Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)
1999-11-13 / 262. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 13. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - HIRDETÉS u Pozsonyban tárgyalt az EU mezőgazdasági főbiztosa a tagjelölt országok földművelésügyi minisztereivel Agenda 2000 és a WTO-forduló Pozsony. Az Agenda 2000 és a WTO közelgő fordulója ezekről a témákról tárgyaltak tegnap Pozsonyban az EU-tagjelölt országok földművelésügyi miniszterei Franz Fischlerrel, az EU mezőgazdasági főbiztosával. ÚJ SZ^SSZEFOGLALÓ A találkozót - melyre Pavel Koncoš szlovák földművelésügyi miniszter kezdeményezésére került sor - eleve tájékoztató jellegűnek tervezték. A szervezők „egymás jobb megértését" tűzték ki célul, valamint az EU és a társult országok álláspontjainak jobb összehangolását a közelgő világkereskedelmi forduló előtt. Az utóbbi azért is időszerű, mert immár hetek, sőt, inkább csak napok választanak el bennünket az új világkereskedelmi forduló kezdetétől. November végén kezdődik Seattle-ben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) ezredzáró fordulójának nyitótanácskozása, amely a jelek szerint viharosnak ígérkezik. Ezen ugyanis meg kellene határozni a várhatóan három évig tartó megbeszéléssorozat napirendjét és ütemtervét, ám a tárgyalások keretéről, tartalmáról óriásiak a nézeteltérések. A korábban elhatározott napirend szerint a WTO Franz Fischler és Pavel Koncoš a pozsonyi egyeztetésen. fordulóján megvitatásra kerülnek az agrárpiaci szabályozások és a szolgáltatások globális kereskedelemmel kapcsolatos kérdései is. Szlovákia is készül a WTO tanácskozásra. Pavel Koncoš nem titkolja, hogy számunkra a Kereskedelmi Világszervezettel kötött korábbi megállapodás előnytelen. A miniszter egyetért ugyan a kereskedelem liberalizálásának a fontosságával, ám - szavai szerint - nekünk már nincs hova meghátrálnunk. Azzal érvel, hogy Szlovákiában a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek átlagos vámvédelme nem haladja meg átlagosan a 3 százalékot sem, magyarán nincs mit liberalizálni. Ugyanakkor a dotációk és exporttámogatások mértékét össze sem lehet hasonlítani az európai országokéval. A szlovák földművelésügyi tárca irányítói nem titkolják, hogy a WTO tárgyalások keretében - tekintettel a nálunk alkalmazott ala(TA SR-felvétel) csonyabb vámokra - ismét tárgyalni kívánnak az „érzékeny termékek" vámtételéről. Ezen termékek közé tartozik elsősorban a szarvasmarha, a marhahús, az élősertés és sertéshús, a baromfi, továbbá a tejtermékek, burgonya, gabonafélék, s ezek közül elsősorban a búza és a kukorica, az olajosok, a margarinok, húskészítmények, valamint a cukor, a csokoládé, keményítő, tésztafélék, sör, bor, néhány szeszesital és dohányáru. (G. A.) Az étkezési burgonya felvásárlási árak alakulása Sk/t (44. hét) Termék Ár Nyugat Közép Kelet Országos Szlov. Szlov. Szlov. összesítés Rosara/25 kg Min. 7,00 7,80 8,00 7,00 Max. 8,50 8,10 8,50 8,50 Átlag 7,62 8,00 8,45 8,02 Koruna/25 kg Min. 7,00 8,00 8,00 7,00 Max 8,10 8,00 8,20 8,20 Átlag 7,50 8,00 8,25 7,92 Eta/25 kg Min. 7,00 7,80 7,00 Max 8,00 8,00 8,00 Átlag 7,60 8,00 7,80 lmpala/25 kg Min 7,00 7,90 7,00 Max. 8,10 8,10 8,10 Átlag 7,60 7,97 7,78 Desiré/25 kg Min. 7,20 8,00 8,00 7,20 Max. 8,50 8,00 8,20 8,50 Átlag 7,86 8,00 8,10 7,93 Jelmagyarázat: - nincs adat Az árak HEA és a szállítási költségektől mentesek. Forrás: VUEPP-ATIS Az étkezési burgonya felvásárlási árak alakulása Sk/ t (44. hét) Termék Ár Nyugat Közép Kelet Országos Szlov. Szlov. Szlov. összesítés Rosara/25 kg Min. 7,00 7,80 7,90 7,00 Max. 9,00 10,00 8,50 10,00 Átlag 7,96 8,77 8,13 8,47 Koruna/25 kg Min. 8,00 7,80 7,90 7,80 Max 9,00 8,50 8,50 9,00 Átlag 8,33 8,15 8,13 8,40 Eta/25 kg Min. 8,00 7,80 8,50 7,80 Max 8,00 7,80 8,50 9,00 Átlag 8,00 7,80 8,50 8,32 lmpala/25 kg Min 8,00 NHM 7,90 7,90 Max. 8,00 8,00 9,00 Átlag 8,00 7,95 8,32 Más fajták/25 kg Min. 7,00 7,80 8,00 7,00 Max. 9,00 10,00 8,50 10,00 Átlag 8,00 8,77, 8,25 8,50 Jelmagyarázat: - nincs adat Az árak HÉA és a szállítási költségektől mentesek. Forrás: VÚEPP-ATIS Enyhén emelkedtek az étkezési burgonya felvásárlási árai. Míg két héttel korábban a felvásárlási árak 5,50-8 korona/kg között ingadoztak, a 44. héten már 7,89-8,50 koronára emelkedtek, ez 18,65 százalékos árnövekedésnek felel meg. Az előző év hasonló időszakához viszonyítva 32,38 százalékkal emelkedtek a burgonyaárak. A minimális felvásárlási árak - a két héttel korábbiakhoz viszonyítva - a legnagyobb mértékben (1,50 Sk/kg) az Impala, Rosara és Koruna fajtáknál emelkedtek. Az ATIS felmérése szerint a piaci ellátás jó, fedezi a keresletet, ugyanakkor a szakértők hosszabb távon a termelés visszaesését jósolják. A piacon a következő hazai termesztésű burgonyafajták kaphatók: Agria, Asterix, Eta, Impala, Koruna, Lipta, Raja, Rosara, Rosella, Santé és Desiré. (Az ATIS jelentése alapján) A vizsgált időszakban forgalmazott hazai termesztésű étkezési burgonya kilónkénti ára 7-10 között ingadozott, az átlagár 8,33 SK/kg volt. A két héttel korábbi adatokhoz viszonyítva az eladási ár 6,39 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbi árakhoz viszonyítva a növekedés csaknem 24 százalék. A legnagyobb mértékben az Impala és a Rosara burgonya ára emelkedett (a maximális ár 8,80 koronáról 10 koronára nőtt. A minimális felvásárlási árak esetében a legnagyobb ármódosulás a Rosella és az Agria fajtáknál volt, +0,90 Sk/kg. A fajtakínálatra nem lehet piac, kapható a piacon Agria, Asterix, Eta, Impala, Koruna, Lipta, Raja, Rosara, Rosella, Santé és Desiré burgonya egyaránt. (Az ATIS alapanyagai alapján) ZÖLDSÉGPIACI ARSETA sárgarépa Pozsony november i1-én 10 Sk/kg Komárom november 11-én 10-12 Sk/kg Zseliz november 11-én 15 Sk/kg Rimaszombat november 11-én 15 Sk/kg Losonc november 11-én 12-15 Sk/kg Kassa november 11-én 10 Sk/kg petrezselyem 18 Sk/kg 19-20 Sk/kg 20 Sk/kg 20 Sk/kg 14-27 Sk/kg 18-20 Sk/kg burgonya X 10 Sk/kg 10-12 Sk/kg 10-12 Sk/kg 7-12 Sk/kg 9-10 Sk/kg mák 70 Sk/kg 80 Sk/kg 80 Sk/kg 100 Sk/kg 70 Sk/I 70 Sk/kg paprika 20-30 Sk/kg 16-20 Sk/kg 30 Sk/kg 50 Sk/kg 24-45 Sk/kg 25-35 Sk/kg karalábé 15 Sk/kg 3-6 Sk/db 10 Sk/db 20 Sk/kg 15 Sk/kg 12-15 Sk/kg zeller 18-20 Sk/kg 4-10 Sk/db X 20 Sk/db 10 Sk/db 10 Sk/db káposzta 6 Sk/kg 6 Sk/kg 8-9 Sk/kg 7 Sk/kg 7-9 Sk/kg 7-8 Sk/kg karfiol 20-30 Sk/db 20-25 Sk/db 15-20 Sk/kg 25 Sk/db 20 Sk/db 20-25 Sk/db méz 70-90 Sk/kg 801-85 Sk/kg 70 Sk/kg 70 Sk/kg X 70-80 Sk/kg hagyma 8 Sk/kg 10 Sk/kg 12-15 Sk/kg 13 Sk/kg 10-12 Sk/kg 10 Sk/kg paradicsom 40-55 Sk/kg 40 Sk/kg 40-50 Sk/kg 60 Sk/kg 35-36 Sk/kg 45-55 Sk/kg fokhagyma 60-70 Sk/kg 60 Sk/kg 70 Sk/kg 55 Sk/kg 60-65 Sk/kg 60 Sk/kg szölŐ 55 Sk/ kg 45-48 Sk/kg X 50 Sk/kg 49-50 Sk/kg 55 Sk/kg dióbél 140 Sk/kg 120-140 Sk/kg 100 Sk/kg X 100-130 Sk/kg 120 Sk/kg kel 14 Sk/kg 6-10 Sk/fej 12 Sk/kg 15 Sk/kg 13-14 Sk/kg 14 Sk/kg alma 18-24 Sk/kg 12-20 Sk/kg 30 Sk/kg 20 Sk/kg 12-20 Sk/kg 18-28 Sk/kg savanyúkáposzta 