, amelyet egy amerikai kiadvány ismertetett. A kutatók az öröklődésben szerepet játszó kromoszómák alkotóelemeit vizsgálták. Az új azonosítási mód az állatfajták osztályozásának teljes átalakításához vezethet - hangsúlyozták. A bálnák és a patás állatok kromoszómáinak az összehasonlítása nyomán megállapítható: ezek a tengeri óriásemlősök közelebb állnak a tehenekhez, a tevékhez, mint a lovak vagy az elefántok. (PAN) Sokan panaszkodtak tartós rosszkedvre, fejfájásra Ki lcorán kel, idegesebb MTI-REUTERS London. A korán kelőknek lehet, jók az esélyeik aranyat lelni, de arra is, hogy stresszel terheltebbek legyenek, mint a tovább alvók - fedezték fel brit kutatók. A londoni Westminster Egyetem tudósai nyálminták alapján folyamatosan mérték 42 önkéntes jelentkező kortizonszintjének - a legfőbb stresszhormon mennyiségének - alakulását, és arra a következtetésre jutottak, hogy a korán kelők szervezetében már reggel magasabb, és egész nap magasabb is marad, mint azokéban, akik hagyják, hogy hasukra süssön a nap. A kutatók szerint az illetők eltérő alváshosszai nem magyarázzák az idegrendszeri feszültségben különbséget. Azt még nem tudják megválaszolni, hogy a magasabb kortizonszintet a korai kelés okozza, vagy a magasabb kortizonszint okozza a korábbi ébredést. A megfigyelés során a korán kelők közül jóval többen panaszkodtak tartós rosszkedvre, fejfájásra, izomfájdalmakra, mint a tovább alvók köréből - ismertette a Reuters a kutatás eredményét a New Scientist magazin alapján. MTI-PANORÁMA Brüsszel. Holland tanárok megfigyelése szerint a klasszikus zene kedvezően befolyásolja az általános iskolás gyermekek koncentrálóképességét. Egy zierikzeei általános iskolában szeptember óta folyik a kísérleti tanítás, amelynek különlegessége, hogy az órákat - különösen matematika- és nyelvórákat komolyzenei háttérben tartják. A De Telegraaf című lap szerint azt tapasztalták, hogy a gyerekek ezáltal hosszabb ideig tudnak figyelni a feladatokra, ennélfogva javult a teljesítményük. Másfelől a zene segít az osztályok fegyelmezésében is. A kísérlet két vezetője - Yvonne van de Velde és Anique Volkeri - az egyik legfontosabb eredménynek tartja, hogy osztályaikban a gyermekek nyugodtabbá váltak, kevesebbet zavarják az órák rendjét. A zene hatására állítólag még a megrögzött fecsegők is automatikusan halkabban szólnak egymáshoz. Az állami iskola a kísérlet kedvező eredményein felbuzdulva máris jelentősen bővítette CD-tárát. A leginkább hatásosnak bizonyuló zeneművek közül Wolfgang Amadeus Mozart darabjai emelkednek ki. A kísérlethez egyébként amerikai kutatók adták az ötletet. A két tanárnő egy nyári továbbképzésen hallotta amerikai szakértőktől először, hogy a komolyzene javítja az emberek koncentrálóképességét, és ez fokozottan érvényes a gyermekekre. Az éjszakádban álmod akarok lenni, a szemedben boldognak látszani\ ceruzával kiszínezni a szürke napokat, aki akar, találjon ünnepnapokat UNICEF-levelezőlap megvételével gyermekek millióinak ad reményt az egész világon. AZ UNICEF REMÉNYT AD SLOVENSKY VÝBOR PRE uniceí United Nations Children's Fund VNX-1026 Cherie és Tony Blair. A felvétel az egyhónapos augusztusi toscanai családi nyaralás idején készült. (CTK/AP) Még a megrögzött fecsegők is automatikusan halkabban szólnak egymáshoz Mozart „súg" a matekórán