Új Szó, 1999. október (52. évfolyam, 226-251. szám)

1999-10-06 / 230. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. OKTÓBER 6. KULTÚR

A g

jp 1848-49 helyi és egyetemes hagyományainak ápolása - a kisebbségi-közösségi megmaradás, egyetemes magyar együvétartozás és európai betagozódás erőforrása „Minden magyar megmozdulás tükörpróbája" A reveláció erejével hatott a köztudatban, amikor Katona Tamás pár évvel ezelőtt a televízió képernyőjén utalt arra a ma már közismert tényre, hogy a szülőföldjükre visszakerült aradi áldozatok sírhelyei közül egy sincs Magyarországon. KISS JÓZSEF S a szabadságharc emlékhelyeit bemutató, Ráday Mihállyal együtt készített filmsorozat azóta emberközelbe hozta a szabadságharc Kárpár-medencei dimenzióit, érzékeltetve a hagyományápoló eszköztár ki nem használt lehetőségeit is. A kibővülő sorozat óhatatlanul is felveti a kérdést: vajon a kisebbségi lét mennyire képes szellemi hatóerőre lelni az egyetemes magyar tradícióknak a kisebbségi közegből is táplálkozó gyökérszálaiban. Aligha férhet kétség hozzá, hogy az egyetemes magyar történeti értéktár és kultúrkincs nélkül nehezen tudott volna a Pozsonytól Ungvárig terjedő sávon kisebbségi sorsba került magyarság életképes és élniakaró közösséggé kovácsolódni. Mint ahogy a regionális múltnak az anyanemzethez kötő hajszálfinom szövetei nélkül sem. (A közösséggé válás kovászai) Az 1848-49-es szabadságharc örökségének summázásához az első kivételes alkalmat, ami egyben próbakőnek is számított, az 1923-as Petőficentenárium jelentette. Turczel Lajos önálló tanulmányban dolgozta fel a szlovákiai magyar Petőfi-kultusz fejlődésrajzát. Kutatásaiból kiderül, hogy a megemlékezések áradatában ugyan több értékes publicisztikai termék is található, de a tudományos irodalom jelentősebb írásokkal adós maradt. Jellemző, hogy a pozsonyi Toldy Kör által meghirdetett pályázatot a debreceni Juhász Géza irodalomtörténész nyerte meg. Az eddigi kutatási eredmények arról vallanak, hogy tényleges tudományos teljesítmények csak a forradalomba és szabadságharcba torkollt reformkorról születtek, s ezek csak az emigránsként Csehszlovákiában menedéket talált Sas Andor nevéhez és a magyarországi Apolló című folyóirat köréhez tartozó, felvidéki kötődésű Sárkány Oszkár munkásságához fűződnek. Sárkány Oszkárnak a cseh-magyar kapcsolatokkal foglalkozó tanulmánya által kiváltott visszhangot kortársai csodaként emlegették: e munkát a csehszlovák külügyminisztérium lefordíttatta, ugyanakkor a magyarországi kormánykörökhöz közel álló Prágai Magyar Hírlap 1938-ban folytatásokban, mint valami regényt közölte. Figyelmet érdemel még a cseh forradalmi demokratának, Josef Václav Fričnek a komáromi magyar várbörtönben kialakult kapcsolatairól szóló írás, mely a Milan Hodža miniszterelnök által támogatott, kormánypárti Magyar Újságban, 1937-ben jelent meg. Szenzációként hatott a jeles magyar levéltáros nemzedékhez tartozó Steier Lajosnak az írása a Prágai Magyar Hírlap hasábjain, amely Jozef Miloslav Hurbannak a bécsi rendőrminisztériumhoz fűződő kapcsolataira vetett fényt. (A megosztottság tehertételei) Az 1948-49-ről szóló szlovákiai magyar megemlékezéseket a két világháború közötti években erőteljesen eluralta az aktuál- és pártpolitikai beállítottság. Március 15-nek a megünneplése a polgári demokratikus Csehszlovákiában a társas kapcsolatok keretei közé szorult, lapokban pedig legfeljebb, minden különösebb külsőség nélkül, vezércikkekben kapott hangot. Meglepő, hogy kevéssé éltek a történelmi eseményidéző közlemények lehetőségével, amire aligha vonatkozhatott hivatalos tilalom. A Prágai Magyar Hírlap 1928-ban a jubileumi évfordulón csupán a tekintélyes személyiségnek számító komáromi múzeumigazgatónak, dr. Alapy Gyulának az írására hagyatkozott, mely kitért a történeti tudat szerepére is, s azt a kisebbségi közegben az egyetemes magyar hagyományok megtartó erejéhez kötötte. Szinte hihetetlen, hogy még csak szót sem ejtett róla: helyi és kisebbségi keretekben milyen szellemi építkezési gyámköveketjelent az 1848-as komáromi tradíciók egyetemes magyar összefüggésekbe ágyazódása. Erősen politikai színezetet kapott a magyar forradalom emléke