22 Sk/kg X X 15 Sk/kg X cékla 10 Sk/kg X 10 Sk/kg X X - " uborka 45-55 Sk/kg 16 Sk/kg X 40 Sk/kg 45 Sk/kg 30-40 Sk/kg tojás 2,60-2,80 Sk/db 2,40-2,60 Sk/db 2,80-3,00 Sk/db 2,50 Sk/db 2,50-2,60 Sk/db 2,30-2,50 Sk/db tök 6 Sk/kg X X X 5 Sk/szelet 8 Sk/kg GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Újabb lengyel vámemelés? Varsó. Lengyelország a következő három évben 25-26 milliárd zlotyt költ arra, hogy a mezőgazdaság felemelkedhessen az EU színvonalára. Artúr Balazs lengyel mezőgazdasági miniszter elmondta: az ágazat felzárkóztatására szánt kiadásokból 5,5 milliárd zlotyt vállal a költségvetés, 3 milliárdot az EU-nak a csatlakozást segítő SAPARD-, illetve PHARE-kereteiből várnak, 17,5 milliárd zlotyt pedig hitelintézetektől veszik fel. A tejtermékekre és zöldségfélékre tervezett importvámemelésről annyit mondott: az EU-nak meg kell értenie a lengyel mezőgazdaság nehéz helyzetét. Kontingensek bevezetését is tervezik a teljes bevitel 50%-át kitevő mezőgazdasági termékek importjára. Állítólag a legnagyobb mértékű növekedés a dohány, a szörpök és a paradicsom esetében várható. A sertéshús, a búza, a vaj és a cukor vámtétele változatlan marad, lévén hogy az már most eléri a WTO által engedélyezett maximális szintet. (NG) Bizottsági fenyegetés Brüsszel. Az Európai Bizottság a jövő héten eljárást kezdeményez Franciaország ellen, ha a francia kormány nem tesz eleget az EU döntésének, amely feloldotta a brit marhahús embargóját, z unió augusztus elején feloldotta a brit marhaexport tilalmát, amelyet több mint három évvel korábban szabott ki, mert Nagy-Britanniában ijesztően gyorsan terjedt a feltételezhetően emberre is átvihető szivacsos agyvelőgyulladás a szarvasmarhák körében. Franciaország nem tett eleget a feloldás jelentette kötelezettségnek, és továbbra is tiltja a brit marhaimportot. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1999. november 15-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,247 Magyar forint (100) 16,958 Angol font 67,530 Német márka 22,112 Cseh korona 1,189 Olasz líra (1000) 22,335 Francia frank 6,593 Osztrák schilling 3,143 Japán jen (100) 39,864 Spanyol peseta (100) 25,992 Kanadai dollár 28,476 Svájci frank 26,895 Lengyel zloty 9,628 USA-dollár 41,738 Német software cég magyarországi leányvállalatába SOFTWAREFEJLESZTŐ munkatársakat keres magyarországi, németországi, angliai és svájci munkákra. Feltétel: német- vagy angolnyelv-tudás. Témakörök: C++, JAVA, Internettechnológia, Middleware, Adatbázisok. érdeklődni a következő telefonszámokon lehet: 0036 20 983 5512 vagy 0049 170 815 2062. K-mail: peter.oros@gft.de Homepage: www.gft.de Az önéletrajzokat a következő címre várjuk: G FT Technologies AG. Leopoldstrasse 1. D - 78112 St. Georgen VK-1030 l'HIIIIIM PRODOM spol. s r. o. Záhradnícka 46 824 93 Bratislava 2 tel./fax: 07 / 55 57 18 31 e-mail: prodom@prodom.sk http://www.prodom.sk Videokazettán vagy multimediális CD-n saját terveink alapján felépített családi házak megtekintését ajánljuk. S gyorsan V olcsón </ kiváló minőségben • Klassik 125 ónálló garázzsal • Klassik 111 • Bungalow 76 • Porto 24 • Premier 95 • Utánvétellel megrendelek Önöktől: db Családi házak 2000 Katalógus (110,- Sk / db)* db Családi házak mintái #01-es multimediális CD (150,- Sk / db)* db Családi házak mintái #01-es VHS videokazettán (300,- Sk / db)* * +postailleték Név: Utca: Irányítószám: Község: Az ár ak hozzáadott értékadóval (DPH-val) vannak számítva. VK-1008