a szlovákiai magyar sajtóban 1937-38ban, amelyre már rányomta bélyegét a Csehszlovák Köztársaság külpolitikai helyzetének alakulása. Az elmúlt évtizedekben kiemelt hangsúlyt kapott, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja népfrontszellemiségű, rendkívül színvonalas napilapjának, a Magyar Napnak a hasábjain 1848-49 hagyományai igazi reneszánszukat élték. Valóban, a Magyar Fiatalok Szövetségének tagegyesületei Dél-Szlovákia-szerte a szlovák-magyar együttműködést is szorgalmazó rendezvények egész sorát szervezték, amelyekről a lap érdekes hagyományápoló közlemények kíséretében részletesen beszámolt. Azonban ezek nem voltak képesek igazi szellemi összekötő kapoccsá válva áthidalni a szlovákiai magyarság politikai megosztottságából adódó ellentéteket. Az ellenzéki, a kormánypárti és a baloldali magyar politikai irányzat közötti ellentétek közepette a Magyar Nap is, minden antifasiszta nyitottsága ellenére túlontúl a politikai célirányosságot tartotta meghatározónak. A 30-as évek végén egyébként közös szlovákiai magyar érdekeket kifejezésre juttató kezdeményezések indultak az államfordulat után eltávolított 1848-as emlékművek, így Petőfi szobrának a visszaállítására, amelyet a Sarló körül szerveződő fiatalok fedeztek fel még 1931-ben egy pozsonyi városmajori istállóban. Magával a Sarlóval kapcsolatban jól ismert a dunai népek összetartozását hirdető, kossuthi hitvallás szellemében fogant nemzetiségpolitikai felfogás, mely, ahogy Kossuth „mosolygó jövőt" ígérő derűlátása, úgyszintén a messzi távlatokba nyúló illúziónak bizonyult. De aligha tagadhatók meg tőle a kölcsönös bizalmatlanság feloldását segítő, ma sem elvethető ösztönzések. Az említett szoborvisszaállítási kezdeményezéseket megnehezítette a pártpolitikai érdemhajhászás. Ezt kíméletlenül ostorozta az ekkor már neves, a szellemi antifasizmus egyéni vereteit kereső Fábry Zoltán, aki viszont írásaiban túlzott lendülettel bocsátotta nyilait a magyarországi közegbe ahhoz, hogy hatékonyabban szolgálni tudja a politikai hevülettől mentesebb demokratikus szellemi összefogást. Jellemző, hogy a már említett kormánypárti Magyar Újságban a népfrontpolitikával rokonszenvező Szalatnai Rezső is a politikai felhangok miatti rezignáltsággal emlékezett 1848 márciusára: „Kinézek az ablakomon, ahonnan messzi ellátni. Pozsonyon túl, a csallóközi róna vonalaira. A pasztellszínű szemhatáron mintha 1848 óriási alakjai lépkednének... Ez a nap képzelete, de a holnapi valóság számára marad a föld, amely konkrét munkát kíván tőlünk!" A Magyar Nap szerepvállalásához hozzátartozik, hogy a polgári köztársaság időszakában alighanem egyedülállóan igyekezett felhívni a figyelmet 1848-49 kapcsán a szlovák-magyar történelmi párbeszéd szükségességére és lehetőségeire is. A lap megjelentette Ladislav Novomeskýnak az 1848-49 szlovák és magyar értelmezését feszegető írását „Nem ellenetek, hanem veletek!" címmel. Novomeský a népies és forradalmi demokratikus elemek Illyés Gyula könyvéből megismert jelenlétének szinte történelmietlen túlexponálásával jutott el a kölcsönös közeledés útjának egyengetéséhez, de írása végkicsengésében 1848-49-nek ma is oly kívánatos értelmezési és közgondolkodásbeli árnyaltságáért szállt síkra. (A pozsonyi műhelymunka) A hagyományápolás szempontjából nem minden tekintetben mostoha, hanem inkább ellentmondásos helyzetbe került a Tiso-féle szlovák államban rekedt, főként pozsonyi magyarság. 1848-49 emlékének ébrentartását kifejezett paradoxon árnyékolta. Az évforduló egybeesett a szlovák állam kikiáltásának napjával, amely állami ünnep lett, s így megemlékezés már csak ennélfogva sem jelenhetett meg az akkori két magyar lapban. Viszont a művelődéstörténeti évfordulókhoz kapcsolódva magas színtű publicisztikai népszerűsítés bontakozott ki. A pozsonyi Toldy Körben végzett csendes műhelymunka majd félszáz honismereti füzetet eredményezett, amelyek a köztudatból kiveszett, az államfordulat előtti történeti és helytörténeti feldolgozásokon alapultak. Ezzel egy mára már többszörösen is korfestő forrásanyag elevenedett meg. (A fábryi veszélyérzékelés) A szlovákiai magyarságnak a második világháború utáni kollektív jogfosztottságot, a hontalanság éveit követő újjáéledése idején az 1848-49 -es szabadságharc hagyományai Fábry Zoltán írásai révén kaptak közéleti kisugárzást az akkor induló Új Szó hasábjain. A magyarázat kézenfekvő: a centenárium, amelynek kihatását meghatványozta a Csehszlovákia és Magyarország közötti viszony rendezése. Mindez azonban minden bizonnyal csak külső indíték volt, mely felerősítette a belső lelki késztetéseket. Az ekkori Fábry Zoltán már, Turczel Lajos szavai szerint „az iszonyatos megcsalatás és kiábrándulás" drámáját megélve - ahogy erről az Üresjárat címmel megjelent titkos naplója tanúskodik - fordult a múlt tiszta értékei felé. Talán azért, mert úgy hitte, hogy az általa teremtett gondolati képződménnyel, az antifasiszta ihletésű vox humanával így üzenhet hadat mindennemű kizárólagosságnak. S a kapaszkodót a magyar és az európai kultúra hagyománykincsében kereste, a goethei mottó szellemében: Számadás háromezer évről, így, amikor az 1848-as forradalmat mint a magyarság európai tényezővé válását „minden magyar megmozdulás tükörpróbájává" avatta, kimondatlanul is hangot adott a szovjet tömbben az egész magyarságot fenyegető európai leszakadásveszély érzékelésének. De az egyetemesség a közvetlen közösségi kötődést is áthatotta. Amikor a nagyapja, a volt nemzetőrkapitány hagyatékából előkerült irat alapján egyetemessé fokozott erkölcsi mércét alkalmazva mondott ítéletet a magyar vereséget elragadtatással Örvendetes helytörténeti neldbuzdulás tapasztalható vidéken is. fogadó lőcsei magyar főispán, Adam Marjassy felett, soraiból kiérződhetett a háború utáni nemzetiségváltó helyezkedők emberi minősítése is. Kisebbségi-közösségi megmaradás, egyetemes magyar együvétartozás és európai betagozódás ölelkezett Fábry szóban forgó írásaiban. Fábrynak ezek a megnyilatkozásai, amelyek az egyetemes magyar és európai szellemi juss iránti kisebbségi igényekről, ennek az örökségnek a birtokbavételéről tanúskodnak, szinte rejtélynek számítanak a kor ideológiai értéktarolásának elszabadulásában. Talán épp a kisebbségi közeg akkori szellemi infantilizmusa tette lehetővé tűnődő, szemlélődő eszmefuttatásainak jelenlétét a hivatalos meghamisítások árnyékában. 1848^49 akkori értelmezésének sarkköve volt, hogy a kossuthi örökség közvetlenül a szocialista jelenben ölt testet. Olykorolykor ilyen kitételekre és hangvételekre kényszerült a korabeli kisebbségi tudományos ambíciókat szinte egyszemélyes nesztorként képviselő Honvédsír a komáromi temetőben Sas Andor is. Igazi paradoxon: az 1948 utáni szlovákiai magyar sajtóban mindmáig a legterjedelmesebb Kossuthról szóló cikk 1952-ben, egész oldalt betöltve s a dogmatikus leegyszerűsítések minden jegyét magán viselve az akkori Új Ifjúságban jelent meg. (A szakmai háttér hiánya) Az 50-es évek hamis heroizálásából annyiraamennyire kilábalva 1848 hagyatéka kényes téma lett a szlovákiai magyar sajtóban, mivel magában rejtette a nemzetiségi kérdés aktuális problémáira is kiterjedő kérdésfelvetéseket. A közép-európai nemzetiségi viszonyok elemzése a 60-as évek reformtörekvéseinek légkörében is akadályokba ütközött, s komoly közéleti feszültségek gerjesztésének kockázatával járt együtt. Ennek az időszaknak egyik jellegzetes produktuma a publicista Bábi Tibor esszéjének közzététele az Irodalmi Szemlében, melyben a szerző reflektorfénybe állította a szlovák-magyar viszony 1848-49-ben összekuszálódott szálait. Bábi írását válaszként szánta Mináčnak az Itt nemzet él (Tu žije národ) című indulatos eszmefuttatására. Mináč a szlovák nemzeti mozgalom 184849-es irányvételének kényszerpályaként értelmezett alakulásából olyan misztikus magyarellenességet eredeztetett, ami mind a szlovákiai magyar kisebbség körében, mind Magyarországon megütközéssel és felháborodással találkozott. Ez a fogadtatás eleve árnyékot vetett Mináč sok tekintetben szenvedélyesen őszinte történelmi oknyomozására. Bábi szorító helyzetbe került. Minthogy nem állt tőle távol a sokszor önhúsába vágó mináči hevület, küszködnie kellett a publicisztikai szenvedély csábításával, s eközben a higgadtan elemző gondolatmenet Vem ellenetek, hanem veletek!.. A szlovák nép és 1848 tantéságai *¥ tt

UM

TS fcwfx /r

ft SMK. '•*«yaat avw » wr>

m

Vi

*< ^ •»'*• Vájk Mpr«tM»«

;' > tttefeM ifffwi^vwtfl évfartíWl fimflWi itt **** * tMx-nwxcfltkttafc. *** jew* » nmtctMmi U- . . . — t**«*n ***«, toMtuK* m. *>. é»tm W»*rtiM6 ******* *» » *tTi Md « M»t MrtM, 4 uUkM*. *mk K*<* vtéAútiA {«<** «*««•< M*i< ttrfctí Wsv. teíSBhlvwÄ*",, f*»Wlt »*W s «*M»H MMW Ntort, wWtt lMtt*Ur«tM*v *. oafc «*« M M« 9KMKV tr»9ÍW» tdMw*. \t ily*« M„Vxí V) tľ" XMw Irtrxtft « OttUU vet} <.'4fe«tt*tft * MrttaM Wnl«ml MMtaífrw SMNMtMK UM rétkfftt, Víl ŕntcft* >«*?- t*«v » wrtfrntett ki hm !i>*» cűka KíHrc* M » Ma v«M*lt mm •-•"•-— ftMtfM r**v liWw Magyar—szlovák kultuŕ est március jegyében \ március 7. i .-gyében r;twcz' AI Éva m^yar forditi^n A Magyar Nap 1848. márciusáról (Archív felvétel) kívánalmaihoz igazodva impozáns jártasságot árult el a kossuthi nemzetiségpolitikai felfogás összefüggéseinek érzékelésében. A szlovákiai magyar történelmi publicisztika máig nem haladta meg azt a vitakészséget 1848 kapcsán, amit Bábi tanúsítani volt képes. De Bábi reagálása mögül is érződött a publicisztikai kiállásnak biztonságot nyújtani tudó szlovákiai magyar szakmai háttér hiánya. Ez még inkább megmutatkozott, amikor a Szemle közzétette Andics Erzsébetnek a Valóság című folyóiratban megjelent Revízió alá kell-e vennünk Marx és Engels nézeteit az 1848-49-es forradalomról című írását, mely kereszttűz alá vette az 50-es években félreállított neves szlovák polgári történész, Daniel Rapant Ľudovít Štúr születésének 150. évfordulója alkalmából írt tanulmányát. A Szemle utána helyt adott az Andics-írásra szlovák történészberkekből érkezett reagálásnak is. Az akkori vita alapkérdése a nemzeti mozgalmak egymással való szembekerülése, a nemzeti egyenjogúság szempontjainak relevanciája volt. A Szemlében elmaradt az Andics kontra Mésároš vitára érdemlegesen reflektálni próbáló szlovákiai magyar elszántság, nemcsak a vita akkori államközi érzékenysége miatt. A valódi ok átnyúlik a mába, s szorosan összefügg az a szlovákiai magyar hagyományápolás előfeltételeinek belső kiegyensúlyozatlanságával. (A vitakészség korlátai) A politikaiideológiai akadályok, amelyek a rendszerváltást megelőzően meghatározóak voltak, elhárultak. A szakmai igényességnek is eleget tevő honismereti feldolgozások támaszkodhatnak a korábban veszélyesnek tekintett, értékes századfordulós helytörténeti kiadványokra, amint ezt Koncsol Lászlónak a Kalligram-sorozatot gondozó dicséretes szerkesztési-újrafelfedezési kifogyhatatlansága is jelzi. Örvendetes helytörténeti nekibuzdulás tapasztalható vidéken is. A regionális pezsgés viszont együtt jár egyfajta kisebbségi befeléfordulással. A történeti publicisztika azonban igényli a tágabb, a többségi szlovák vitafórumokat magában foglaló mozgásteret is. A most lezáruló 150. évforduló kisebbségi felismerése: szakmaiság, többirányú fogékonyság és kötődés egymásbafonódására van szükség. A szakmaiság nem korlátozódhat csupán belső, közvetlen kisebbségi regionális elvárások kielégítésére. A többségi szlovák vitaközegben való jelenlét és vitakészség viszont a kisebbségi berkeket és az anyaországi elnéző jóindulatot meghaladó szakmai elismertséget és felkészültséget kíván. Á ^ W* 0 I..* M*.